Ma voltunk kint a háznál. Az egész kertet (elöl-hátul) telehordták termőfölddel és el is egyengették. Sőt! Mindenhol teleszórták fűmaggal. A hátsó kertekben már el is kezdett kikelni. :) Ja, és folyamatosan locsolnak, mind a közös kertrészt, mind a magánkerteket!
Van egy kikövezett út a kerítéscsücsökig, ahol az őrök kutyája lakott, és amit most nagy darabon szintén ki van kövezve. Lehet, hogy mégiscsak megépítik a sütögetőt? :)
Megvannak mindenhol a kerítések, kivéve a ház két szélén levő kibuggyanásoknál. Mindenhol olyan a kerítés, mint a G épületnél a kerteket elválasztó, csak itt nem hagytak 20 centi rést alatta. Nemtom, mér fenyegetőzött U. úr azzal, hogy ronda lesz, szerintem elég normálisan néz ki. Legföljebb befuttatjuk valamivel.
Én is láttam nyomait a beköltözött szomszédoknak, egy már nádszövettel le is árnyékolta a kertjét.... :/
A javításoknak két apró dolgon kívül én sem láttam nyomát sem... Ellenben nagyon megörültem, hogy azóta morfondíroztak a zuhanytálcánk problémáján, ami egyes helyeken 1-2 centire is eláll a faltól, ezért még sziloval sem lehetne kinyomni a rést. Most kivésik a csempét mögötte és így pászítják be. Nekem nagyon szimpatikus, hogy nem széttárják a karjukat, hogy "kezicsókolom, ez már csak ilyen", hanem ötölnek rajta és megoldják!
Csak azt nem értem, hogyha ugyanaz a kivitelezőnk, akkor mi a frásztól van ekkora különbség?! Csak azt tudom elképzelni, hogy az alvállalkozók miatt...
Nálunk a csap valóban Grohe, a WC csészét nem tudom megállapítani. A tartály nyomógombja rozsdamentes acél helyett műanyag, ezt igyekszünk lecseréltetni. A villanykapcsolók azok, amikről szó volt, a radiátort nálunk is lecserélték Dunaferre. A többit nem tudom, azt mi hoztuk.
Nyilvánvaló, hogy a beruházón múlt, hogy melyik ház hogy sikerült...
A C épület a Budakalász Tóparté, azért az A és a B folytatása. Szóval azért az korrekt lesz. Bár mondjuk elhelyezésben érdekes... Tündérék simán az ablakon kihajolba bekopoghatnak a C épület ablakán....
Az elszámolásra én is kiváncsi leszek. De továbbra is: az eddigiek alapján semmi okom inkorrektnek tartani őket.
Csütörtökön jártam U. úrnál, bár vele nem találkoztam. Végre átvehettük a garázs távirányítóját, csekély 72 nappal később, mint ahogy a szerződésünkben állt...
Ellenben jó hírem van!
A kislány, akitől megkaptam a távirányítót, a kezembe nyomott egy levelet, amit a napokban küldenek ki mindenkinek. Ebben az áll, hogy augusztus 9-ével megszületett a végleges használatbavételi engedély!!!!!!
Szóval átadás, fizetés, költözés, hawaii! :)
Nemtom, ti hogy vagytok vele, nálunk alig volt hiba. Most vagy szerencsénk volt, vagy pont azokat, amik máshol problémás munkák voltak, mással csináltattunk, vagy tudják, hogy faxnisak vagyunk, és dupla gondossággal dolgoztak. Mondjuk végeredményét tekintve mindegy. :)
Bár ami volt, az nem egyszerű. Pl. lefelejtették a hátsó kerti csapunkat. Ami nem semmi. Ez érdekel, hogy hogy fog megoldódni, mert csap nélkül át nem veszem.
De továbbra is azt tapasztalom, hogy mindenki maximálisan korrekt, mégha néha van bepróbálkozásszerű érzésem, a végén megoldanak mindent.
Egyedül U. úrral nem vagyunk kibékülve, de asszem ezt ő is sejti az elmúlt két és fél hónap alapján.
en is mar bekoltoztem, szinten fel ev kesessel. A Kalozt nemigen erdekli a kotber, megmondta, hogy
a muszaki atadasig hajlando fizetni, nem pedig a kulcsatadasig. Vilagos, hogy
nem sietett odaadni a kulcsokat. A muszaki atadast mindenkinek sietve lezavartak, egy honappal a kotbermentes
hatarido utan, utana semmit nem csinaltak meg. Minden maradt a regiben, en
hajtottam ki a javitasokat a sajat zsebemre. A kivitelezonek, Harcon, van nehany rendes embere
a sok szelhamos kozott, azokkat le lehetett targyalni, hogy jojjenek, csinaljak.
minden muveletre igy is heteket kellett varni.
