Irtál egy nagyon fontos momentumot: van lakásotok. Ez egy olyan biztos pont, amire lehet alapozni. Nem nehéz felismerni, hogy ma Magyarországon, akinek nincs, az nehezen vehet a rengeteg jónak tűnő hitelajánlat mellett is. Gyereket albérletbe vinni nagy kockázat, ha mégis adósságba veri magát egy házaspár mondjuk 30 évre, azon gondolkodhat, miből vesz a gyereknek cipőt.
Én úgy nőttem fel, hogy soha nem futotta rendes ruhára, sok mástól kapott, "öröklött" cuccom volt. Nem voltam boldog, mert fájt, ha ezért bántottak. Márpedig tették, a világ már csak ilyen. A szüleim mindig azon küzdöttek, hogy meglegyen a vacsorára való, sok problémát okozott nekik a pénz hiánya. Nem volt idejük arra, hogy az én problémáimmal, majd később a testvérem problémáival törődjenek. Igy eljuthattam oda, én tulképp egyedül nőttem fel, olyan lettem, amilyen én akartam lenni. Átsegitettem a saját testvéremet a nehéz kamaszkoron, pályaválasztáson.
Amit te javasolsz, az nagyon veszélyes. Merem ezt arra alapozni, hogy a mi sorsunk is végződhetett volna másképp, sokkal rosszabbul. Csak a SZERENCSÉN múlt. A szüleink életét mi tettük tönkre, anélkül, hogy erről tudtunk volna. Lehet, hogy majd kicsúszom az időből, és a tükör előtt verem a fejem a falba, de mégis azt fogom érezni, hogy jól döntöttem. Nem neveltem két boldogtalan gyereket.
Nekem lesz, min. 2, hálistennek a párom is így gondolja, mert neki kell megszülni őket 8-)
Kíváncsi lennék a budapestiek arányára a "nekemnemkellgyerek"-véleményen lévők között.
Nem is értem, hogy a biológiai lét alapvető célját hogy adhatja fel egy élőlény, aki - főleg aki nő létére - nem szeretne gyereket az szvsz teljesen fals értékrendben él, gondolkodik, érez.
Nem is értem, hogy a racionális gondolkodású emberek hogyan mondhatnak le a legjobb megtérülést hozó befektetésről. Bukják az öregkori gondoskodást, bukják az érzelmi pluszokat, mi marad? Egy autó? Egy lakás? Egy fényképalbum a világ különböző sarkaiból: "ez én vagyok, ez meg valami épület" fotókkal?
Elolvastam az eddigi hozzászólásokat.
Én jelenleg nagyon szeretnék gyermeket, remélem, minél hamarab sikerül is.
Az érzés, hogy szeretnék babát már régi, de eddig az észérvek kerültek ki győztesen. Szeretnénk majd úgy felnevelni, hogy ne kelljen arra gondolni, hogy lesz-e kenyér másnap az asztalon.
Állásinterjún természetesen a kérdésre, hogy akarok-e gyereket azt mondom, hogy nem. De szerintem ehhez a munkáltatónak nincs köze. elvégre 25-30 év múlva is szüksége lesz munkaerőre.
Az érme egyik oldala, hogy nagyon sok velem egykorú nőnek a GYED jóval kevesebb, mint a jelenlegi fizetés. Ere mondta az anyukám, hogy ő is elmehet a gyerekkel GYES-re, és neki ez jó is lenne. De akkor meg minek a gyerek, ha nem lehet vele. Reggel, amikor elmenneék otthon akkor még alszik, este pedig van 2-3 óra, amig nem alszik ismét. Másrészt szeretném a gyerekemet ÉN a párommal együtt felnevelni.
Következő dilemma, hogy a 2 év GYED után vissza tudok-e menni dolgozni. Az csak egy dolog, hogy törvény szerint kötelesek visszavenni... No comment.
Az érme másik oldala viszont, és ezt még senki nem írta itt, hogy Európa és a világ többi részén, nagyon sok helyen 6-12 hét a szülési szabadság. utána vissza KELL menni dolgozni, vagy az anya nem kap semmit. Ehhez képest a sokat szidott magyar rendszer egész kellemes.
