Keresés

Részletes keresés

ttenyleg Creative Commons License 2003.10.18 0 0 22
Most olvasom, hogy a Keresztapa és a többi posztkomcsi közleményben tudatják az eddig reménykedő demokratikus gondolkodású baloldaliakkal, hogy ők bizony nem mennek ki megemlékezni október 23-án a temetőbe, mert semmi közük ehhez az egészhez.

Én jobbosként ezt tisztességesnek tartom, hiszen október 23. nem az ő ünnepük, sőt. De a tényleg demokratikusan érző, a posztkomcsik által megvezetett valódi baloldaliakat megint arconcsapták, hiszen ők ezekre szavaztak.

Majd nyilván november negyedikén fogják ünnepelni Kádár és a KGB beosztottjai az ellenforradalom leverését.

Vajon agyarország kormánya megengedheti magának, hogy ne emlékezzen meg a Forradalomról? És ezt a választói hagyják?

Törölt nick Creative Commons License 2003.10.09 0 0 21
November 4-e ünnep eftársak! Hát, nem egészen szmokingos, mert ilyen hideg időszakban a legalkalmasabb ünneplő ruha a pufajka. Persze, az eredeti kétrészes. Ukrajnából már elindult a pufajka-szállítmány. A VPOP a pufajkákban dobtáras géppisztolyok becsempészésére gyanakszik.
Előzmény: pont_hu (20)
mammama Creative Commons License 2003.10.09 0 0 19
Visszaáliccsák pirosbötűs ünneppé!!!(mint gyerekkoromban volt)
Az,hogy 3 nappal később volt,ne zavarjon senkit,ennyi csúsztatás belefér.
Vokálpatrióta Creative Commons License 2003.10.08 0 0 18
Veled ellentétben nem állítottam és nem mondtam semmit, csak azt kértem, add meg az állításodat alátámasztó paramétereket, mikor és ki ünnepelte november 4-én az 1956-os forradalom leverését az azt követő 33+14 évben .
Előzmény: ttenyleg (12)
Zore Creative Commons License 2003.10.08 0 0 17
javaslom az elftársaknak a következő transzparensekkel való felvonulás:

előre a proletárBANKÁRdiktatúra útján!

éljen az UZSORAcivilizáció!

virágozzék a PARAZITAtársadalom!

szabaCSÁg!

...iLLeGaL... Creative Commons License 2003.10.08 0 0 16
Majd meghívják az oroszokat.
D-209-es barátunk elővesz pár James Bond filmet és jót mulatnak majd a KGB elleni kémkedéseken Putyinnal. Majd Macogescu félve megkérdi küzdőtársától, hogy a Moszkva szállóban lévő poloskákat meg tudta-e anno téveszteni néhány "ő"-vel... :)
Előzmény: ttenyleg (12)
VirágElvtárs Creative Commons License 2003.10.08 0 0 15
a; zárt ajtók mögött elővesszük a naftalin szagú pufajkát és belebúvunk
vagy
b; kimegyünk izraelbe-irakba sortüzet hallgatni
c; lövetünk
Mal Voisin Creative Commons License 2003.10.08 0 0 14
D-209 előkapja régi gerincét, és megállítja a KGB falkáit a Pénzügyminisztérium keleti sarkánál.
carlos z. Creative Commons License 2003.10.08 0 0 13
Hagyjad, keveri november 7-tel.

Tankéren nem lehetne kettes,csak hármat tévedtem...

cz.

Előzmény: Vokálpatrióta (10)
ttenyleg Creative Commons License 2003.10.08 0 0 12
Nem mondod, hogy szégellik, hogy hogyan jutottak hatalomra?

Mert ha igen, tettek valamit is ellene? Mondjuk Medgyessy fele annyit hajlongott Kádár előtt?

Na ne viccelj!

Előzmény: Vokálpatrióta (10)
originalqszi Creative Commons License 2003.10.08 0 0 11
Úgy, hogy Horn úr (igen úr és nem elvtárs, mert 65 év felett ingyen lehet utazni:DDDD) felhúzza a zászlót, aztán koccintanak, jó sokszor:DDDDD
Vokálpatrióta Creative Commons License 2003.10.08 0 0 10
a forradalmának leverését ünneplők parádézását?

Na kisfiam, mutassál csak rá szépen, hány ilyet tapasztaltál eddig?
Beleértve a forradalom leverését követő 33 évet is.

Előzmény: ttenyleg (5)
Powersystem Creative Commons License 2003.10.08 0 0 9
Látom most vehettétek az iskolában történelemből az 56-os forradalmat!Ezért hamar nyitottál egy ilyen csodás topicot, hogy el ne felejtsed amit ott tanultál!
Előzmény: ttenyleg (8)
ttenyleg Creative Commons License 2003.10.08 0 0 8
Mi értelme lenne a nemzeti zászlókkal foglalkozniuk? Van nekik saját: a vörös!

Mindazonáltan nem hiszem, hogy ki mernek menni az utcára. Ahhoz gyávák.

Majd bent a pártházban koccintanak egyet a pezsgőjükkel.

Előzmény: belohin (7)
belohin Creative Commons License 2003.10.08 0 0 7
Majd kiraknak pár befoltozott lyukas zászlót.
Neked meg aznapra elengedik a hidegvizes borogatást és nem kell bevenned a tablettákat sem. Jó napod lesz legalább. :)
Előzmény: ttenyleg (-)
Hecc Elek Creative Commons License 2003.10.08 0 0 6
A kérdésre válaszolj ba+, ne udvarolj!
Előzmény: ttenyleg (5)
ttenyleg Creative Commons License 2003.10.08 0 0 5
Szerinted el kell tűrnie ennek a népnek, a forradalmának leverését ünneplők parádézását?
Előzmény: Hecc Elek (3)
ttenyleg Creative Commons License 2003.10.08 0 0 4
A témával kapcsolatban írj lehetőleg.
Köszi.
Előzmény: Powersystem (2)
Hecc Elek Creative Commons License 2003.10.08 0 0 3
Miért ne mernének, csak nem készültök valami jó nagy pógári disznóságra?
Előzmény: ttenyleg (1)
Powersystem Creative Commons License 2003.10.08 0 0 2
Azért a nagykorúságot már betöltötted ugye?
Előzmény: ttenyleg (-)
ttenyleg Creative Commons License 2003.10.08 0 0 1
Az biztos!
Az is lehet, hogy a pártházban is nosztalgiáznak egy kicsit a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulása miatt.

De ki mernek jönni az utcára ünnepelni?

Előzmény: polites (0)
polites Creative Commons License 2003.10.08 0 0 0
Szerintem pezsgőbontással
Előzmény: ttenyleg (-)
ttenyleg Creative Commons License 2003.10.08 0 0 topiknyitó
A közterületeket már időben lefoglalták, a kérdés viszont adott: hogyan ünnepel az MSZP november 4-én?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!