Nagy tema ez, sokat fotoztam en is a hibakat, hulyesegeket, lassan osszeall egy jegyzokonyv.
A padloban hianyoznak a lefolyocsovek, a furdoszobak eseteben nem egy helyrol hallottam mar
hogy a kadbol az alattuk lako nyakaba megy a viz. Mi is haromszor aztunk, talan ezert, talan masert.
Ezt biztosan nem lehet tudni.
A beruhazo elvarja, hogy fizessuk ki a hatralekot, de nem siet rendezni a nekunk visszajaro penzt.
Most azzal szorakozik,hogy addig nem tudjuk megalapitani a tarsashazat, amig ki nem fizetjuk a
lakasok utolso reszletet es a garazsokat. Utana meg nyilvan szarik bele, hogy nekunk fizessen.
Nehez megerteni, hogy neki ez miert jo. Annyi penzt beszedett, hogy abbol mar tenyleg lehetett
volna rendes lakast csinalni csalas nelkul. De valamiert megse ezt valasztotta. 20-30% arressel dolgozott,
azt hazudta, hogy ezek luxuslakasok, kozben a kivitelezovel berakatta a legegyszerubb cuccokat,
gagyi csapot, gagyi ventillatorokat, olcso keramiat, olcso villanyszerelesi anyagokat,
noname szanitert, es igy tovabb. Es akkor meg kesik is honapokat, nem szamol el, szivatnak minket.
A lakasokhoz nem jar a szamozas az ajtora, nem adnak kapukulcsot, nem adnak postaladat,
sporoltak a kerites labazat kivitelezesekor, mit irjak meg?
Kivancsi lennek a harmadik, most epulo hazra, hogy ott a Kaloz beruhazo? Ugy halottam, hogy ott mar nem.
Azt igertek-e, hogy a csaptelep Grohe lesz? Es valoban azt raktak be?
Valaki tud valaszolni?
udv
Ürömmel vegyes örömmel jelentem, hogy augusztus 2-án, az eredeti határidőhöz képest mindössze
6 hónap és 2 nap késéssel
elvileg birtokba vehettük G-beli lakunkat. Azért csak elvileg, mert a birtokbaadásról szóló iratokat a Kalóz Kft azóta sem hajlandó aláírni, és a kétféle kulcs közül is csak az egyik készletet adták ide.
Szolgálhatok részletekkel is, ha van rá igény, de lehet, hogy majd csak akkor, ha már kezemben lesz az aláírt papír meg a kulcs; addig hagyom, hadd érjen az epe+vitriol koktél, amit önteni készülök.
Addig is, legyetek nagyon résen, és lehetőleg ne költözzetek be.
Tegnap én is jártam kint, és csak megerősíthetem, hogy egyetlen egy hiányosság kivételével, amit megcsináltak, semmi javítást nem végeztek el. ELLENBEN biztonsági őr elmondása alapján már két lakásban laknak!
Hát halljátok...., nagyon elkeseredve olvastam yaszs hozzászólását, ugyanis miután a bejáráson azt mondták, hogy 1 hét múlva jelentkeznek, én arra számítottam, hogy mostmár bármelyik nap hívhatnak. (kölcsönvéve yaszstól: hülye, hülyébb, optimista) Ehhez képest elég felháborító, hogy még el se kezdték a javításokat!
Közös fellépést illetően természetesen nyitottak vagyunk, csak jelezzétek akár itt, vagy e-mailben.
Üdv mindenkinek, különösen az újonnan érkezetteknek!
Tegnap megnéztük, hogy "halad" a ház és ismét csalódnunk kellett. Az egyetlen említésre érdemes fejlemény, hogy kijelölték a hátsó kerteket, a ház keleti végében már a kerítésoszlopokat is lerakták: sajnos a G épülethez hasonló drótkerítés lesz nálunk is :( . A lakásban-házon szinte semmi változás nincs a két héttel ezelőtti szemléhez képest. Pár hiányzó apróságot ugyan megcsináltak, de a hibák kijavításához még hozzá sem fogtak. Egy kicsit kezd aggasztani az egész: a G épület is hónapokig volt ebben a "még nincs kész, de már majdnem" állapot, bár erről inkább az érintettek tudnának mesélni... tényleg HOL VAGYTOK?
