A befejező mondatod, azt hiszem, konklúziónak is beillik: "Manapság a hegeli filozófia - minden érdemével együtt is -egyszerre megkerülhetetlen mérföldkő a nyugati filozófiatörténetben, és egyben zárvány is." Mint ilyen, kifejezi a valós helyzetet: a) megkerülhetetlen mérföldkő, b) zárvány, azaz végső soron tkp-en zsákutca. (Mert szinte bármit, amihez kapcsolható - és nagyon sok mindenhez kapcsolható -, igazolni lehet vele...) És ez már önmagában mutatja azt az elképesztő kettősséget, ami szinte az egész hatástörténetét végigkíséri, és amit úgy fogalmaztam meg: olyan, mint egy jó politikai beszéd, mindenki azt lát bele, amit akar. Nem találkoztam olyan értekezésekkel, amelyek erre igazán, mélyrehatóan rámutattak volna ennek a veszélyeire és súlyos következményeire -, ami persze az én tájékozatlanságomból is eredhet. Mindenesetre számomra van egy diszkrét bája annak, hogy a teológusok többsége tkp-en jól megvan Hegellel, ellenben Kant majdhogynem elrettentő példa számukra. Az a tézis, hogy Hegel továbbfejlesztette Kant filozófiáját, szintén elég erősen tartja magát -, ezt is minimum vitathatónak érzem. Schopenhauer teljesen elutasította Hegel filozófiáját, Kantot viszont igen nagyra becsülte. Hegel ellen inkább csak kiszólásai voltak, vagy mélyebb elemzései is voltak a filozófiájáról, hogy miért utasítja el? Kantot miért becsülte és tartotta olyan nagyra? Ha egy szabadegyetemen kérdezhetnék e témakörben, első körben ezeket a kérdéseket is feltehetném.
Már kíváncsiságból megnéztem a róla szóló Wikipédia cikket . Délelőtt meglehetősen rosszkedvem volt, délutánra sikerült valamenyire összeszednem magam . Nem akarom, hogy a kesergései miat megint elmenjem a kedvem .
"Igazából az érdekelt volna, hogy Schopenhauer nézeteinek, bírálatainak, meg az időközben felgyülemlett tapasztalatoknak a tükrében hogy fest manapság a hegeli filozófia. Azt hiszem, ezt egy meggyőződéses és nagyon felkészült Schopenhauer szakértő tudná jól felvázolni."
Ha a legrövidebben kellene válaszolnom, akkor azt lehetne mondani minden irónia vagy cinizmus nélkül, hogy Hegel filozófiája - amely eladdig uralta a kontinens, kiváltképp a német egyetemek kadetráit- röviddel a halála után, a 19. század közepén végleg megbukott, miközben ezzel párhuzamosan Schopenhauer filozófiája még utóbbi halála előtt, az 1850-es évektől kezdve kapott szárnyra és örvendett egyre nagyobb (el)ismertségnek. Erre persze mondhatná valaki, hogy de hát a hegeli filozófia tovább élt a marxi gondolatokban (ill. ennek további módosulásaiban), amire megint csak azt lehetne mondani, hogy ezek is filozófiák, tanítások is javarészt kirostálódtak már. Marxnak számos tanítása a mai napig érvényes marad, ám mindaz, ami összeköti őt Hegellel, csakugyan érvénytelenné vált, elsősorban a társadalmi, történelmi tapasztalatok alapján.
Schopenhauer filozófiáját nem csak a társadalmi, történelmi tapasztalatok igazolják vissza, de az egyéni, legszemélyesebb tapasztalataink is, ahogyan maga a tudomány szintén. Fontos itt megemlíteni a buddhista ismeretelméletet is, amelynek több ezer éves tanításait a legfrissebb, néhány éves, évtizedes kvantumfizikai kutatások és kísérletek is megerősítik. Tudvalevő, hogy a buddhizmus európai térnyerésében Schopenhauer szerepe elvitathatatlan: jószerivel úttörője volt annak, hogy az európai kultúrába beemelve a hindu és buddhista tanokat, minél többen ismerkedjenek meg ezekkel.
Schopenhauert az igazság, és csakis az igazság. a valóság természete érdekelte, ez hajtotta kérlelhetetlenül előre egész életében. Hegelt pedig a saját hagymázas, fantaszta gondolatai űzték, akit nem érdekelt különösebben a valóság maga. E hagymázas fantáziákhoz, vágyképzeteihez akarta görbíteni a világot. A kudarc borítékolható volt. Manapság a hegeli filozófia - minden érdemével együtt is -egyszerre megkerülhetetlen mérföldkő a nyugati filozófiatörténetben, és egyben zárvány is.
