Ha egy topikot nyitsz, azt teszel bele amit akarsz. Egy részét az ismertetőnek beteheted az inditóhozzászólásba, a többit belinkelheted, azzal még nem terhelsz senkit.
Ez az előitéletem:-)
S hogy kapj visszajelzést utóbbi következtetéseidről is: a tanfolyami ismertető nem titkos, két újságcikk, meg egy szórólap, tehát ennél jóval nagyobb nyilvánosság előtt is megjelent már.
Azért küldöm csak kérésre, mert nem terhelem vele azokat, akiket nem érdekel.
Így sem mindig sikerül, mint a mellékelt ábra mutatja :-)
De milyen jó, hogy vannak előitéleteink! Szegény Piroska a farkassal szemben nem táplált előitéleteket, meg is nézhette magát. Hehehhehe
Előitéletem van azzal szemben, aki azt hiszi, másoknak triviális dolgokat is tanfolyamon kell oktatni.
Előitéletem van a titkolózással szemben, amikor sem linket, sem összefoglalót nem raksz ki a tanfolyamról, csak ködös utalásokat, és mailben küldöd az anyagot. Nekem sosincs rejtegetni valóm!
Előitéletem van azzal szemben, aki a topiknyitóját azzal az előitélettel kezdi, hogy az emberek nem tudnak nagybetűsen élni, hanem csak élnek a vakvilágba kiskomám!
Vegyél egy százasért egy zsebtükröt, aztán nézegess bele két megálló között a metrón, meg a villamoson! Ennyit az előitéletről! Van előitéletem, (ami a vélemének speciális alfajába tartozik) főleg a hozzád hasonlókkal szemben!
Naja, valahol tudjuk, hogy amit gondolunk valamiről, az csak egy vélemény, a vélemények igazságtartalmáról is vannak fogalmaink, mégis hagyjuk, hogy ezek kormányozzák az életünket.
Amit írtál egyébként, a vélemények speciális alfajába tartozik, amiket úgy hívnak: előítélet.
Az elméleteimmel elégedett vagyok, bár ezek, ahogyan én is változok, velem együtt változnak. A tanulási folyamat eredménye. Megvalósítani nem sikerül mindig tökéletesen.
Jó, ha próbájuk megteremteni magunkban a békét, és ha lehet, akkor a derűt is.
Ha összevetem azt, amit csinálok, és amit szeretnék, akkor már tettem a harmónia megteremtése felé. De ehhez muszáj szelektálni. Persze van, amikor nem sikerül úgy, ahogy az ember eltervezi, és akkor kibillentenek az események. Akkor megpróbálom megteremteni a belső csöndem, félrevonulok, és így gondolkodni, elemezni tudom a dolgokat... feltárom az okokat. A belső békénk megteremtése és fenntartása a saját dolgainkhoz való hozzáállásán múlik. Ha mégis sikerült stresszelnünk magunkat, legfontosabb, hogy minél hamarabb tudjuk feldolgozni és elengedni a bánatunkat. Az önvádaskodás nem jó, mert elvonja energiánk a hasznos dolgoktól.
Aztán kezdődik újból az egész...
Állandó harmóniában pedig ne reménykedj, az örök mosoly az idiotizmus jele. :-)
Na megint visszatértem a topiknyitódra. A lényeget a zárójelben írtad le, ÉLNI nem csak ímmel, ámmal.
Ezt úgy lehet megvalósítani, hogy nem fogjuk vissza magunkat, érzéseinket, érzelmeinket, ha szerelem támad bennünk, belezuhanunk, megéljük.
Ha haragszunk, akkor nem erőltetünk magunkra ájtatos megbocsátást, hanem megéljük a harag princípiumát.
Ha örömünk van, nem rejtegetjük az irigyektől való félelmünkben, hanem megéljük, tekintet nélkül a következményekre.
