Keresés

Brada Hedvig: Éjjeli üzenet



Még a nagyváros is elhallgatott
csak ketten beszélünk a sötétben
Míg te hallgatsz, én mesélek szépen


Tudod, a csend velünk együtt pihen
És a mező is csak némán figyel
Amint a tücsök csendben kezdi el
Zenéjét, ma a Holdnak ciripel


Kitartón, egész éjjel hegedül
csak a kelő hajnallal csendesül
Bölcsőként ringat a halk muzsika
Betakargat a meleg éjszaka

Ezen a könnyű, nyugodt éjjelen
Keresztül a lágy, puha éteren
Messzi távolból súgva üzenem
Hogy álmodj szépeket, kedvesem!

Az előző helyett inkább legyen ez:

Nem teszem le, és Köszönöm!

Te festesz mostanában?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Olyat így nem szoktam csinálni. Bár olyat se kellett, hogy én meg ilyen szavakért mondjak köszönetet. Köszönöm, Kin.g. (igazából Madách a látnok)

Nem tudok hozzá zenét képzelni. Az utolsó versszak nagyon tetszik és az „Álmaid gettója ez és postán jön segély” – nekem sorremek.

És majdnem aktuális is :) csak hozzám az elvem miatt nem jön. Viszont így kitapasztaltam, hogy melyik gomba ehető a réten, és melyik okoz enyhe rosszullétet, meg ilyenek. Ilyen egy empirikus lírikus. Már nevetni is tud saját magán. :)

És neked most jobb, mert így neked van összehasonlítási alapod, nekem meg nincs a képek terén.

Ezeket írtam, bár tudom, hogy prózában valami hihetetlen arányérzékkel tudom kibillenteni egy akármilyenre megírt vers egyensúlyát is. :)

Gyáni Levente: Irány a végtelen

 

Szélvédődről a világot letörli egy hapsi
A lámpánál te kivárod, míg zöldre vált: beletaposni
A gázba, irány a Végtelen, az idő, a tér
Álmaid gettója ez és postán jön segély

Ruháid városa felett kék az ég
Zöld mezők, magas hegyek, tündérmesék
Irány a Végtelen, az idő, a tér
Álmaid gettója ez és postán jön segély

Csecsemőket kerozinba mártják a papok
Ólommentes Jézus Krisztus, szerelmes csajok
Irány a Végtelen, az idő, a tér
Álmaid gettója ez és postán jön segély

Az iskolában krétával rajzolnak szép hazát
A gyerekek, míg a tanárok hófehér haját
Megborzolja a Végtelen, az idő, a tér
Álmaid gettója ez...

 

 

indulsz? sose tedd le a ceruzát! és -díj nélküli, de legalább- őszinte hála a sorokért! nemtom, szoktál-e ilyet csinálni, de érdemes visszaolvasni és összehasonlítani egy régebbi verseddel... 

Köszönet a törlésért!

így aztán a moderálatlan végszavazás is elvesztette az élét, mondhatni jól kicsorbult, merthát egy bakonyi gyerek zsebébe mindig van bicska. bocs érte.

 

Moderálatlan végszavazás

 

Amikor törlést kérek,

Ne szikét adjatok,

Jó doktorok.

 

A falanszter megelevenedett.

Platón szűköl a szerelem felett,

Borsószem a büntetés, és szúr

És fáj, mert erőnek kevés a filoszófia.

És kevés Michelangelo üdvkapuja,

Mert minden halál után készül már a még nagyobb:

Születni.

 

És cseppet sem lesz jobb eszkimónak lenni,

Ahol, mint cédát adnak-vesznek, mert kevés a fóka.

És mert a nő nem tud fókát fialni, csak fölösleget

Bagóért osztogatott kéjnőket kaszál a szél.

Máriák múlnak a porba. Rajtuk törvényt tettek.

És nincs lábnyom, amit követhettek

Volna. Elembertelenedett

Az isten országa.

 

A semmit meg ne szüld magadba.

A hajszálrepedéseket imádkozd vissza.

A daganatokat imádkozd vissza.

Más orvosság sosem volt, nem is lesz.

