Hogy szabad akaratod van - és bárkinek - azt Te is tudod, meg mindenki. Viszont a következmény... az a probléma, s ezt nem is lehet megjósolni. A kocka hogy forog...?
Az elmélet szerint a következmények determinálják a mozgását. Itt már nehéz emberi ésszel átlátni, vagy belátni, hogy ki, kivel, mikor, miért, miért nem, stb.... Állítólag az emberi dimenziótól mentes tudatunk azért átlátja, mert Isten mi vagyunk, mint ahogy a csepptől kérdezik: ki (mi) a tenger ?, s a csepp válasza: a tenger én vagyok. ... valahogy így
Én úgy hallottam -tanultam - hogy mint egy elképzelhetetlen méretű "Rubik-kocka", úgy változik minden, az egyes akarati változtatások nyomán. Szinte felfoghatatlan ennek a "logisztikája", de elképzelhető a logikája
Szerintem észre sem veszem, ha önzés nélkül teszek valamit. Hogy lehetne észrevenni? Mi az a motiváció, ami nem önzés?
Jót akarok tenni, mert...(?)... Gondolkodj el, miért
Az onzes sokfele lehet:
-Magamnak akarok jot, hiszen en vagyok a legfontosabb!
-A csaladomnak akarok jot, hiszen egy csalad vagyunk.
-A magyaroknak akarok jot, hiszen egy orszagban elunk.
- Minden embernek egyforman jot akarok, hiszen egyek vagyunk.
-Minden elolenynek... :-)
Kerdes, hogy ki mennyire tudja kiterjeszteni ezt a szeretetszintjet?
dgazsen
Nem egészen értem, hogy mire vonatkozik a kérdésed.
Szerintem, korunk embere szinte mindent önös érdekből tesz. Sok esetben, pl. egy jótékonykodó vagy adományt gyűjtő embert az vezérel, hogy megcsodálják nagyságát. Ez gyakran, még önmaga előtt is rejtve marad.
Értem, mire gondolsz, ez ugyanúgy paradoxon, mintha a történelben elgondolkodunk: Mi lett volna, ha...
Egy történés, amely a döntéseink következménye, más és más döntési lehetőségekhez vezet. És egy jelentéktelen(-nek tűnő???) döntés sorsokat alapjaiban változtathat meg.
Pl.: a lánynak vagy a fiúnak megfájdul a foga, és otthonmarad.
A fiú semmiképpen sem alakította kitűnőre a szerepét.
Az, hogy ennek a szomorú esetnek pont az a bizonyos lány lett az áldozata, az viszont szintén nem véletlen. Mindenesetre alakulhatott volna máshogy is a dolog...
Az egyre nehezebb szituációkkal kapcsolatban teljesen egyetértek moriák alábbi válaszával...
"Ilyen alapon én is úgy gondolom, hogy ki a kicsi jelekre nem figyel, nem tanul belőlük, addig kapja egyre nagyobb dózisban, míg már kénytelen lesz észrevenni, megoldani és tanulni belőle."
Nagyon nehéz látni a tett milyenségét, ha nem lehetetlen. Legalábbis számunkra.
Ezzel kapcsolatban, hadd írjak egy viccet.
Egy ember elmegy a jövendőmondóhoz: -Te milliók halálát fogod okozni. -Én, hisz soha nem ártottam senkinek!
Hazafelé mélabúsan ment emberünk, egyszer csak meghallja egy vízben fuldokló gyerek segélykiáltását. Nosza emberünk beugrik a vízbe és kimenti a fuldoklót.
Na, a 206-ban pontosan ezt kívántam volt feszegetni. Örülök, hogy nem vagyok egyedül. Hogy mi a "jó" és mi a "rossz" tett. Mivel semmi nincs ok nélkül, így egy - a közvélekedés által - esetlegesen negatívnak ítélt cselekedetnek is megvan a létjogosultsága. Csak ezt nagyon nehéz evvel az egoval terhelt világban elfogadni... még olyanoknak is, akik hisszük a karma törvényét. Nembeszélve a másik - népesebb - táborról.
