Először is köszönet a hosszú szövegért. Remélem, nem Te gépelted be! : ) Nekem nincsenek kiadatlan dolgaim, de Emszi weboldalán olvashatsz olyan verseket, amiket talán még nem ismersz. (www.nexus.hu/varazskert)
Utólagos engedélyével hozok is egyet a versek közül.
Pillangó
Kis pille könnyű szárnyon,
égszínkék remegés,
gyöngyház-borzongás-álom,
csillog, ragyog, s enyész.
Ilyen volt boldogságom:
rebbenő jelentés,
szemvillanásnyi álom:
csillog, ragyog s enyész
_Comet_: köszi az idézeteket, ez a könyv még hiányzik a polcomról, de kedvet csináltál hozzá!
Ebből a két idézetből is azt érzem, hogy milyen pontosan le tudja írni a szenvedő és a
boldogságtól szárnyaló emberi érzelmeket. Ezek ismerős érzések nekem.
Erről a kettősségről találtam tőle ezt itt:
http://mek.oszk.hu/00100/00194/00194.htm
Szépség és bánat
Ha majd magadhoz térsz a nagy boldogságtól... és rádöbbensz, hogy az élet tele van
szenvedéssel, az öröm bánattá változik, s a ragyogó égbolt helyett fekete felhőket látunk, s a szépség és a művészet elszomorítanak. Pedig továbbra is szépek és művésziek maradnak. És
igaz ez a festményre, a fúgára, a sirály farktollára, az olajfoltra, és sokkal kisebb dolgokra is.
És noha a felhőtlen öröm, sőt az egész világ csak egy pillanatig tart, a szépségből fakadó
bánat-csoda órákig, sőt egy életen át kitart.
És ez a kis írás. Tudja valaki hol jelent ez meg? Vannak nektek olyan írásai ami nem található
meg a közelmúltban kiadott könyveiben? Szívesen olvasnám azokat is!
H E R M A N N H E S S E
A könyves ember
Élt egyszer egy ember, aki már igen fiatalon félrevonult a könyvekhez a világ zaja
elől, amely félelmet keltett benne. A házában élt, ahol könyvekkel voltak tele a szobák, és alig
érintkezett másokkal, csak a könyveivel. Mivel az igazság és a szépség iránti szenvedély
töltötte el, úgy látta, sokkal jobb így, hogy közeli kapcsolatban áll az emberiség legnagyobb
szellemeivel, mint ha kitette volna magát a véletleneknek és azoknak az embereknek, akikkel
az élet összehozta volna.
A könyvei mind a régi időkből származtak, görög és római bölcsek és költők írták
őket, akiknek nyelvét szerette, és akiknek világa oly tisztának és oly rendezettnek tűnt
számára, hogy gyakran alig tudta elhinni, hogy az emberiség letért erről a magasztos
ösvényről, és azt oly sok tévelygésre cserélte. Tudás és költészet dolgában ezek a régiek már
mindenből megtalálták a legjobbat, ehhez utánuk már csak kevesen tettek hozzá, Goethe
talán, és ha fejlődött is azóta az emberiség, csak gépek és fegyverek készítésében, az élet
halállá és a természet pénzzé vagy számokká változtatásában, csupa olyan területen tehát, ami
őt nem érintette, ami számára nélkülözhetőnek és felszínesnek látszott.
Tiszta, nyugodt, egyenletes életet élt ez az olvasó. Theokritosz soraival az ajkán sétált
kis kertjében, a régiek mondásait gyűjtötte, elsősorban Platónét, és élvezettel követte szép
gondolatmeneteiket. Néha bizonyos szegénységet és korlátokat érzett az életében, de
megtanulta a régi bölcsektől, hogy az ember boldogsága nem a dolgok sokféleségétől függ, és
hogy az okos ember a hűségben és az önkorlátozásban találja meg az örömét.