"Sajnos mára a filozófia is inkább átment szociológiai, politikai, egyéb értekezésekbe,..." - erről pedig az jutott eszembe, hogy a filozófia művelésében úgy a 19. századig mintegy magától értetődő volt az egzakt kritériumok bevonása, az azoknak való megfelelés igénye -, ez a vonal vagy háttér még Kantnál is nagyon erős. Aztán jött Hegel, a nagy "mesélő", (elismerem, ebben a maliciózusnak is vehető megjegyzésben is benne van a Hegel iránti..., mondjuk ambivalenciám.) Szóval a filozófia, mint nagy elbeszélés, majd hogy mindenkinek megvan a maga története és hasonlók... ebben, az ilyen kezdeti lépések megtételében, amelyek révén a filozófia mára, sőt a 20. század elejétől különféle szakfilozófiai ágakra bomlott szét, egészen a posztmodernig, amely - kanti terminológiával szólva - a priori tagad minden egyetemességet (ami valahol mégiscsak a filozófia lényegéhez tartozik -, gondolom én) -, tehát mindeme folyamatok kibontakozódásában Hegelnek úttörő szerepe volt és nem csak ezekben. Az egzakt háttér negligálásának a lehetősége, aminek Hegel nolens-volens szinte a mestere volt, a különböző utópisztikus gondolkodásmódoknak is teret adott. (De úgy is írhattam volna, hogy lovat adott alájuk.)
"Az biztos Hegel sokkal szélesebb, nagyobb szellemi tőkével rendelkezett, mint Shopi, maradandóbb alapanyag ma is..., az elvont metafizikai és misztifikációkat leszámítva..." Elfogadom ezt a megállapításod.
Egyszer azt olvastam, egy jó politikai beszéd olyan, hogy mindenki azt lát bele, amit akar és ami neki tetszik. Meglehet, nagyon eretnek gondolat, de nekem ez rendszerint Hegel filozófiájáról szokott eszembe jutni. A másik, hogy jó pár olyan ötlete volt, amit már a saját korában is megkérdőjeleztek a fejlemények, gondolok mindenekelőtt a jól megszervezett állam koncepciójára és szerepére. Igazából az érdekelt volna, hogy Schopenhauer nézeteinek, bírálatainak, meg az időközben felgyülemlett tapasztalatoknak a tükrében hogy fest manapság a hegeli filozófia. Azt hiszem, ezt egy meggyőződéses és nagyon felkészült Schopenhauer szakértő tudná jól felvázolni.
Sajnos mára a filozófia is inkább átment szociológiai, politikai, egyéb értekezésekbe, de az eredeti bölcsesség szeretetét, igazság tartalmát elveszítette, helyébe léptek vallási hittételek alaprendszerei, főleg azért is, mert az ókori filozófiai irányzatokból, amit hasznosítani lehetett, a vallás szolgálatába állították, nem kellett volna!
Pl. Hegel adott vissza valamit az új platóni idealizmusból, de ez már nem ugyan azon elveket tartalmazza, ahogyan ő is a a keleti vallásokat ötvözte, mint Shopi!
Az biztos Hegel sokkal szélesebb, nagyobb szellemi tőkével rendelkezett, mint Shopi, maradandóbb alapanyag ma is..., az elvont metafizikai és misztifikációkat leszámítva...
Tapasztalataim szerint szinte minden filozófus életművét két részterületre lehet behatárolni. Ha az egyiket látleletnek, diagnózisnak vesszük az adott korról, vagy filozófiai problémáról, akkor a másik a terápia, vagyis hogyan, mikét lehet, vagy kellene ezen változtatni. (Van filozófus, akinek az életművében ez a két tematika könnyebben, van akinél nehezebben határolható el egymástól.) A filozófusok túlnyomó többségénél az figyelhető meg, hogy amilyen jók diagnózisok felállításában, annyira nem megbízhatóak, amikor terápiáról van szó. Egy másik fontos szempont, hogy minden kor filozófiai kánonjának megvannak a maguk szent tehenei. Ma ilyen számomra mindenekelőtt Nietzsche, de jórészt Hegel is, Schopenhauer ellenben mindig is egy bogaras különcnek számított, aki nagyon szuggesztíven tudott megfogalmazni bizonyos dolgokat, de – tudtommal – nem egy koherensnek mondható rendszer feltérképezése volt az erőssége. Ugyanő Kantot becsülte, Hegelt viszont következetesen támadta. Mintha még mindig ott tartanánk, hogy Hegel egy követhető, sőt követendő „terápiát” fogalmazott volna meg, holott pl. Marx is rá alapozott és Nietzschére is nagy hatással volt. Hogy Marx és Nietzsche egyes terapeutikus javaslatainak milyen következményei lettek, azt tudjuk. Félreértették, meghamisították őket – szokták mondani az apologétáik -, pedig ennyire nem lehet félreérteni egyetlen filozófust sem, azaz, nagyon is megvoltak náluk azok a gondolatcsírák, amelyből később a bolsevisták, ill. a nácik merítettek. Tudom, ezek súlyos vádak, de én elsősorban a tájékozódás, tanulás szempontjából vetettem fel itt ezeket a témákat is; világosítson fel, aki úgy látja, tévedek!