A gyógyszer méreg-drága illúzió.

Magadra húzott szerep az élet,

Mázsálod magad és magadba méred

Gyertyaoltáskor a fényéveket.

És egyre haloványabb az emlékezet,

Hogy kinek a képe mását sminkeled

Steril tükörképpé.

 

A semmit ki ne borítsd!

Ha nem törölnek, ne kérj szikét,

A rendszer kiaknázatlan kiskapuin

Ne nyiss be. A labirintus mélyén

Egy emberevő szörnyeteg

Sincs. Minden út zsákutcába vezet.

Hajts fejet, és tudd –

A sík sosem volt járhatatlanabb.

Vedd válladra a legrühesebb gebét.

Legyél cseléd, ha legalább cseléd lehetsz.

Csak indulj végre. Idegen földről idegen földre

Valamiért.

 

Hali ! Van itt moderátor ? Azt nem értem, hogy a "Megnéz" gomb lenyomásakor még egymás alatt van a két verssor, és mire kijön már ilyen kesze-kusza.

Nem minden cica farka tarkabarka Csak a tarkabarka cica farka tarkabarka.

Jó reggelt. Örzse is pár sort idézett a János vitézből, és hasonló sorsra jutott. Sajnálom, de nem értem mire gondolsz. Nem nagyon vagyok otthon az informatikában. Csak az indexen van ilyen probléma. Mindenhol máshol rendesen leadja a verseket a "valaki" Én már harmadszorra próbálkozom, de ugy látom hiába. Tudomásul vettem, hogy fellebbezésnek helye nincs. Majd máshol próbálkozom. További szép napot.

a Vörösmarty-nál még én is azt hittem, hogy az index csinált novellát az idézetedből, mert túlléptél egy tárhely-maximumot, de most már a szoftverre gyanakszom.

Kedves kin.g, Te mit csináltál, hogy megmaradt a versed vers formátumban ? Az én verseimet mindig összegyúrja az index egy gombócba.

"...Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól. " --John Donne, 17. századi angol költő

Pilinszky János: Egy szenvedély margójára

 

A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.

Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

Alkalomadtán próbálj meg egy egészen off verset beírni" Szervusz örzse ! Milyen az az EGÉSZEN off vers? Nem elég off a gesztenye pagoda, hisz nem szól senkihez, nem kapcsolódik névnaphoz ?

Nem tudod mi az oka, hogy most csak ilyen tömören hajlandó fogadni az index a verseinket ?

Nem tudom; (miért tömörít néha az index, azt látom, hogy a Vörösmarty verset tömörítette, de Petőfi Sándor versét viszont nem tömörítette, ezért ebből arra következtettem nemtúl viccesen, hogy) lehet, hogy Petőfit jobban kedveli (az index).

Vagy így akart kedvezni kitartó offolójának? (vajon így akart volna kedvezni az index ezen a topikon örzsének, aki sok offot elhelyezett ide régebben, és amint nem topikidegen írással jelentkezett, máris magyarázkodhatott :)

A Gesztenyefa-pagoda mégcsak félig off (már nem névnapra szól, de még nem saját). Alkalomadtán próbálj meg egy egészen off verset beírni… (bíztatlak téged, miközben én már elnézést kérek a topikgazdától az előző párszáz offért).

 

Ágh István versét, szívesen!

Belevág és meglékeli a szívet, amiben éppen túlnyomás uralkodik, hogy könnyebb legyen.

Olvassza= olvasztja:( Egyébként az Ágh István versed nagyon szép. Én még ilyen szépet talán nem is olvastam. Köszönöm:)

