Keresés

Részletes keresés

Nyolcker Creative Commons License 2002.06.18 0 0 56
Kedves wen!
Ajánlom figyelmedbe az Index kommentárát:

"A III/II-es ügyosztály a kémelhárítás volt - tudta meg az Index a Belügyminisztérium akkori tevékenységével foglalkozó szakértőktől. Ezen belül 1972-től a 7-es osztály hivatalos neve: elhárítás nemzetközi együttműködés területén. Egy erre az osztályra kinevezett SZT tiszt nemzetközi tárgyalások előtt szerzett információt a tárgyalópartner szándékairól, és erről elsőként az állambiztonsági szolgálatnak jelentett. Innen került tovább az információ a párközpontban, ahol döntöttek arról, hogy milyen "játszmával" és kik befolyásolása által lehet a tárgyaláson a kívánt célt elérni. Ez azonban nem ügynöki tevékenység - hangsúlyozzák a szakértők, és nem is egy karriertörténet. SZT tiszt ugyanis olyasvalaki lehetett, aki akkoriban magas beosztásban dolgozott. Első olvasatra, a Magyar Nemzetben közzétett ügyirat száma alapján az állítás valós lehet, ennek azonban semmi erkölcsi jelentősége nincs - tette hozzá az Index által megkeresett szakértő."

A 70-es évek végének egyik ügyére, az úgynevezett reformkommunisták által kezdeményezett nagy lépésre, a Világbankkal való kapcsolatfelvételre utalt Medgyessy, amit el kellett rejteni a titoktartással a megcsontosodott hazai bolsik elöl is, mert azok elrohantak volna Moszkvába... Aki egy kicsit ismeri azoknak az idöknek a magyar "szabadságvágyát" (lépésecskék egy cellában), az értékelni tudja ezeket az önveszélyes lépéseket. Ugyanaz a reformtársaság hozta létre például hamarosan a HVG-t, majd a Reformot, amelyek elkezdték az ideológiai "puhítást" is. Más világot éltünk, nagyon más világot! Mai fejjel értékelni, és visszaköpködni rá nem igazán tisztességes.

Előzmény: wen (53)
Nyolcker Creative Commons License 2002.06.18 0 0 54
Megvoltak, bizony. Még futotta a kis tartalékból, és élt a remény, hogy egyszer majd jobbra fordul. Hiszen a Bokros-csomag idején azt ígérték, hogy megáll a zuhanás. Megállt a zuhanás. A Fidesz kezében volt a lehetöség, hogy segítsen. De hát ismerjük a fiúk szemléletét a büdös, a lumpen prolival kapcsolatban...
Jött a választás. Bün és bünhödés, fiúk!... A Bün és bünhödést egy Dosztojevszkij nevü ember írta. Nem szovjet az illetö, hanem a 19. századi orosz irodalom egyik korszakos egyénisége - vagyis öt nem komcsizd le!
Veled én ezennel amúgy végeztem, bármit írsz most vagy a jöv?ben, arra nem reagálok. Tudod, én csak emberekkel szeretek vitatkozni.
Amúgy pedig - még egyszer: HEIL, FÖNÖK!
Előzmény: D-209 főnöke (48)
Nyolcker Creative Commons License 2002.06.18 0 0 50
Pontos meghatározás, elfogadom. Az persze a Fidesz sara, hogy a gazdasági növekedés ellenére sem vetett pillantást ide vagy mondjuk Ózdra, Salgótarjánra satöbbi.
Előzmény: morbiczer (49)
morbiczer Creative Commons License 2002.06.18 0 0 49
Nem a Fidesz miatt vannak szegény emberek, legfeljebb nem tettek meg minden tőlük elvárhatót, hogy javítsanak életkörülményeiken.
Előzmény: Nyolcker (45)
D-209 főnöke Creative Commons License 2002.06.18 0 0 48
" Korábban valahogy megvoltak"

Persze. Amikor 31% volt a fogy.árindex növekedés (1995-ben).

Te mekkora marha vagy!