És lehet, az sem lenne tanulságok nélkül való, hogy mit mond, ill. mondott és mennyiben volt igaza az erősen a negatívitások szempontjaiból gondolkodni hajlamos filozófusnak Hegelről? Elsősorban ez érdekelt volna, de mivel ez egy elég speciális kérdésnek tűnik, nem fogok csodálkozni, ha senkit nem ihlet meg.
Schopenhauer a filozófia keserű köve, aki arra építi teóriáit, józan ítélőképes gondolkodásmentes tételeit, hogy ellenfeleit leváltsa, letaszítsa és ő legyen az ügyeletes okostojás...., hát mit mondjak, követőinek miről is beszéljek, nem elég ilyen megkeseredett ember keleti badarságos hülyítő rendszerekből guberált téveszméi, még hinni is kellene tételeiben? Hány ilyen klón születik még?
Úgy alakult, hogy megint Hegelbe botlottam… Tudvalevő, hogy Schopenhauer Hegel nagy ellenfele volt. Aktuális, tehát friss szemszögből először is hogy néz ki ez a kérdés? Schopenhauer Hegel ellen felhozott vádjai mennyire voltak megalapozottak, ill. látszanak annak mai szemmel? E fő kérdésekből rengeteg részkérdés bontható ki, amiért ezektől eltekintek, hogy nem akarom bármilyen tematikai keretekbe terelni az esetleges véleményeket, valamint abban bízom, a Schopenhauer-szakértők közül így is lesz olyan, aki segít tisztábban látni ebben a kérdésben. Meggyőződésem továbbá, hogy az ide vonatkoztatható „adalékok” másokat is segíthetnek Schopenhauer jobb megértésében. (Ha esetleg vannak már direkt a megjelelőt témára vonatkozó hozzászólások a korábbi időszakokból, megköszönném, ha megjelölnék, hogy melyek ezek, ti. hanyadikok a sorrendben, külön azt, ha néhánynak az elérési linkjét bemásolnák.)
Sajnos Schopenhauert nem igazán igazolta a valóság, amivel anno tisztában sem volt akár a psziché, akár az ember " lelki-szellemi " énje... élettanával, úgy a szavak üresen csengenek, nem leminősítése ez, hanem az ismeretek hiánya ...
" A hindu-buddhista tanok jutottak el a valóság természetének, az igazság megragadásának és leírásának legtávolabbi szirtjeire, amelyek ismeretelméleti szempontból azért zavarba ejtőek, mert éppen a legmodernebb tudomány a maga tudományos-megismerési arzenáljával igazolja vissza a buddhista intuíciókat, s ekképp a schopenhaueri ismeretelmélet alapjait. "
Azt gondolom, hogy ez súlyos téveszme, a valóság természetéről, mint tényekről, állapotokról nem is értem miért is zavarba ejtően pontos a hindu-véda-buddhista tanokban, de te bizonyára az ilyen adaptált tudományos ismérvekkel egyetemben tudod a választ, bár nem ismerjük sem a Buddha eredeti tanítását, sem az első írásba foglalt szövegeit...., de a fejlődését végig lehet kísérni..., hogy mennyire hatott a hellenizmus, a nyugati filozófia és bölcsesség irodalma, amit átkonvertáltak annak, ami eredetileg nem az...
Buddhista intuíciók?
Ne birizgáld már az agyamat..., emberek vagyunk és nem skatulyák!
"Talán ha felismerte volna a hindu-buddhista tanok téveszméit, illúziókat generáló gondolatainak lényeges hamisságait, az egyik legnagyobb géniusszá válhatott volna!"
