Keresés

Részletes keresés

ballib_a Creative Commons License 2003.11.25 0 0 163
Várszegi végre kiszállt. :)

Viszont vitte magával a kereskedelmi jogokat. :(

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.29 0 0 162
Nagyon gyenge volt tegnap a csapat.
Törölt nick Creative Commons License 2003.07.31 0 0 161
Jó, akkor maradjunk a válogatottnál.
Az 50-es évek aranycsapatának játékosai a 30-as, 40-es években tanultak meg focizni, többek közt a Fradiban.
A kommunisták uralkodása alatt a magyar labdarúgás színvonala egyre alacsonyabb lett.
Ezek tények.
Mint ahogy a 80-as évek sem voltak olyan jajdesikeresek, mint ahogy most a Nemzeti Sport a sorozatában előadta. (talán olvastad)
Ami a válogatottat illeti, szép volt a hollandok legyőzése, meg néhány barátságos meccsen elért siker ( pl. a 3-0 a brazil C válogatott ellen)
Aztán jött Mexikó és egy laza hatos az oroszoktól.
Mondjuk nem is lehet csodálni, hiszen mit várhattunk attól a válogatottól, ahol a csapatkapitány a bundák fő szervezője, Nagy Antal volt.
Apropó bundabotrány: elég jól emlékszem még rá, mikor a Honvéd játékosokat rendre az előzetes letartóztatásból hozták ki, hogy átvegyék a bajnoki aranyérmeket.
Hány évet is kaptak felfüggesztve a Honvéd sztárjai? Nagy Antal, Garaba meg a többiek.
Előzmény: Alexander the Great (155)
ballib_a Creative Commons License 2003.07.31 0 0 160
Azért ha a Fradi kilépne a Ligából, főhetne a fejük a TV közvetítési díjak és a reklám bevételek miatt.

Így is a tévéközvetítések reklámbevételeiből többet kapnak az egyéb csapatok a Fradi terhére.

figyelő Creative Commons License 2003.07.30 0 0 159
Szóval, önkritikának, a nyilas horda kiszorítása szándékának semmi jele... Ez a Fradi vége, bár szakmailag már amúgy is lezüllött (tele vagyunk olyan légióssal, akikhez hasonlókat vagy jobbakat saját utánpótlásunkból kellene felhozni, ha volna utánpótlásunk... Nemrég a kézisek utánpótlásában kiemelkedő volt a Fradi, ma nincs játékosunk a megfelelő válogatottakban...).
De a liga is megérdemli, amit kap: meg kellett volna hoznia az egyetlen arányos büntetést, a klub kizárását a sörbajnokságból.
Don Palesz Creative Commons License 2003.07.30 0 0 158
Az ftc.hu-n olvasható:

A Ferencváros nem háborúzik, csupán védekezik
[2003-07-29 14:52]
A magyar sajtóban több helyen is megjelent Szieben László nyilatkozata, mely szerint a Magyar Labdarúgó Liga igazgatója úgy véli, hogy a Ferencváros kommunikációs hadüzenetet intézett a Ligához és kommunikációs háborút folytat a Liga ellen.
A Ferencvárosnál értetlenkedve fogadták Szieben László nyilatkozatát, különösen az általa használt kifejezéseket, és megdöbbentőnek tartják azt, hogy egy sportvezető a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetében a „hadüzenet” illetve a „háború” szavakat képes csupán egy helyzet jellemzésére felhasználni.
Mindez nyilván nem segíti az amúgy is érzelmektől túlfűtött hangulat kezelését, nem tűnik felelős magatartásnak egy sportvezetőtől.
A Ferencváros határozottan visszautasítja Szieben László vádjait, mely szerint kommunikációs háborút folytatna, és leszögezi, hogy hetek óta mást sem tesz, mint megpróbál védekezni a Liga egyes testületei, és egyes funkcionáriusai által a Ferencvárossal szemben indított jogszerűtlen, a törvényeket és az esélyegyenlőséget semmibe vevő, durva támadásai ellen, és lehetőségeihez mérten minél több fórumon próbálja meg felhívni a figyelmet Szieben László és a Liga túlkapásaira.
Szieben László a Ferencváros által indított háborúról beszél, aminek oka csupán az lehet, hogy elveszítette realitásérzékét és emlékezőtehetségét.
Ha nem így lenne, emlékezne arra, hogy az általa igazgatott Liga az ő javaslatára eddig kizárólag ferencvárosi játékos ellen indított videofelvétel alapján fegyelmi eljárást.
Szieben László elfelejti, hogy a Liga elnöksége minden egyes, a Ferencváros számára kedvező fellebbviteli bizottsági döntést megsemmisített az elmúlt hónapokban.
Szieben László elfelejti, hogy Demján Sándorral együtt a nyilvánosság előtt vállalták fel, hogy a jog és az írott szabályok nem számítanak, csak az ő egyéni értékítéletük és vélt igazságérzetük. Szieben László sajnálatosan azt is elfelejti, hogy a május 30-i szomorú események után maga is órákig jelen volt az FTC klubházában, ahol üzletemberek és vezetők előtt egyértelműen többször is leszögezte, hogy „nem az a megoldás, hogy súlyos büntetéseket rovunk ki a Ferencvárosra”. A Ferencváros reméli, hogy a Liga igazgatója a jövőben a korábbinál nagyobb gondot fordít az esélyegyenlőség biztosítására, valamint a hatályos törvények betartására.
Az alábbiakban azt a listát olvashatják, mely Szieben László és az általa igazgatott Liga eddigi olyan döntéseit veszi számba, melyek sértették a Ferencváros érdekeit, és amelyek miatt a Ferencváros kénytelen volt felemelni a szavát:

