Gazdit keres egy kistestű, rövidszőrű, alig 8 kg súlyú, bűbájosan kedves és egyben fegyelmezett, ivartalanított, oltott -féreghajtott, 11-12 hónap körüli kisfiú kutyus.
Bújós- jóindulatú, értelmes és kiegyensúlyozott idegrendszerű kis jószág, aki ideális lehet családi kutyusnak, akár gyermekek mellé is.
Ha szeretnéd ezt a kis tündérkét örökbefogadni kérlek hívd a 0620/414-0324-es számot.
A további kutyusok is gazdit keresnek, illetve néhányan közülük ideiglenes befogadót mert gyepmesteri telepen várják a segítséget: http://gallery.site.hu/u/F_Anita/ozd_gazdkeresoi/ Illetve bármilyen segítséget szívesen fogadunk! Vegyél részt megmentésükben!
Mi is gazdát keresünk egy fiatal kan kutyusnak, akit ideiglenesen befogadtunk, hogy ne kerüljön menhelyre. Aranyos kutyus, és okos is, legalábbis nagyon gyorsan tanul. Néhány nap alatt megtanult pár dolgot, és majdnem teljesen szobatiszta lett. Sajnos, mi nem tudjuk megtartani a saját kutyánk mellett. Lehetőleg olyan helyet keresünk neki, ahol nem kell egész nap egyedül lennie egy lakásban. Nagyobb kutyáktól egy kicsit tart, ezért eleinte acsarog rájuk egy kicsit, de egyébként mindenkivel jól kijön, még a macskákkal is. Sok energia van benne, ezért nem elég csak néha egy kicsit megsétáltatni, hanem alaposabban meg kell mozgatni. Ha valaki ezt vállalná, annak biztosan szerető és hű társa lenne.
Ez a két legjobb kép, amit sikerült róla készítenünk:
Macit gyepmesteri telepről mentettük altatás elől május elején. Maci közepes termetű (retriever szukámnál kisebb) kan kutyus. Érkezésekor félénk kutyus volt, a simogatást egyáltalán nem ismerte, sok ütleget kaphatott, rugótávolságnál nem jött közelebb. Hívásra hason kúszva közelített szegényke. Maci azóta oldódik, egyre kutyásabban viselkedik, nincs már megrémülve. Már várja és kéri a simit. Eddig problémamentes kutyának bizonyult, nem rág semmit, nem ugatós. Szépen várja, hogy a gazdi szóljon néhány jó szót, vagy megsimogassa. Nem erőszakos, inkább elfogadja szeretetet. Jelenleg két kutyus mellett él békességben, nyugodt kan mellett ő is békés. Szelíd, kisgyermekhez szokott. oszmun@gmail.com ; 20 335 3571
A további kutyusok is gazdit keresnek, illetve néhányan közülük ideiglenes befogadót mert gyepmesteri telepen várják a segítséget:
Sürgősen gazdit keres egy kistestű, rövid szőrű, alig 6 kg súlyú, bűbájosan kedves ugyanakkor szófogadó, ivartalanított, oltott -féreghajtott 11-12 hónap körüli tacskó keverék kislány kutyus. Ha azt mondjuk róla,hogy egy kis tündér akkor nem túlzunk. Értelmes, kiegyensúlyozott idegrendszerű, szeretetéhes és bújós kiskutya, akit bátran ajánlunk kisgyermek vagy idősebb gazdi jelölteknek egyaránt kertes házba, de akár lakásba is.
Bounty tehát egy főnyeremény aki mellett csakis boldog lehet az ember.
Ha szeretnéd ezt a kis tündérkét örökbefogadni kérlek hívd a 0620/414-0324-es számot.
A további kutyusok is gazdit keresnek, illetve néhányan közülük ideiglenes befogadót mert gyepmesteri telepen várják a segítséget:
Lapaj border collie keverék kan kutyus. Anyja terelő border collie, apja ismeretlen. Kedves, okos, játékos kutyus. Nagyon szeret labdázni.Örökbefogadási szerződéssel, ivartalanítási kötelezettséggel, oltva, féregtelenítve, chipelve keres gazdit.
Van egy Elizánk is.
Családi okok miatt Eliza ismét gazdit keres. Ivartalanított szuka, oltva, chippelve. Kedves, barátságos, bújós kutya, aki az új környezethez hamar alkalmazkodik. Gyerekekkel, emberekkel nagyon barátságos, más kutyákkal jól kijön. Elsősorban kertes házba ajánljuk, esetleg lakásba való bejárással.