Egyszer, amikor a szomszédos ország egyik könyvtárába utazott, egy estét színházban
töltött, és ez az este kizökkentette zavartalan életéből. Shakespeare egy drámáját játszották,
akit még az iskolából ismert, de éppen csak annyira, amennyire az iskolában meg lehet tanulni
a dolgokat. Most ott ült a magas, félhomályos teremben, kissé feszülten és zavartan, mivel
nem szerette a nagy tömeget, de nem sokkal később már úgy érezte, ennek a költészetnek a
szelleme megérinti és magával ragadja. Felismerte, hogy a színészek csak közepesen
játszottak, és egyáltalán nem volt barátja a színháznak, de mindezen akadályok ellenére elérte
valami sugár, egy erő, egy még soha nem érzett hatalmas varázslat. Kábán hagyta el az
épületet az előadás után, és kötelességszerűen folytatta útját, amelyről végül az angol költő
összes művével tért haza. Otthon aztán csak olvasott, valóságos kábulatban ült, és elolvasta a
Leart, az Othellót, a Romeót és mind-mind ezeket a darabokat, és a szenvedélyek, a
megszállottság és a fantasztikus élet vihara járta át. Szédületben teltek napjai, boldogan
érezte, hogy a világ új darabja tárult fel előtte, és hosszú ideig ki sem mozdult házából és
kertjéből, állandóan Shakespeare alakjai vették körül, a felfoghatatlan költőé, aki mindent a
feje tetejére látszott állítani, amit a görögök kimondtak, és akinek mégis igaza volt, aki mégis
minden ellentmondást félresöpört.
Első alkalommal törte át valami az olvasó világát, először szűrődött be friss levegő
klasszikus csendjébe - vagy talán benne magában ébredt fel valami, és kezdett csapkodni
nyugtalan szárnyakkal? Mennyire különös volt ez, mennyire új! Úgy tűnt, hiába volt ez a
költő is rég halott, egyáltalán nem voltak ideáljai, vagy azok egészen mások voltak, mint a
régiekéi; az emberiség ennek a Shakespeare-nek szemmel láthatólag nem a gondolatok
temploma volt, hanem viharos tenger, amin vonagló emberek hánykolódnak,
elragadtatásukban boldogan, sorsuktól részegen! Ezek az emberek úgy mozogtak, mint a
csillagképek, mindegyik saját pályája előre meghatározott lendületével, nem csökkenő erővel,
örök törtetésben, még akkor is, ha ez apálya bukásba és hanyatlásba vitte őket.
Végül, amikor az olvasónak, mint egy bacchanália utáni ébredésben, eszébe jutott
önmaga és a régmúlt, és visszatért latinjaihoz és görögjeihez, azok mások lettek számára,
kissé állottak, kissé öregek, kissé idegenek. Erre megpróbálkozott néhány mai költő
könyvével. De azok nem tetszettek neki, úgy látta, minden lényegtelen kis dolgok körül forog,
és mindent csak félig gondolnak komolyan.
Az éhségtől azonban, amit az új nagy ingerek és megrázkódtatások iránt érzett, már
nem tudott megszabadulni. Aki keres, talál. Így aztán legközelebb egy Hamsun nevű norvég
egyik könyvét találta meg. Különös volt ez a könyv, és különös volt a költő is. Úgy látszott,
ez az ember egész életében - állítólag élt még - egyedül és féktelenül csavargott a világban,
cél nélkül, hit nélkül, egyszerre elkényeztetve és elvadulva, örökké egy érzést keresve, amit
néha-néha szíve pillanatnyi összhangjában az őt körülvevő világgal látszott megtalálni. Ez a
költő nem formázta meg az emberek világát, mint Shakespeare; legtöbbször magáról beszélt.
De sok helyen mély meghatottság és gyakran keserű fájdalom fogta el az olvasót, és néha
hirtelen újfajta nevetés tört rá. Micsoda gyerek volt ez a költő, micsoda dacos kölyök! De
csodálatos volt, és aki ott olvasta, csillaghullást érzett, és távoli hullámtörést hallott dörögni.
Ezután a könyves ember talált egy Anna Karenina című vastag könyvet. Majd
verseket Richard Dehmeltol. És nem sokkal később rábukkant Dosztojevszkij könyveire.
Amióta hozzáfogott Shakespeare-hez, olyan volt, mintha szaladna utána a költészet, mintha
olykor-olykor, mihelyst ürességet kezdett érezni, épp az jönne szembe vele valamilyen mágia
által, ami éppen akkor hozzá szól, ami éppen el tudja ragadni. Sírt és álmatlanul virrasztott
ezek fölött az orosz könyvek fölött, elhajította Horatiust, és régi könyvei közül sokat
elajándékozott. Kezébe került közben egy latin nyelvű írás, amit korábban nem sokra becsült.
Most félrerakta, és nemsokára elolvasta. A Vallomások volt Augustinustól. Tőle aztán ismét
visszatért Dosztojevszkijhez.