Olvastam egy bardoban játszódó kedves kis párbeszédet, (Walsch:Beszélgetések Istennel) ahol elhangzik:
(Kis Lélek a Megbocsátást akarta megtanulni)
- A következő életedben olyan dolgok fognak történni, amiért megbocsáthatsz – válaszolta a Barátságos Lélek.
- De miért? Mit tudsz tenni ellenem Te, a Tökéletes Fény teremtménye, hogy meg kell majd neked bocsátanom?
- Ó – mosolyodott el a Barátságos Lélek – biztosan kitalálunk majd valamit!
- De miért? – a Kis Lélek nem értette, hogy miért akarná egy ilyen tökéletes teremtmény annyira lelassítani a rezgését, hogy tényleges gonoszságot tudjon tenni.
- Egyszerű – magyarázta amaz. Megtenném, mert szeretlek. – Szeretnéd magad Megbocsátásként megtapasztalni. Nem? – Egyébként te is megtetted értem ugyanezt.
- …amikor az Vagy, ami Nem vagy, akkor, ami Te Vagy, az nem Te Vagy! Nem létezhet meleg nélkül hideg, bánat nélkül nem lehetsz boldog, a „gonosz” nélkül nem ismerheted a „jó”-t. Ha valami akarsz lenni, akkor fel kell bukkannia valahol a világban ennek a valaminek vagy valakinek az ellentétének, hogy ez a valami, - bármi legyen is – létrejöhessen.
- Egyetlen dolgot kérek cserébe – jelentette ki a Barátságos Lélek.
- Akármit kérhetsz! – kiáltotta a Kis Lélek. Alig bírt magával az izgalomtól, hogy végre Isten bármelyik megnyilvánulását megtapasztalhatja. Megértette Isten tervét.
- Abban a pillanatban, amikor ütlek-verlek, és a leggonoszabbakat művelem veled, amit csak el tudsz képzelni, … emlékezz, hogy ki is vagyok valójában!
- Ó! Nem fogom elfelejteni! – ígérte meg a Kis Lélek.
Persze aztán gondolom akkorra már ő is elfelejtette.
Milyen nehéz megköszönni valakinek, hogy kegyetlen volt velem szemben!
Tudom, tudom... de milyen nehezen (sőt néha egyáltalán nem) ÉLEM!!!
Én csak azt nem értem, hogy ki tudja valójában megítélni egy tett milyenségét. Mi nevezhető valójában segítségnek, ha épp a jóindulatom miatt hal meg valaki szerencsétlen. Pedig nem is tudunk róla, meddig jutnak tetteink és gondolataink.. a hatásuk. Kit talál meg egy általunk rossznak vélt tett, és milyen csodás következményeket vált ki az ő életében? Ki tudna túllépni a személyes ítélkezésen, hogy valójában a karmát ismerje, és ne a személyes jó/rossz ítéleteit magyarázza bele egy törvénybe? Nekem még mindig szimpatikusabb a karma okságként való értelmezése, ami nem jelent többet, mint hogy mindennek van oka, és következménye. Ez lehet az én korlátoltságom, pedig nem jelenti azt, hogy lépten nyomon embert, állatokat ölnék, és minden más rosszra törekednék.
Na meg elkerülöm a Szepes Mária féle áradozásokat, és misztifikálásokat a karmával kapcsolatban.
Ma végre napok után hozzájutottam a számítógépemhez, úgyhogy most szájmenésem van.
Jó dolog az elmélet, de mit ér megélések nélkül?
Ugye nem baj, ha nem sokat agyalgok, hanem az életem példáit hozom ide nektek? (Föld Nap, föld aszcendens...)
Példa arra, hogy a feladatokat addig kapjuk, míg meg nem tanuljuk kezelni. Amint megtanultuk, valahogy az energiák úgy rendeződnek, hogy többé már nem kapjuk.
Bika szülött lévén igen ragaszkodom (ragaszkodtam!) gyakorlatilag mindenhez, amit megszereztem.
