Helyesírásod igen gyenge. A beszédedet meg, hál' Istennek, nem halljuk. De gondolom, az sem jobb. Ha gondolod, bejöhetsz az egyetemre, két órám között elmagyarázom, hogy miért vagy nyelvi kérdésekben illetéktelen. Például, hogy miért vagy bunkó, ha belekötsz az ólcsittya szóba. A betűejtés néhai Kádár et. szokása volt. Illemtanórát nem adok, reménytelen. Nomen est omen.
Hontalan
Köszönöm nagyívű munkádat annak bizonyítására, hogy nem vagyunk egy véleményen.
Számítok továbbiakban is segítségedre, ha megszorulok a magyar nyelv ismerete területén.
Őszintén remélem, hogy összefutunk majd egy olyan témában is, ahol nem a miniszterelnök jelölt úr retorikai képességeinek kitárgyalása lesz a téma, ugyanis ebben a témában nem fogunk egymással zöld ágra vergődni.
Magam is mondtam valahol, talán éppen itt, hogy korrigálni nem szégyen. Ez elmaradt, most elkezdhetünk vitatkozni azon, hogy miért, de gyanítom itt sem kerülünk egy platformra.
Most már csak azt kellene tisztáznunk, hogy ki és mit ért érvelésen? De ez egy másik fejezet.
Ha fejből idéztem volna, akkor tudtál volna megint egy sort kötekedni a forráson, úgyhogy gondoltam előbbre járunk, ha ezt kihagyod.
mindketten tudjuk, hogy jelen esetben nem erről van szó Ez innentől a te véleményed, amit viszont nem kell cáfolnom, mert a te dolgod, kiről mit gondolsz. Az már más kérdés, mennyire megalapozottan gondolod azt, amit gondolsz.
Ezt kellene belátni és nem nyelvi furfangokat keresni, hogy megmagyarázzuk kijelentésének helyességét vagy helytelenségét. Déja vu... Nem mi mondtuk ugyanezt, amikor Kövért próbáltátok kimosni a szarból? (tudom, nem tereljem el...)
ócsittya Mostanában nem járam a könyvtárban, de majd utána nézek a tájszótárakban. Mindenesetre én fenntartom, hogy Medgyessy tud hibázni, és nem tévedhetetlen. Viszont nem kéne a kákán is csomót keresni...
Egy politikusnak nem a nyelvi értelmező szerint, hanem a hétköznapi beszéd kategóriái szerint kell megfogalmaznia gondolatait A hétköznapi beszédnek viszont teljesen megfelel az, hogy "Olcsó és gyors autópályák épüljenek (javítja magát:) úgy értem, hamar készüljenek el". Hiszen a beszéd kötetlenebb megnyilatkozási forma, mint az írás, kevésbé megkomponált, éppen ezért előfordulhatnak benne hibák, amiket lehet korrigálni is - ez nem csökkenti a beszéd értékét. Tökéletesen csak előre mogkomponált beszédet lehet elmondani - az viszont nem biztos, hogy őszinte...
Engem egyébként az általad beidézettből legjobban ezt tudnám asszociálni kedvenceddel Tőled nem vártam mást... Ez a várható reakció jutott eszembe tőled, amikor idéztem a jelentéseket. Mivel azonban én őszinte vagyok, nem kívántam elhallgatni a szó egyetlen jelentéssíkját sem - még akkor sem, ha tudtam, hogy (szánalmasan bár, de) belekötsz ebbe - is.
nincsen időm arra, hogy egész nap a te korrepetálásoddal foglalkozzam...Van emil címem kérj magánórákat Eddig azt bizonyítottad be nagy sikerrel, hogy te nem ismered a magyar szavak jelentését, tehát ezt a kijelentésedet tartalmilag nem tudom értelmezni. Viszont ha eme fogyatékosságod leküzdésében segítségedre lehetek, írj nyugodtan az e-mail címemre...
Figyelted? A hozzászólásod fele személyeskedés. Miért nem érvelsz inkább?
Milyen tárgyból korrepetálsz?
Bumburnyákságból, vagy bunkóságból?
Ha tévedés vplt, és ezt te tudod, akkor bunkó vagy.
Ha nem tévedés, akkor nincs igazad.
Úgyhogy irány a mea culpa.
Hontalan
Jobban örültem volna és nagyobbra értékeltem volna buzgalmadat, ha fejből idézel.
Ugyanakkor mindketten tudjuk, hogy jelen esetben nem erről van szó. Egyszerűen tévedett. Ezt kellene belátni és nem nyelvi furfangokat keresni, hogy megmagyarázzuk kijelentésének helyességét vagy helytelenségét.
Ugyanúgy jártatok el, amikor azt mondta, hogy "a gyenge forint ócsittya az importot".
Egy politikusnak nem a nyelvi értelmező szerint, hanem a hétköznapi beszéd kategóriái szerint kell megfogalmaznia gondolatait.