1. Bognár Zsolt nyári átigazolása során a liga elnöksége háromszor helyezi hatályon kívül a fellebbviteli bizottság jogerős határozatát, míg végül „belenyugszik” a megváltoztathatatlanba, Bogesz ingyen kerül hozzánk, mivel a Győr szerződésszegést követett el vele szemben.

2. Aleksandar Jovicot szeptember 27-én, a Győr ellen idegenben 2-1-re megnyert meccsünkön a játékvezető kiállítja, mert játékosunk állítólag megütötte Nicsenkót. Bár a győri játékos már a pályán jelzi, hogy nem történt semmilyen sportszerűtlenség, később ezt a fegyelmi tárgyaláson is elmondja, Jovicot eltiltják. Ugyanebben a fordulóban Kenesei Krisztián, a zalaegerszegiek támadója könyökkel megüti ellenfelét, ami súlyos sportszerűtlenségnek számít, melyért minimum három mérkőzésre szóló eltiltás a kiszabható legenyhébb büntetés, a játékos ezzel szemben egy meccsre szóló, felfüggesztett büntetést kap és a következő fordulóban pályára lép – éppen a Ferencváros ellen.

3. Szieben László a televíziós felvételek alapján úgy ítéli meg, hogy a március 12-i Debrecen elleni idegenbeli meccsünkön Lipcsei Péter szándékosan rúgta meg a földön fekvő Dombi Tibort. A játékvezetői jelentésben nem szerepel az eset, Dombi azt mondja, hogy nem történt semmi, ennek ellenére csapatkapitányunk ellen Szieben javaslatára eljárás indul, melynek végén felmentik.

4. Az MTK elleni Hungária körúti találkozón Szieben László úgy látja, hogy Tököli Attila szándékosan meglöki Kassai Viktor játékvezetőt. A Liga igazgatója úgy nyilatkozik, hogy „hét és fél millió nem Fradista” érdekében muszáj eljárást indíttatnia Tököli Attila ellen. A bírói jelentésben nem szerepel az eset, a játékvezető a mérkőzésen nem adott lapot Tökölinek, és első véleménynyilvánításakor is azt mondta, hogy nem találta szándékosnak az esetet. Később a fegyelmi bizottság beidézte Kassait, aki akkor már azt mondja, lehet, hogy szándékos volt az ütközés, de egyértelműen ezt nem lehet kijelenteni. A fegyelmi bizottság hat meccstől eltiltja Tökölit, és Roberto Carlosra hivatkozik. A brazil játékos valóban meglökte a bírót, aki kiállította őt, a jelentésben is megemlítette az esetet, Roberto Carlosnak három mérkőzést kell kihagynia.

5. Aleksandar Jovic a május 30-i, Debrecen elleni hazai meccsünkön összeakaszkodik Bernáth Csabával. A játékvezető nem állítja meg a játékot, a jelentésében sem tesz említést az esetről, Szieben László azonban megint „résen volt”. Jovic ellen is eljárás indul és négy meccstől eltiltják.

