Éles fény szúrt szemen, a fürdőszoba zöld, bolyhos kilépőszőnyegén feküdtem. Lívia néni hűvös keze simogatott. "Pisilned kellett?" "Aha - motyogtam - de itt olyan nagy minden." "Gyere, segítek." Lívia néni jó erőben volt - hát hogyne, Móric bácsit is folyton emelgetnie kellett -, felemelt a vécékagylóig. Erőlködtem, összpontosítottam, de nem ment. "No várj - tett le Lívia néni -, mindjárt jövök." Egy sámlival tért vissza, letette a vécé elé és kiment. Ojjé, sikerült! "Sikerült!" - kiabáltam ki, és Lívia néni bejött. De hova tűnt a Nagyi? "Lívia néni, itt járt a Nagyi éjszaka! Miért volt itt? Értem jött?" Lívia néni hallgatott, zavartan próbált a szemének valami tereptárgyat keresni, amin megnyugodhat, de láttam rajta, hogy feszült, mondani akar valamit. Aztán kibökte: "A Nagyid meghalt az éjjel."
Nem, nem pisiltem be kiskoromba, ha erre celozgatol :) ...viszont van egy regi ismerosom ismerosenek egy kisismerose aki igen, es szegeny...no de nem is mondom. Inkabb azt, hogy tessek nem kibabralni velem a kovetkezo reszben.
Most te vagy a szemétláda :-) Erre mi a francot írjak? Úgy belelovaltam már magam Lívia nénibe... Eurochild, szeretnék veled beszélgetni, légy elérhető, kérlek...
...es ez a sohaj annyira beleivodott sejtjeimbe, hogy lassan minden egyes nagyobb lelegzetvetelt "jeszusom" kovet. Ciki, gondoltam, egy sopankodo ketlabu -es mar szaguldoztam is tovabb onmarcangolasom vegtelen monologjan, mikor valami meleg erintette homlokom. Livia neni - sikoltottam fel, en...."Kicsim, kicsim, jol vagy?" - rajzolodott ki a terben. Ez Nagyim, erzem a kezet. De Nagyim, Te hogy kerulsz Livia nenihez? "Megijesztettel, annyira hangosan beszeltel almodban!" Almomban? Foszlott semmive egy pillanat alatt a furdo, nagynenem lakasa, az emelyito iz, ami kesernyes ragaccsa valtozott. Egyedul a feszito erzes az agyekomban maradt velem."Jol vagyok, Nagyim, jol vagyok!"- motyogtam maga ele inkabb magam gyozkodve."Persze, persze, minden ok!"-toldottam meg, de meg mindig Livia neni jart a fejemben. "Mi tortent, mi tortent aznap hajnalban? Miert nem emlekeztem eddig erre a napra?" - es valami hirtelen otelettol vezerelve "Nagyim, ismerted Livia nenit es Moric bacsit?" -kerdeztem.
:) Meg mindig nem keso? Dehat mar ejfel is jocskan elmult! Aztan meg pizsamaban? Felfazik szegeny, es nincs az az 'sten aki megmenti majd a bepisilestol. Gondolkozz Eurochild, gondolkozz.
:-)) Sajnálom, bébi, akkor sem folytatom helyetted :-) (Tippek: pisiljen a kőre és törölje fel, vagy másszon be a fürdőkádba, és intézze el ott, vagy pisiljen Lívia néni fogmosópoharába; annyi mindent csinálhat, hogy ne csurrantson be! Használd a fantáziádat!! Abból van neked bőven... :-))
Figyi Adri, nalam mindig bepisil az urfi, akarmerre gondolok, mindig, mint akkor is mikor a szuloi perparvar elol menekulve fulere tapaszott kezekkel fekudt a dunyha alatt dermedten. Nem akarom, hogy megint bepisiljon. Noljon (gyogyuljon) ki belole.
Koszi,
E.
Drága Eurochild,
elhiszem neked - de aztán este számonkérem ám!