Előzmény: Nyolcker (41)
Nyolcker Creative Commons License 2002.06.18 0 0 45
Egyetlen apróság elkerülhette a figyelmedet: "Én biztosan hülye lennék besúgónak, viszomt kézbe vehettem a rólam készült megfigyeléseket... "

Ezek után pedig: te vagy szemét, aki elvakultságodban, az elvesztett hatalom feletti dühödben törsz és zúzol, fröcsögsz, mint egy állat, gyülöletet okádsz. Én tettem volna tönkre az országot? Honnan veszed, hogy kommunista lennék? Milyen alapon ítélkezel mások felett?

A VIII. kerületröl még egy megjegyzés: a 70-es, 80-as években itt még élhetö élet volt. Az antidemokratikus Fidesz tette be az ajtót az itt élöknek.

S akkor már illö stílulosan búcsúznom töled:
Heil!

Hayloft Ezekiel Creative Commons License 2002.06.18 0 0 44
most az acsarkodást és azt, hogy igaz-e a hír, félretéve:
Mi a baj azzal, ha valaki kémelhárító volt? Nem tépett le körmöket, mint III/III-asok, nem gumibotozott, és nem jelentgette fel a szomszédait, nem karhatalmazott. Gondoljátok, hogy ma nincsenek ugyanebben a pozícióban foglalkoztatott kartársak? Gondoljátok, hogy a kémelhárítás megszűnt és nincsenek titkosszolgák? Ezek az emberek szürkék és láthatatlanok, elvégzik a unkájukat és amikor leteszik a lantot akkor is meg kell élniük valamiből. Mégis mi a baj velük? A te seggedre is vigyáznak, meg az egész országra. A felelősség nem ott kezdődik, hogy én vagyok a miniszterelnök és az én seggemben forog a világ tengelye. A kérdésekre ilyen emberek válaszolnak. Tehát, mi a baj azzal, hogy olyan ember vezeti a kormányt aki esetleg látta a dolgok mikéntjének - az eccerű pógár - számára nem látható oldalát is?
Megismétlem, gazdasági vonalon volt elhárító (a MN szerint) nem pedig a terror házában tépkedte a körmöket!

kéretik a komcsizást, bolsizást, stb-t későbbre (vagy el-)hagyni, és válaszolni értelmesen!

Nyolcker Creative Commons License 2002.06.18 0 0 41
Hadd tudjam én ezt jobban! Én itt élek, te meg távolról nézed, Fidesz-szemüvegben. Az elmúlt négy évben a józsefvárosi lakótelepeken élök több mint 60 százaléka költözött gangos, aligkomfortos lakásokba, mert nem tudta fizetni a magas rezsit, elsösorban a távfütést. Korábban valahogy megvoltak.
Előzmény: helyi pógár (34)
helyi pógár Creative Commons License 2002.06.18 0 0 39
De jót röhögtem.
Előzmény: Ariel (35)
Nyolcker Creative Commons License 2002.06.18 0 0 38
A kémelhárító nem ügynök. Tehát én helyesen használtam azt a kifejezést, hogy sem besúgó, sem ügynök nem volt Medgyessy.
Én biztosan hülye lennék besúgónak (viszont te egy oltári nagy paraszt vagy), én viszomt kézbe vehettem a rólam készült megfigyeléseket... Szóval, kicsit szerényebben, kisgyerek! Légy szerény, mint a képességeid!
Előzmény: D-209 főnöke (30)
Hayloft Ezekiel Creative Commons License 2002.06.18 0 0 37
Miért pont Jeruzsálembe? No várj csak kik is élnek ott? aszondja:
muzulmánok
koptok
zsidók
keresztények (mindenféle)
hogy ezek miféle népekben fordulnak ott elő annak felsorolásával elmenne a délután.
na kihez menjek? Csak nem azt akarod éreztetni, hogy te is a nicknevemből gondolsz származásomra vagy hitemre? Nem, ennyire nem lehetsz hülye :))
szóval miért pont oda? Miért nem bora-borára vagy polinéziába vagy poriba vagy gdanskba küldesz? MIért?
Előzmény: helyi pógár (8)
helyi pógár Creative Commons License 2002.06.18 0 0 36
Na akkor nem irigyellek. Ha nem is kell becsapni ahhoz, hogy ennyire hülye legyél, akkor rajtad már semmi nem tud segíteni.
Előzmény: Antisystem (32)
Ariel Creative Commons License 2002.06.18 0 0 35
de hiszen mar elkergettuk oket! aprilis 21-en! :DDD
helyi pógár Creative Commons License 2002.06.18 0 0 34
Kisbogaram, a nyolcadik kerület nem az elmúlt 4 év során lett ilyen, amilyen most. Ha ezt sem látod be, fordulj orvosdhoz, vagy gyógyszerészedhez. Amig lehet.
Előzmény: Nyolcker (31)
Antisystem Creative Commons License 2002.06.18 0 0 32
Kedves helyi pógár!