Az értekesítési iroda munkáját már többször kiveséztük, és nekem úgy tűnik, hogy nagyjából mindenki mindenki egyetért azzal, hogy a munkájuk gyakorlatilag a nullával egyenlő: nem lehet elérni őket, ha végre sikerül is, akkor sem kaptunk meg a kért infot, vagy épp az ellenkezőjét mondják annak ami van, stb.
A kukatároló tényleg zavaróan közel került a házhoz, én sem értem, hogy ilyen tágas közös kert mellett miért kell közvetlenül a ház mellé tenni. Ha lesz időm (valszeg nem lesz) megnézem a szerződést és mellékleteit, mert abban, ha jól emlékszem, valami olyasmit írtak, hogy a pincében lesz egy zárt, csempézett, vízzel ellátott, stb. kukatároló. Lehet hogy a kerítés melletti kukatárolóban csak ideiglenes jelleggel tartózkodnak a kukák, míg a narancsmellényesek kiürítik? (hülye, hülyébb, optimista).
Sajnos, a közös használatú részeket valóban illetően eléggé ki vagyunk szolgálatatva a Tópartnak illetve a Harconnak, tulajdonképpen nem is tudom, hogy a közös tulajdonú részek átadása/átvétele hogyan fog zajlani. Az egyetlen, amit biztosan meg tudunk tenni, hogy a szerződésben és mellékleteiben vállaltakat (ott még ígértek fűt-fát) megpróbáljuk kihajtani a Tóparttól. Fontos, hogy a Harconnal nem állunk szerződéses kapcsolatban, tehát jogilag közvetlenül tőlük semmit sem tudunk követelni, bár mostmár többé-kevésbé egy cég a Harcon és a Tópart.
A Bea állítólag nem sokat tehet értünk, mert ő az értékesítési iroda alkalmazottja. Sajnos velünk az ügyvezetők foglalkoznak, akik meg elérhetetlenek. Én szerintem is kell készenlétben egy ügyvédet tartani, aki tanácsot adhat egészen a társasház megalapításáig, ami többünknek húsbavágó kérdés: nem mindegy, hogy 180, vagy 100k a havi törlesztőrészlet.
Nincs köztünk egy véletlenül?
Aztén kéne még egy kedves szomszéd a már beköltözött épületek egyikéből, aki előre felkészítene a még várható trükkökből..
Mi a B39-be költözünk, és sajnos csak most értesültünk a fórumról.
Nekünk is 100k az albérlet, plusz kerülgetjük a már megvásárolt bútorokat, amiket ugye "15-étől oda lehet vinni".
Mivel minket teljesen hülyének néz a Tópartos kislány, fontolgatom egy ügyvéd felfogadását... Bár, ha nem jutunk dűlőre mihamarabb, akkor szerintem is együtt kellene fellépnünk.
Pl. benne van a szerződésben, hogy amennyiben nem értesítenek a késésről hivatalosan, az ebből adódó minden költésget téríteniük kell. Kiváncsi vagyok, hogy az albérletet és raktározást, valamint a plusz kijárásokat megtérítik-e, mert mi minden esetben akkor tudtuk meg, hogy nincs kész a ház, amikor kimentünk, hogy hoznánk a cuccot...
Kíváncsi vagyok, hogy az ajtók tiri-tarkaságát hogyan oldják meg. Ha korrektek, akkor kivesz és újra betesz a megoldás. De most nagyon szorít az idő...
Ha úgy tűnne, hogy morcos ember vagyok, akkor tudjuk ezt be a jelen kinti állapotnak...
Néhány napja voltunk a háznál, röviden le is írom, mit láttunk-hallotunk.
Az első két lépcsőház (a tó felől) beelőzött: ott állítólag már a bejárás is megvolt, az ablakokon benézve úgy látszott, hogy minden kész van és a lakás is tiszta.
Nálunk a lakás belseje funkcióit tekintve nagyjából kész van, csak néhány kilincs és egyéb apróság hianyzik + még egy réteg festék és egy nagytakarítás
De: a Harcon-Doortop által felajánlott ajtók közül világos beige színűeket választottunk ki. Magával az ajtóval kapcsolatban is lennének kisebb-nagyobb kifogásaim, de ami a legszebb: a beige ajtókeretbe itt-ott belekerült egy-egy fehér elem (nem tudom, hogy színvak volt, aki csinálta, vagy sötétben dolgozott). Ígéretet kaptunk, hogy utánanéznek-kijavítják, remélem ez meg is történik mielőbb (eddig még minden hasonló problémát megoldottak, ez ad okot az optimizmusomra).
