Azért azt mellé kell tenni, hogy ahol van 0.5g/m3 dúsulás egy valamekkora területen, de csak 5 centi mélységig, ott nem feltétlenül lesz 0g/m3 az alatta levő rétegben. Ez fövenytől függ, de én többször találkoztam olyannal, hogy mintázásnál ahol 30-40 szem/liter volt a felső 10 centiből vett mintában, fél méteren vett minta is mutatott 10-20 szemet.
A lényeg, hogy csinálni kell! 0,5g/m3-es helyből van elég sok, főleg, ha a jó aranymosó nem lapátolja össze feleslegesen a nem dúsult fövenyt. Magyarul tisztán dolgozik. Erről kevés leírás van, s nem is igazán taglalja még N. László Endre sem, de leírja. Ez nem azt jelenti, hogy azt nem kell megmozgatni, csak azt, hogy nem kell átmosni. Magyarul, ha van 5cm dúsulásunk, 5cm mélyen, akkor nem 10cm-t kupacolunk fel, hanem 5-öt ledobálunk, és a többit kupacoljuk, amíg van dúsulás.
Tudom, talán badarságnak hangzik, de aki valaha is mosott így, az 0,5g-nál biztosan többet vitt haza 1m3 fövenyből, és így a kevésbé dús helyek, vékonyabb rétegek is könnyebben átmoshatóak.
Többször is belefutottam olyan beszélgetőpartnerekbe, akik gyorsan, sokat szeretnének átmosni, még a hatásfok sem érdekes, úgyis marad annyi a padon, ami már megéri. Nos, lehet így is, de el lehet dönteni, hogy mi mellett voksol az ember. :) Ezért is tartom fontosnak a mintázást. :)
Hát ha 2.5 tonnának számoljuk m3-ét a fövenynek akkor az 0.25-0.5g/m3... Olyan föveny azért akad elég :) Főleg az alsó 0.25g/m3-es értékhez közelítve :D Csak tényleg lapátolni kell.
Magyar embernek, jó aranymosónak már a tonnánként 1-2 tized grammnyi arany is rentábilisan kitermelhető mennyiség. Az egyetlen titka, hogy csinálni kell, álhatatosan, kitartóan. Ja, meg persze tanulni, meg me helyeket felkutatni.
Az ezekben a szivattyúkban felhasznált motorok feszültség görbéje szerint 13-14 V feszültségen jobb áramfelvétellel rendelkeznek ugyanazon vízszállítási mennyiséget figyelembe véve. A motorok a feszültségre kevésbé érzékenyek, mint az áramfelvételre. Az áramfelvétel megugrása, túl nagy terhelés, elégtelen hűtés miatt égnek le.
Rengeteget keresgéltem ezeket az adatokat. Nem túl sok helyen publikusak. Sőt, általánosságban elmondható, hogy ezeket nem hozzák nyilvánosságra.
Nem is ez a lényeg. Viszont nagyobb feszültségen a motorok nagyobb sebességet tudnak elérni, ami bár a szállítási magasságot kevésbé befolyásolja, azonban a meglévő átlag szállítási magasságon, ahol használjuk képes nagyobb vízszállításra. Nem azt mondom, hogy mindenki kövesse az én példámat, hiszen biztosan bele lehet futni még az átlagnál is rosszabb kínai termékekbe, de én csak a tapasztalataimat írtam le.
Az bizonyos, hogy amikor tehetem mindenképp ezt a csendes módját fogom választani a vízszállításnak.
A PWM, vagy booster elektronika vízmentesítése nem szükséges, max fröccsenő víz elleni védelem, hiszen a víztől távol elhelyezhető, ahol az akku is.
Köszönöm a válaszod. Step up boostert én nem feltétlenül használnék - egyrészt azért mert maszatos munka lenne vízhatlanná tenni, másrészt a legtöbb ilyen booster 13.5-14V-ra fellövi a feszültséget, az pedig nem tudom mennyire egészséges egy szivattyúnak aminek a motorja kétes minőségű. Inkább viszek nagyobb akksit, aminél tovább tart mire a feszültség annyit esik használat közben.