Ami még eszembe jutott:
Vannak olyan családok, ahol akár 5 gyerelet is tisztességesen felnevelnek, iskoláztatnak, megadnak mindent nekik. Megtehetik.
DE, vannak sajnos olyan családok, ahol, mint ahogyan a cikk is írja, a létminimum alatt élők szülnek több gyermeket. Nagyon sok esetben a plussz családi pótlékért. Sajnos abba nem gondolnak bele ezek az emberek, hogy a családi pótlék összegéből nem lehet egy gyereket felnevelni. A még nagyobb probléma, hogy a családok ezen rétegében a szülési idő már 16 éves kortól eljön, míg pl. én 26 évesen kedek dondolkozni eme elhatározáson.
Azt kívánom minden ide írónak, akik éppen úgy gondolják most jelen pillanatban, hogy nem kell nekik gyerek, nehogy pár múlva orvostól orvosig és évekig, és telve aggódással és kétségbeeséssel kelljen rohangászniuk azért, hogy legyen!
Sziasztok!
Az első babámat várom, 26 éves vagyok, a férjem 29, 2,5 éve vagyunk házasok
A férjem már a házasságkötésünk előtt szeretett volna gyermeket, akkor én még nem, de ő nem sürgetett, valószínűleg "látta rajtam", hogy majd megjön a kedvem.
25 évesen ding-dong megszólalt bennem a kisharang, hogy na most rögtön azonnal babát szeretnék!!! A férjem nagyon örült, azt mondta, eddig azért nem forszírozta a dolgot, mert nekem kell kihordani, megszülni, szoptatni. Tehát én dönthettem.
Nem élünk fényesen. A párom közalkalmazott, én szintén, a férjem még másodállást is vállal mellette, így is a fogunkhoz kell verni a garast, de mindketten szerény anyagi körülmények között nőttünk fel, SZERETETBEN. Megszoktuk, hogy nincs feltét a főzeléken.
Van egy kis kétszobás lakásunk, és mióta a környezetünk megtudta, hogy babánk lesz, sokmindent kaptunk kölcsön, babaágytól kisruháig.
ÉS EZ A LÉNYEG:
Nem szégyellem elfogadni, a babának nem az a lényeg, hogy pl. a legújabb divat szerint öltöztesd, és rendezd be a szobáját.
És az első gyermek után másodikat vállalni SZVSZ már nem akkora megterhelés, hiszen örökölheti a nagyobbtól a cuccait.
Baromi sokat tudnék még erről a témáról írni.
Azoknak, akik nem szeretnének utódot, csak azon kellene elgondolkodniuk, hogy mikor 50 évesen egy szép napos reggelen a tükörbe néznek, nem verik-e majd a fejüket a falba, mert ráébrednek, hogy miről maradtak le.
Nem ítélek el senkit, aki tudatosan nem akar gyermeket. Mindenki maga dönt.
Ha nekem szóltál, akkor a válaszom: legyen, természetesen politikamentes, hogy ki miért akar/nem akar gyereket, de a Népszabiban megjelent cikk nem politikamentes SZVSZ, márcsak azért sem, mert egyértelmű, hogy melyik pártnak a szócsöve, s hat nappal voltunk az önkormányzati választások előtt.
Ja, és lehet, hogy félreérthető voltam: 24 éves koromig azért voltam önző (többek között), mert AKKOR MÉG nem akartam gyereket, holott a párom már igen, de tudtam,hogy később biztosan akarom majd, csak fel kellett nőnöm hozzá. Meg kellett érjek ahhoz, hogy vállaljam a felelősséget, hogy belássam, mennyivel fantasztikusabb lehet anyának lenni, mint sikereket elérni a munkahelyen. Ja, és a párom 10 évvel idősebb nálam, tehát őneki is meg kellett érnie erre a döntésre. (első felesége vagyok, első gyermekre készülünk.)