A helyzet az, hogy ő bizony a legnagyobb géniuszok között is előkelő helyet foglal el. Nem te vagy én vagy mások azok, akik ezt kijelenthetik, hanem egyrészt az idő, másrészt a valóság maga. Filozófus számára szigorúbb Az idő az egyik legszigorúbb bíró, amely megméri az egyes korszellemekben, történelmi helyzetekben (tehát valamely esetleges szituációban) fogant filozofémák igazságértékét. A másik ilyen kérlelhetetlenül szigorú bíró a valóság maga. A hindu-buddhista tanok jutottak el a valóság természetének, az igazság megragadásának és leírásának legtávolabbi szirtjeire, amelyek ismeretelméleti szempontból azért zavarba ejtőek, mert éppen a legmodernebb tudomány a maga tudományos-megismerési arzenáljával igazolja vissza a buddhista intuíciókat, s ekképp a schopenhaueri ismeretelmélet alapjait. Amikor buddhista téveszmékről, illúziókról írsz, akkor nem is tévedhetnél nagyobbat. De ez rendben is van. Így természetes. A szimultán együttlétezés a történelem egyetlen szikrányi pillanatában sem tette lehetővé azt, hogy benne a sok-sok millió és milliárd individuum, egyéni tudat mint a tudatosság, felébredettség ugyanazon fokán álló tudatok ismerjék fel önmagukat...
Ebben teljesen igazad van, élmény olvasni, nem annyira száraz, a fekete humortól kezdve élethelyzeteken át sok mindenben rátapint egy olyan lényeges emberi tulajdonságra, amit vagy nagyon átérez, de sok esetben félre is értelmez... Talán ha felismerte volna a hindu-buddhista tanok téveszméit, illúziókat generáló gondolatainak lényeges hamisságait, az egyik legnagyobb géniusszá válhatott volna!
Schopenhauert már csak a míves irodalmi fogalmazásmód , és a humorérzéke miatt is élmény olvasni, még ha néha nem is értesz egyet azzal amit ír. Érdekes úgy bemenni a munkahelyre , hogy miközben látod a sok túlbuzgó, sürgő-forgó, törtető kollégát magad körül, ezek a lenti sorok csengenek a fejedben.
Miként járásunk köztudottan csak szüntelenül meggátolt esés,testünk élete is mindegyre tartó, meggátolt meghalás, épp csak mindegyre elhalasztott halál:végül csakígy szellemünk élénksége állandóan háttérbe szorított unalom.Minden lélegzetünk a szüntelenül hozzánk tolakvó halált hárítja el, mellyel ilyképp másodpercről másodpercre harcolunk...Befejezésül a halálnak kell győznie:áldozatai lettünk már a születéssel,s csak eljátszogat zsákmányával, mielőtt bekebelezné. Eközben nagy törődéssel és gonddal éljük az életünket,ameddig csak lehet,ahogy egy szappanbuborékot is a lehető legnagyobbra és a lehető leghosszasabban fújunk, jóllehet bizonyossággal tudjuk, hogy szét fog pukkanni.
Az egyik legnépszerűbb, négy kiadást is megért, a filozófiai gondolkodás fejlődését nyomon követő könyv, meg sem említi Schopenhauer és a buddhizmus kapcsolatát. Azt írja róla, hogy „filozófiájára egyetlen válasz van: a kor és az ember orvosi diagnózisa”.1Írásunkban azt szeretnénk bemutatni, hogy a filozófus elméletére legfőbb magyarázat, a buddhizmus. Valójában az ő munkásságával veszi kezdetét, a keresztény morál megrendülése Európában, mert ez ókori képzetet építi be a nyugati gondolkodásba, a XIX. század első felében. A Kant utáni filozófiát elítéli, és ádáz ellensége lesz a hegeli eszmének. Hegelt azért támadja, mert nagy jelentőséget tulajdonít a megismerésben az inspirációknak. Ezzel szemben, megfelelőbbnek tartja azt a buddhista nézőpontot, ami mindent szubjektív képzetnek tart. Azonosul e keleti filozófiával, mely Isten világa helyett, egy ateista világnézetet képvisel, ahol a vak akarat igazgat. Schopenhauer nemcsak a hegeli értelmezést nem fogadja el, de elveti Fischte, Schelling módszerét is. „A Kant utáni nemzedék három szofistáját, csak az inspiráció érdekli, amit abszolút gondolkodásnak neveznek, de valódi neve szélhámosság” -mondja. Méltatlankodik amiatt, hogy Hegelt a „szellemi Kalibánt” nevezték ki, legnagyobb filozófusnak.2 Filozófiai nézőpontját, a buddhista filozófia tanulmányozása alapján fejti ki. „A világ mint akarat és képzet” című munkájának olvasásához, használati utasítást ad. Azt mondja ahhoz, hogy megértsük, jól kell ismerni egyrészt Kant filozófiáját, másrészt az indiai védikus irodalmat. Nem árul tehát zsákbamacskát, félreérthetetlenül közli, hogy a buddhizmus alaptételeiből vonta le következtetéseit. "
Téveszméi alapjait olyan, mások által átvett, tovagondolt, rendszer itatja át, amiben a keleti, főleg a hindu-buddhista-dzsainista filozófiát próbálja meglovagolni, így új elméletnek tüntetve fel az európai szellemi piacon, új elemekkel és értelmet adva rendszerének..., hiába, a nagy gondolkodók lángelmeisége, tézisei sok esetben hamissá váltak a tudomány, ismeretek fejlődésével..., hisz akkoriban a plágium igen elterjedt gyakorlat volt...