Jobb ha megjegyzel egy dolgot:

Senki nem tudott becsapni 1961-ben, 78-ban, stb.
Szabad akaratomból kergettem el Viktátorékat a susnyásba. És az általam ismert balos szavazók szintén. Elég volt a narancshorda rémuralmából.

Tiszta?

ÜdV

ps: Lesz...om, hogy Medgyessy elháritótiszt volt-e vagy nem. Ha az volt legalább könnyebben ért szót az ex-KGB-vezér Putyinnal...
Bár mióta Viktátorék kiárusították az orosz államadósságot harmadáron - nekik biztos megérte - már meglehetőst késő...

Előzmény: helyi pógár (16)
Nyolcker Creative Commons License 2002.06.18 0 0 31
Az Index megkérdezett egy szakértöt. A válasz minden elmond:
"A III/II-es ügyosztály a kémelhárítás volt - tudta meg az Index a Belügyminisztérium akkori tevékenységével foglalkozó szakértőktől. Ezen belül 1972-től a 7-es osztály hivatalos neve: elhárítás nemzetközi együttműködés területén. Egy erre az osztályra kinevezett SZT tiszt nemzetközi tárgyalások előtt szerzett információt a tárgyalópartner szándékairól, és erről elsőként az állambiztonsági szolgálatnak jelentett. Innen került tovább az információ a párközpontban, ahol döntöttek arról, hogy milyen "játszmával" és kik befolyásolása által lehet a tárgyaláson a kívánt célt elérni. Ez azonban nem ügynöki tevékenység - hangsúlyozzák a szakértők, és nem is egy karriertörténet. SZT tiszt ugyanis olyasvalaki lehetett, aki akkoriban magas beosztásban dolgozott. Első olvasatra, a Magyar Nemzetben közzétett ügyirat száma alapján az állítás valós lehet, ennek azonban semmi erkölcsi jelentősége nincs - tette hozzá az Index által megkeresett szakértő."

Ami meg a kerületemet illeti, sajnos, nagyon szegény ember él itt. A nagyobbik részük a Fidesz elitista kormányzásának az áldozata. Én szívesebben vagyok közöttük, mint a villanegyedek tolvaj bandájának a szomszédságában.
Te például mennyit tudtál összelopni Viktorék alatt?
A Józsefvárosról szállj le!

Előzmény: helyi pógár (24)
D-209 főnöke Creative Commons License 2002.06.18 0 0 30
Látod, te még besúgónak is hülye lennél fiacskám!

Én ügynököt írtam. Nagy a kapkodás ebben a nagy mosdatásban.

Előzmény: Nyolcker (15)
Kola Creative Commons License 2002.06.18 0 0 28
...holnap is...
...100 nap múlva is...
...4 év múlva is...
Előzmény: Bumburnyák (27)
Bumburnyák Creative Commons License 2002.06.18 0 0 27
..dehát ezek hazudtak reggel...hazudtak délben...hazudtak este..