A sors fintora, hogy amíg szívtam a fogam, hogy rendeljek-e egyet a cégtől közvetlenül, addig további 20 euróval drágult.
Ha tényleg felveszi a jelzett 12-13A-t, akkor van benne elég erő, hogy tolja a vizet. Azt kevésbé tudom elképzelni, hogy a flow rate csak ilyen keveset esik, de ezt a márkát nem ismerem. Amiket 2000 GPH-snak árulnak, a legtöbb jó, ha 5-6A vesz fel és a szállítás kb. 0 méteren a csutorán közvetlenül kiömölve is max a felét tudja. Ezért kezdtem anno kísérletezgetni. Azonban a tekercselésük biztosan nem a 2000GPH-nak megfelelő a "khan hön szijóu" típusúaknak. :) Vagy más motort tesznek bele eleve. Én nevenincsből magasabb , 3000-3500 GPH jelzésűt vennék, ha vennék. Azok még átalakítás nélkül is tudják kb a 1500-2000-et. De tudni kell, hogy akkuról 12-13A-t nem lehet sokáig biztosítani, még munka akkuval is csak néhány óra. A feszültségesést pedig kompenzálni kell, ha állandó vízárammal akarunk mosni. Valamint nem szabad túlmeríteni az akkut.
A sajátom jó esetben 6 órát tud, de 4-et szoktam engedni neki, aztán töltöm.
Sajnos Egyelőre mosni nem tudtam eddig, pedig jó volt az idő! Az életnek furcsa humora van, na, ez a helyzet.
Valószínűleg sokan közületek most még élvezték a nem túl kemény telet és az alacsony vízállást :)
Elsősorban BLAttihoz intézném a kérdést, de ha bárkinek van véleménye szívesen meghallgatom. 12 Voltos szivattyúkat néztem és találtam egy eléggé érdekeset ( [url]https://items.marco.it/en/products/pumps/submersible-pumps-452/up2000-submersible-pump-126-l-min.html[/url] ), ami 1 méter magasságnál is hozza az ábrák alapján a névleges teljesítményét. Leginkább az érdekelne, hogy ez mennyire lehet valós? Illetve a saját weboldalukon a jelenlegi listaár (be kell jelentkezni) 120-130 euró környékén van, magyar viszonteladó pedig elvileg 32000-ért vesztegeti. Talán korábban olcsóbban vették és aszerint árazta a kereskedő, vagy lehetséges, hogy valamilyen koppintást forgalmaznak nálunk?
Üdv.Mivel megszólíttattam,hát reagálok,mert látom a jobbító szándékot.Alényeg,hogy a rostán átmenő anyag tökéletes átmosása meglegyen,véleményem szerint le kell mondani a csúszórostáról,borító rostával kell dolgozni.Ami pedig a lépcsős rostát illeti a gondolat nem rossz,de én le is rajzoltam.Akit érdekel az elképzelés,tegye ezt,és mindjárt kiviláglik a gyenge pontja/i/.Dőlésszög,lépcső mérete,kavics koptató hatása a lépcsők élénél/lemezelvékonyodás/,tisztíthatóság.Amúgy régóta küzdök a veszteségek csökkentéséért és minden jó ötletet szívesen fogadok.A tel.számomat ismerhetitek....
Megosztok veletek egy ötletet újfent, bár már régen kísérleteztem. Első sorban Lacibá padján tudom biztosan, hogy ki lehetne próbálni, de minden olyan padon jó lehet, ahol alapvetően perforált csúszó rosta van. Ugye ennek a megoldásnak egy hátránya van, hogy a víz áthidalja a lyukakat és megúszik a felületen a homok, arany egyaránt. Mindenki a szívére teheti a kezét, aki szétrugdosta már a mosott kupacot, hogy annak közepe-alja bizony igen homokos, nem tiszta kavics. És arany is van benne.
