Nézd a férjed anyját meg a már előtted is meglévő gyerekeit nem tudod láthatatlanná tenni. Én - ha én lennék a helyedben - nem a férjemre bíznám a konfrontációt velük, hanem én konfrontálódnék, abban a pillanatban, amikor úgy érzem, hogy megsértettek, megbántottak, manipulálni kezdenek. Valahogy úgy, hogy ha velem van bajod, akkor velem veszekedj vazze, ne a férjemmel, itt vagyok tessék!
Ha meg a férjed belepampog, hogy védje őket, akkor hallgattasd el, hogy ez a mi dolgunk nem a tiéd, ne szólj bele, nem kell állást foglalnod.
És ha a helyzet már tiszta, akkor mindent sokkal könnyebben lehet megbeszélni nem?
Értem, amit mondasz. De a problémáink nem nyílvánulnak meg a hétköznapokban. A gyerek előtt nincs veszekedés, sőt feszültség sem.
Veszekedés csak az anyja vagy a gyerekei kavarása miatt van. Azon a napon, amikor a férjem nyiltan melléjük áll, csomagolok. Egyelőre belátja, hogy a gyerekei és az anyja önzésből és féltékenységből fúrják a házasságunkat. Ez jó jel. Hogy belátja...
Szeretnék még egy gyereket. Ezért írok pont a "tapasztalt" topikba. De nem merek "vállalni" (ahogy ma mondják), mert nem bízom a házasság tartósságában. Időm már nincs... 42 éves vagyok. Most vagy soha?
igaza van Alice-nak,magadat soha ne rendeld ala senkinek..Ideig-oraig mukodik,de egy ido utan elviselhetetlen lesz..
A leg alszentebb dolog kizarolag a gyerek erdekeire hivatkozva bentmaradni egy olyan hazassagban,ami folyamatos megalkuvasra kenyszerit.Fiatal vagy,neked is ez az egy eleted van .Fontos a gyerek erdeke,nem feltetlen a legfontosabb.
Az en szuleim is rank hivatkozva maradtak egyutt,de jobban tettek volna,ha 40 evvel ezelott elvalnak:(
Ha majd óvodás lesz a kisfiam, keresek egy pszihológust, hogy tanítson meg elfogadni a jelenlegi helyzetet. A kisfiam miatt meg kell tennem. Amikor hármasban kirándulunk vagy mondjuk reggelizünk mosolyogva mondja, hogy "anya-apa együtt vagyunk." Csak három éves. Nincs szívem elválni az apjától. A férjem nem fog sokat változni. Tényleg igazad van, sokat változott a ráhatásomra.
Lassan megszokom, hogy a férjemmel nem lehet beszélgetni. Beszélgetek mással. A gyerekeimmel foglalkozom. Egyre többet dolgozom. A kicsi pár hét múlva óvodába megy.
Hát ez nehéz dolog, de sajnos 58 éves embert már nem nagyon lehet megváltoztatni, illetve amennyit lehetett, annyit már változott méghozzá a te hatásodra.
Jól gondold át, hogy hosszú távon nálad működni fog e ez a dolog. Ha képes vagy ebbe beletörődni, akkor próbáld meg kiélvezni azt ami ebben a kapcsolatban jó, ha pedig nem, akkor változtass minél előbb, még fiatal vagy. Bizony. 10 év mulva már nehezebben fogsz tudni változtatni, és egy keservekkel teli házasság olyan mint a 30 éves háború, én csak tudom, a szüleim voltak ilyenek (ott is ennyi volt a korkülönbség jelzem).
De soha ne akarj megfelelni jobban mint amennyire képes vagy. Igenis maradjon meg az egód, ha valami nem tetszik, akkor állj ki magadért még akkor is, ha sértődés lesz belőle.
ha még aktuális: le kell sz*rni. Tudom, hogy ez a legnehezebb. mert nagyon rosszul tud esni 1-1 ilyen megnyilvánulás, de próbálj meg nem foglalkozni vele.
Én egy indexes anyukával jártam úgy, hogy egyszer elhívtam magunkhoz a gyerekével és utána írt egy emailt amiben kifejtette, hogy mit csináltam rosszul. Én nem kértem, hogy mondjon véleményt, főleg, hogy láttam, elég rendesen meggyűlik a baja a saját gyerekével, de én nem kezdtem el okoskodni. Egyszerűen nem kerestem többet. Ennyi.