Úgy tűnik végülis lesz kerítés az előkertek körül is, de pontosabbat még nem tudok.
Tehát a ház, ha egy kicsit (tényleg csak kicsit) lassan is, de hamarosan elkészül, a külső egyebek: kerítések, kertek, szalonnasütő (tényleg lesz az is) építése azonban csak most kezdődik.
Mint olvashattátok, a G épület használatbavételije is megvan, ennek megfelelően egyre többen költöznek be, néhány kertben azonban szépen burjánzik a természet (parlagfű és egyebek).
G-sek, veletek mi újság? beköltöztetek már? mik a tapasztalatok?
Múlt héten telefonáltak, hogy kérjünk szemle időpontot az OTP-től, 15-e utánra, bár még nem kaptunk. Szóltak még valakinek? Ki hogy áll? Nálunk már tényleg csak pár apró dolog hiányzik, plusz végleges festés, de lehet utolsó látogatásunk óta (ami kb. 1 hete volt) az is megtörtént.
A kert ill. kerítés dolgok elég érdekesen alakulnak. A kerítésünk nem egy, de jó két méterrel került beljebb, és persze nem lesz két kerítés, csak kicsit elszámolták magukat az urak, úgyhogy csak áthelyezik... de erről majd később.
A kukák, úgy tudom, a két kiskapunál lesznek, legalábbis oda vannak tervezve. Egyébként az elülső kis kapu tegnapra elkészült.
A termőföld gond engem is aggaszt, már csak azért is, mert a mi kertünkben összefüggő betondarabok vannak, úgyhogy nagyon várom, milyen megoldás fog rá születni... Egyelőre tényleg egy nagy szemétdomb a kertünk (persze ehhez nekünk még semmi közünk), a kutya után nyilván nem csak a dobozok maradnak hátra, a terasz melletti sarkot a jómunkásemberek wc-nek használják, és ha már a wc-nél tartunk, felkerült a lakásunkban a wc csésze is, ami már üzemképes, és SZEMMEL LÁTHATÓLAG szintén használják is...
Zajlanak a végleges festések is, H. ügyvezető szerint hamarosan hívnak bejárásra. Kérdés persze ki mit ért "hamarosan" alatt.
Akkor jó lenne, ha a kerítésről értesítenétek valahogy a G. építésvezetőurat, mert nem tudnak róla, hogy ilyet is kellene építeniük.
Mellesleg ma voltunk kint. Továbbra sem találom nyomát sem a kerti csapnak, kezdek kiakadni!
Ma elkészült a laminált padlónk, tiszta jó lett, egészen otthonos lett tőle a lakás. :)
Megint találtunk ellopott cuccot: a szegélyléc-tartó klipszek dobozából egyenként kilopták a csavarokat és a tipliket! Ez azért már durva! Kinyitogatták a lezáró kupakok dobozait is, de nyilván azt gondolták, hogy amit nem tudnak, hogy mi, nem tudják hasznosítani. Hihetetlen!
Megdöbbenéssel láttuk, hogy Tündérék kertjében készül egy új kerítés is, az eddigivel párhuzamosan, jó egy méterrel közelebb a B-hez! Jó lenne erre rákérdezni, mert nem teljesen értem az értelmét, hogy minek két párhuzamos kerítés a két ház közé, ráadásul így még közelebb van Tündérékhez a kerítés. :/
Azt tudja valaki, hogy hol lesznek a kukák?
Azon gondolkoztatok, hogy reklamáltok-e, ha nem lesz meg az ígért 30cm termőföld? Mert általában nem szokás, csak a sittet szokták beleforgatni a földbe, aztán 10-20 évig jön az emberrel szembe fűnyíráskor. Tündérék kertjében lakik most az egyik kutyus, ezért tele van a hátsó rész üres kutyakajás konzervdobozzal... No comment.
Sziasztok,
Nálunk a szerződésben egyértelműen benne van, hogy a kerteket elkerítve, befüvesítve adják át.
Ha jól emléxem, ez nem volt benne az eredeti szerződésben hanem külön a mi kérésünkre tették bele.
Na, azért mégis elfelejtettem valamit.
G. építésvezetőúr azt mondta, hogy június végére várható a műszaki átadás, az kb. két hétig fog tartani, aztán már esélyes a rendes átadás, úgyhogy szerinte július második felében várható a költözés.