Egy kutyapár:
Költözés miatt gazdit keresünk Luthrynak (7 éves keverék kan) és Norónak (7 éves... border collie kan). A kutyák együtt nőttek fel, ezért nagyon szeretnénk ha együtt is találnának új otthonra. Ivartalanítva, chipelve, oltva örökbefogadási szerződéssel várják új gazdijukat.
Bendegúz már gazdis, de vannak britpásztor kutyák (bearded collie, collie, bobtail, border collie és keverékeik), akik még keresik végleges szerető otthonukat. Tel: 06 70 324 34 0, E-mail: britpasztorsos@gmail.com - Brit Pásztorkutyák Mentése
Sziasztok!Családi okok miatt 7 tengerimalacka(fiú/lány)Sima ill rozettás, keresi új gazdáját Cegléden.Csak jó helyre.Kérésre képet tudok küldeni.Érd:klau15@citromail.hu Tel:06705038127
Gazdit keres ez a tündéri kislány cica. Pár napja sétált be egy lovardába, de sajnos ott nem tudják megtartani. Olyan leendő gazdik jelentkezését várom akik vállalják a cica ivartalaníttatását, és a rendszeres védőoltásokat. A cica egészséges, szép a szeme, szép a szőre.
Bendegúz - 2 éves, ivartalanított, chipezett bobtail kan - gazdit keres. Kedves, barátságos kutya. Cicákkal és más kutyákkal jól kijön. Határozott, következetes gazdik jelentkezését várjuk. Elsősorban kertes házba ajánljuk. Esetleg lakásba való bejárással. Érdeklődni lehet: telefonon a 30/565-4585 számon, illetve e-mailben a britpasztorsos@gmail.com címen. Brit Pásztorkutyák Fajtamentése
Tobi már gazdis, de vannak britpásztor kutyák (bearded collie, collie, bobtail, border collie és keverékeik), akik még keresik végleges szerető otthonukat. Brit Pásztorkutyák Mentése - http://www.sos.dogmania.hu Tel: 06 70 324 34 0, E-mail: britpasztorsos@gmail.com
Mary 7 és Eliza 5 éves skótjuhász keverék szuka kutyák. Anya és lánya nagyon ragaszkodnak egymáshoz, ezért együtt keresünk számukra új otthont, kertes házban, esetleg lakásba bejárással. Ivartalanítva, oltva, féregtelenítve fogadhatók örökbe. Ha örökbe szeretné fogadni őket, keressen fel minket! britpasztorsos@gmail.com, +36-70/324-3403 www.sos.dogmania.hu
BETYÁR, 8 hónapos, fiatal kan kutyus. Kedves, barátságos, tele van energiával. Nagyon jó természetű, tanulékony, okos. Már ilyen fiatalon is nagyon jól őrzi-védi a területét. Felnőttekkel, gyerekekkel egyaránt barátságos, idegenekkel szemben azonban bizalmatlan. Szeretetre éhes, jól nevelhető, fiatal kutyus Képek: http://gallery.site.hu/u/Dunaujvarosi_allatvedok/Gazdikereso_kutyusok/betyar/ Érdeklődni a 0630/474-5482-es telefonszámon lehet.
BORZAS, PULI-MUDI kev.1.5 éves,közepes kan. Végtelenül emberközpontú, tanulékony, kimondottan jó természetű kutyus. Nagyon jól szocializált, kiegyensúlyozott. Más kutyákkal barátságos, gyerekek mellé kifejezetten ajánlott! IGAZI CSALÁDI KEDVENC, ugyanakkor azonban éber jelző kutya is, de nem ugat feleslegesen. Egyáltalán nem szökős, mindig az ember társaságát keresi. Ő tényleg egy szuper kutyus, ideális társ. Szőre időnként ápolásra szorul. Képek: http://gallery.site.hu/u/Dunaujvarosi_allatvedok/Gazdikereso_kutyusok/BORZAS/ Érdeklődni a 0630/474-5482-es telefonszámon lehet.
BRUNO, csau-csau kev. kan,1 éves Nyugodt, jól szocializált, ember és gyerekszerető kutyus. Pórázon nagyon szépen vezethető. Más kutyákkal is barátságos, nem agresszív. Képek: http://gallery.site.hu/u/Dunaujvarosi_allatvedok/Gazdikereso_kutyusok/BRUNO2/ Érdeklődni a 0630/474-5482-es telefonszámon lehet.