Nekem is van gyerekem kettő is. Most 31 éves vagyok.
Amit Lucilla és Lovászi leírt azzal teljes mértékben egyetértek.
Annyit fűznék hozzá, hogy amit nem ismerünk arra nem lehet _felelősen_ nemet mondani.
Én sem gondoltam volna, hogy boldogabb és kiegyensúlyozottabb leszek 3 év aligalvás után. El sem tudtam képzelni, hogy alkalmas leszek az anyaságra.
Folyton attól tartottam, hogy türelmetlen leszek a gyerekeimmel, mert elég lobbanékony vagyok.
Ehhez képest most nem cserélnék senkivel és bírom a strapát.
Szerencsére anyagilag nincs panaszom, de a mai fejemmel akár egyedül is vállalnék 1 gyereket legalább.
Egy gyermek nem tudja megítélni, hogy milyen érzés szülőnek lenni. Akkor sem ha gyerekek közt él(mert tanár pl.)akkor sem ha a családban van már más kisgyerek.
Csak a sajátjával jut el egy más dimenzióba. És ez így is van rendjén, belénk van kódolva.
Vegre egy normalisan gondolkodo itt a topikban. :)
Nem igazan ertettem, hogy hogy lehetnek ennyien, akik onzesbol nem akarnak gyermeket nevelni. Ez nem kene, hogy altalanos ervenyu legyen, de az elso 10-15 hozzaszolasbol sajnos ez derult ki.
Hajra anyukak!
(tobbieknek) u.i.: azon nem gondolkodtatok el, hogy ti hogyan szulettetek volna meg, ha az edesanyatok nem szeretett volna gyermeket? :D
Érdekes volt végigolvasni, hogy ki miért nem akar gyereket...
Én a totál "elmebajosok" közé tartozom, mert nekem három gyerekem van, és még csak 37 vagyok. 23 évesen szültem az elsőt, éppen akkor államvizsgáztam. Két kicsi gyerekkel kerestem életemben először állást, és pont az volt a döntő a felvételemben, hogy már biztos nem megyek el szülni. (Tévedtek, de ez már más téma.)
A két gyerek + munka mellett szereztem még egy diplomát, és most amikor a harmadikkal vagyok gyesen, éppen a harmadik diplomámat gyűröm. Ennyit a beszűkülésről, és korlátokról.
Nekünk semmink nem volt a férjemmel, amikor összeházasodtunk, és mindent a gyerekek mellett értünk el, jól menő vállalkozásunk van. Ennyit az anyagi hátrányokról.
Én biztos, hogy önzésből szültem a gyerekeimet. Miért?
Mert olyan jó feloldódni a szeretetükben.
Mert biztos, hogy nem éltem hiába, hiszen bennük tovább élek/élünk, és tovább élnek az általam fontosnak tartott dolgok is.
Mert sok-sok évig én/mi vagyok(unk) a legfontosabb(ak) az életükben.
Mert jó dolog reggel arra ébredni, hogy egy puha, meleg, illatos valaki szuszog mellettem, aki mosolyogva kezdi a napot.
Mert biztos soha nem leszek magányos sok-sok év múlva sem, hiszen lesznek majd unokáim is.
A hihetetlenül nagy összegű családi pótlékot (3 gyerek után nem akármennyi ám!), csak egy kicsivel kellett kiegészítenem, amikor cipőt vettem a legnagyobbnak.
Nekem is van gyerekem, 30 éves vagyok. Mindig is akartam gyereket, s amikor a fejem lágya is beérett hozzá, meg tudtam teremteni hozzá az egzisztenciát, és legfőképpen megtaláltuk egymást a párommal, sikerült is világra hoznunk Őt. Ehhez valószinűleg a legjobb pillanatban találkoztunk, a huszas éveink végén, harmincasok elején, mikor már mindazt meg tudtuk élni, amit akartunk. Sosem voltam igazán ambiciózus, és meg kell mondanom, egy gyermeket kihordani, megszülni, szoptatni, nézni, ahogy nyilik az értelme napról napra, egyszóval szülővé, anyává és apává érni mellette, a legnagyobb dolog a világon. Semmilyen csúcskarrier nem ér a nyomába.