6. A szeptember 23-i Debrecen elleni hazai meccsünkön Szekeres Tamás, a debreceniek védője a tizenhatoson belül lefejeli Jovicot. A május 17-i, Újpest elleni idegenbeli meccsünkön Kovács Zoltán hátulról, könyökkel tarkón vágja Vukmirt. A játékvezető ezeket az eseteket nem látja, mint ahogy Szieben László sem. Úgy látszik ezeket a mérkőzéseket nem nézte meg a televízióban, vagy nem működött a videója, vagy …

7. Az MLL fellebbviteli bizottságának határozatát Szieben László és Demján Sándor felháborodva veszik tudomásul, majd felszámolják a bizottságot és a nyilvánosság előtt kijelentik, hogy egészen addig felszámolnak minden bizottságot, amíg az egyik nem hoz a Ferencvárost kellő szigorral elítélő határozatot. A jogi végzettségű dr. Sziebent nem zavarja, hogy a fellebbviteli bizottság a sporttörvény előírásait figyelembe véve, a jogszabályokat betartva hozta meg döntését.


Nekem főleg a 7. pont nem tetszik...

takacsi Creative Commons License 2003.07.30 0 0 157

A Ferencváros Szurkolók Szövetségének Elnöksége a Magyar Labdarúgó Liga intézkedéseivel kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot és felhívást adja ki.

Nyilatkozat

A Ferencváros Szurkolók Szövetségének (FSZSZ) Elnöksége elítéli a Ferencvárosi Torna Club (FTC) labdarúgó csapata és szurkolói ellen a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) vezetői és különböző testületei által indított és folytatott, hetek óta zajló büntetőhadjáratot.

Meggyőződésünk, hogy a „fegyelmi eljárás”-nak nevezett intézkedéssorozat keretében jogszabályokat és szabályzatokat tudatosan sértve vagy rosszindulatúan felhasználva, bizonyos személyek és érdekcsoportok a Ferencvárosi Torna Club és szurkolóinak módszeres ellehetetlenítését valamint megtörését célozzák. Az MLL elmúlt napokban tapasztalt működése az 1949 utáni magyarországi politikai rendszer vezetési stílusát és koncepciós pereit idézi.

A FSZSZ Elnöksége valamennyi eddigi vélt vagy valós sérelmét félretéve javasolja egyúttal az FTC Rt. vezetőinek, újjáélesztve a Club és a szurkolótábor hagyományos egységét, hogy közösen keressenek választ és egységesen lépjenek fel a külső provokációkkal szemben.

Egyben felhív valamennyi, a Ferencvárosi Torna Clubért szorító, aggódó szurkolót és szimpatizánst, hogy saját eszközeikkel tegyenek meg mindent közösségünk egységéért, valamint az FTC-t gátló és támadó külső erők visszaszorításáért.


Ferencváros Szurkolók Szövetségének Elnöksége


ballib_a Creative Commons License 2003.07.30 0 0 156
Reggel a Napkeltében még Aczél Acsádi is amúgy vélekedett, hogy Várszegi szerxődésszegése és a Liga brutális büntetése politikai összefüggést sejtet!
Alexander the Great Creative Commons License 2003.07.29 0 0 155
nyugodjál meg.

egy,nem vagyok a haverod hálaég.

ezekkel tisztában vagyok mind amiket írtál viszont látom nem igazán tudod felfogni hogy míről vitázunk.

azt mondtam hogy magyarországon akkor is volt jó nemzeti válogatott mikor a Ferencváros ilyen-olyan okok miatt nem volt a legsikeresebb csapatok között éppen.

Érted?Kapisgálód már?

Nem azt írtam hogy a Fradi nem nagy csapat hanem azt hogy akkor is lehet jó válogatottunk,jó bajnokságunk ha a Fradi csak vegetál.
Tehát ha a Fradira szűkősebb évek jönnek most akkor sem fogja befolyásolni a magyar válogatott teljesítményét.

Érted,felfogtad?

Előzmény: Törölt nick (153)
MrJones Creative Commons License 2003.07.29 0 0 154
Az Urby nicket ebben a topikban egyszer sem. Urby nick alatt akár egy normális fradista is rejtőzhet.
Azt most hagyjuk, hogy a moderatúra hány nicket/hsz-t törölt, vagy hányan írták kódolva a véleményüket a retorziótól tartva, vagy hogy neked hány neved van még ezen kívül. Tegyük fel, hogy egyet/egy sem.

Akkor ez veled együtt eddig 1 darab.

Előzmény: Urby (151)
Törölt nick Creative Commons License 2003.07.29 0 0 153
Borzasztó sok hülyeséget beszélsz itt össze-vissza, haver!