CSOKI ! Tacskó kev. kan kutyus, 10 hónapos. Ő előző Hilda testvére. Ugyanolyan kedves, barátságos és ugyanúgy nagyon nehéz körülmények között él. Kölyökkorától kezdve egy láncon élte az életét. Vékonycsontú, mozgékony fiúcska. Nagy szüksége lenne egy szerető , simogatós, gondos gazdira, ahol minden nap ő is jóllakhat és szabadon futkározhat. Képek: http://gallery.site.hu/u/Dunaujvarosi_allatvedok/Gazdikereso_kutyusok/CSOKI/ Érdeklődni a 06 20 611 36 48 -es telefonszámon lehet.
EMMA, Különlegesen szép, fiatal szukácska. Nagyon kedves, barátságos, játékos, közepes termetű. Jól kezelhető, tanulékony, szeretetéhes kutyuska. Felnőttekkel, gyerekekkel egyaránt barátságos. Igazi családi kedvenc, ugyanakkor azonban jó jelző kutyus is. Képek: http://gallery.site.hu/u/Dunaujvarosi_allatvedok/Gazdikereso_kutyusok/EMMA/ Érdeklődni a 0630/474-5482-es telefonszámon lehet.
HILDA, Tacsi keverék, 10 hónapos szuka kutyus. Nagyon szép, kedves, barátságos, szeretetre vágyó kislány. Egy nagyon szerény körülmények között élő családnál született . Nem kényeztette el az élet. Gondos, szerető, simogatós gazdit keresünk számára, ahol rendesen ellátják és minden nap jóllakhat Képek: http://gallery.site.hu/u/Dunaujvarosi_allatvedok/Gazdikereso_kutyusok/HILDA/ Érdeklődni a 06 20 611 36 48 -es telefonszámon lehet.
KAKASOS, 4 éves, nagyon szép, közepes méretű kan kutyus. Nyugodt természetű,nagyon hűséges. Emberekkel először bizalmatlan, azonban akit megszeret azt feltétel nélkül szereti, engedelmeskedik neki. Baromfit elzárva kell mellette tartani, mert bizony azokat megkergeti. Nem kötekedő, de más kan kutya mellé nem ajánlott. Területét nagyon lelkiismeretesen őrzi, mindenre figyel. Szereti a simogatást, foglalkozást , nagyon szeretetéhes. Egy igazi, gondos és szerető gazdira vár,akiben bízhat és nem hagyja el. Ezt ez a kutyus nagyon megérdemelné és meghálálná. Képek: http://gallery.site.hu/u/Dunaujvarosi_allatvedok/Gazdikereso_kutyusok/KAKASOS/ Érdeklődni a 0630/474-5482-es telefonszámon lehet.
LŐRINC, 10 hónapos mini NÉMETJUH.kev kan kutyus. Térdig érő méretekkel rendelkezik és nem fog már nagyobbra nőni.Kb.15-16 kg-os Játékos, barátságos, nagy bohóc kutyus. Felnőttekkel, gyerekekkel egyaránt szeret játszani. Nagyon szeretetigényes, a gondoskodást, foglalkozást nagy-nagy hűséggel és boldogan viszonozza. Gyerekek mellé is lehet nyugodtan vinni Képek: http://gallery.site.hu/u/Dunaujvarosi_allatvedok/Gazdikereso_kutyusok/LORINC/ Érdeklődni a 0630/474-5482-es telefonszámon lehet.
Matyi, Kedves bohókás kb: 3 éves , közepes termetű kan. Gazdája meghalt, az örökösnek nem kellett, így uj , megbízható otthont keres. Pórázon szépen sétál, abszolút szocializált kutyus. Nem szökős, hűségesen ragaszkodik otthonához. Tökéletes természettel, szeretet éhesen várja megmentőjét. Alap vezényszavakat ismeri. Igazi családi kedvencnek való. Más kutyákkal nem foglalkozik,de a kankutyákat nem kedveli, abszolút az ember a barátja. Képek: http://gallery.site.hu/u/Dunaujvarosi_allatvedok/Gazdikereso_kutyusok/MATYI/ Érdeklődni a 0630/474-5482-es telefonszámon lehet.