S mindezt úgy alakult ki bennem, hogy még terhesen sem voltam képes más gyerekéhez még csak hozzá sem érni.
Aki most úgy érzi, hogy nincs szüksége gyerekre, mi lesz vele 60-70 évesen? Teljesen egyedül és magányosan esetleg?
Természetesen mindenki úgy éli le és úgy éli meg az életét, ahogy számára a legjobb, és a legtöbb boldogságot találja meg benne. Mégis, ahogy mostanában megfogalmazódott bennem, aki a gyerekvállalásról lemond, nagy-nagy csodáról és boldogságról mond le.
Miért?
Mert kellett. Én 14 éves korom óta tudom, hogy szeretnék gyereket. Nem ment simán a dolog, valószínüleg ezért még jobban megerősödött bennem a vágy, hogy magamhoz ölelhessem.
És így, már anyukaként azt kell mondjam, hogy nem bántam meg. Az sem érdekelne, ha az állam semmilyen pénzt nem fizetne érte. Nem hiszem, hogy van ennél nagyobb boldogság az életben.
Sikerélmények sora: megszülni egy gyönyörű és egészséges babát, szoptatni őt, nézni, ahogy napról napra többet tud, ahogy imádattal csüng rajtunk, és ahogy mi is imádattal csüngünk rajta.
Én azt mondom, hogy akik anyagi megfontolásból nem lesznek szülők, azok keservesen meg fogják bánni. A nőkben ez egy olyan program, amit kevesen bírnak legyőzni. És aki 40 felett döbben rá, hogy mégis csak kellene gyerek, az elszúrta...
Önzés: számomra érdekes gondolat, hogy valaki önzésből nem szül gyereket. Én önzésből szültem. Nem a gyerkőc akart megszületni, hanem én akartam megszülni őt.
Igaz, a gyerek megszületése után az én boldogságom az ő boldogságának függvénye: nekem akkor jó, ha ő jól érzi magát. És így kerek a világ.
Az csak téveszme, és ócska duma, hogy egy anyának mennyit fel kell áldoznia magából: a karriert (kit érdekel a karrier, ha otthon egy édes kis gügyögő csomag vár?) szabadidő (kinek van kedve elmenni otthonról, ha közben folyton arra gondol az anya, hogy otthon mi van?), és így tovább.
Valahogy nagyon ki van találva ez, az ember agya -hormonálisan?- át van állítva erre.
Nekem semmi sem hiányzik, és amihez kedvem van, megcsinálom babával is. Én azt gondolom, ez szemléleti kérdés.
Átvirrasztott éjszakák? Igen, vannak. De valahogy ez sem olyan megterhelő, mint korábban. Olyan, mint amikor az ember egy átbulizott éjszaka után újabb buliba megy.
Amióta a kisfiam megszületett, minden nap felér a korábbi életem "legszebb napjával". És ez nem csak duma. Egyszerüen így van.
Persze nyilván erre meg kell érni, valószínüleg 17 évesen másképp gondolotam volna, de ezt már sohasem tudom meg.
A pénzügyekhez hozzátéve: egyszerűen nem értem, miért a családi pótlék lenne a legfontosabb a családok számára. Illetve értem miért, míg a gyes, gyed csak 2-3 évig érint egy családot, addig a nevelési ellátások 18 évig. De ettől úgy gondolom, ha valaki anyagi szempontokat is figyelembe vesz, annak a gyes és gyed jobban latba esik.
Egyébként szerintem is nevetséges a családi pótlék mértéke: 4600 ft-ből még a pelenka sincs ki egy hónapban.
Mindemellett nem hiszem, hogy egy gyerek romba döntene egy amúgy jól működő családi költségvetést.
Tévedés, hogy olyan őrült sokba kerülne. Én magam is meglepődtem, hogy milyen kevés pénzből is ki lehet jönni.