Tudom, hogy a cselekmény nem olyan fordulatos, mint egy szappanoperában - de talán nem is erről szól... No persze te begyorsíthatsz, én majd lassítok, attól lüktetős lesz - még érdekesebb :-)
angbet
Valahogyan máig ezek életem legmisztikusabb pillanatai... mikor az emlékezésben elém derengenek az akkori emlékek, mintha visszacsatolnának a mához, tökéletesen elbizonytalanítva életem megszokott és beidegződött időrendiségét, amit a kollektív tudatalatti generál. Emez viszont képes olyan váratlan cselszövésekre is, amelyektől épp az emlékezés válik elomlóvá, kétségessé, esetlegessé. Szóval benyitottam, és visszahőköltem: egy szobába sikerült betévednem. De mivel nem követte a botorkálásomat Lívia néni szemrehányó hangja, még jobban összezavarodtam. Csak álldogáltam az ajtóban, egyre bizonytalanabbul a létezésemben, mert ennél a furcsa, elúszó érzésnél, hogy eltévedtem az életemben, és egyre kevesebb a remény, hogy visszataláljak belé, még Lívia néni érdes, trampli, de múló haragja is jobb lett volna. Aztán a szemem lassan hozzászokott a sötétséghez, és láttam, hogy valóban a fürdőt találtam meg, de csöppet sem lettem nyugodtabb. Ekkora fürdőszobát nemhogy életemben nem láttam, de el se tudtam volna képzelni. Ez olyan "felnőtt-fürdőszoba" volt, ide gyerekeknek belépni tilos, veszélyes, itt biztos a vécékagyló is akkora, hogy bele fogok esni, sőt, bele se kell, hogy essek, egyszerűen be fog szippantani, jobb volna talán a mosdókagylóba pisilni, de hát az meg biztos elérhetetlen magasságban van egy kisfiú számára, jézusom, gondoltam, amit anyám napjában ötvenszer elmondott, égnek emelt szemekkel és hatalmas sóhajjal.
Tulajdonképpen máig sem értem, Lívia néném miért nem riadóztatta anyámat aznap éjjel, hogy "a fiad nálunk van, és épp az imént kóstolta meg a vén hülye borát" vagy valami hasonló. Vannak dolgok, amik az évek múltával nemhogy tisztábban láthatóvá válnának, de még érthetetlenebbek lesznek. Aztán valamikor hajnaltájt felriadtam, hirtelenjében nem is tudtam, hol vagyok, erjedt, émelyítő íz terjengett a számban, sötét volt és egy aránytalanul nagy ágyban találtam magam, a fejem sajgott kicsit, a hólyagom feszült. Erősen próbáltam visszaemlékezni, mi történt tegnap - vagy már ma? derengett odakinn -, és lassan beúsztak az emlékezetembe Lívia néni, Móric bácsi, a kamaszbor, a lötyögős, durva anyagú pizsama honnanléte, ami rajtam volt, de kellemes szárazzal burkolt be és jó illatot árasztott, és eszembe jutott, hogy fogalmam sincs, merre van a vécé, mert bárhányszor voltam itt és bármennyire is kellett pisilnem, sohase mertem megkérdezni, merre lehet kimenni, inkább visszatartottam. Most ébresszem fel Lívia nénit? Egyáltalán hol alszanak? És én hol vagyok? Nem is láttam még, csak a nagyszobájukat, sőt azt sem tudtam, hány szobájuk van. Az biztos, ez nem a nagyszoba volt. Ücsörögtem az ágy szélén üres fejjel, bénán a gondolkodásra, aztán csak felálltam, kióvakodtam az ajtón, és elindultam a hajnali félhomályban. "Megvan" - gondoltam diadalmasan egy üveg nélküli ajtó elé érve és benyitottam.
"En is ilyenforma lehettem mikor eloszor mondtam jonapotot a nagyvilganak. Emlekszem, edesapam jol elnaspangolt, amiert kiboritottam a frissen fejt tejet..."- es apro konnycsepp jelent meg Livia nenem szeme szelen. Nem torolte le, hagyta hogy utjat megkeresve hulljon mellere. Bizony nem volt nehez dolga, ahogy a szarkalabakat elhagyta, barazdak ezerszamra kellettek magukat a nagy utra. Engem biztos csiklandozna, merengtem. Aztan felneztem. Probaltam keresni azt a hideg, szurke erzest, amit kint az ajtoban ereztem, de valahogy cserbenhagyott ez a fenenagy tudomanyom. "...figyel az urfi egyaltalan?"- hajolt kozelebb. Biccentettem. "Hat persze.."-probaltam megerositeni. Nem ment. A fejembol kikerultek a betuk, addig stimt, no de a szamhoz mar nem jutottak el. Hova tuntek? Ki lopta el oket? Ugy tunt, Livia nenemenek eleg volt a bicentes, mert mondandoja folytatodott. Am akkor en mar messze jartam es a kinti vilag csak egy-egy filmkocka elejeig jutott el hozzam. Hogy merre? A betuimet hajkurasztam. Senki nem lophat meg akar eggyel sem -gondoltam es nekieredtem. Belul egyre forrobb lett ahogy futottam korbe-korbe ugrandozva, nevetve. Lassan beertem a fobunos "H"-t, a kezdobetut. "Allj, vagy kimondalak"-fenyegettem. Megallt. En is. Kozelebb hajoltam hozza. "Ennek a H betunek teljesen olyan az illata, mint Moric bacsi asztalon feljtett boranak"-volt az utolso gondolatom. Kartyavarkent csuklottam ossze Livia nenem kezeben. Rovid volt az elso alkoholmamorom.