Engem egyébként az általad beidézettből legjobban ezt tudnám asszociálni kedvenceddel:
"pejor: szegénységii bizonyítványt állít ki magáról: elárulja erkölcsi érzékének v. szellemi képességének fogyatékosságát."
És még annyit, nincsen időm arra, hogy egész nap a te korrepetálásoddal foglalkozzam...Van emil címem kérj magánórákat.
Most ezt azért csinálod mert tényleg nem tudod, vagy csak kellemetlen volna neked rájönnöd a tévedésedre (amelyről még mindig nem tudom, hogy véletlen-e vagy szándékos)?
Na, hogy ne érje szó a ház elejét, idézet következik a Magyar Értelmező Kéziszótárból:
szegénység fn 1. A szegény ember állapota. Küszködött a ~gel.2. Szegény emberek összessége, nagyobb csoportja. A ~ szószólója volt.3. Vmiben való hiány, fogyatékosság. Gondolatokban való ~.~i mn A szegénységgel kapcs. Vall: ~i fogadalom: a szerzetesek fogadalma arra, hogy nem szereznek vagyont; rég: vkinek (jóval) átlagon aluli a jövedelme; pejor: ~i bizonyítványt állít ki magáról: elárulja erkölcsi érzékének v. szellemi képességének fogyatékosságát.
Idézet vége.
Na mit szólsz mondjuk a 2.-ben tárgyalt szegénységről, amikor "szegénységpártiról" beszélünk?
Na. Akkor most személyeskedjünk még, vagy vitázni is hajlandó volnál?
Ha utóbbi, akkor jelezném, hogy nem tereltem el a lényegról a szót, tekintve, hogy a "-párti" utótagra kerestem (és szvsz találtam) egy másik példát, amit viszont eddig nem cáfoltál, hogy miért volna helytelen.
Nem kell megmagyarázni, mert a "szegénységpárti" semmiképpen sem jelenti azt, hogy a szegények pártján lévő, hanem azt jelenti, hogy a szegénységet pártoló. Természetesen ez baki volt és nem kormányprogram. Egyetlen elképzelésem van, hogy félreolvasta a "szerénységpárti" szót.
Amúgy teljesen felesleges mentegetni, elb@szta, hát elb@szta. Nem ez az első eset, bár miniszterelnök-jelölttől valóban elvárnám, hogy ne kövessen el bakikat.
Kisfiam, elmagyarázom, ha nem találod majd megfelelőnek, kiigaziTASSZ.
Miniszterelnökként szegénységpártinak lenni annyit tesz, mint a szegénységet vezérlő elvnek elfogadó politikát folytatni, és minden erővel azon igyekezni, hogy ezt a vezérlő elvet minél több emberre kiterjeszthessék.
Aki szegénységpárti, az csak úgy lehet egyben jóléti rendszerváltó is, ha a jólétet szegénységre váltja.
És most, érdeklődéssel várom a szocializmus politikai gazdaságtanában megfogalmazott értelmezést.
De tényleg, akkor most a legújabb értelmezések szerint, ha én azt mondom, hogy "toleranciapárti vagyok", akkor tuljadonképpen azt mondtam, hogy "buzi vagyok"???
Annak idején, amikor a nyolcvanas évek népnyúzó állampártjának területi pártbizottságában voltam tag, akkor a vitákban azok, akik nem voltak képesek értelmes dolgokat mondani, elkezdtek fogalmazni, meg értelmezgetni, meg átszerkesztgeteni mondatokat. Ne alázd ennyire alá magad Bumbi, - hogy lesz így belőled sarokpont és mérföldkő a jobboldali győzelem útján?
Érted te ezt pontosan...
:O)))))
Na kispajtás, itt egy idézet a mai Népszabadságból:
"Medgyessy számára a tisztség szolgálatot jelent majd. Azt ígérte, megértően, következetesen politizál majd, hozzátéve: nem tetszetős rögtönzésekre és szónoki fordulatokra, hanem kitartó, elmélyült, igényes munkára törekszik. Mint mondta, ő értékpárti, szegénységpárti, becsületpárti, magyarpárti, szorgalom- és értelmiségpárti"
Nocsak egybe írták...
Inkább te magyarázd már el nekem tudatlannak, hogy külön írva hogy is van? És mit is jelent?
A fikázáson kívül csak 1x látnék valami értelmes érvelést az ellen, hogy egy multimilliomos bankár nem lehet szegénységpárti. Vagy hogy éppen Medgyessy nem lehet az. Tényekről már álmodni sem merek.
Tökmindegy, csak köpködni lehessen. Az is lehet, hogy semmit. Annyi semmiről nyílt már topik mostanában, úgy cca. 5000:-((((
Biztos ezek a lelkiismeretes vizesnyolcasok nyitogatják:-)))) Ott volt a szélütött szomszédasszonyom is, aki csak liften tud feljönni, de baromira rázta az öklét és mocskos komcsizott. Aztán a férje anno a BM-ből ment nyugdíjba. Jól élnek, jobban, mint mi ketten 3 diplomával és 2 gyerekkel. Plusz 3M adóssággal:-((((