Én azt mondom, hogy ha pl. az ember leszokik a dohányzásról (ami, ugye, illik terhesen), ne adj'Isten a pasi is, és mindazt a pénzt félreteszik a terhesség alatt és után, szóval abból be lehet vásárolni a gyereknek mindent, amire szüksége van. És azt hiszem, hogy ez nem életminőségromlást, inkább javulást eredményez.
Szóval, én nem gondolkodtam anyagi kérdéseken, még másokon sem, amikor eldöntöttem, hogy babát szeretnék. Szerintem semmimásnak nem kellene befolyásolnia a döntést, mint ennek a vágynak. A többi kérdés megoldható.
Szerintem az a cikk (alig) burkoltan kampánycélt szolgált. Számomra a mondanivalója az volt, hogy mennyivel többet nyújtott a jelenlegi kormány a családi pótlék megemelésével, mint a korábbi az összes családtámogatási intézkedésével egyetemben.
Nem hiszem el, hogy valaki hosszútávon gondolkodva a csp-re bármit is tudna/merne alapozni, ui. az összeg röhejes.
Mindenki önző, de valaki egy idő után részben kinövi, ezért nem halnak ki a jóléti társadalmak sem. Én is önző voltam kb. 24 éves koromig, aztán valahogy elmúlt egy része, és most már semmit sem akarok jobban, mint gyereket (27 vagyok). Egyébként szerintem nem a 25 évesnél fiatalabbak véleménye a mérvadó a témában, mert ők még alig fejezték be a tanulmányaikat, nincs még egzisztenciájuk, stb, ebben a korban más vágyak motiválnak még. A fiúk többsége pedig ebben a korban még egyáltalán nem érett arra, hogy családban gondolkodjanak, még a tartós párkapcsolati igény is csak később szokott náluk jelentkezni. Persze van akinél abszolúte hiányzik a "fajfenntartási ösztön", hogy annak mi az oka, nem tudom vizsgálták-e tudományosan, de nem lepődnék meg, ha valami olyan pszichés oka lenne, ami a gyerekkorban keresendő.
Majd a szociálisan érzékeny posztkommunista kormány megoldja a GYES-ről visszatérő kismamák munkába állását.)
Ezt maga Kiss Péter elvtárs, posztkommunista munkaügyi miniszter ígérte meg.)
Szia, én is gyermektelen vagyok. Sőt, az is akarok maradni, és ez nem holmi "majdkinövi" gondolat a részemről, így 36 évesen, ahogy a szüleim voltak szívesek elintézni egy kézlegyintéssel, amikor kijelentettem, hogy nem kell gyerek. A párommal is még a megismerkedésünk elején tisztáztuk, hogy sem neki, sem nekem nincsenek szülői hajlamaink. Nem hiszem, hogy ez az érzés - mármint a szülői hajlam - kötelező lenne. Mégis ritkán hozom ezt szóba, mert azonnal nekem esnek, hogy önző vagyok, mert csak magamra gondolok, stb. Nálad hogyan fogadta a környezeted azt, hogy nincs gyerek? Indokom nekem is van, de a kutyát sem érdekli, vagy nem vesznek komolyan.
Amúgy olyan elemzésről, amit említettél, nem tudok, de bizony kiváncsi volnék rá...
Nagyon tetszett az okfejtésed. Logikus, érthető, világos. Biztosan sokak számára ezek is okok. (Én sose jutottam el odáig, hogy ezt így elemezzem. Hiába, nem volt apajelölt :-) )
Örülök, hogy ennek ellenére (mindezek tudatában) is vállaltál gyereket. Biztos vagyok benne, hogy sok-sok örömben is lesz részed. :-)
Lehet, hogy jobb cím lett volna a "Te miért nem akarsz gyereket" - de sajna, nem tudom, ezt utólag lehet-e módosítani...