Így a princípiumokat teljességükben megélve tartalmasabb, teljesebb életünk, ráadásul a kellemetlenebb princípiumok kevésbé zaklatnak minket, hisz elfohadjuk őket magunkban, és korlátozás nélkül, szabadon megéljük őket.
Végső leegyszerűsítésként ÉLNI azt jelenti SZABADON ÉLNI, túllenni jó és rossz korlátain, mentesnek lenni az ősbűntől, a jó és rossz közötti különbségtételtől.
Ezt fogalmazta meg Jézus (ha már ma épp Húsvét van, és feltámadás) Atyja tökéletességeként, tehát a SZABADON ÉLNI megvalósítsa voltaképp Jézus követése, az istenemberré válás.
Tehát a lényeg le van írva az Evangéliumokban. Bár elméletileg logikus lehet a lényeges igazságok kiemelése, újrafogalmazása, összegyűjtése, gyakorlati tapasztalatokkal történő kiegészítése, nekem idegen ez az egész koncepció, hogy tanfolyamon, jegyzetből tanuljon az ember ÉLNI, még ingyen sem mennék el, de ez az én véleményem, és nem szükségképpen helyes, és igaz:-)
Köszönöm a hozzászólásokat. Nagyon jók, elméletben mindenképpen :-) S hogy megy az alkalmazásuk? Mennyire vagytok elégedettek a saját elméleteitekkel? Mennyire tudjátok végrehajtani. S ha nem, miért, mikor nem?
Avi, nem mondtam, hogy én tartom a tanfolyamot. Az anyagot a tanfolyamról, illetve az előadóról mailben küldöm.
Mit jelent "élni", és milyen a "jó élet"? Ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat, nem elég az sem, hogy egész életünkben kiváló teljesítményt nyújtunk. A döntő, hogy miként érezzük magunkat, miközben élünk, munkánkat végezzük, tevékenységeink továbbfejlesztik-e a készségeinket, fejlődik-e személyiségünk, és mindazt a lehetőséget, amit magunkban hordozunk, ki tudjuk-e aknázni. Megtaláljuk, megismerjük-e önmagunkat, s tudunk e azon az úton haladni, ami számunkra a legjobb.
Napjaink embere a következő dilemma szorításában él: úgy érzi, hogy számtalan kötelezettsége, a mindennapok stressze és a munkavégzés, a pénzkeresés túlterheli. Ettől kiszipolyozottnak érzi magát, és elégedetlennek. Hiába keres vigaszt és kielégülést a fogyasztásban, mindez csak fokozza szétforgácsoltságát.
Az élet nem más, mint dolgokat átélni, megtapasztalni, tanulni, mégpedig cselekedeteink, gondolkodásunk révén. Mivel mindez az időben zajlik, tulajdonképpen az idő az, ami a legszűkösebben áll a rendelkezésünkre. Az évek során az határozza meg az életünk minőségét, amit átéltünk. Ezért az egyes ember számára a legfontosabb döntés, mire használja föl a számára adott időt.
Mindannyiunknak komoly korlátokkal kell szembenéznünk, bizonyos kultúrához és társadalomhoz tartozunk, bizonyos családba születünk, az anyagi javakhoz való hozzáférés csak részben függ tőlünk stb.
Ugyanakkor mindenki életében van valamennyi szabad mozgástér. A leghétköznapibb helyzetekben is átélhetjük a boldogságot, ha figyelünk arra, mi történik velünk, nyitottak vagyunk a világra.
Lényeg, hogy teljesen elmerüljünk ebben az érzésben. Sok ember számára ezt jelenti a tánc, egy jó kártyaparti, egy érdekfeszítő könyv olvasása, másokkal vagy egyedül túrázni, a komputerünkkel valami teljesen újat felfedezni, kertészkedni. A mindennapi életben ilyen emelkedett hangulatba kerülhetünk, amikor a gyerekünkkel játszunk elmélyülten, egy jó barátunkkal őszinte, mély és jó szándékú beszélgetést folytatunk.