Egy nap, estefelé, amikor már belefáradt az olvasásba, fájt a szeme, és érezte, hogy
nem fiatal, gondolkodóba esett. Egyik könyvszekrényén még régebbről egy görög mondás állt
aranybetűkkel, amelyik azt jelentette: Ismerd meg önmagad! Ez kezdte foglalkoztatni. Hiszen
nem ismerte önmagát, már régóta nem tudott magáról semmit. Most minden érzékelhető
nyomot visszakövetett, áhítattal kutatott azok után az idők után, amikor Horatius sorai
lenyűgözték, amikor Pindarosz dalai boldogították. Akkoriban, azokból a régi könyvekből,
ráismert magában valamire, amit emberségnek hívnak, hős, uralkodó és bölcs volt együtt a
költőkkel, törvényeket adott, és törvényeket tisztelt, és csodálatos méltóságában o, az ember,
előlépett a lélektelen természet zűrzavarából a tiszta fény felé. - Most mindez megsemmisült
és elpárolgott. Nemcsak hogy rablókról és szerelmesekről olvasott, és örömét lelte benne,
nem, velük szeretett, velük gyilkolt, velük sírt, velük vétkezett, velük nevetett; a bűn, a baj, az
őrült, verdeső ösztönök és sóvárgások mélységeibe zuhant, vonagló félelemmel és gyönyörrel
vájkált az iszonytatóban és a tilalmasban!
Gondolatai nem hoztak gyümölcsöt. Nemsokára újra különös könyvek fölött ült
lázasan. Oscar Wilde izgalmas történeteinek bűnös kéjét szürcsölte, Flaubert fájdalmasan
szkeptikus keresőútjain tévelygett, új és legújabb költők verseit és drámáit olvasta, akik
minden rendezett, minden görög és klasszikus halálos ellenségeinek tűntek, akik lázadást és
anarchiát prédikáltak, magasztalták a csúfságot, és megmosolyogták a rettenetet. És úgy
találta, valahogy nekik is igazuk van, ez is benne van az emberben, ennek is lennie kell.
Hazugság volt ezt eltitkolni. Hazugság volt elmenekülni az élet egész véres káosza elől.
Nagy ernyedtség és fáradtság következett. Nem jöttek már szembe a könyvek,
amelyekből hatalmas új gondolatok szóltak volna hozzá. Beteg volt, öregnek és becsapottnak
érezte magát. Egy álom mutatta meg neki, hová jutott. Azt álmodta, hogy magas falat épít
csupa könyvből. A fal egyre magasodott, o már semmit sem látott tőle, az volt a feladata,
hogy a világ összes könyvét egy óriási építménnyé halmozza fel. Ekkor hirtelen inogni
kezdett az épület egy része, könyvek csúsztak el és bucskáztak alá a végtelenbe, különös fény
világított be a tátongó lyukakon, és a könyvfalon túl valami szörnyűséget látott, fényben és
párában fürdő óriási káoszt, alakok és formák, emberek és tájak, haldoklók és vajúdók,
gyerekek és állatok, kígyók és katonák, égő városok és süllyedő hajók gomolyagát, kiáltások
és vad ujjongás őrült zaja hallatszott át, folyt a vér, ömlött a bor, fáklyák világítottak élesen és
pimaszul - és ekkor felébredt, és felugrott, a szívére nehezedő nagy nyomás kínozta, és ahogy
megzavarodva állt csendes szobájában a holdfényben, és felismerte a fákat az ablakban és a
könyvet az éjjeliszekrényen, hirtelen mindent tudott és érzett:
Becsapták, mindentől megfosztották! Olvasott, forgatta az oldalakat, falta a papírt - ó,
és emögött, a könyvek gyalázatos fala mögött ott volt az élet, szívek égtek, szenvedélyek
tomboltak, vér és bor folyt, bűnöztek és szerettek. És mindebből semmi sem tartozott hozzá,
semmi sem volt az övé, semmit sem tartott a kezében, semmit, csak vékony, lapos árnyékokat
és a könyvek papírját!
Nem is feküdt vissza az ágyba. Sietősen felöltözött, és kirohant a városba, száz és száz
utcán futott végig a lámpások fényében, ezer és ezer vak, fekete ablakba nézett be, száz és
száz zárt ajtón hallgatózott. Elérkezett a reggel, felébredtek az utcák, és o mint egy ott maradt
részeg tévelygett a fakó reggeli fényben, az összeomlás szélén. Találkozott egy sápadt,
gyengének és betegesnek tűnő lánnyal, lerogyott előtte, és a lány magával vitte.