Nem ragozom tovább, egy Volán buszon láttam meg a számomra ideális megoldásnak tűnő perforált lemezt, ugyanis ez egy ferdén lépcsőzetesre hajtott, perforált lemez volt. Ha ilyen lemez van a sima lemez helyén, akkor a függőleges falakon a víz le tud fűződni természeténél fogva már a legfelső 5cm-en, hiszen ott kezdődik az első lépcső. A kavicsok ugyanúgy le tudnak gurulni, hiszen a dőlésszög nem változik, csak apró lépcsők lennének.
Azt gondolom, hogy így jóval tisztább kavicsot kapunk végtermékként, s több hasznos anyag jut a fogófelületre is.
Peter Rybár-ral elég sokat leveleztem az elmúlt hetekben, így született egy blogbejegyzés a polifoam-os fogófelületről. Vannak még kérdések, de hátha vitaindítónak jó lesz!
Azt kell tudni elöljáróban, hogy egy csallóközaranyosi, bizonyos Szabó Attila padján látta meg először, aki 2017-ben szerepelt is a Komárom Kollégium Antológiájában, mint hagyományőrző, aranyász.
Tőle tanulta meg a használatát is, s mutatta meg nekünk Komáromban, néhány héttel ezelőtt.
Viszont, mielőtt elindul a mindenre kiterjedő, és boncolgató beszélgetés/vita, hogy akkor mit lehet, mit nem.
Mivel senki sem törvényhozó közülünk, én javaslom, hogy hagyjuk meg ezt nekik.
Sosem fogják annyira fontosnak tartani ezt a kérdést, hogy megváltoztassák, ha nem lesz precedens értékű ügy, beadvány, petíció, aláírások, stb.
Nem vagyunk közösség, a maga nemesebbik nevében, azaz nem vagyunk jogi személy például egyesület, nonprofit szerveződés tagdíjjal stb.
Így kezdeményezni is nehezebb.
Viszont bele kell gondolni, hogy nem csak a mi előnyünkre változtathatják meg ezt a törvényt, s ahogy régebben is, úgy a jelenkor aranymosóit is sújthatják szankciókkal.
Lacibá' a találkozón a gondjaimra bízott egy fénymásolatot az ő engedélyéről.
Természetesen a nevén kívül, amit jól ismerünk, minden adatot leredukáltam.
El lehet olvasni, hogy a komáromi szakaszon mit lehet, mit nem lehet csinálni. Mivel a vízügy a vagyonkezelője is a területnek, így más hatóságnak itt túl sok beleszólása nincs a történetbe, ahogy én látom.
Ezzel az ácsi önkormányzati tisztségviselők okoskodása is felesleges, a pénz begyűjtése okmánybélyegben pedig egyszerű lehúzás!!!
Szóval, aki ezt megszerzi, az moshat aranyat. Bár, a törvények szerint amire ezt kiadják, az a tevékenység NEM engedélyköteles.
Mégis, az előzőekben megismert történetek miatt nem árt, ha van. Nem megterhelő megkérni, azt hiszem.
Aki tegnap már nem maradt fent azért, hogy megnézze az aranymosásról készült kis villanást az M2-n, annak itt a link, és 33:37-től kezdődik. Nem egy nagy durranás, de egészen jól összevágták a képeket 5 percben.
Megszólalnak benne: ácsilaci, TrotorC és jómagam BLAtti
Sajnos az infók 10% sem volt úgy látszik érdekes a műsor készítőknek, vagy leginkább a producernek, de legalább van, csak kár, hogy a hagyományőrzés nem kapott helyet a beszámolóban! :(
Örülök, hogy találkozhatunk, beszélgethetünk újra.
Losznya is ott lesz előre láthatólag, szóval élőben is tudtok majd beszélni.