A Ferencvárost Rákosi Mátyás és Farkas Mihály verte szét.
Az 1949-es bajnokcsapatból Henni és Deák a Dózsába, Budai és Kocsis a Honvédba (Budai is fradista volt, de te ezt sem tudtad), Czibor először Csepelre, aztán szintén a Honvédba került.
Azt hiszem nem kell részletezni, hogy Budai, Kocsis és Czibor mit jelentett akkor a válogatottnak.
Ennek ellenére a kölyök ÉDOSZ majd Kinizsi többször is volt harmadik a Honvéd és a Vörös Lobogó mögött.
A hatvanas évekről is beszélhetnénk egy kicsit, talán néhány név neked is ismerős, például a Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi csatársor, esetleg a Novák, Mátrai, Dalnoki védelem, hogy a második vonalat ne is említsük.
Hetvenes évek: Nyilasi, Pusztai, Ebedli, Magyar stb, A KEK-döntős csapat.
Nem is érdemes tovább sorolni.

A végére azért feltennék neked néhány kérdést, ezekre válaszolj, légy szíves, és utána beszéljük meg, hogy mit jelent a magyar futballban a Ferencváros.

Tehát:
1. Melyik csaoat nyerte meg legtöbbször a magyar bajnokságot?
2. Melyik csapat nyert legtöbbször Magyar Kupát?
3. Melyik csapat nyert egyedül a magyar klubok közül nagy európai kupát?
4. Melyik magyar csapatnak volt aranylabdás játékosa?
5. Melyik magyar csapat szerepelt már a Bajnokok Ligájában?

Szevasz!

Előzmény: Alexander the Great (143)
ballib_a Creative Commons License 2003.07.28 0 0 152
Amit eddig a kommunistáknak nem sikerült, hogy megszüntessék a Fradit (pedig párszor megpróbálták),

azt most Várszegiéknek és a mostani elvtársaknak sikerülni fog. :(

Urby Creative Commons License 2003.07.28 0 0 151
Mikor láttál engem zsidózni? Mutass csak egyetlen ilyen beírást tőlem! Biztos lehetsz benne, hogy nem találsz. Viszont több, mint 30 éve vagyok Fradista.
Előzmény: MrJones (149)
figyelő Creative Commons License 2003.07.26 0 0 150
Sajnos, az FTC semmi jelét nem adja annak, hogy hajlandó volna a szükséges önvizsgálatra.
Pedig teljes a szakmai (sportbéli), az üzleti és a morális csőd.
Előzmény: kábelbúvár (147)
MrJones Creative Commons License 2003.07.25 0 0 149
Nem kötök bele.
Tudom, hogy egy fradista alapjáraton zsidózik. Van rá itt is példa dögivel. Én nem egy személyből általánosítok.
Előzmény: Intruder1899 (119)
MrJones Creative Commons License 2003.07.25 0 0 148
"Ez olyan általánosítás, nem? Tudod, amit a magadfajta "toleráns" egyedek nem szoktak szeretni, ha róluk van szó."
Ez is olyan általánosítás, nem?

"Pl. ha azt mondom, hogy minden zsidó szemét tolvaj, az szarul esik, ugye?"
Nekem?
Mitől esne bárhogyan?

"Egyébként Fajkaszházi teddikét is "szaralaknak" tartod?"
Farkasházy, mint kopasz, karlengető, zsidózó, rendőrdobáló csürhe? Észnél vagy ilyenkor?

"Tudtad, hogy Fradista?"
Tudtam.

"Tudtad, hogy az Elte TFK tanári karának nagy része kijár a meccseinkre?"
Ezt nem tudtam.

"Tudsz te rólunk bármit is?"
Tudok.

"Vagy csak annyit, amennyit én a zsidókról?"
Nem tudom mennyit tudsz a zsidókról.

"Tudod mi különböztet meg téged a kopaszainktól?"
Tudom.

"SEMMI!!!! Ugyanolyan korlátolt vagy. És tényleg csöpögsz a gyülölettől."
Higgadj le.

Előzmény: Intruder1899 (118)
kábelbúvár Creative Commons License 2003.07.25 0 0 147
"Szeiler József, az FTC Rt. cégvezető-vezérigazgatója szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának pénteki döntése miatt a Ferencváros megvizsgálja, érdemes-e olyan ligában részt vennie, amelyben "fittyet hánynak a jogszabályokra". "

mno

kábelbúvár Creative Commons License 2003.07.24 0 0 146
http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=69834

4.E: Eredménytelenség...

Előzmény: ballib_a (-)
Alexander the Great Creative Commons License 2003.07.24 0 0 145
a Kovács Kálmán a francia bajnokságban volt nem egyszer ezütcipős.Nem beszélve a Détáriról aki kupagyőzelmet jelentő gólt lőtt,istenként kezelték Görögországban,plusz a fénykorát élő olasz bajnokságban játszott nem egy csapatban.azért ezeket a sikereket nehéz összehasonlítani a Lisztes sikereivel.
Talán azért mert a Lisztesnek nem is ért el semmit nyugaton,mindenidők egyik leggyengébb Bundesligájának a szintelen-szagtalan középcsapataiban hol játszik,hol nem.