Hát én ezt feladom, mert így sem értem sajnos „vagy így akart kedvezni kitartó offolójának? :) „ hogy ki az aki kedvezni akart és kinek ? Én itt nem ismerek senkit, ugyhogy lehet, hogy ezért nem vagyok képben. Mindegy. Beírok egy verset még utoljára, ha ezt is egybe olvassza a „nemtudomki”, akkor ezt is feladom: GESZTENYEFA-PAGODA Mint halk csapatban szürke nyest, A hegyre kúszik már az est, S a bokrok alján meglapul: Itt-ott egy-egy halk fény kigyúl, S a vak bozóton átremeg: Lámpák vagy bús állatszemek? Kék fák közé most jer velem, Hol minden árny és rejtelem, És minden mély törzs mély csoda, Nézd! gesztenyefa-pagoda! Lombja mélyén egész sereg Zeg-zug, mint száz szentély-üreg, S bent apró virágoszlopok Halvány ivor-szine lobog. Üljünk le itt e szent helyen, Öledbe tegyem fejem; alszik gond, szitok, Most áhitatot áhitok, Szárnyat, röpítőt és Levetni a bús test-csuhát, Nehéz szivem elejteni, A fájó Én-t Így-így! tedd főmre most szelíd, Halk Veronika-kezeid, Ne bánd, hogy szól már a kuvik, S hogy már a hold is elbuvik, Csak ringass, lágyan, csöndesen, Míg jő majd halkan, könnyesen Az ébredés, mint bús, csodás, Furcsa, ámult feltámadás... (Tóth Árpád)

 

Nem értem mit írsz ?

 

A négy szereplő közül egyről biztosan tudjuk, hogy élt. Azt is biztosan tudjuk, hogy nem ült a trónon mellette Ilona királyné néven senki, nem szült kistrónutódot...  

Hogy Vörösmarty „csak” egy jány haláláról írt, vagy benne van-e egy államférfi döntésén keresztül országa sorsa, és az 1800-as évek számos kérdése, a honszerelemmel bezárólag, nem tudom, mindenesetre Mátyás király legendái mellett döntvényeit sem ártott ismerni annak, aki Vörösmarty korában az utolsó 350-400 év történéseit próbálta felfogni.

János és Iluska viszont királyi pár lett, igaz Tündérországban, ami arra enged következtetni, hogy mesében -az összes zsivány, banya, óriás, török stb. ellenére- aki a mese elején főszereplő, az a végén is nagy valószínűséggel az marad.

 

Ki akart kedvezni ? Ki az offoló ?

 

Te miért hivatkoztál hozzászólásaidban a topikleírására? Én sosem hivatkoztam rá, mert másról írtam, állítólag. Vagyis akkor ki az offoló?

 

Nem értem mit írsz ? Ki akart kedvezni ? Ki az offoló ?

Kukorica Jancsi is elhagyta Iluskát, és csak a halálhírére volt visszaérkezése…

Onnantól követve tovább a történéseket, az egyiknél nem fogjuk tudni, valószínűleg nem volt mit, a másiknál pedig lett, ami lett.

Ha már névnapi jókívánság gyanánt írtad, csak tettem mellé egy másik sorsot, Iluskáét.

Nem tudom; lehet, hogy Petőfit jobban kedveli. Vagy így akart kedvezni kitartó offolójának? :)

Szervusz örzse ! Én nem látok tartalombeli hasonlóságot a két költemény között, habár mind a kettőt nagyon szeretem. Te mire gondoltál ? Merthogy János vitéz még a halálba is követi kedvesét, és elrabolja onnan, Mátyás pedig elhagyja Ilonkát, és ezzel halálát okozza. Nem tudod mi az oka, hogy most csak ilyen tömören hajlandó fogadni az index a verseinket ?

Vitte az óriás János vitézünket;

Nagy lába egyszerre fél mérföldet lépett,

Három hétig vitte szörnyü sebességgel,

De a tulsó partot csak nem érhették el.

 

Egyszer a távolság kékellő ködében

Jánosnak valami akadt meg szemében.

„Nini, ott már a part!” szólt megörvendezve.

„Biz az csak egy sziget,” felelt, aki vitte.

 

János ezt kérdezte: „És micsoda sziget?”

„Tündérország, róla hallhattál eleget.

Tündérország; ott van a világnak vége,

A tenger azon túl tűnik semmiségbe.”

 

„Vigy oda hát engem, hűséges jobbágyom,

Mert én azt meglátni fölötte kivánom.”

„Elvihetlek” felelt az óriás neki,

„De ott életedet veszély fenyegeti.