..és hazudnak szüntelenül...ma is

Előzmény: Kola (26)
Kola Creative Commons License 2002.06.18 0 0 26
"A kémelhárító nem ügynök, nincs következménye egy ilyen dokumentumnak – érvelnek a kormányfőt védők. Ráadásul egy titkosszolgálatnak sem érdeke – még visszamenőleg sem –, hogy kiadja elődszervezete volt munkatársainak névsorát. Talán igazuk is volna, ha csak egyszerű állampolgárról lenne szó. Medgyessy Péter azonban közjogi méltóság, akinek múltját eleve önmagának kellett volna feltárnia a közvélemény előtt. Miként a demokratikus országokban szokás. Például Oroszországban, ahol Putyin elnök titkosszolgálati múltja egy pillanatra sem maradt titokban politikai szerepvállalása után.

Mindenesetre várható a „visszalövés” és újabb – esetleg az ellenzéket is érintő – dokumentumok felbukkanása várható. Ha ez elvezet a közélet régóta várt megtisztulásához, csak üdvözölni tudjuk." (gondola)

sz Creative Commons License 2002.06.18 0 0 25
akkor támadjátok - ha már a konstruktivitás nem tartozik az erősségeitek közé :D
Előzmény: helyi pógár (24)
helyi pógár Creative Commons License 2002.06.18 0 0 24
„A múltamat támadják, mert a jelenben nincs mit támadni”
Medgyessy Péter kormányfő közleménye az ügynökvádakról

Mindez a Népszabadság Online-en olvasható.
A múltban biztos van mit támadni.

helyi pógár Creative Commons License 2002.06.18 0 0 23
Felőlem maradhatsz is. Ott a nyolcadik kerületben.
Előzmény: Nyolcker (20)
Nyolcker Creative Commons License 2002.06.18 0 0 22
A kémelhárító a saját hazája érdekében dolgozik. A kém az, aki valaki ellen.
Ennyi.
Előzmény: helyi pógár (19)
FREEDOM OF PRESS Creative Commons License 2002.06.18 0 0 21
Te tényleg ilyen hülye vagy vagy csak hülyéskedöl?

"Még kér a nép..."
"S a nép, az istenadta nép..."

Petőfi, Katona - bolsevikok?

Előzmény: Tecs (5)
Nyolcker Creative Commons License 2002.06.18 0 0 20
Dehogy megyek! Akkor sem mentem, Viktorék alatt, amikor pedig sz...ul éreztem magam, a szemérmetlen lopás és az örökös hazudozás miatt.
Előzmény: helyi pógár (16)
helyi pógár Creative Commons License 2002.06.18 0 0 19
És mondd már meg, hogy kinek a javára, az oroszok, a franciák, vagy csak úgy?
Előzmény: Nyolcker (15)
Nyolcker Creative Commons License 2002.06.18 0 0 18
Azt speciel senki nem bizonyította be Medgyessyröl, hogy 19 éves kora óta belügyes. A BM-ben nem találnak ilyen anyagot. De nem is jól mondom: a BM-ben az elmúlt négy évben nem találtak ilyen anyagot azok, akik pedig nagyon keresték.
És amit esetleg még nem tudsz: a III/II. a nemzetvédelmi részleg volt, vagyis Medgyessy kémelhárítóként végzett munkát. Erre már tett nagyon halvány utalást egy tavalyi interjújában, de azzal, hogy ez az államtitok körébe tartozik.
Mert csakugyan oda tartozik. A Magyar Nemzet felelösségre vonható államtitoksértés bünében.
Előzmény: wen (7)
CSAK_EGY_polgár Creative Commons License 2002.06.18 0 0 17
III/II (kémelhárítás) = III/III (belbiztonság, besúgói hálózat üzemeltetése)?
Magyarország a Kádár-rendszerben is a hazánk volt, nem Orbán Viktor tette azzá.

"19 éves kora óta belügyes."
1961 a munkaviszonya kezdete úgy általában. A kinevezési dokumentum kelte 1978.

Előzmény: helyi pógár (-)
helyi pógár Creative Commons License 2002.06.18 0 0 16
"Az ország nagyobbik felét akarod elzavarni a saját hazájából?"

Nem, kis butám, azokat akik az ország nagyobb felét becsapták. 1961-ben, 1978-ban, és mindig.
De ha akarsz te is mehetsz!

Előzmény: Nyolcker (12)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!