Ott ült a lány szobácskájában, egy szegényes ágyon, az ágy fölött kifeszített japán
legyező, tele porral és pókhálóval. Ült, és nézte, hogyan játszik a lány a pénzével, és újra
megfogta a kezét, és azt mondta: - Te! Ne hagyj egyedül! Segíts nekem! Öreg vagyok, senkim
sincs rajtad kívül. Maradj velem! Talán nem vár rám semmi más, csak betegség és halál, de
legalább ezt végig akarom élni, legalább szenvedni és meghalni én akarok, a saját véremmel
és a saját szívemmel. Milyen szép vagy! Fáj, ha hozzád érek? Nem? Ó, te jóságos vagy.
Gondold meg, egész életemben el voltam temetve, csupa papír alatt eltemetve! Tudod, milyen
ez? Nem? Annál jobb! Ó, mi még élni fogunk, mi élni fogunk! Felkelt már a nap? Először
fogom látni a napot.
A lány mosolygott, simogatta a férfi nyugtalan kezét, és hallgatta, amit beszél. Nem
értette, mit mond, és a szürke reggeli fényben gyengének és nyomorúságosnak látszott, ő is
egész éjjel az utcákat járta. Mosolygott, és azt mondta: - Jól van, jól van, én majd segítek.
Nyugodj csak meg, én majd segítek rajtad.
Nem voltam szokva a magányhoz, és amint az első pihenésen, dőzsölésen túl voltam, a kín, amelytől menekültem, néha megint rémítő közelségből nézett rám. Voltak hideg esték, mikor csak ültem apró szobácskámban, utazóplédemet a térdemre terítettem, és fáradtan, védtelenül átengedtem magam ostoba gondolataimnak. Mindaz, amire az ifjú vér áhítozik, s amit remél - az ünnepek és táncos vigasságok, a szenvedély és a kalandok, az erő és a szerelem diadala - túl, a másik parton voltak, tőlem örökre elszakítva, örökre elérhetetlenül. Még az a félig-meddig kényszeredetten vidám, dacos és féktelen időszak is, melynek a szánkós zuhanás vetett véget, oly szépnek és paradicsominak tűnt fel emlékezetemben, mint az öröm elveszített birodalma, melynek elhaló bacchusi mámora már csak a távolból visszhangzott felém. És ha éjjel néha viharok jártak, ha a lezúduló víz állandó, hideg moraját elnyomta a megtépázott fenvyveserdő szenvedélyes, fájdalmas zúgása, vagy ha a törékeny ház tetőgerendái között felerősödött az álmatlan nyáréj ezernyi megmagyarázhatatlan hangja, olyankor ágyamban hánykolódva reménytelen, forró álmodozásba merültem az életről és a szerelem viharáról, dühöngtem, káromoltam az Istent, s úgy éreztem, szánalmas költő és álmodozó vagyok, akinek legszebb álma is csupán egy könnyű szappanbuborék csillogása, miközben körülöttem a világban ezrek, mások, boldgok ifjúi erejük teljében ujjongva nyújtják ki kezüket az élet megannyi koronája felé. (38-39. o.)
******
Szinte elfelejtettem a zenét. Tekintetemmel Gertrud kisasszonyt kerestem, aki a terem hátsó részében egy könyvállványnak támaszkodva ült a félhomályban. Sötétszőke haja szinte feketének tűnt, a szemét nem láttam. Halkan megadtam a ritmust, bólintottam, és széles vonóvezetéssel belefogtunk az andantéba.
A játék közben bensőségesen, jól éreztem magam, együtt mozogtam a ritmussl, szabadon lebegtem az összecsengő hangok áradatában, melyek mindegyike olyan újnak tűnt, mintha abban a pillanatban született volna. A zenére gondoltam, meg Gertrud Imthorra, és gondolataim tisztán, zavartalanul egymásba fonódtak, miközben húztam a vonót, és a szememmel adtam az utasításokat, a muzsika pedig szépen, egyenletesen folyt, vitt magával a Gertrud felé vezető aranyúton, bár őt magát nem láttam már, és nem is kerestem pillantásommal. A zenémet adtam neki és a lélegzetemet, a gondolataimat és a szívverésemet, ahogyan a reggeli vándor odaadja magát a fényes kékségnek s a korai rét tiszta csillogásának, kéretlenül, és önmagát nem elveszítve. A jó érzéssel és a hangok tornyosuló áradatával egyidejűleg elkapott és fölemelt a csodálkozással párosuló boldogság, hogy ily váratlanul megtudtam, mi is a szerelem. Nem volt új érzés, csupán ősi sejtések letisztulása és elhatárolás, visszatérés egy régi hazába. (108-109.o)
Kedvenc rész a könyvből.
Ti is írjátok meg kedvenc soraitokat.