A bizonytalan jövőről, pontosabban fogalmazva a szegénységkockázattal kapcsolatban van egy érdekes tanulmány a http://www.szochalo.hu/esely/esely2002koncz01.htm címen. Sajna, nem tudok linkelni... :-(
Ebből idézek:
A Magyarországon "ideálisnak" vallott kétgyermekes házaspár a létminimum 92 százalékán él, ha az egyik fél munkanélküli járadékot vagy jövedelempótló támogatást kap, 82 százalékán, ha az egyik szülő – többnyire a feleség – gyesen van, és a létminimum háromnegyedét kapja, ha az egyik fél eltartott.
Gyermeket vállalni ma Magyarországon a család anyagi helyzetének romlásával, sokak számára az elszegényedéssel jár. A gyermekvállalás előtt a családok 65 százaléka, a gyermekvállalást követően 75 százaléka élt "átlag alatti jóléti viszonyok között" (Spéder, 2001:56).
"A szegény háztartásokban a gyermekek száma az átlagosnál nagyobb. Míg országosan a háztartások 4,4%-ában található három és több 20 év alatti eltartott gyermek, az alsó jövedelmi tizedben 23% (KSH, 1999:27)."
-nem nagyon bírom elviselni sajna a kicsiket, egyszerűen idegesítenek.
-eme véleményemet persze nem takargatom, ezért aztán a nők legjava is lelép:-))
-önző dög vagyok:-)
-saját egzisztencia megteremtésére a reális esély egyenlőre -0
-én szeretnék jól élni, mindenek előtt(egoista)
-szeretem a magányt, a tartós kapcsolatokat fél év után megunom..(vagy engem unnak meg:-)))
Én is önző vagyok. De én ezt - részemről - egészséges önzésnek/önvédelemnek tudom be.
Láttam ugyanis édesanyámat három gyermeket egyedül felnevelni... hogy mennyit hajtott ezért egész élete során és mi mindent meg nem próbált, hogy előteremtse az anyagiakat. Ez aztán a gyerekekkel való együttlét/türelem/bánásmód rovására is ment és gyermekkorunk nem volt boldognak mondható.
Egyszerűen nem akarom/akartam ugyanazt végigcsinálni.
Én 25 évesen a KSH hozzáértői szerint már bőven lehetnék anyajelölt, de amiért mégsem vagyok az:
1. Nincs lakásunk, és kedvünk sem több évtizedre eladósodni
2. Taszit gondolat, hogy pénzért szüljek gyereket, igy az állami családtámogatások léte vagy nemléte kicsit sem befolyásol
3. A gyermek a távoli jövőképemben szerepel, 1 biztosan lesz, több csak a véletlen műve lehet
4. a "növekvö jólét, az ezzel párhuzamosan növekvö szabadság" elvében nem hiszek, ezt tuti, hogy férfi agyalta ki, ha a gyerekszülési kedvvel hozzák összefüggésbe.
Nem térnék ki arra, hogy sokan miért nem akarnak _egyáltalán_ gyereket. Ez egy külön misét megér.
Viszont ottan vannak, akik el tudják képzelni, hogy kakis pelenkák töltsék ki életük jelentős hónapjait. Ők azok, akik vagy fanatikusok, és tojnak rá, hogy miből élnek majd meg a baba születése után (esetleg anyagi helyzetük miatt el sem kell ezen gondolkodniuk), vagy nagyon is el kell gondolkodniuk, és próbálnak mérlegelni.
Gyorsan egy kitérő. Az indítóra reagálva, nekem az idézett cikkben ismertetett felmérés azért furcsa kicsit.
Azt ugyanis el tudom képzelni, hogy a _legismertebb_ családtámogatási ellátás a családi pótlék (minden gyerekesnek jár). Aki gyerekes, az tudja, de aki nem az, annak azért tájékoztatásul közölném, hogy a "fantasztikus", 20 százalékos mértékben megemelt családi pótlék 2003-tól egy gyermekes családok esetében 4600 forint/gyerek, egy gyereket nevelő egyedülálló 5400 forintot, a kétgyerekes családok 5600 forintot, a két gyereket egyedül nevelők 6500 forintot kapnak gyerekenként. A legmagasabb családi pótlék 12 600 forint, ezt a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyerek után fizetik a szülőnek.