 

Nem oly könnyű ám a bejárás oda,

Őrizi kapuját sok iszonyú csoda…”

„Ne gondolj te azzal, csak vigy el odáig;

Hogy bemehetek-e vagy nem, majd elválik.”

 

Szófogadásra igy inté az óriást,

Aki tovább nem is tett semmi kifogást,

Hanem vittet őtet és a partra tette,

És azután utját visszafelé vette.

 

(Petőfi Sándor)

 

((csak költői kérdésként merül fel, van-e különbség Mátyás és János, Ilonka és Iluska között?))

 

Nem tudom mit rontottam el, kétféleképpen is próbáltam bemásolni és így sikerült. Pedig Ilona napra szerettem volna küldeni minden Ilonkának. Kérem a topikgazdát törölje mindkét hozzászólásom, és ez is. Viszlát topik.

Vörösmarty Mihály: SZÉP ILONKA 1 A vadász ül hosszu méla lesben, Vár felajzott nyílra gyors vadat, S mind fölebb és mindig fényesebben A serény nap dél felé mutat. Hasztalan vár; Vértes belsejében Nyugszik a vad hűs forrás tövében. A vadász még lesben ül sokáig, Alkonyattól vár szerencsejelt: Vár feszülten a nap áldoztáig, S ím a várt szerencse megjelent: Ah de nem vad, könnyü kis pillangó S szép sugár lány, röpteként csapongó. "Tarka lepke, szép arany pillangó! Lepj meg engem, szállj rám, kis madár; Vagy vezess el, merre vagy szállandó, Ahol a nap nyúgodóba jár." Szól s iramlik, s mint az őz futása, Könnyü s játszi a lány illanása. "Istenemre!" szóla felszökelve A vadász: "ez már királyi vad! " És legottan, minden mást feledve, Hévvel a lány nyomdokán halad. Ő a lányért, lány a pillangóért, Verseneznek tündér kedvtelésért. "Megvagy!" így szól a leány örömmel, Elfogván a szállongó lepét; "Megvagy!" így szól a vadász, gyönyörrel A leányra nyújtva jobb kezét; S rezzent kézből kis pillangó elszáll; A leány rab szép szem sugaránál. 2 Áll-e még az ősz Peterdi háza? Él-e még a régi harc fia? Áll a ház még, bár fogy gazdasága S telt pohárnál űl az ősz maga. A sugár lány körben és a vendég; Lángszemében csábító varázs ég. S Hunyadiért, a kidőlt dicsőért, A kupák már felvillantanak, Ősz vezére s a hon nagy nevéért A vén bajnok könyei hulltanak; Most könyűi, vére hajdanában Bőven omlott Nándor ostromában. "Húnyt vezérem ifju szép sugára" Szól az ősz most "éljen a király!" A vadásznak vér tolúl arcára S még kupája illetetlen áll. "Illetetlen mért hagyod kupádat? Fogd fel, gyermek, és kövesd apádat." "Mert apád én kétszer is lehetnék És ha ittam, az nincs cenkekért; Talpig ember, akit én említék, Nem gyaláz meg ő oly hősi vért!" S illetődve s méltóság szemében, Kél az ifju, tölt pohár kezében: "Éljen