Attila
Hermann Hesse – Narziss és Goldmund
141. oldal
Egy reggel Goldmund nem sokkal virradat után ébredt, és kis időre, elgondolkodva fekve maradt, álomképek kusza foszlányai vették maga körül. Anyjáról és Narzissról álmodott, még élesen látta mindkettő alakját. Mikor álma hálójából kibontakozott, különös fényre lett figyelmes, furcsa, sajátos világosságra, amely beszűrődött a kis ablakszemen. Fölugrott, az ablakhoz futott, és látta, az ablakpárkányon, a lóistálló tetején, az udvar kapuján és azon túl is, az egész vidéken kékesfehéren csillog a tél első hótakarója. Megdöbbentette ez az ellentét a csendes, alázatos téli világ és nyugtalan szíve között: milyen nyugodtan, megható jámborsággal alázkodik meg szántóföld és erdő, domb és rét napnak, szélnek, esőnek, szárazságnak, hónak, milyen szépen, szelíden-szenvedőn hordozza téli terhét juhar és kőris! Hát nem lehetnénk olyanok, mint azok, nem tanulhatunk tőlük semmit? Eltűnődve ment ki az udvarra, belegázolt a hóba, belemarkolt, érezni akarta, lement a kertig, és a vastagon behavazott sövény felett átpillantott a hó terhe alatt görnyedő rózsafákra.
Én nem vagyok az a kifejezetten "nagy antikbúvár", csak néha nézelődöm erre-arra. Hesse régen nemigen jelent meg, ezért igen ritka, hogy antikváriumban fellelhető könyveinek több évvel ezelőtti kiadása. Ha találsz ilyet, akkor tudsz valamit : ) Én csak a már lent említett Csillagsorsról tudok, de az nem vászonkötésű, továbbá az új kiadásokról, amiket visszavisznek az emberek. Ám ha az újaknak leszeded a borítóját, vászonkötést találsz alatta. Már ez is valami, nem? : )
(Szerb Antal azért van egy-kettő, én a Királyné nyakéke (?) c. könyvét láttam, méghozzá valamelyik Múzeum körúti boltban.
Létezik még egy www.nekeress.hu és egy www.antikvarium.hu, itt is nézelődhetsz.)
Sziasztok,
régi vászonkötéses Hesséket szeretnék venni, Bp-en melyik antikváriumot érdemes böngészni?
(Mellesleg Szerb Antalt is keresek, régi kiadásuakat.)
Ha valaki nagy antik búvár, kérem segítsen. Köszönöm. SexEmpir
Szia! A műsort sajnos nem láttam, de ha jól tudom, otthon felvették nekem videóra. Ha megvan és megnéztem, beszámolhatok róla. De akár kölcsön is adhatom, az úgy még hitelesebb, nemde? : )
A Narziss és Goldmund az egyik legcsodálatosabb könyvélményem, de ilyen még a Demian is természetesen és persze a Sziddhárta. (Talán ez lehet a Top 3 nálam.) Antikváriumban nézelődtem HH könyvek után, és egy érdekességre bukkantam: a Múzeum körúton az egyik boltban megvan a Csillagsors egy elég régi kiadású példánya. Le is esett az állam, hiszen ezt a címet még sosem hallottam. Aztán fény derült a rejtélyre: ez a Rosshalde (így írják?) egy régebbi kiadása. Aki szert tesz rá, azt irigyelni fogom! : )
A kolostorról és a kérdésedről eszembe jutott egy dolog, ami valóban megtörtént velem. Nem mondanám, hogy kísérteties volt, de mindenesetre furcsán éreztem magam, amikor a Pannonhalmi apátságban jártam, és az idegenvezetőnk egy kb. 15 éves langaléta, szőke, kedves arcú, igen intelligens fiú volt. A könyvben is talán hasonlóan néz ki Goldmund, én mindenesetre majdnem így képzeltem el. Hátborzongató volt ezt a fiút ott látni, hisz nem csak a kinézete, de talán az élete is igen hasonlított a könyvben leírtakhoz. (Az már egy más kérdés, hogy a további sorsa inkább Narziss-éra hasonlít majd.)
OFF: ha még nem találtad meg, akkor jelzem, hogy létezik Hamvas Béla topic. Keress rá, mert nem tudok linkelni.
Örülök hogy megtaláltam ezt a fórumot. Egy kedves lány ajánlotta nekem Hesse Demian
c. könyvét, nagyon tetszett és azóta már elolvastam néhány könyvét.
A legjobban A varázsló gyermekkora tetszett, abból is Piktor átváltozásai.
