mivel a nyakába ültették a tudományhoz nem értő kancelláriát
Értettem eddig is. Nyilván nem a tudomány művelői döntöttek így, nem is a kutatókat, vagy az oktatókat kívántam "szapulni". Azok a döntéshozók, jelen esetben akár a kancellária hozta meg ezt a "gazdasági" döntést, ezzel sikeresen le tudja járatni a névadót, mert az az ELTE. Egy elismert és jól működő intézménynek a jó híre is érték, amit meg kellene becsülni. Mindössze ennyi a háborgásom oka. A beírásoddal sajnos egyet kell értenem. (Bővebben nem fejtem ki, mert még megeshet, hogy erre kószál az önkéntes mérvadónk oszt' jól kitörölteti az eszmecserét.)
Szóval a kancellária miatt az egész ELTE-t elítélni nem érdemes. Az ELTE mögött nem a kancellária szokott az átlag embernek megjelenni, hanem a tudományos működés, az meg nem tehet semmiről (mivel a nyakába ültették a tudományhoz nem értő kancelláriát).
Remélem most már érted és egyet is értesz azzal amit írok.
Pártatlan etikai bizottsági döntés szükségeltetik, bekiabáló outsiderek kizárásával.
Lehet, hogy már befizetted a részvételi díjat és most aggódsz, hogy esetleg elmarad az előadás? Estleg szervezőként kudarcnak éled meg, hogy mégsem biztos, hogy sikerül? Az ilyen jogászkodás mindig előjön, ha értelmes mondanivaló nincs.
Mivel az egyetemeink kaptak ajándékba (amit nem állt módjukba visszautasítani) egy-egy kancelláriát, akik az egyetemek belső normáival és a működésükkel nem nagyon voltak tisztában, így az ELTE sajnos nem tekinthető egységesnek az ügy szempontjából.
Számukra elsődleges a működtetés gazdasági vonzata, így érthető az egész ügy.
Nem érdemes azt mondani, hogy nem áll jól az ELTE-nek. Nehezen hiszem, hogy a család feketebáránya minősíti a családot. Csak halkan jegyzem meg, hogy a CEU rendezvényközpontja is fogadott be kétes rendezvényt (20. Kombucha-Mantra Nyílt Nap)! No ezt sem az ott tanítók találták ki...
... hogy a linkelt dokumentum nem említi a művházat?
Attól még az ETE-é. Még rengeteg linket hozhatsz ami nem említi ezt a tényt, de attól még tény marad. Már csak azért sem találtad az általad hozott linken, mert nem az oktatási, hanem a gazdasági tevékenységkörben kellett volna kutakodnod. Mindettől függetlenül sikerült elterelned a témát a lényegről. Gratulálok.
Oktatásért, vagy csak csupán valamilyen információ terjesztéséért, a terjesztőt, előadót, tanárt, honos intézményt, mindig felelősség terheli. Ez akkor is így van, ha ennek nincs semmilyen jogi szabályozása, jogi háttere, szóval pusztán a jószerű értelem (esetleg érzelem) alapján.
No, hát igen. Szerintem sem áll ez jól az ELTE-nek. Ilyenekkel égeti magát egy tudományegyetem.. Remélem sokan aláírták már az erre vonatkozó petíciót.
A nicked alapján nem csodálkozom azon, amit írsz. Jogilag rendben van a dolog, a helyszínért fizetnek a homeopaták. De a dolognak van más vonatkozása is. A hely hitelesíti az ott szereplőt. Így az ELTE oktatóinak jogos a kívánsága, hogy ne oktathasson senki homeopátiát az épület falai között.
A homeopaták képesek majd úgy tálalni az ügyet, hogy a homeopátiát az ELTE-n tanulhatták/taníthatták. A Vargha Gyógymód intézet hirdette magát úgy, hogy a SOTE-val szemben...
Megjegyzem, hogy a homeopaták nem fognak ott előadást tartani! Az oktatók, már dolgoznak az ügyön.
Annak idején, amikor kurzusa volt E.GY. -nek az ELTE-n, annak is a oktatók vetettek véget! Az idősebbek még emlékezhetnek rá.
Neked különös kényszered van arra, hogy eltereld a lényegről a figyelmet.
Itt ugyanis arról van szó, hogy egy (még) tiszteletben álló intézmény helyt adott a sarlatánok konferenciájának. Ezután ezek a sarlatánok azzal dicsekedhetnek, hogy az ELTE-n vettek részt egy általuk tudománynak képzelt témában egy konferencián. Ez így eléggé gyalázatos dolog, még akkor is, ha "van az a pénz..."
Mert a forint 1948-as bevezetését az aranyfedezet visszakapása tette lehetővé. Anélkül még ma is tartana az infláció. Kb. egy googolplex pengőbe kerülne egy fagyi.
1914-ig az Egyesült Államok, és a legtöbb európai ország a klasszikus aranystandard rendszer szerint működött, ami éppen hanyatlása előtt, 1913-ban volt a csúcsán. 1914-ben a Bank of England felfüggesztette az aranystandard használatát. Az első világháború kitörésekor a kormányok limitálták az arany szabad áramlását és sok érmét vontak be, hivatalosan nem függesztették fel az aranyalapú rendszert, gyakorlati értelemben az mégis megszűnt.
Az első világháború fedezetlen pénzkibocsátásba és államadósságba hajszolták az államokat. A hadviselő országok importjukért jelentős részben arannyal fizettek. Az európai bankok a háború alatt a pénzhelyettesítők aranyra váltását felfüggesztették. Belföldön az arany a kincsképzés eszközévé vált, eltűnt a pénzforgalomból.
Az első világháború után a győztes államok igyekeztek visszaállítani az aranyalapot. A visszatérés vagy egyáltalán nem sikerült, vagy csak részben valósult meg. (Magyarországon a XX. század mindhárom valutarendszere: a korona, a pengő és a forint elvben aranyalapú valuta volt, az aranystandard működésének azonban csak az 1914 előtti korona felelt meg.) A két világháború között sikertelen visszatérésnek oka az inflációban, országok leértékelési versenyében, és az 1929-33-as világválságban keresendő. Az aranystandardra való visszatérést gátolta az arany korlátozott mennyisége.
This state of affairs lasted until the Great Depression (1929–1939) forced countries off the gold standard. In order of leaving the Gold Standard:
UK (left September 1931),
Sweden (also left September 1931),
US (April 1933),
Belgium (March 1935),
France (September 1936)
Italy (October 1936)."
U.S. effectively abandoned the gold standard in 1933, and completely severed the link between the dollar and gold in 1971.