A gyermekgondozási segély (gyes) perpillanat bruttó 20 100 forint, nettó összege kb. 18 ezer körül van. Ez is alanyi jogok jár annak, aki nem kér helyette inkább gyedet (gyermekgondozási díj), ami a korábbi jövedelem 70 százaléka, de legfeljebb bruttó 83 ezer forint. (Ez nettóban 60-70 ezer).
Ne mondja senki nekem, hogy jól jártam azzal, hogy 20(!!!) százalékkal megemelték a családi pótlékot! Igaz, kijön a különbözetből egy nem túl drága popsikenőcs. De valamiért jobban örülnék, ha mondjuk a gyes lenne 10 ezer forinttal több, ahogyan azt meg is ígérték a kampányban.
No de félre politika, kitérő vége. :-)
Nem igazán tartozom ebbe a topicba, mert éppen gyereket várok. Viszont azt el tudom mondani, hogy miért nem mertem sokat gondolkodni a gyerekvállalás előtt (fanatikus-kategória, ld. fent). Azért írom le részletesen, mert szerintem tipikus az esetem.
Egy viszonylag jelentős cégnél dolgozom több mint 6 éve, szerződéssel. Ez azt jelenti, hogy a kényszerből létrehozott bt-m szerződik a céggel, tehát a munkelyemnél én, mint munkavállaló meg sem jelenek. A bt-m fizet utánam (vagyis épp most nem fizet) mindenféle közterhet, minimálbér alapján. Mondanom sem kell, hogy ehhez a konstrukcióhoz nem én ragaszkodtam a kezdetekkor, és azóta sem én küzdök a fenntartásért.
Aki nálam kevésbé szeretne gyereket, az esetleg elgondolkodik, hogy:
- a terhesség alatt nem jár neki táppénz
- nem jár neki szabadság
- mindezek miatt még úgy is dolgoznia kell, hogy a hasától nem fér oda a számítógéphez, nem beszélve orvosi vizsgálatokra eljutásról, reggeli-délelőtti-délutáni hányásról, dagadó bokáról, rohadt fáradtságról
- a "viszonylag jelentős cég" abban a pillanatban felmondja a szerződését, ahogy szülés okán kiteszi a lábát (és akkor még jó, ha nem korábban)
- havi max. 25 ezer forintot kap majd, ha megszüli a babát, hiszen a minimálbér után alig több a gyed, mint a gyes (és a 25 ezerben már benne van a családi pótlék)
- ha kéri a gyest, a gyerek másfél éves koráig nem dolgozhat
- a "viszonylag jelentős cég" többet nem kíván hallani róla, mert a feladatát már rég más végzi, és minek csinálna helyet egy amúgy is problémás kisgyerekesnek (vagyis a bétéjének)
- ha egyet szül, akkor 1,5-3 év, ha többet, akkor szabadon választahtóan sok év után kezdhet gondolkodni, hogy vajon mi a fenét fog dolgozni
- és persze mindennek alapja az a gondolat, hogy a baba apja (férj/társ) _ugye keres majd annyit, hogy eltartsa a családot_?
- meg felmerül, hogy a gyerekvállás tényleg egyenlő az eltartott háztartásbelivé minősüléssel?
Na hát ennyi nagy vonalakban, így is terjengősebb, mint szerettem volna. Ha itt-ott érthetetlen, írjátok annak a számlájára, hogy a kismamákon gyakran eluralkodik a "terhességi elhülyülés". Már csak ezért sem érdemes pl. gyereket vállalni! :-P
Asszem ez az önzés téma visszatérő dolog lesz itt ... már aki bevallja. De ugye itt az anonimitás véd, ergo kimondható az olyan is amit esetleg szégyellnénk vállalni.
Én is szeretném ha nem ez lenne a fő érvem, pláne, hogy amúgy imádom a kis picurokat. De túl nagy felelősség - nekem.
Amúgy a másik jelentős indokom, hogy ilyen xar xemét országba, mint ez ...
