Na kiolvastam. Kb a háromnegyedéig tetszett, aztán leült. A végén található táblázatokra még nem szántam rá magam, talán hétvégén.
Cukorbogár, voltak részek, amik azért tetszettek? Vagy szerinted egy az egyben rossz az egész?
tényleg az a legnagyobb erőssége a könyvnek, hogy ismerjük a helyeket, fejeket, meg egyáltalán a meghatározó hangulatot, aki a kilencvenes években volt huszonéves, annak ez pláne jó kis nosztalgia, csak ettől nem lesz jó az egész. A happy end meg természetesen nem az ilyen könyvek sajátja, egyébként is érezhető volt, hogy nem lesz semmi drámai csúcspont vagy lezárás
Én most olvasom, egyelőre tetszik. Valószinüleg az is közre játszik ebben, hogy azokról a helyszinekről, emberektipusokról, sőt, emberekről ir, akik az életem részei voltak hosszú éveken át. Még nem értem a végére, de kiváncsi vagyok :) Bár, mivel közvetve ismerem a szerzőt, úgy tudom, egyelőre nincs hepiend, bár nem vagyok uptodate.
Azt hittem, jobb.
Az bosszant, hogy van az írónak a weboldala, glendown.hu, és ott állandóan arra hivatkozik, hogy a könyv "ironikus", de nekem ez nem jött le. Szóval nem is az. Inkább szomorú.
Az is bosszant, hogy a B.T., akinek ez már nem az első könyve, miért nem tudta megteremteni ezt a figurát. Mert akár önéletrajzi, akár nem, akkor is egy regény, amiben fel-alá futkos egy csávó, akiről nem tudok (meg) semmit, ki ez, mit akar, azon kívül, hogy nőt.
SEMMIT.
És ha nem tudok róla semmit, akkor miért érdekelne, hogy mi lesz vele, hogy összejön-e neki bármi is, vagy rendbejön-e a szétcseszett élete?
Nem tudom, elolvasgattam, néhol tetszett is, de nem megy igazán.
Azt elismerem, hogy nem könnyű ez az egész meló, csak ettől nem fogom újra elolvasni, pedig megtenném, szívesen.