én így látom.

Előzmény: Urby (140)
Alexander the Great Creative Commons License 2003.07.24 0 0 144
a Kovács Kálmán a francia bajnokságban volt nem egyszer ezütcipős.azért ezeket a sikereket nehéz összehasonlítani a Lisztes sikereivel.
Talán azért mert a Lisztesnek nem is ért el semmit nyugaton,mindenidők egyik leggyengébb Bundesligájának a szintelen-szagtalan középcsapataiban hol játszik,hol nem.

én így látom.

Előzmény: Urby (140)
Alexander the Great Creative Commons License 2003.07.24 0 0 143
meg a czibor is fradista volt ha jól tudom.

de ettől még jó volt a magyar válogatott,pedig nem volt jó fradi.

Előzmény: Urby (139)
Törölt nick Creative Commons License 2003.07.24 0 0 142
Hianyzott a csapatbol 1 nelkulozhetetlen jatekos...Valamo Oxigen nevu...:)
Előzmény: Urby (139)
figyelő Creative Commons License 2003.07.24 0 0 141
Láttam (én hülye!) a cuperkapa-meccset, vagy legalábbis nagyrészét.
A legjobb a Fradi-"szurkolók" előtti transzparens volt, hogyaszongya: Elég volt!

Hogy a qedves életbe, hát persze, hogy elég volt - belőlük! Majd akkor újul meg a Fradi, akkor tér vissza a közönség is, ha a csapat megtanul küzdeni, aztán játszani, s egyúttal a csürhét a kapukon kívül tudják tartani!

Urby Creative Commons License 2003.07.24 0 0 140
Hát, mondjuk a három közül egyedül Kiprich karrierjét nevezném számottevőnek! A másik kettő még annyi sem, mint Lisztes. (illik a neveket nagybetűvel írni!)
Előzmény: Alexander the Great (137)
Urby Creative Commons License 2003.07.24 0 0 139
Az aranycsapatba honnan származott szerinted mondjuk Kocsis? Hogy van az, hogy a Mezey-féle csapat csak addig produkált, amíg Nyialsi benne volt? Nélküle úgy kaptak egy hatost Irapuatóban Détáristul, mint a huzat!
Előzmény: Alexander the Great (132)
ballib_a Creative Commons License 2003.07.24 0 0 138
Látod, ebben egyetértünk.

És az a garnitúra, amelyik idejuttatta a magyar focit, akik most jól elélnek a dagonyában, azok lehetetlenítik és járatják le azt, pl. Varga Zolit, akik tenni akarnak valamit és nem alkusznak meg.

De ezek, pl. Mezeyék behálózzák az egész magyar futtbalt, csak a bratyizók juthatnak szerephez benne.

Tisztelet néha a kivételnek.

Ha majd a fociban is eltakarodnak ezek a régi elvtársak, mint a politikában, akkor kezdődhet meg a megújulás.

Előzmény: Alexander the Great (136)
Alexander the Great Creative Commons License 2003.07.24 0 0 137
elötte meg hollandia-magyarország 1-2
vagy magyar-brazil 3-0

meg abban a csapatban volt egy Kiprich,Détári,Kovács Kálmán.

ezek mind karriert futottak be külföldön és nem úgy mint a lisztes,hogy 6 év alatt egy szezonban volt kezdő a stuttgartban mert a 35 éves balakov lazán lefutotta és lejáttszotta a pályáról:)

Előzmény: ballib_a (135)
Alexander the Great Creative Commons License 2003.07.24 0 0 136
A Vargán látszik,hogy nem idehaza élt az elmúlt pár évtizedben és nem a mezey féle kéthetes eddzősulin szerezte a hiper-szuper A-licenszét hanem a világ talán legjobb futballegyetemén,a kölni iskolában szerezte a diplomáját.

Itt nem a Varga Zoli megy ellenkező irányba a jó irány helyett,hanem a magyar foci megy rossz irányba.

Amíg ilyen Bozókyk,Mezeyk meg Szieben irányítják a magyar focit addig itt nem lesz semmi változás.

Előzmény: Devil Inside (71)
ballib_a Creative Commons License 2003.07.24 0 0 135
CCCP-Magyarország 6-0 :(
Előzmény: Alexander the Great (134)
Alexander the Great Creative Commons License 2003.07.24 0 0 134
lehet hogy így volt viszont attól még jó volt a válogatott.

tehát nem igaz az,hogy jó fradi nélkül életképtelen a maygar foci.

Előzmény: ballib_a (133)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!