Az én apám valószínűleg nagyobb rockrajongó, mint te, kedves Saughassy. A gond csak az tudod, hogy ő napi tizenórákat áll egy helyben, szóval hidd el, ő is torka szakadtából üvöltött, csak éppen 56 éves létedre te sem biztos, hogy azért fogsz leülni, mert unod. Ennyi.
Rendben volt a koncert, bár kissé zavart, hogy sokszor "rátekeredett" a gitár nyakára és nem tudta abbahagyni, másrészt se egy billentyű szóló, se egy dob szóló - valahol öncélúnak érzetem. De aki gitáristen az az...
A set list - emlékeim szerint: 1. Pretty Woman, 2. (na, ez nincs meg... :-( ), 3. Down The Line, 4. Since I Met You Baby, 5. Have You Heard, 6. All Your Love (furcsa volt kissé számora két olyan szám egymás után, amit Mayall is játszott - ráadásul Eric Claptonnal, de lehetett ebben egyfajta tisztelgés is), 7. Mojo Boogie, 8. I Love You More Than You´ll Ever Know, 9. Too Tired (no, ennek elején és végén volt egy kis felegetés a billentyűssel), 10. Still Got The Blues, 11. Walking By Myself, (első levonulás), 12. Blues Is Allright (hát igen kínosan éreztem magam a publikum "Hey, hey" reakciójára a "blues is allright" helyett!), (második levonulás), 13. Parisienne Walkways.
13 nóta - elvégre 13-án volt a koncert és bár péntek volt, mégsem éreztem szerencsétlennek magam!
Nem hiszem, hogy tobbszor visszajottek volna, egyreszt a road sem keszitett oda masik gitart, masreszt mar nem kapcsoltak le a fenyeket. De azert tobb kitartas tenyleg nem artott volna a kozonseg reszerol. :)
Nem tudja valaki véletlenül, hogy a The lonert játszották-e a többi koncertjükön? Mert a koncert végén nekem úgy tűnt, hogy még vissza lehetett volna tapsolni őket, csak mindenki megindult kifelé. Talán akkor jött volna...
Gary Moore sajnálatosan kevéssé ismert és sztárolt kis hazánkban. Érdemtelenül, hiszen nagyon sokat letett a műfaj asztalára. (A Parisienne Walkway-t valószínűleg minden zenekedvelő ismeri, de kevesen tudják, hogy GM szerzeménye...) Olyan bandákban játszott, mint a ColosseumII, Skid Row, Thin Lizzy, olyan dobosok püföltéka bőröket mögötte, mint Ian Paice, Ginger Baker, olyan bőgősei voltak, mint Jack Bruce, Greg Lake, olyan gitárosokkal játszott, mint Phil Lynott, B.B.King... A nagy gitárkirályok második generációjának figyelemreméltó képviselője.
Másodszor látogatott kis hazánkba. Először a Harley Davidson fesztiválon lépett fel, szabadtérem zuhogó esőben. Ezúttal a Syma-csarnokban volt a koncert. Nem néztem utána a neten a műsornak, mert féltem egy picit: cimborám szerint a nedves alsóörsi bulin túltengett a blues, az ottani közönségnek nemigen jött be. Most turnéja egyik utolsó állomása volt fővárosunk.
Helyszín: Syma csarnok. Autóval elég nehezen volt megközelíthető, kellett menni egy jó nagy kört, hogy messze találjunk egy parkolót. Először azt hittem, hogy a közeli sporthelyszíneken van valami rendezvény, de a végén úgy tűnt, hogy a koncertre volt nagy az érdeklődés. Telt házasnak mondanám, bár a küzdőtérre azért még befért volna egy piroshetes busznyi ember. A csarnokban most voltam először. Érdekes kialakítású, nem spotcsarnok, inkább rendezvényekre való. U alakú a nézőtér, bővíthető mozgó tribünökkel, mik a küzdőtérig leérnek. Érdekes módon az U egyik szára előtt volt a színpad, így inkább L alakú lett a lelátó. (Valószínűleg így könnyebben szeparálható volt a backstage, de az is lehet, hogy az üres oldalon, a koncert teljes ideje alatt üzemelő büfé csak így volt hozzáférhető...) A közönség soraiban minden korosztály képviselte magát, de inkább az idősebb generáció volt többségben.