A héten jártunk kint párszor a háznál, úgyhogy vannak új információim.
B. építésvezetőúr Londonban van, minden G. úrra szakadt. Most van a legnagyobb fejetlenség, mivel a G épület átadása folyik, az B épület hajrájánál tartanak, az A épület garanciális javításait végzik és gőzerővel elindult a C épület építése is.
G. építésvezetőúr azt mondta, hogy a gáz már bentvan (hála istennek!), a kéményeket átvették a kéményseprők, úgyhogy hatósági közbeavatkozás már csak a használatbavételi engedély lesz. Ami ugye csúszhat a szabadságolások miatt... :/
Felkerültek a műanyag borítások is a kapcsolókra és a konnektorokra. Az ajtókat most hétvégén kezdik berakni. Nemtom, miért volt szó csúszásról, mivel még a múlt héten is parkettáztak és csak azután szerelhetők az ajtók. Mondjuk a ház másik felében tényleg elkezdhették volna.
Viszont érdekes fejlemény, hogy G. építésvezetőúr nem tud kerítésről az első kertek körül, amit pedig Bea megígért még tavaly nyáron. Ez igen furcsa, mert arról sem tudott, hogy ezeket a kerteket eladták a lakóknak. Mondta, hogy amikor a gyalogút kövezése folyt, rákérdeztek, hogy ezekkel a kertekkel mi lesz, és azt a választ kapták, hogy semmi. Ez így elég érdekes. Kíváncsi vagyok, Yaszs és Ancsacsa mit szól hozzá. A másik két lakó még nem került elő, akiket ez érint. De szerintem ez így nem lesz oké. Valamit reklamálni kéne. Mindenesetre G. építésvezetőúr megígérte, hogy rákérdez erre, de ha végre el tudom majd kapni U. urat, akkor nála is érdeklődöm.
Egyébként van szó a ti szerződésetekben a kertről? Tündérékében tudom, hogy valamilyen szinten említés esik róla. Eredetileg nem volt benne a mienkben, de rászóltam az ügyvédre és akkor beletett valami tök más számokat, mint amit anno a Bea mondott. De legalább szó van benne 2 azaz KETTŐ darab kertről.
Egyébként a G lassan benépesül, már legalább 6-8 lakásban látszik lakók nyoma. Tetszik, hogy többen a kertet is elkezdték kapirgálni, úgyhogy már nincs annyira építési terület jellege az épületnek. :)
Jajj, a legfontosabbat majdnem elfelejtettem. Tündérék ablakát (és gondolom a 25-ös lakóét) kiszedték tokostul. Nemtom, hogy a tokot cserélik-e vagy az visszakerül és az ablak cserélődik ki. Mindenesetre én megnézném majd a helyetekben, és ha csúnya javításnyomok vannak rajta, akkor reklamálnék.
A lépcsőház és a tárolószint is kezd már egész rendezett lenni. Szóval lassan beleélem magam én is, hogy nemsokára ott lakunk. :) Nekem ez tök furcsa gondolat, mert most költözöm el először igazán itthonról. :))
Ja, azért voltunk kint, mert egyrészt végülis saját parkettázót bíztunk meg, mert nem tetszett, ahogy az övék dolgozott, másrészt meg B. építésvezetőúr két hete felhívott és kicsit zavarban előadta, hogy lába kelt a díszcsempéinknek meg a bordűr egyharmadának. Hozzátette, hogy természetesen számla ellenében kifizetik az egészet. Csak mosolyogtam, mert volt egy ilyen érzésünk egész idő alatt, hogy valami azért el fog tűnni. :) Szerencsére a laminált padlót nem hordták ki, az sokkal többe került volna. :) Mondjuk ebben nagy szerepe volt a burkolóknak, akik a mi lakásunkban rendezték be a főhadiszállásukat, és nagyon rendesek voltak, mert egy nyílással arrébb tették a kis, sajátkulcsos vasajtójukat, hogy ezzel is megakadályozzák, hogy a parketta kisétáljon. :)
Mi elég gyakran járkálunk ki, sajnos, ugyanis eléggé idegtépő, amilyen lassan dolgoznak a B épületen. Szerintem felháborító, hogy össze-vissza beszélnek az átadási határidőkkel kapcsolatban, fel nem tudom fogni, miért kellett tavasszal azt mondani, hogy április végén műszaki átadás, mikor már akkor is nyilvánvaló volt, hogy ez nem fog megvalósulni. Azóta folyamatosan irreális határidőket mondanak, legjobb, ha az ember a saját megítélésére hagyatkozik. Minket ez azért érint nagyon érzékenyen, mert szerettük volna két költözés nélkül megúszni a dolgot, de sajnos júl. 15-én ki kell költöznünk, így ez nem fog sikerülni.