Most jó...
Ez az állapot, amikor átérezzük, hogy a megfelelő időben és helyen vagyunk, és éppen azt tesszük, amit tenni szeretnénk. A sportolók ezt akkor élik át, amikor a teljesítőképességük határán járnak. A művészek, a zenészek esztétikai élvezetről beszélnek, a misztikusok ezt az állapotot extázisnak nevezik.
Mi teszi hasonlóvá a különböző tevékenységek során átélt boldogságérzést?
Amikor úgy érezzük, hogy összhang van az életünkben kitűzött célok, a teljesítmény és az eredmény között.
Ez az egyensúly fontos, hiszen ha túl nagy a követelmény, akkor frusztráltak leszünk, esetleg elfog a félelem a kudarctól, ha viszont túl alacsonyan van a léc, egyszer csak unatkozni kezdünk. A boldogság élménye más megfogalmazásban azt jelenti, hogy villanásszerűen megtapasztaljuk a lehető legintenzívebb életet, ha csak rövid időre is, de egyek vagyunk a mindenséggel.
Egy kicsit vitába szállnék veled, de csak kicsit. Nem mindent utánzunk, van, aminek pont az ellentettjét tesszük, persze ez is egyfajta "negatív" utánzás, vagy tükrözés.
Ami nekem gyermekkoromban rosszul esett a gyermeknevelésben szüleim részéről, mind megfogadtam, hogy ha egyszer felnőtt leszek, én másképp fogom csinálni.
És úgy is lőn, nem tevém meg, amit velem megtevének vala...
Tanulni mindenkitől lehet, a legtöbbet azoktól tanulunk, akikkel a legtöbbet össze vagyunk zárva. "Család ellen nincs orvosság" mondja a népnyelv, és Gutta cavat lapidem non ví, sed saepe cadendo, azaz a vízcsepp nem az erejével, hanem a gyakori esésével váj lyukat a sziklába...
Abból is tanulhatunk, ha valaki a trolibuszon az arcunkba köhög, vagy lábunkra lép, de a legnagyobb tanítóinkkal együttélünk. Szülők, gyerekek, és utoljára, de nem utolsósorban a párkapcsolat!!!
Másfél évet éltem a párommal, intenzív tanulási folyamat volt mindkettőnknek. Lassan egy éve nélküle, most abból tanulok. Mást persze nem is tud az ember, olyan nem létezik, hogy valaki nem tanul, legfeljebb lassabban, és több zsákutcába behajtással, és heves kifarolással.
És persze hatalmas merítési, tanulási lehetőség a világirodalom! De halljuk, lássuk, rukkolj ki vele, mi a Te tipped?
Kellemes húsvétot kívánok minden elevennek és (fél)holtnak! ;-)
Fel! Támadunk!
Nekem - eddigi tapasztalataim alapján - az a sanda gyanúm, hogy élni (nem cask úgy ímmel-ámmal, hanem Isten igazából ÉLNI) nagyon nehéz.
Ez nem annyira meglepő, ha összehasonlítunk egy autót és egy emberi testet. Utóbbi összehasonlíthatatlanul bonyolultabb, tehát működtetésének, "vezetésének" is sokkal nehezebbnek kell lennie.
Ha autót akarunk vezetni, elmegyünk egy autósiskolába. De kitől tanulhatunk meg élni? Jobb híján leutánozzuk a szüleinket, a tanárainkat, a barátainkat, meg akiket, akikről látunk-hallunk.
És így a mi életünk is olyan lesz, mint az övék.
Mindezt persze nem írtam volna le, ha nem lenne ötletem ahhoz, hogy kitől, mikor és hol lehet élni tanulni, így akit ez érdekel, írjon nekem magában.
Miközben mindenkitől várom, hogy szerinte, mi (vagy mi nem) az élet, és ő kitől tanult, és hogyan sikerül (vagy nem) élnie.