Az előzenekar Jamie Winchester és bandája volt. Elfogadható bemelegítő műsort adtak, szép tapsot kaptak. Nekem a Beatles Helter Skelter-ének feldolgozása jelentett meglepetést.
Hosszas szerelés után jött a Mester. A színpad bal oldalát foglalta el mikrofonállványa, három kontroll-ládája és két Marshal-ja. Középen kis emelvényen a fekete dobcucc, mellette hátul a basszer helye, rendezői jobb elöl egy Hammond. Minden cécó nélkül bejött a négy zenész, két szó köszöntés után egyből a Pretty Woman. Mit mondjak, nagyot szólt. Meglepően jó volt a hangzás, pedig eléggé oldalt ültem. Visszahngot sem hallottam a nagy teremben. A második számnál megnyugodtam, nem kizárólag bluesműsor jön. Sorra konferálta GM a számokat, a közönség sajnos nem ismerte a címeket, mert a reakció igen visszafogott volt. Majd' minden számot más-más gitárral játszott emberünk, nem irigyeltem a technikusát. Jött aztán persze blues is, volt vagy 10 perces a szóló. Azon filóztam, ebből vajon mennyi az improvizáció. Gary láthatólag jól érezte magát, átéléssel nyomta a számára rutin témákat. Nem tünt úgy, hogy egy haknisorozat végén odalök egy laza bulit a népnek. A közönséget először a Mojo Boogie alkalmával énekeltette meg, közepes sikerrel. Sorra jöttek a régebbi nagy sikerek és a frissebb anyagok. Az angyal először a Still Got The Blues alatt szállt le, majd a Walkin' By Myself idejére ottmaradt: a közönség szépen válaszolta Garynek a kellő időben, hogy "I love you". Ez volt a főműsor zárószáma is, többen elindultak az utolsó metró felé. Sajnos az angyal is velük ment, mert a ráadásban előadott The Blues Is Allright refrénje már meghaladta a közönség angol- és énektudását: Gary hey-hey felszólítására nem a refrént, hanem hej-hejt válaszoltak. Mindenesetre egészen jól kezelte Gary a fiaskót, de amikor hiába szólította fel a közönséget lábdobogásra, a hátul ülőket meg felállásra, inkább hagyta az egészet. A második ráadás természetesen a Parisienne Walkway volt, énekkel. A műsor alatt többször előfordult, hogy Moore képtelen volt abbahagyni egy számot, a végtelenségig szólózott lezárásképp. A PW végén is ezt tette, szerintem elrontva a hangulatot. Egy kicsit kevesebb több lett volna. Igaz ez egyébként az egész előadásra. Gary Moore nemcsak főszereplő volt, hanem ő volt A Szereplő. Zenésztársait még egy bemutatásra sem méltatta. Nem kaptak még egy négytaktusnyi szólót sem, pedig a műfaj ezt nemcsak megengedné, hanem egyenesen megkövetelné. Őszes öregfiúkból álló csapata azért hibátlanul tette a dolgát, kísérte GM-et tisztességgel, de semmi több.
Összegzésképp: jó volt végre élőben látni az egyik Gitárkirályt. Nem bántam meg, hogy elmentem, bár azt azért nem mondanám, hogy életem legjobb koncertje volt. Jó hangzás, jó műsor, kitűnő zenészek, mi kell még?
Hát ez eléggé hűbbazdmegre sikeredett, nagyon nem bántam meg. :) A közönség java része viszont mondjon le, a T. ülőhelyeket elfoglalók annyit képtelenek voltak megérteni, hogy "stand up if u want more"... vagy csak tényleg unták már? Nagyon gáz volt :( Mi azért elöl rekedtre üvöltöttük magunkat. :)
Meg kell mondjam meglepődtem, azt hittem, most hogy nálunk koncertezik Gary, égnek a fórumok:) Annál is inkább mert lassan elfogynak a jegyek. Én nemrégen ismertem meg őt, és nagyon bejön a stílusa, így én tuti ott leszek 13-án. Már alig várom, csak sajnos úgy néz ki, egyedül kell mennem. Tök jó lenne, ha betársulhatnék valahová, merthát társaságban mégiscsak más( persze egyedül is állat lehet).
