Talán, ha különbséget tudnál tenni egy rokonszenv és egy választási hajlandóság statisztika között! Scmidt Pál rokonszenves egyéniség. Már többször leírtam, hogy egyik este Szőke László ATV-s műsorában egy betelefonáló mondta neki, hogy 4 éve biztoan rá szavazott volna, pedig balos. Szegény Schmidtnek csak másodpercekkel később eset le, hogy a 4 év és a fidesz közötti logikai kapcsolatot megértse.
Persze a válsztásoknak van más, nagyobb tétje is. Kié lesz a budapesti közgyűlés. Az mszp-nek azért kell a jelölt, mert listán ő a húzóember. Ha a demokratikus koalíció megszerzi a többséget, akkor lehet Schmidt Pál főpolgármester, mert abban e beosztásban az említett többség mellett semmi mozgástere sem lesz.
Folyamatában nézve a dolgot a mai politika világában elég merész jóslat a Tied. nem állitom, hogy nem lehet igazad, de ezekből a számokbókl egyenesen enm következik. mesze van még az az IDŐ, ugyhogy még bármi lehet.
Én Demszkyvel nem foglalkozom, mert nem vagyok fővárosi. Egyrész nincs alapom megitélni a munkáját, mert nem élek ott másrészt meg nem is érdekel, mert nem élek ott. Szóval az én legelső hozzászólásom csak azért született meg, hogy óvatosan kezeljük azokat a számokat, mert könnyen ugy lehet járni mint a választásokkor. ahol is a Medián előrevetitette az mszp-szdsz koakició lehetőségét, csak senki nem foglalkozott vele.
De azt azért csak elsimered, hogy ha a szocik valóban külön indulnak, akkor azért más lesz ez a választás mind az eddigiek...És a demszkynek sokkal nehezebb dolga lesz.
Ráaádsul a Schmitt sem rossz jelölt, nem az a tipikus eladhatatlan arc. Nem gondolod?
Folyamatában nézd a dolgokat, akkor mindent érteni fogsz. Az ismertségi index a kampány alatt szépen megnő 80-90 %-ra. A tetszési index viszont százalékarányosan (nagy valószínűséggel) megmarad. Itt Gyenge Németh a setét ló. Demszkij egyedül kevés.
Amúgy válaszolj őszintén: mit esztek úgy ezen a Demszkyn? Komolyan: mit tett le eddig ez a szerencsétlen az asztalra 12 év alatt? (És nehogy az Orbán-kormánnyal gyere, mert ez egyrészt üres demagógia, másrészt az csak 4 év volt a 12-ből.)
N azért nem egészen. Igazából a politikusoknak hasznos dolog, mert ők ha jól értékelik, akkor azért azt kiolvashatják belőle, hogy milyen tennivalóik vannak még, már ami a közvelémeny alakulását jelenti. Viszont nekünk mezei polgároknak nem szabad bedölni mindig azoknak a számoknak, amiket elénk tálalnak, akkor se éppen kedvező, és akkor se ha nem kedvező. szvsz.
Egy országban ahol bevett politikai módszertan része a közvéleménykutatások eredményeinek politikai manipulálása, az ilyen statisztikák közlése egyszerűen értrelmetlen.
Igen a stiatisztika az a tudomány, amit ha valaki nagyon okosan és raffináltn csinál, teljesen más dolgokat lehet kihozni mint a valóság. Főleg mert csak tálalni kell tudni.:-)
nana, csak óvatosan az ilyen következtetésekkel.
SP-t jóval keveseben ismerik és azok között 72%-os a tetszési indexe. Magyarul 100 emberből SP 41,76 embernek, mig DG 100 emberből 52,25 embernek rokonszenvesebb.
"A parlamenti pártok főpolgármester-jelöltjei közül Schmitt Pál a legrokonszenvesebb. A polgári pártok jelöltjének 58 százalékos a rokonszenvindexe 72 százalékos ismertség mellett. Őt követi Demszky Gábor 55 százalékos népszerűséggel és 95 százalékos ismertséggel, majd a szocialista Gy. Németh Erzsébet következik 49 százalékos tetszési indexszel és 36 százalékos ismertséggel."
Hiába, no. Úgy látszik, túl sokan csúsztak el Pesten a kutyaszarban.