Csak azon gondolkodom, milyen hatása van a 21. század embereire a filozófiai rendszerek, merthogy nem ezek alapján állítják be értékrendjeiket, gondolkodásaikat, életük hétköznapjait, az értelmiségek sem, az biztos, így viszont egy kulturális dísztárggyá, verbális fitogtatássá válik, idézetgyűjteménnyé..., amik ugyan a tudás részei kell, hogy legyenek...
Mióta várok már erre.Alig bírom ki a napokat olyan mély fájdalmat okoz egy 'lélekmérgező bestia' iránti olthatatlan vágy. Nem segítenek észérvek, amikor a mélyebbről érkező faji ösztön elhatalmasodik az egyénen. De a könyv második részének most nagyon örülök.
" A konklúzió nem azt mondja ki, hogy nincsenek almák, nincsenek könnyek, és a tenger vize nem sós, hanem azt, hogy az almák, a könnyek és a tengervíz sós mivolta éppúgy mentálisak, és éppúgy az elme lakói, mint maga az alma fogalma, a fájdalom, vagy az gondolat, hogy a tenger vize sós.
Szinte mindenki úgy gondolja, hogy az érv hibás. De miért?
George Berkeley nyomán"
Hibás érv azért, mert nem az elméből eredeztethető pl. az alma-gyümölcs fogalma, hanem az alma-gyümölcsből eredetezhető...., egy anyagi forma lett elnevezve, definiálva, rendszerbe rakva, stb...., ehhez meg nyelvre, szavakra volt szükség, ami évezredek alatt fejlődött ki, azóta is tart fejlődése...
Ha azt mondom lulia, akkor mire gondolsz, mi ez? Elme szülte szóalak, hisz lassan már a teremtó gondolat jut eszembe, kimondott szóra...., bár lehet, hogy valamilyen nyelven értelmet nyer, de most csak kitalált, semmi, így erre mondhatod, hogy a Luia szó elmei, de fogalom nélküli, ahhoz hogy fogalmat alkoss valamiről, ismerni kellene, megérteni lényegét, ha az almáról tudod a lényegét, akkor csupán elméd egy beazonosító kóddal reagál, egy névvel, emlékképben, ízzel, tapintással és még vagy 20 féle érzékszervi tényezővel! Tehát az elméről beszélünk akkor ez is egyféle összetett dolog, mert itt már sok minden szervi folyamatok vesznek részt...
Ám gondolom, az egyszerű beszéd messze nem olyan katedrainak tűnik neked, így magasról csak a magasztos rendszerek hibás és téveszmékkel teli dogmáit látod egy egy nagyszerű filozófus szemüvegén keresztül, nem így van?
a fentiekre azt tudnám mondani első olvasatra, hogy ez is egy elmefestészeti képzet!
Tudod te is, hogy az amit ma a természetből ismerünk, már az ember előtt is volt, az ember adott neki nevet, majd határozta meg a fogalmakat, definícióit..., az egy másik kérdés, hogy az elme, a gondolatiság feldolgozta az ismert szavakat! Ahhoz, hogy beazonosíts egy fogalmat, szót, ismerned kell..., tanulnod kellett születésedtől, hisz az anyagi mintákat így azonosíthatod be, ha az elmédet használod egy üres szobában, hogy alma, maga az alma nem anyagtalan, ízét, szagát, formáját színét is ismered, meg tudod különböztetni a másik anyagi formától, pl. az elefánttól, ám ha mégsem ismerted tapasztalataid által, képeiből, filmekből, leírásaiból fogalmat gyárthatsz arról a dologról..., ettől függetlenül az érzékcsalódás, képzelet, álmok, pszichés hatás is rámutat pl. az almádra, ami anyagból van, ahogyan te is..., függetlenül attól, hogy gondolatban van, ettől még nem válik anyagtalanná!