Sajnos nincs megoldás, mert már beszéltem én a férjemmel szépen is, csendben is, sírva is, ordítva is, higgadtan is. Mindig az a vége, hogy rettenetesen ideges lesz és a helyzettől függően vagy ordít, vagy a tévé felé fordul. Sajnos, minden nehéz beszélgetés alatt bámulja a tévét, ha szólok, azonnal ordít, hogy nem is nézi, csak bámul abba az irányba. Engem zavar, hogy nem néz a szemembe, olyan, mintha nem is hallaná mit mondok. Olyan, mintha várná, hogy l e g y e n m á r v é g e a beszélgetésnek és legyen minden rendben. A "minden rendben" pedig azt jelenti, hogy a problémát a szőnyeg alá söpörjük.
Minden ilyen beszélgetés azt jelenti számára - ő mondta - hogy ő nem felel meg nekem, hogy ő rossz, hogy nem csinálja jól ezt a házasságot, hogy rossz ember.
Egyszer eljutottam egy pszihológushoz, volt gyermekvigyázóm hat alkalommal. A pszihó azt mondta, hogy szerinte, pont olyan vagyok mint a férjem anyja, mert a férjem ugyanúgy reagál rám, mint az anyjára: vagy ordít, vagy hallgat, amikor meg akarok vele valamit beszélni. És tényleg. Most már észreveszem magamon, hogy sokmindenben hasonlítunk anyósommal. Kivéve, hogy nem kontrollálom sem a férjemet, sem a gyerekeimet, nem telepszem rá egyikre sem és nem manipulálok.
A dolog másik oldala, hogy a férjem életében először boldog, mert végre van családja, letette a piát, nincsenek ivócimborák, kanmurik. Az én ráhatásomra elkezdett normális helyen dolgozni és élvezi a munkáját. Örül, ha hazajön, szeret itthon lenni, büszke rám és a kisfiúnkra, mindig olyan pátosszal mutat be, mintha BMW lennék vagy Mercedes. Én viszont nem ilyen házasságot akartam. Nem az lett belőle, amire vágytam. Én társra vágytam. Ehelyett kaptam még egy gyereket, akit nem igen lehet nevelni.
nemigen latok mas megoldast,mint valahogy ravenni a ferjedet,hogy szepen csendesen,indulatok nelkul elmond neki,amit itt most nekem...Ha szeret,segiteni fog megoldast talalni..Egy ennyi idos embert szerintem sem lehet mar megvaltoztatni,de hatha megerti,amit mondasz neki es legalabb kicsit melled all....
arra azert szamits,hogy szerintem nem fogja kenyertoresre vinni a dolgot az erdekedben a gyerekeivel es az anyjaval,de hatha kicsit enyhulne a viszony,mar az is haladas lehetne....
azert en kozel 44 evesen nem gondolnam,hogy neked 42 evesen vege van a vilagnak es az eletednek.Azt soha ne felejtsd el,hogy neked is ez az egy van es feltetelezem,hogy szeretned boldogsagban leelni...Vagy vele,vagy nelkule,de minimum nyugalomban... hat oszintenszolva nem irigyellek:(
Nekem végtelenül nehéz beismerni, hogy 42 évesen nem lettem elég bölcs.
A második házasságomban eddig nagyon sok érzelmi kudarc ért a megfelelési kényszerem miatt. Anyósom nem szeret, a férjem felnőtt gyerekei nem szeretnek. Igaz, ott dolgozik a féltékenység és a rivalizálás. Csakhát a férjem nem akarja észrevenni. Neki az a szeretet, ha nem veszünk tudomást a problémákról és úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna. Én a "beszéljük meg" párti vagyok. De be kell látnom, hogy sem a gyerekeivel, sem az anyósommal ez nem fog működni. Azért nem, mert a férjem így vezette be, inkább nyelt, nyelt, nyelt - ő ezt szeretetnek nevezi és elvárja, hogy én is nyeljek.
Mondjuk, a férjem barátai kedvelnek, talán egy-két ember van, aki nem.