_Comet_, Te írtál arról a tv műsorról. Nézted? Érdekes volt?
Én sajnos nem tudtam megnézni mert Olaszországban nyaraltam.
Oda is vittem a Narziss és Goldmund könyvet. Érdekes volt, mert
Taggia kis városban megnéztünk egy domonkos rendi kolostort.
Úgy éreztem, hogy a kolostor hangulata hasonló a könyv vallásos környezetéhez.
Biztos ebben a kolostorban is hasonló gondolatok és érzelmek játszódtak le.
Ti éreztétek már, hogy valami, amivel találkoztok vagy éreztek vagy történik
körülöttetek hasonló egy Hesse mű világához? Ez érdekel engem, ha van ilyen élményetek
osszuk meg egymással itt ezen a fórumon, ez egy jó hely!
**** nem Hesse téma ****
Legutóbb Hamvas Béla Babérligetkönyv c. könyvét olvastam. Csak kölcsön kaptam a
könyvet, vissza kellet adnom. Azóta is keresem a boltokban de még nem találtam meg.
Ez az 5. kötet a sorozatból, ha valaki tudja hogyan lehet megtalálni, kérem segítsen.
Talán keressek egy Hamvas B. fórumot ????
**** nem Hesse téma vége ****
A H. B. példából tanulva úgy döntöttem, hogy most beszerzem az még hiányzó
Hesse könyveket, legyen teljes a sorozat. Tudom hogy ezeket a jövőben biztos el
fogom olvasni.
Szasztok! Ma este Hermann Hessével foglalkoznak az m2-n.
21:05, Hétfő (július 28.), m2
Üveggyöngyjáték
rendező: Péter Klára
közreműködő: Balassa Péter, Jankovics Marcell, Schiller Róbert, Várszegi Asztrik
szerkesztette: Pécsi Vera
műsorvezető: Sipos Pál
Beszélgetés Hermann Hesse regényéről
Az Üveggyöngyjáték a huszadik század egyik legnagyobb német írójának, Hermann Hessének talán legtöbbet vitatott és értelmezett műve, melyért 1946-ban Nobel-díjat kapott. A történet egy képzeletbeli tudósállamban játszódik, s a titokzatos "üveggyöngyjáték" a szellemi élet egyik lehetősége, virtuóz bánásmód az emberiség teljes kultúrkincsével, a tökély keresésének jelképes formája. A beszélgetés résztvevői a maguk területén mind "üveggyöngyjátékosok", akik a regényben felvetett utópikus világ és a ma valóságának kapcsolatáról elmélkednek.
A műsor ismétlésével emlékezünk a közelmúltban elhunyt kiváló esztétára, irodalomtudósra, Balassa Péterre.
A Kerék alatt már volt téma...
Az új Hessét még nem olvastam.
Szerintem sokan nézik a fórumot, de ahhoz, hogy beinduljon, valami olyasmi téma kéne- ld pl hozzászólásaim- amihez mindenki hozzá tudna szólni, de annak semmi értelme, hogy a fórumosok beírják egymás után, hogy mennyire tetszik Hessének ez meg az a könyve, meg már ezt is kiolvastam stb. stb.
Sajnos nekem se jut eszembe semmi...
Ilyen melegben csak aludni lehet:) + este elmenni valahova. (+napi 4-5 órát gitározni)
De tényleg valaki írjon má' be valami!
Itt senkivel se történik semmi?!
Eszembe jutott egy Petri György idézet:
"Ebben a rohadt melegben nem jut eszembe semmi
éptelenszerű ötlet."
Na, mégis van egy új téma, ha már a Hesse szünetel egy időre...
Még a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott kiállításról szereztem egy Cartaphilus-os prospektust, amiben felsorolják a már kiadott és a kiadásra váró HH műveket. Lemásolom, hátha Titeket is érdekel:
Hermann Hesse életműsorozat 24+1 kötetben a Cartaphilus kiadó gondozásában
Már megjelent:
Peter Camenzind
Rosshalde
Knulp
Gertrud
Gyermeklélek/Klein és Wagner/Klingsor utolsó nyara
A fürdővendég/A nürnbergi utazás
Pillantás a káoszba
A pusztai farkas
Assisi Szent Ferenc gyermekkorából
A varázsló gyermekkora
Narziss és Goldmund
Kerék alatt
2005-ig megjelenő kötetek:
A régi Napfényben (elbeszélések I.)
Hazatérés (elbeszélések II.)
A technika csodái (elbeszélések III.)