hát a hős vezér magzatja, Addig éljen, míg a honnak él! De szakadjon élte pillanatja, Melyben attól elpártolni kél; Egy király se inkább, mint hitetlen: Nyűg a népen a rosz s tehetetlen." S mind zajosban, mindig hevesebben Víg beszéd közt a gyors óra ment. A leányka híven és hivebben Bámulá a lelkes idegent. "Vajh ki ő, és merre van hazája? " Gondolá, de nem mondotta szája. "Téged is, te erdők szép virága, Üdvözölve tisztel e pohár! Hozzon isten egykor fel Budába; Ősz apáddal a vadász elvár; Fenn lakozva a magas Budában Leltek engem Mátyás udvarában." Szól s bucsúzik a vadász, rivalva Inti őt a kürthang: menni kell. Semmi szóra, semmi biztatásra Nem maradhat vendéglőivel. "Emlekezzél visszatérni hozzánk, Jó vadász, ha meg nem látogatnánk." Mond szerényen szép Ilonka, állván A kis csarnok végső lépcsején, S homlokán az ifju megcsókolván, Útnak indúl a hold éjjelén. S csendes a ház, ah de nincs nyugalma: Fölveré azt szerelem hatalma. 3 Föl Peterdi s bájos unokája Látogatni mentenek Budát; Minden lépten nő az agg csodája; Mert sok újat meglepetve lát... A leányka titkon édes óra Jövetén vár szép találkozóra. S van tolongás s új öröm Budában: Győzelemből várják a királyt, Aki Bécset vívó haragában Vérboszút a rosz szomszédon állt. Vágyva néz sok hű szem ellenébe: Nem vidúl még szép Ilonka képe. "Hol van ő, a nyájas ösmeretlen? Mily szerencse fordúlt életén? Honn-e, vagy tán messze költözötten Jár az őzek hűvös rejtekén?" Kérdi titkon aggó gondolattal, S arca majd ég, majd szinében elhal. S felrobognak hadvész-ülte képpel Újlaki s a megbékült Garák. S a király jő, fölség érzetével Környékezvén őt a hős apák. Ősz Peterdi ösmer vendégére, A király az: "Áldás életére!" "Fény nevére, áldás életére!" Fenn kiáltja minden hű ajak; Százszorozva visszazeng nevére A hegy és völgy és a zárt falak. Haloványan hófehér szobornál Szép Ilonka némán és merőn áll. "A vadászhoz Mátyás udvarában Szép leánykám, elmenjünk-e hát? Jobb nekünk a Vértes vadonában Kis tanyánk ott nyúgodalmat ád." Szól az ősz jól sejtő fájdalommal, S a bús pár megy gond-sujtotta nyommal. És ha láttál szépen nőtt virágot Elhajolni belső baj miatt, Úgy hajolt el, félvén a világot, Szép Ilonka titkos bú alatt. Társasága lángzó érzemények, Kínos emlék, és kihalt remények. A rövid, de gyötrő élet elfolyt, Szép Ilonka hervadt sír felé; Hervadása líliomhullás volt: Ártatlanság képe s bánaté. A király jön s áll a puszta házban: Ők nyugosznak örökös hazában. 1833 októbere előtt