Ha valakit érdekel, én az elejétől végéig felvettem az Alsóörsi bulit. A az eszköz egy Pana. DV kamera volt. A minőségéről azért sokat mond hogy esernyő alól, a nép feje fölé nyújtott kameraállvánnyal készűlt. Ennek ellenére a hangminőség nem lett rossz, és jó zoom-olásokat is sikerült elcsípnem.
Csak most sikerült beszereznem a 73-as The Gary Moore Band - Grinding Stone albumát, remek kis muzsika, igazán megérdemelne egy kicsit nagyobb elistmertséget!
Ez igen ! Már bánom, hogy nem mentem le. Azért játszhatna a keményebb korszakából is. :) A felvételeket elnézve még jó formában van, és menne neki simán...
Érdemes megnézni ezt a videót is, itt már játszották a "Don't Believe" lassúból felgyorsuló változatát. Mindenki figyelmébe ajánlanám a zenészek névsorát! :)
Napsütés az esős éjszakában!Gary Moore, szombaton, Magyarországon járt! A Hard Rock Magazin munkatársai is Alsóörs felé vették az irányt, hogy beszámolhassanak a történtekről: http://www.hardrock.hu/?q=node/6753
1. Oh Pretty Woman 2. Hard Times 3. Since I Met You Baby 4. Down The Line 5. Have You Heard 6. Mojo Boogie 7. All Your Love 8. Thirty Days 9. I Love You More Than You'll Ever Know 10. Don't Believe A Word 11. Still Got The Blues 12. Walking By Myself 13. The Blues Is Alright 14. Parisienne Walkways
A koncert valóban zseniális volt, szerencsére a megadott 75 perc helyett 105 sikerüt. Nem bántuk! Részemről még elácsorogtam volna néhány szám erejéig akár jégesőben is :)
Gary egyébként nagyon jól érezte magát nálunk. Erről a délben megtartott sajtótájékoztatón is meggyőződhtetünk, hiszen jókedvűen válaszolt a kérdéseinkre. Sok érdekességet, újdonságot mesélt, és a dupla hosszúságúra nyúlt beszélgetést követően minden kívánságot teljesített, közös fotózás, aláírás, egyebek. Kapott néhány ajándékot is... Utána még sétált egyet feleségével a parton (Balatonalmádi)...
Reméljük nem kell sokat várni az újabb hazai fellépésére! Jó lenne tényleg egy nem fesztivál fellépés is, de azt hiszem nem lehet okunk panaszra! Akik ott voltak -és nem azon fanyalogtak, hogy Gary miért nem rockzenét játszik- azoknak egész biztosan hatalmas élményt jelentett ez az este! Köszönet a szervezőknek, hogy ezt összehozták!
Valószínűleg a hét folyamán kapok majd jónéhány fotót a Gary-s eseményekről...és a sajtótájékoztató teljes anyagát is "ráncbaszedve" közzéteszem majd a honlapomon avagy valamelyik hírlevélben. (Feliratkozás a "garymoorefc@gmail.com" e-mailcímen.)
Egyébként - ha jól tudom ez volt Magyarországon az első fellépése Gary Moore-nak - miképpen tudták a szervezők "tető alá hozni" ezt a bulit??? Csupán azért kérdezem, mert egész júniusban ez az egyetlen koncertje virít a hivatalos weboldalán a tour dates között. Mindezt figyelembe véve kijelenthető, hogy nem tűnik szokványosnak. Májusban is sok fellépés volt, júliusban sok fellépés lesz, de most júniusban csak ez az 1... Ha valaki tudja kérem homályosítson fel, please! :-)
Köszi, Ő volt! Ezek szerint utasreptető volt (természetesen), nyilván polgári lajstrommal (ez ugyan ezen a képen sem látszik, de tuti), tehát semmi köze sem volt katonai Gazelle-hez. Ergo megnyugodtam:-)) Azért még utánajárok kik követték el ezt az utasreptetést. No erről ennyit, elnézést akit abszolút nem érdekelt eme eszmefuttatás...:-)