Életem párja 13-14 éven át tette meg velünk (én + gyermekek), hogy amikor kedve úgy kívánta, beletúrt a holmijainkba, és ami szerinte felesleges volt, azt távollétünkben mind kidobálta a szemétbe. (Igy "szabadultunk meg" olyan ruhadaraboktól, amit már régen látott rajtunk, vagy pl. az emlékbe eltett kedvenc mangómagomtól stb.) Nem győztünk kukázni, már amikor még lehetséges volt.
Minden egyes esetben őrjöngtem, kikértem magunknak, igen feldúlt voltam.
Mígnem egy szép napon szintén arra mentünk haza lányommal, hogy ez is meg az is a kukában szenved.
Elindult bennem megint a düh, ám nem tudom miért, de egyszercsak lenyugodva elgondolkodtam: "ki lett dobva a gyönyörű selyemblúzom; és? az elmúlt 10 év alatt mégsem fáztam, volt mit felvennem, sőt még divatos is voltam.
8 éve nincs meg a mangómagom; és? anélkül is megöregedtem.
Mi bajom is van tulajdonképpen?"
Olyannyira, hogy fogtam magam, és még néhány felesleges dolgot tiszta szívemből a kukába hajítottam.
Nem szóltam egy szót sem páromnak az esettel kapcsolatban - és ha hiszitek, ha nem, onnantól fogva soha nem matatott a cuccaink között, és nem dobott ki semmit. Pedig ennek már kb. 10 éve, hogy ez történt.
De megtanultam a leckét. (Sajnos, emberekhez még nagyon tudok ragaszkodni... kapom is rendesen!!!)
Az a baj, hogy ez egy hosszú és keserves tanulási folyamat eredménye volt. Jó lenne tudatosan megtanulni.
Igaz, amit írsz, de szintén annak a tipikus esete, mikor az itteni szakmai jogszabályokat (pl. TB, munkaügy stb) a tanfolyamokon megtanítják, és az ún. sima eseteket hozzák fel példának. Csakhogy az élet annyira raffinált, hogy sosem a "sima" esetek fordulnak elő, hanem az olyan kacifántosak, ahol ember legyen a talpán, aki rá tudja vonatkoztatni a törvényt.
Problémám a következő:
Sokat gondolkodom azon, és elfogadom, hogy az életünket a köztes létben előre megtervezzük az összes szereplő-társunkkal. (Erre vonatkozóan majd egy másik alkalommal személyes tapasztalatot is beírok!)
Tehát megtervezett forgatókönyvvel érkezünk.
De. Most vegyük pl. azt az esetet, ami nemrég történt Makó környékén, ahol azt a 18 éves lányt megerőszakolták, megkötözték, majd felgyújtották.
Ha ezt karmikus feladatként hozták magukkal a szereplők, netán így állt helyre egy régről hozott helyzetnek az egyensúlya? Akkor beszélhetünk-e arról, hogy a kegyetlen fiú elbukott? Vagy kitűnőre alakította a szerepét?
Mi a feladatunk? Miért jövünk?
Ok! Hallom azok hangját is, akik azt mondják, nincs más feladatunk, csak a szeretet és a megbocsátás.
Nos, karmikus példával "emlékezetkiesés" miatt nem szolgálhatok, de jelen életbeli történettel igen, hogy alátámasszam dqazsen véleményét.
Egy decemberben történt, hogy az egyik kolleganőm influenzás lett, kezdetben hőemelkedés, pár nap múlva láz, majd magas láz erős rosszulléttel. Már az első napon mondtam neki, maradjon otthon, hisz beteg. De nem nem és nem. Mikor már alig élt, de még mindíg bejött dolgozni, könyörögtem, holnap legalább már ne gyere, december utolsó munkanapja, fél nap és mehetünk haza, nem leszel nélkülözhetetlen.
Mondtam, ez jel arra, hogy le kell pihennie. Nem tanult, nem figyelt a kisebb jelekre. Persze, azon a napon is elindult munkába, de még a lakásához közel a fagyos úton úgy elcsúszottt, hogy csuklója szilánkosra tört, 3 hónapig volt betegállományban.