Vörösmarty Mihály SZÉP ILONKA 1 A vadász ül hosszu méla lesben, Vár felajzott nyílra gyors vadat, S mind fölebb és mindig fényesebben A serény nap dél felé mutat. Hasztalan vár; Vértes belsejében Nyugszik a vad hűs forrás tövében. A vadász még lesben ül sokáig, Alkonyattól vár szerencsejelt: Vár feszülten a nap áldoztáig, S ím a várt szerencse megjelent: Ah de nem vad, könnyü kis pillangó S szép sugár lány, röpteként csapongó. "Tarka lepke, szép arany pillangó! Lepj meg engem, szállj rám, kis madár; Vagy vezess el, merre vagy szállandó, Ahol a nap nyúgodóba jár." Szól s iramlik, s mint az őz futása, Könnyü s játszi a lány illanása. "Istenemre!" szóla felszökelve A vadász: "ez már királyi vad! " És legottan, minden mást feledve, Hévvel a lány nyomdokán halad. Ő a lányért, lány a pillangóért, Verseneznek tündér kedvtelésért. "Megvagy!" így szól a leány örömmel, Elfogván a szállongó lepét; "Megvagy!" így szól a vadász, gyönyörrel A leányra nyújtva jobb kezét; S rezzent kézből kis pillangó elszáll; A leány rab szép szem sugaránál. 2 Áll-e még az ősz Peterdi háza? Él-e még a régi harc fia? Áll a ház még, bár fogy gazdasága S telt pohárnál űl az ősz maga. A sugár lány körben és a vendég; Lángszemében csábító varázs ég. S Hunyadiért, a kidőlt dicsőért, A kupák már felvillantanak, Ősz vezére s a hon nagy nevéért A vén bajnok könyei hulltanak; Most könyűi, vére hajdanában Bőven omlott Nándor ostromában. "Húnyt vezérem ifju szép sugára" Szól az ősz most "éljen a király!" A vadásznak vér tolúl arcára S még kupája illetetlen áll. "Illetetlen mért hagyod kupádat? Fogd fel, gyermek, és kövesd apádat." "Mert apád én kétszer is lehetnék És ha ittam, az nincs cenkekért; Talpig ember, akit én említék, Nem gyaláz meg ő oly hősi vért!" S illetődve s méltóság szemében, Kél az ifju, tölt pohár kezében: "Éljen hát a hős vezér magzatja, Addig éljen, míg a honnak él! De szakadjon élte pillanatja, Melyben attól elpártolni kél; Egy király se inkább, mint hitetlen: Nyűg a népen a rosz s tehetetlen." S mind zajosban, mindig hevesebben Víg beszéd közt a gyors óra ment. A leányka híven és hivebben Bámulá a lelkes idegent. "Vajh ki ő, és merre van hazája? " Gondolá, de nem mondotta szája. "Téged is, te erdők szép virága, Üdvözölve tisztel e pohár! Hozzon isten egykor fel Budába; Ősz apáddal a vadász elvár; Fenn lakozva a magas Budában Leltek engem Mátyás udvarában." Szól s bucsúzik a vadász, rivalva Inti őt a kürthang: menni kell. Semmi szóra, semmi biztatásra Nem maradhat vendéglőivel. "Emlekezzél visszatérni hozzánk, Jó vadász, ha meg nem látogatnánk." Mond szerényen szép Ilonka, állván A kis csarnok végső lépcsején, S homlokán az ifju megcsókolván, Útnak indúl a hold éjjelén. S csendes a ház, ah de nincs nyugalma: Fölveré azt szerelem hatalma. 3 Föl Peterdi s bájos unokája Látogatni mentenek Budát; Minden lépten nő az agg csodája; Mert sok újat meglepetve lát... A leányka titkon édes óra Jövetén vár szép találkozóra. S van tolongás s új öröm Budában: Győzelemből várják a királyt, Aki Bécset vívó haragában Vérboszút a rosz szomszédon állt. Vágyva néz sok hű szem ellenébe: Nem vidúl még szép Ilonka képe. "Hol van ő, a nyájas ösmeretlen? Mily szerencse fordúlt életén? Honn-e, vagy tán messze költözötten Jár az őzek hűvös rejtekén?" Kérdi titkon aggó gondolattal, S arca majd ég, majd szinében elhal. S felrobognak hadvész-ülte képpel Újlaki s a megbékült Garák. S a király jő, fölség érzetével Környékezvén őt a hős apák. Ősz Peterdi ösmer vendégére, A király az: "Áldás életére!" "Fény nevére, áldás életére!" Fenn kiáltja minden hű ajak; Százszorozva visszazeng nevére A hegy és völgy és a zárt falak. Haloványan hófehér szobornál Szép Ilonka némán és merőn áll. "A vadászhoz Mátyás udvarában Szép leánykám, elmenjünk-e hát? Jobb nekünk a Vértes vadonában Kis tanyánk ott nyúgodalmat ád." Szól az ősz jól sejtő fájdalommal, S a bús pár megy gond-sujtotta nyommal. És ha láttál szépen nőtt virágot Elhajolni belső baj miatt, Úgy hajolt el, félvén a világot, Szép Ilonka titkos bú alatt. Társasága lángzó érzemények, Kínos emlék, és kihalt remények. A rövid, de gyötrő élet elfolyt, Szép Ilonka hervadt sír felé; Hervadása líliomhullás volt: Ártatlanság képe s bánaté. A király jön s áll a puszta házban: Ők nyugosznak örökös hazában. 1833 októbere előtt