Az élet fájáról (versek)
Sziddhárta
Napkeleti utazás (elbeszélések)
Az Üveggyöngyjáték
Demian
A könyvek világa (írások a világirodalom gyöngyszemeiről)
Kedves barátom (válogatott levelek)
Hesse, a festő (akvarellek és szövegek)
Hesse fotóalbum (válogatott fotográfiák és szövegek)
Horváth Géza: Hermann Hesse - monográfia
"Hermann Hesse 1877-ben született a fekete-erdői Calwban pietista, misszionárius lelkészszülők gyermekeként. Gyermekkorától kezdve kizárólag költőnek és írónak készült. Iskoláit félbeszakítva, autodidakta módon képezte magát. írásai az 1890-es évektől jelentek meg. A Peter Camenzind c. regénye jelentette számára az irodalmi áttörést. 1919-től haláláig, 1962-ig a dél-svájci Montagnolában élt és alkotott. 1946-ban 'ihletett művészi tevékenységéért, mely egyre merészebb és nyomatékosabb hangon szólalt meg, és hirdette kiemelkedő stílusművészetével a klasszikus humanizmus eszméit' irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.
Hesse világszerte mindmáig a legolvasottabb német író. Műveit - melyek összesen több, mint száz millió példányban jelentek meg és keltek el - mintegy hatvan nyelvre fordították le. Magyarul 1914 óta jelennek meg írásai - igaz az 1980-as évek közepéig szórványosan. A két háború között a magyar olvasóközönség számára Thomas Mannhoz vagy Stefan Zweighez képest szinte teljesen ismeretlen volt. A második világháború után a 'kötelező tiszteletadás' jegyében jelentek meg írások tőle és róla: 1963-ban, halála alkalmából a Narziss és Goldmund, ugyanez az elbeszélés 1977-ben, születésének századik évfordulóján. A Nagyvilág 1957. júliusi száma mértékkel bár, mindazonáltal megemlékezett 80-ik születésnapjáról, és 1946-ban a Nobel-díj odaítélése ürügyén is jelent meg néhány méltatás róla. Bár versei többek közt Juhász Gyula, Szabó Lőrinc, Kálnoky László, Somolyó György, Rónay György és Lator László tolmácsolásában jelentek meg, Hesse írásai igazán a 80-as évek derekától váltak ismertté és kedveltté Magyarországon.
'Thomas Mann műveinek nem kellett megtenniük ezt a fáradságos utat, személyének nem kellett oly módon megküzdenie a magyar olvasóközönség befogadói készségével, mint a nálánál nem egy szempontból jelentékenyebb kortársainak, Gide-nek, Hessének, Kafkának, Joyce-nak vagy Musilnak, akik a mai napig kevéssé ismertek, és legalább ily kevéssé befogadottak.' - írja Nádas Péter Thomas Mann: Naplók I. 1918-1921; 1933-1939. Válogatás című kötete kapcsán 1989 októberében a Holmi hasábjain."
Biztos vagyok benne, hogy huszonévesen, biztos állással, kapcsolatokkal nem olvasnék Hessét. Megnyugtatlak, van olyan huszonéves, aki biztos állásal, biztos kapcsoltban Hessét olvas. :)
Hesse arra ösztönzi az olvasót(f?leg a Demianban), hogy kövesse az "álmait" valósítsa meg a sorsát, de ez a mai világban, társadalomban- ahol az asszimiláció és a megalkuvás a siker titka- kész öngyilkosság: a közzösség tudatosan-tudattalanul, kilök, kiközösít. Pont abban a korban vagy, amikor helyénvaló az "álmodás". Az érettségivel, a pályaválasztással vagy csak a hétköznapi ügyes-bajos dolgaiddal pedig azon munkálkodhatsz, hoyg vmi megvalósuljon belőle. Ám neked nem kell vakon követned minden egyes sokat ígérő tanácsát. Hesse "hősei" bár gyakran azt teszik, nem marad el a lemondás, a kitaszítottság, de gyötrelem sem, míg megtalálják az oda, vagy inkább vmerre más, ismeretlen felé vezető utat.