Ilyen alapon én is úgy gondolom, hogy ki a kicsi jelekre nem figyel, nem tanul belőlük, addig kapja egyre nagyobb dózisban, míg már kénytelen lesz észrevenni, megoldani és tanulni belőle.
"Ráadásul, a szituáció egyre nehezebb vagy drasztikusabb lesz."
No ezzel kapcsolatban a karma működését nem értem. Ha megbukok egy vizsgán, akkor a pótvizsgán valamivel könnyített a tételsor, azért, megnöveljék a sikeres vizsga esélyét. Viszont így azt érzem, ha valaki nem tudott lefutni 10km-t, utánna jön a 15km.?
Vannak olyanok, akik azt mondják: a felejtés nem véletlen. Nem minden elme képes kezelni egy pl. egy olyan helyzetet, amikor találkozik mondjuk "előző" rokonaival. A többi "összefonódásról" pedig még nem is beszéltünk... Több esetben lesz a vége elmebaj vagy öngyilkosság...
Szóval egy ilyen elképzelt világban szerintem a tudatosságnak egy olyan "fokozatára" lenne szükség, ami "valós" világunkban az emberek töredékének sincs meg.
Én például nem vágyom nagyon egy ilyen tudásra :))))))))
Több helyen is olvastam már olyan esetekről, ahol valaki vette a fáradtságot és sikeresen leellenőrzőtt regressziós hipnózisban elhangzott adatokat. Talán Moody: Élet az élet után c. könyvében is voltak ilyen esetek.
Hmm, bocsi hogy kicsit elterek a folyo beszelgetestol, de az altalam feszegetett kerdes tekinteteben ez a topic igerkezik a legmegfelelobbnek...
Egy kis kozvelemeny kutat szeretnek asni :)
Mostanaban egy alternativ vilagban jatszodo irassal foglalkozom. A kulonbseg a jelen vilagtol egyetlen pontban osszefoglalva annyi, hogy a reinkarnacio teljesen hetkoznapi es kozismert dolog (persze ez rengeteg valtozast indukal).
Elkezdtem azon gondolkodni, hogy valik ez lehetove. Pl. ha valakinek tortenelmileg ellenorzik az elozo eletrol szolo emlekeit. Ezek "olvasasanak" lehetosegerol tobbszor is felreppentek hirek (hipnozis, stb).
Azonban : ha ez lehetseges, miert nem tortent mar meg? Vagy megtortent, csak senkit nem erdekel, mint annyi dolog?
Sajat allaspontom roviden: nekem valahogy magatol ertetodo ez a reinkarnacio dolog, sok-sok minden teljesen ertelmezhetetlen nelkule, stb.
Az is érdekes, amikor valaki már sokadszorra ugyanúgy (rosszul) próbál megoldani egy életfeladatot és nem tud a fejlődésben továbblépni, ezért újra és újra hasonló helyzetekkel találkozik.
Ez sokunkkal egy életen belül is előfordul: rosszul reagálunk egy problémára és hamarosan ugyanabban a helyzetben találjuk magunkat más szereplőkkel. Ráadásul a szituáció minden alkalommal csak egyre nehezebb vagy drasztikusabb lesz.
Például valaki több életen keresztül jó úton haladt, fejlődött spirituálisan és jól kezelte a ráruházott felelősséget / hatalmat, segítette mások fejlődését. Ezek után egy olyan életben, ahol az lenne a feladata, hogy pl spirituális vezetőként másokat segítsen, eltérül erről az útról és "hatalmával" visszaélve pont ellenkező hatást ér el. Bár korábban már bizonyította, hogy képes másokat inspirálni és támogatni, mostani életét jelentős visszafejlődésként lehet elkönyvelni, ezért ezt a leckét újra kell kezdenie.
Még komolyabb példa lehet, ha valaki az értékes életét és emberi testét annyira nem becsüli meg, hogy öngyilkos lesz.