jeanval


A Vesztes.


A rontás fekete kordonán belül -
Élt, az igazában bízva emberül.
ÉS tudván-tudta: harca nyerhetetlen -
Vesztett, s vesztett a győztes vesztesebben!

Függöny legördült s a holt még vissza szolt:
Elmegyek, hogy láss és értem felzokogj!
Elmegyek,hogy nézz, voltomban feldicsérj:
Legendásodott szivemből újra élj!

Sorsom betelvén osztódom igeként,
S aki megértett holtában az enyém.
Mert neked adom élőn áldozatra,
Hogy sorsomat sorsával megszorozza,

És felébresszem magamat magammal -
Kisértővén, hogy támadjaki haraggal,
De én vagyok az érzés és megértés:
Olajfa ággal lengetem a békét!

[ Régi vers ]

 

Ágh István

 

Mit kívánjak Neked?

 

Micsoda meztelen lehettél,
még szívedet is láthatták bőröd alatt
akik szerettek,
micsoda kiszolgáltatott lehettél valamikor,
ha most torkodig öltözöl,
hajad rézsisakját szemedre húzod,
ágyadig szelídíted a magányt?
négy kisangyal-szárnyra találok
mikor a diót feltöröm,
mivel törjelek föl, mit kívánjak neked?
miféle szelet küldjek, hogy kifordulj,
akár a lomb, kimozdulj súlyos ölelésre?
mivel itassalak, hogy elfelejtsd
amit én nem ismerek, s nem tudom
tigris sárga szeme volt-e a tükröd,
vagy lassan kifosztottak,
mint az ártatlanokat szokás?
hány fokos szeszt adjak neked,
hogy táncolj az utcán mezítláb,
papir-repülővel dobáljalak-e
mint az iskolapadban, hogy nevess,
hasadra hajtsam-e fejem,
mint anyának a gyermek,
koponyámmal döfködjelek?
szétdúljam tekintetedet, kelméd és frizurád?
én nem akarlak bántani,
a szerelemnélküli napok olyan gyorsak,
egyszer csak találkozunk a halállal,
akár egy kóbor kutyával éjfél után,
mit kívánjak neked?
folyam habján lásd meg csontvázadat?
lehullott diófalevélbe harapj?
micsoda keserűség a tied,
ha most torkodig öltözöl,
hajad rézsisakját szemedre húzod,
ágyadig szelídíted a magányt?

 

 

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: ZSUZSIKA

Zsuzsika,
álmomba láttalak.

Világoskék ruhában álltál
a járda szegélyén,
a téli esőben,
kis utcai lány te,
szőke hajad koszorúba befonva,
búzavirágkék, tiszta szemednek
csillaga lángolt
s épen olyan voltál a sötétben,
mint ahogy álmodod önmagad ébren,
mint ahogy eldicsekedsz, mikor ittál:
«Mint egy vidéki
földbirtokos édes,
kis felesége.»

Ámde nyakadban
valami vastag
kendő fehérlett,
mint csitri leánynak,
hogyha a torkát
beköti anyja.

Ezzel jelezte
nyilván az álom
jelképisége
(és gyávaságom),
hogy mégse szerethetlek soha téged
s beteg vagy.

Ezt persze nem érted.
hisz még freudista sem vagy,
csak egyszerü, kedves,
jó utcai lányka.

De azt, ugye, érted,
hogy gyönyörü voltál?

Már egy hete minden vígaszom annyi,
hogy visszaidézem
álombeli szoknyád,
búzavirágkék,
nagy szemed, arcod,
torkod körül azzal a furcsa-lidérces,
tiltó lepellel
s ha járok az utcán, vagy irodalmi
vitákba veszek részt a dobogókon,
lehúnyom a szemem,
hogy újra lássalak.

Jobb lett volna, ha úgy írtad volna, hogy „lenn lesznek a Varga Pincészetnél”…

Íme hát mi a végletek emberei vagyunk: te egész héten az óborok között ültél, míg én a zöld szőlőszemekre vigyáztam. Ha csütörtökön nem keveredek egy kis szőlészeti-vadászbalesetbe a puskám miatt, mentem volna másnap. És nem csak a kőfejtős programért :)

Remélem, a képeknek tetszett a szabad ég alatt!

És remélem, tetszett neked is!

Örzse

 

 

lent voltak a Varga Pincészetnél, a patak túloldalán, a kőhíd felé. oszlopokra feszített dróton, fedetlenül, úgyhogy rossz időben bevettük őket. és boroztunk. jó időben is :0)