Remélem többen is jönnek majd paddal, hogy lehessen csemegézni a különböző kialakítások között, illetve az érdeklődők is láthassák, hogy milyen egyszerű eszközök ezek, no meg persze milyen komoly meló! :)
Ha elhozod a papírt, és megengeded, akkor készítenék róla fotót a "köznek". :)
Üdv Losznya!A gönyűi Szabó Jani megbízásából keresek Veled kapcsolatot,mivel ő szeretne a Drávára látogatni.Ha segítenél neki,az én telefonszámom:20/9757423.Hátha megszabadulok a konkurrenciától!!! köszi
Üdv.Sajna túl sokat feltételezel rólam,nem tudok dokumentumot feltölteni a gépre.Valószínűleg átbiciklizek a találkozóra,hogy megnézzem az "ifjú titánokat",majd viszek egy példányt a papíromból.
Üdv a csapatnak.Hamar megoldódott a süttői kiűzetésem esete.A Kom.Eszt.m.RFK emberét megkeresve tájékoztatott,hogy semmiféle eljárás nem indul ellenem,mert teljesen jogszerű volt az ott tartózkodásom,tevékenységem.Tehát a Vízügy engedélye megvédett.Ennyi.
Üdv a csapatnak!Okulásként írom meg a mai történetem.Süttőn lapátolgattam kora reggel óta,1/2 8 körül jött egy liluló fejű kófic,hogy húzzam el a belem ,mert horgászok jönnek 9-re arra a helyre amit ő tart karban/ugyan közterület,semmi sem jelöli,hogy nem az,de tényleg le van nyírva a fű/.Lényeg az,hogy rámhívta a rendőröket.Csakhogy nekem van a vízügytől papírom az aranymosásra,amit el is fogadtak,de azt mondták,hogy BIZTOSAN NEM ELEGENDŐ?MERT VALAMI MÁS HIVATALTÓL IS KELLHET ENGEDÉLY/NAV,sóhivatal stb/.A lényeg az ,hogy az intézkedő rendőrök sem tudják,hogy mi alapján intézkedtek!!Mindenesetre eljöttem,mert az elsőnek érkező horgásszal meg lehetett beszélni a helyzetet.A tanulságot mindenki vonja le meglátása szerint,várom a határozatot,amit szintén közzéteszek okulásul.
BLAtti vagyok, csak valahogy nem tudtam belépni ide...
Szóval a szavazás végeredménye, hogy a találkozót augusztus 3-án szombati napon tartanánk kora reggeltől, ameddig bírjuk.
Tök jó lenne már előtte este kitelepülni, ha tudunk páran.
A MAG-Ház egyesület nyújt némi segítséget majd nekünk, ha minden igaz tudnak pavilonokat, sátrakat, bográcsokat, egyéb hasonló dolgokat biztosítani, valamint megpróbálják elérni, hogy a horgászok ne települjenek az adott területre erre az időre. (ez lesz a legnehezebb) A helyszín néhány 100 méterrel hátrébb lesz, mint 5 évvel ezelőtt, mert könnyebben megközelíthető ott a part.
Persze bízunk abban, hogy az időjárás, és a vízállás is mellettünk lesz!
Remélem leszünk legalább annyian, mint 5 évvel ezelőtt! :)
Van egy esemény, ahol tudtok csatlakozni a FB-on, és a beszélgetés részben minden felmerülőt, fontosat meg lehet vitatni.
Sziasztok! Igazából túl sokat néztem az Aranyláz Alaszkában-t, azt így tévedtem ide. Elkezdtem elölről olvasni (50. oldalnál tartok), hát ez a fórum is olyan mint egy jó regény. fantasztikusan indult az egész, gratulálok mindenkinek. Hasonlóan jó regény még a tömegkályha fórum...
Az aranyászás fantasztikus hobbi lehet, én asszem kipróbálom egy tállal a feeling kedvéért, de tovább úgysem fogok lépni (idő hiányban szenvedek).