Csakhogy abból, hogy a legtöbb regénye sok ponton egyezik saját eddigi élettörténetemmel, azt gondolhatnám-gondolom is-,hogy az életem hátralev? eseményei is a regénybeli szerepl?k történeteihez fognak hasonlítani, ami nem éppen mindig a legjobb. Nem kimondott hepiend a végük, de ált. minden ember elindul vmi pozitív dolog felé, ami ugyan egyáltalán nem biztos, hogy a legszebb álmai egyike, viszont a korábbi mélypontból elmozdítja.
el_recortebordes – képzeld el, hogy nekem most semmi sem jön össze, elvégeztem egy egyetemet, dolgoztam is, de most úgy áll, hogy lezárult egy korszak és egyelőre köd van, nem látok messzebb az orrom hegyénél. Ennek ellenére engem jó érzéssel tölt el Hesse olvasása, különösen a Demian. Elég béna helyzetem ellenére inkább erőt adott, mint bizonytalanságot. Nem tudom milyen hatással lett volna rám ez a könyv fiatalabb koromban, de – magamból kiindulva – lehet, hogy egyáltalán nem értettem volna, de éreztem volna valamit ami miatt mégis felemelő és ad némi eligazodást saját magadhoz. Szerintem ne rémülj meg nagyon, ha viseled a jelet te sem fogsz elveszni! JQ
Nem is gondoltam volna, hogy ennyi Hesse olvasó van Magyarországon, bár azt hiszem, mostanában eléggé divatba jött. Végigolvastam az összes hozzászólást, azonban pár dolgot nem értek.
Ha én végigolvasok, befejezek egy H. könyvet, egyáltalán nem érzem magam boldognak, "megvilágosultnak". Az író szinte minden egyes regénye, elbeszélése számomra megrázó, qrva xarul érzem magam, ha Hessét olvasok, vagy éppen filozofálgatok az irományairól.
Lehet, hogy csak én vagyok itt egyedül 17 éves, de abban mindenki egyetérthet, hogy ebben a korban kezd minden bizonytalanná válni (közeled? érettségi, felvételi, "jaj hova menjek" komplexus, átb*ssza a fejemet egy csaj, stb.). Biztos vagyok benne, hogy huszonévesen, biztos állással, kapcsolatokkal nem olvasnék Hessét. Azt mondanám rá, hogy egy szentimentális xar vagy valami ilyesmi.
Mégis, nagyon valószer?nek t?nik, hogy nekem ebben a korban nem lenne észszer? Hessét olvasnom. Néha úgy érzem, segít rajtam, néha úgy, hogy belülr?l szétroncsol. Hesse arra ösztönzi az olvasót(f?leg a Demianban), hogy kövesse az "álmait" valósítsa meg a sorsát, de ez a mai világban, társadalomban- ahol az asszimiláció és a megalkuvás a siker titka- kész öngyilkosság: a közzösség tudatosan-tudattalanul, kilök, kiközösít.
Én is állandóan saját magamat látom viszont Hesse m?veiben. Csakhogy abból, hogy a legtöbb regénye sok ponton egyezik saját eddigi élettörténetemmel, azt gondolhatnám-gondolom is-,hogy az életem hátralev? eseményei is a regénybeli szerepl?k történeteihez fognak hasonlítani, ami nem éppen mindig a legjobb.
Egyel?re ennyit a sírás-rívásból, kiváncsi lennék, hogy ti hogy élitek meg a Hesse regényeket, mit és mennyire valósítotok meg abból az életformából, életszemléletb?l, amit az író közvetít.
UI: :):):):):):):):)
ott leszek -e a frontvonalon, ha kitör a III. vgh?
:):):)):):):):):)
Képzeljétek írtam a Jézuskának, hogy jó lenne az újonnan megjelent Hesse könyv (A kerék alatt) a fa alá... Igazából még nem tudhatom - csak Neketek súgom meg halkan -, de megkaptam. :)
Remélem Ti is elolvassátok és majd cserélünk eszmét.
Ha az ünnepekig már nem találkoznánk, akkor minden kedves fórum olvasónak/írónak Kellemes ünnepeket kívánok!
Nem, nem olvastam még, de a címe állandóan rám köszön. Ha jól emlékszem az egy kicsit "vastagabb" könyv, mint a többi. Asszem fel fogom venni az elolvasandók közzé. :)
Szia [off: te itt?:))]
A Peter Camenzindet olvastad már?
Fura módon [talán mert nekem az volt az első] nagyon kedvelem. Ott van az ágyam mellett, és néha csak úgy beleolvasok, vagyok igy pár jó könyvvel. Közben persze megvan az éppen aktuális egyéb könyv amit olvasok:) Néha több is:)
én azért nem olvasok egymás után ugyanattól az írótól, mert úgy esetleg nem veszem észre, amit egy merőben más könyv után igen. Nem feltétlenül az általad említett, és tőlem oly távol álló ilyen matekizékre gondolok :)
megvannak a kádban, az ágyban, úton, stb olvasandó könyveim :)