Most már legalább értem, hogy miért csak 3 munkás dolgozott a házon, amikor ott voltunk, ezek szerint most a C-vel vannak elfoglalva. A dologhoz az is hozzátartozik, hogy az ajtók szállítása állítólag késik. Az ajtók jövő hétre várhatóak, egy hét míg berakják, utána elvileg 1-2 a műszaki átadás. Szóval, az augusztus eleje értelmes határidőnek tűnik, bár ez sajnos, minket nem vigasztal.
Egyébként, más, új lakásba költöző ismerősöktől is úgy hallottam, hogy a használatbavételi nem akadály. Olyat is hallottam,bár ez elég furcsa, hogy már egy éve ott lakik, de még nincs használatbavételije.
Sziasztok!
Üdv Dzsi01-nek!
Kedden voltunk kint, és tapasztaltuk, hogy a G-ben azóta már legalább 8-10 lakásba beköltöztek. Úgy tűnik, a használatbavételi nem akadály...
Tegnap beszéltünk az egyik ügyvezetővel, aki szerint júl. elején lesz "bejárás" (ez már ki tudja, hanyadik dátum), hamar kijavítják a kisebb hibákat, és aug. elején költözés... Én már úgy vagyok vele, hiszem, ha látom.
Az udvaron lévő fürdőkádak minket is elgondolkoztattak, még mindig ott vannak, de lehet, hogy csak "fennmaradt mennyiség" vagy hogy a C épületre spórolták be őket. Azt ugyanis gőzerővel elkezdték építeni, őszre tető alá akarják hozni. Hát mit mondjak, szemtelenül közel építették a B épülethez, de hát ez csak minket érint érzékenyen.
Üdvözlök minden kedves leendő G épületes szomszédot! Persze az A-sokat és B-seket is! Most találtam a topicot, megörültem neki.
Tud-e valaki valamit a G-s lakások átadásáról? A bank szerint július 15-ig ígérték a használatbavételit (de ígérték már május 15-ig is). Gondolom már mindenki nagyon várja az átadást.
Én úgy láttam, (szombaton voltam kint) hogy 3 lakásban már laknak, nem tudom hogyan csinálták, vagy rosszul láttam? Lehet, már képzelődöm...
Nálunk a jövő hónapban elkezdik a garanciális javításokat. Egyébként nagyon-nagy gondunk nem volt a kivitelezőkkel. Igaz az egyik szobát elszúrták és harcolnunk kellett egy ablakéért is, más probléma nem volt.
A gondok a lakóközösség megalakulásakor keletkeztek. Ránk szabadítottak közös képviselő címén egy "szimpatikus embert", akit azóta sem tudunk elzavarni, mivel a Harcon a maradék szavazataival megvédi. Emiat lett pédául a közös költség is 150 Ft/m2.
Sziasztok!
Időközben sikerült többé-kevésbé választ kapnunk a kérdéseinkre,röviden el is mesélem, mit tudtunk meg.
B. úr elmondása szerint a Harcon június 20-ra (szvsz még éppen reális) műszaki átadást akar, az info persze nem hivatalos.
Tegnap voltunk a háznál, nálunk már berakták az összes radiátort (ez lényeges előrelépés, mert így tudjuk, hogy hova milyen bútor fér be), a villanyszerelők is ügyködtek: a WC-be és a fürdőbe bekerült az elszívóventillátor + egy ufolámpa is, a melegburkolat pedig már hetek óta nagyjából kész van.
A fürdőszobánkban volt egy hibás (csorba szélű) csempe felrakva, ezt is kijavították anélkül, hogy szóltunk volna róla. Pirospont.
Meglepődtem viszont, hogy az udvaron néhány fürdőkád hevert, ezek szerint vannak olyan lakások, ahol még nem rakták be a kádat.
A hátsó kertbe egy lövészárkot ástak, nem kérdeztem meg a munkásokat, hogy mi az, de reménykedem, hogy a kerti csap készül.
A G épületbe a jelek szerint újabb szerencsések/türelmetlenek költöztek be.
A Luppa-szigeti elágazásnál pedig felüljáró épül, de addig persze kisebb-nagyobb torlódások lesznek.