Az általad említett utirány számomra az egyetlen, mert egyenes és tiszta (és köszönöm a tanácsot, mert végtelenül jólesett, hogy gondolkodtál a dolgon és úgy adtál tanácsot). De a férjem lavírozik, mert őt az anyja manipulálta, a lányai meg kihasználták, pontosabban a válás miatti bűntudatát. Ha a férjem nem áll mellém, akkor hiába próbálkozom úgy élni, ahogy nekem és a gyerekeimnek jó. Most már minden probléma átgondolása esetén azt látom, hogy beleütközöm a férjem merevségébe, aki nem hajlandó gondolkodni, nem hajlandó megbeszélni dolgokat, inkább bedugja a fejét a homokba. Ezt hosszútávon nem fogom tudni elviselni. Vagy mártír leszek, vagy elválok. Még szeretem. De meddig?
Sajnos, a korkülönbség megmutatta a fogát. Én 42, ő 58. Más világ. Be kell látnom. Nem mondom, vannak napok, amikor újra szerelmes vagyok belé, de aztán jönnek a hétköznapok és vergődöm. Anyám meg suttog, hogy az élet ilyen, örüljek a mának, örüljek a gerekeimnek, örüljek, hogy egészséges vagyok, örüljek, hogy az anyagi gondok ellenére van hol lakni. Valahol igaza van. Csak akkor miért fulladok?
Valahogy úgy alakult, hogy nagyon akartam, hogy elfogadjanak és sokat dolgoztam ezen. "
tudom,hogy nehez,de kerlek szepen engedj meg egy jotanacsot....Nem akarj mindenkinek megfelelni,mert ugysem fog sikerulni es csak rosszul erzed magad tole....Csinalj magadnak egy szamodra /es a ferjed szamara/ elfogadhato utiranyt,es menj azon.Nem kell leterni rola csak azert,mert a szomszed neni,barat,rokon,ismeros mas utat lat szamotokra jonak.....
Tudom,hogy nagyon nehez,nekem is eltelt vagy 40 evem,mire erre rajottem,de igy sokkal konnyebb,hidd el....Nem kell velem mindenkinek egyetertenie,de elfogania,hogy en maskepp gondolok valamit,igen...
Ha ennek az az ara,hogy nem vagyunk puszipajtasok,akkor igy jart...Nem kell nekem mindenkivel annak lennem,eleg az a par kivalasztott,akivel egy huron pendulunk....
Két gyerekem van, két házasságból. A gyereknevelés a hobbim, szeretem csinálni, sokat olvasok erről, élvezem, és nagyon szeretnék még gyereket, de a férjem már nem igen, mert 15 évvel idősebb és riasztják a számok.
Egyszerűen vannak ilyenfajta emberek, akik mindent jobban tudnak és azt hiszik, hogy csak egy igazság létezik - az övék. Nekem meg kell tanulni ezen túllépni. Anyósom is ilyen, tiszta bulldózer.
A férjem barátai mind 15-20 évvel idősebbek és nehezükre esik (gondolom) egyenlőként kezelni engem. Pedig már 42 éves vagyok, miért is érezném magam gyereknek 60 évesek társaságában?
Valahogy úgy alakult, hogy nagyon akartam, hogy elfogadjanak és sokat dolgoztam ezen. Cserébe késztetést éreztek, hogy a férjem volt barátnőiről meséljenek válogatott történeteket, vigyázva arra, hogy a férjem ne hallja meg. Ez sokat rontott a házasságomon (mert nem vettem be a "leszarom" tablettát :D), és most, majdnem 7 év házasság után úgy látom, hogy nem kellett talán beleugrani, mert annyira nehéz volt az összecsiszolódás és annyi csalodást okozott a két kultúra összehangolása, no meg a felnőtt gyerekek terelgetése, hogy talán nem érte meg.
Sőt, egyre inkább úgy látom, hogy sokkal jobb egyedül élni, mert a mindennapok gyűrődései így nem rongálják az ember idegrendszerét. Bár, az örömöket jólesik megosztani valakivel. Nehéz ügy.
Pont erre gondoltam: ha valaki nálunk alvásidőben érkezik/van (holott előre elmondom mindig, mikor alszanak), akkor elköszönünk, kezdjük a lefekvési rituálét és kész.
Kapni val. azért kaptál, ha jól értem, mert fiatalabb, 1(?) gyerekes vagy, ők pedig nem, ráadásul a nagy gyerekeik nevelési gondjai az emlékezet messzi távolába vesznek, csak arra emlékeznek, amire akarnak...
Ráadásul más gyerekét mindenki jobban tudja nevelni...
Készen kapott barátokkal miért kell szívélyesnek-bensőségesnek lenned? A férjed barátai, beszélsz velük, vendég-látod (bár ez férjnek is megy), aztán éled a napod tovább...
Írd meg neki azt is, hogy az a tapasztalt asszony a gyerekeivel meg az unokáival még életében nem látott igazi dühkitörést, kár hogy nem minket látogatott meg olyan jó egy éve.... csudát látott volna.
Nekem állandó és visszatérő problémám, hogy mivel második házasságban élek, a férjem barátai, akiket "örököltem", valahogy mindig megjegyzéseket tesznek és bámulnak, mint valami egzotikumot. Ezt a házaspárt is készen kaptam, a férj az én férjem katonatársa. Ha jól odamondogatok, oda a barátság. Megint azt kapom a férjemtől, hogy inkább "lépjek át a problémán, emelkedjek felül, mintha ott sem lenne, ő is ezt teszi."
Válaszolni fogok az emailre, nem "lépem át", mert a legközelebbi találkozásnál nyilván tartózkodóbb leszek, akkor meg az lesz a baj, hogy haragszom. Inkább tisztázom, hogy máskor ne szóljanak bele a gyereknevelésbe. Sőt, ha este jönnek, váratlanul, egyszerűen lefektetem a gyereket, főzze csak a férjem azt a kávét.
Már megbocsáss, nem tudom, milyen a viszonyod ezzel a házaspárral, és lehet, hogy abba teljesen belefér az, amin nekem felszaladt a szemöldököm.
Ha van három gyerekük és sok unokájuk, akkor azt is illene tudni, hogy este nyolc óra felé egy hároméves már nem hozza a legjobb formáját, és ilyenkor lehetne venni az adást és tapintatosan elköszönni, hogy az óvodás ágyba kerülhessen. Egy nyűgös gyerek pedig az anyját is sokkal hamarabb leharcolja. Ha ők nem veszik észre magukat, te miért féltenéd a kis lelkivilágukat?
miert baj az,ha serto?? neked talan nem serto hogy teljesen ertheto reakcio miatt gyogyszerezni akarjak a gyerekedet??
Nehogymar te legyel meg tapintatos,mikor a gyerek volt otthon a sajat kis megszokott kornyezeteben...Egyebkent teljesen ismeros a szituacio,csak eppen nekem a szuleim nem ertenek egyet a nevelesemmel es osztogatnak keretlen tanacsokat.
A gyerek bune,hogy beszel az asztalnal,nem hajlando 3 oran kerezstul nema csondben ulni,amig ok politizalnak,stb.Ritka szorakoztato egy 7 eves gyereknek:(
ebbol levontak a kovetkeztetest,hogy a gyerek nem iskolaerett,nezessem meg,mert nem tud nyugtonmaradni es majd lesz vele bajom az iskolaban......Eleg csunyan szoktam ilyenkor elmondani a velemenyemet,de mintha meg sem hallanak..
biztos receptem nincs,csak hogy vedd be a leszaromtablettat:)
Hogyan lehet leszerelni azokat, akik nevelési tanácsokat adnak kéretlenül?
Konkrét szituáció. Benézett egy kávére egy ismerős házaspár. Három felnőtt gyerekük van és sok unokájuk, szóval már láttak gyereket...
A kávézás elhúzódótt, már 8.00 óra volt. A kicsi fiam (még nincs három éves) elkezdte rángatni a kezemet, hogy "anya, gyere vigasztalj meg a kanapén." Tudtam, hogy álmos, az ölembe akartam venni, de csak rángatott a kanapé felé. Éreztem, hogy főleg az zavarja, hogy beszélgetek a vendégekkel, de mivel most kezdtük az óvodai beszoktatás és mivel tényleg álmos volt már szegény, értettem az ő álláspontját is. Felálltam, az ölembe vettem, megbeszéltük, utána még kért egy kis innivalót, és amíg a vendégek el nem mentek (fél 9 körül) szépen játszott mellettünk a szőnyegen.
Másnap kaptam egy érdekes emailt a vendégházaspár női tagjától, miszerint: az én gyerekemnek furcsa dühkitörései vannak, nem érti hogyan bírtam mosolyogni, és derüvel figyelni a kitörését. Ő azt ajánlja adjak neki homeopátiát. Az a véleménye, a gyerek az úr a háznál, most már érti miért volt annyira fáradt az arcom.
Többször elolvastam a levelet, azt hittem nem jól látok. Milyen dühkitörés az, amikor egy kisgyerek sírdogálva kéri, hogy az anyja vigasztalja meg? Négy percig sírt csak. Megnyugattam, visszaültem a vendégekhez. A nő meg azt mondta, hogy "ilyenkor mondom, hogy de jó, hogy nem a mi gyerekünk." Már akkor sem értettem, de nem szóltam. Az email viszont felzaklatott.
Miért éreznek az emberek azonnali késztetést, hogy a másik gyerekét neveljék? Miért vonnak le téves következtetéseket már egy óra ottartózkodás után?
Miért tartják dühkitörésnek a gyereksírást?
Miért gondolják, hogy mindent tudnak és miért adnak kéretlenül tanácsot?
Miért akar gyógyszert adni egy majdnem háromévesnek egy olyan ember, aki három gyereket felnevelt, és van egy sereg unokája, szóval látott már közelről gyereket?
Hogyan lehet az ilyen embereket elviselni, de főleg úgy leszerelni, hogy az ne legyen sértő?
Nálunk nagycsoportos korukban már simán ment. Szerintem valahol 2,5 s 3 éves koruk körül, de az anygon sokat számít, hogy azt lássa, hogy te is azzal eszel, mert akkor érdekelni fogja.
Szia! Véletlenül olvastam be ide, bocsánat, hogy rögtön bele is szólok. Két dolog jutott eszembe arról, amit írtál. Az egyik, hogy a testvérveszekedések egy része kimondottan (persze nem tudatosan, de akkor is) a szülőknek szól. Azaz a jó hangos veszekedés tuti módszer arra, hogy a figyelem alaposan rájuk terelődjön. Ez ellen persze nehéz tenni, mert nyilván tényleg oda kell figyelni, ha épp egymás haját tépik csomókban - legfeljebb annyit lehet megpróbálni, hogy minél többet foglalkozz velük, játssz velük olyankor, mikor béke van köztük, nehogy nagyon rögzüljön ez a "botrány=figyelem" dolog. Beavatkozni meg a lehető legritkábban kell, tényleg csak akkor, ha vér akar folyni. A másik dolog az, hogy a gyerekek (jó esetben) pont ilyenkor a legagresszívabbak egymással, a homokozóban is ez az egy-másfél éves korosztály veszi el leginkább más lapátját, szór homokot más fejére, vág hozzá vödröt, stb. Amikor aztán verbálisan már flottul ki tudják magukat fejezni, ezek a dolgok egyre ritkábbak lesznek, mert el tudják kérni a lapátot, megértik, ha a másik azt mondja: "mindjárt adom", és ha mégse adja, a vödörhozzávágás helyett le tudják hülyézni, ami egy fokkal mégis jobb. Szóval az idő neked dolgozik. : ) És nagyon édesek a kölkek!
Tudja valaki hogy hol találhatnám meg dalszövegek magyar leírását? Konkrétan az Aladdin zenéjére gondoltam, de más mesefilmé is érdekelne. Keresgéltem a mese.lap.hu-n is, de nem találtam.
Nálunk 6 hónap van köztük, bár ugye nem testvérek. De iszonyú verekedéseket rendeznek. Tehetetlen vagyok. Konkrétan vér szokott folyni. Amúgy meg imádják egymást.
A múltheti verekedésnek ez lett a vége. Először Niki megtépte Noncsi haját úgy, hogy egy csomó a kezében maradt, aztán még jól meg is harapta. Mind a nyolc foga látszik. Ja és mindez egy idióta fakocka miatt történt, mert mindkettő ugyanazt akarta, pedig van belőle egy egész doboznyi...
Hihetetlen, hogy két 15 hónapos kiscsaj ilyen agresszív tud lenni... :-((