TRIXI, 1.5 éves németjuhász kev. szuka Nagyon kedves, ragaszkodó, nem agresszív kislány kutyus. Gazdájánál láncon élte eddigi rövid kis életét. Jó jelző, barátságos, családbarát kutyus, ugyanakkor azonban mindenre figyel, nagyon tanulékony kutyus. Képek: http://gallery.site.hu/u/Dunaujvarosi_allatvedok/Gazdikereso_kutyusok/Nemetjuh/ Érdeklődni a 0630/474-5482-es telefonszámon lehet.
PÖRGŐ, 1 éves, kan. Aranyos, kedves, játékos, tele energiával. Nagyon éber, jó jelző kutyus. Felnőttekkel, gyerekekkel egyaránt barátságos. A szeretetet, gondoskodást nagy hálával és örömmel viszonozza. Súlya Kb: 20-25kg Képek: http://gallery.site.hu/u/Dunaujvarosi_allatvedok/Gazdikereso_kutyusok/PORGO/ Érdeklődni a 0630/474-5482-es telefonszámon lehet.
SZEDERKE, Kedves középtermetű szuka, 1 éves. Szelíd, barátságos, nyugodt természetü kutyus Imádja a szabadságot és az embereket. Más szuka kutyákkal azonban nem barátságos. Képek: http://gallery.site.hu/u/Dunaujvarosi_allatvedok/Gazdikereso_kutyusok/SZEDERKE/ Érdeklődni a 0630/474-5482-es telefonszámon lehet.
TOSCHA 1 éves SZÁNHUZÓ kev. kan kutyus, Közepes termetű,dús szőrzetű, zsemleszínű, nagyon szép kan. Talán nincs is egy éves még. Szófogadó,kiegyensúlyozott,emberekkel , gyerekekkel barátságos . A szeretetet, foglalkozást nagyon szereti és igényli ezért azonban borzasztóan hálás is. Másik kankutya mellé nem ajánljuk mert velük azonban eléggé türelmetlen. Pórázon is nagyon szépen sétál, jól szocializált kutyus. Képek: http://gallery.site.hu/u/Dunaujvarosi_allatvedok/Gazdikereso_kutyusok/toscha/ Érdeklődni a 0630/474-5482-es telefonszámon lehet.
BORZAS, PULI-MUDI kev.1.5 éves,közepes kan. Végtelenül emberközpontú, tanulékony, kimondottan jó természetű kutyus. Nagyon jól szocializált, kiegyensúlyozott. Más kutyákkal barátságos, gyerekek mellé kifejezetten ajánlott! IGAZI CSALÁDI KEDVENC, ugyanakkor azonban éber jelző kutya is, de nem ugat feleslegesen. Egyáltalán nem szökős, mindig az ember társaságát keresi. Ő tényleg egy szuper kutyus, ideális társ. Szőre időnként ápolásra szorul. Képek: http://gallery.site.hu/u/Dunaujvarosi_allatvedok/Gazdikereso_kutyusok/BORZAS/ Érdeklődni a 0630/474-5482-es telefonszámon lehet.
BETYÁR, 8 hónapos, fiatal kan kutyus. Kedves, barátságos, tele van energiával. Nagyon jó természetű, tanulékony, okos. Már ilyen fiatalon is nagyon jól őrzi-védi a területét. Felnőttekkel, gyerekekkel egyaránt barátságos, idegenekkel szemben azonban bizalmatlan. Szeretetre éhes, jól nevelhető, fiatal kutyus Képek: http://gallery.site.hu/u/Dunaujvarosi_allatvedok/Gazdikereso_kutyusok/betyar/ Érdeklődni a 0630/474-5482-es telefonszámon lehet.
Tobi 10 hónap körüli, kedves border collie keverék kan. Kissé félős, de ha oldódik, akkor határozottá válik. Más kutyákkal jól kijön. Féregtelenítve, oltva, chipelve, ivartalanítva örökbefogadási szerződéssel várja végleges gazdiját. Tel: 06 70 324 34 0, E-mail: britpasztorsos@gmail.com www.sos.dogmania.hu
Defekt egy közel 2 éves welsh terrier keverék ivartalan kanocska.
"Közepes méretű viszont hihetetlen humorérzékkel rendelkező kis vigyori. Nagy mozgásigénnyel rendelkezik viszont nagyokat lehet vele játszani mivel szívesen hozza vissza az eldobott játékokat és a folyamatos csalogat játszani, ez érdekében akár az ölembe vagy a kezembe is belerakja az eldobni kívánt játékot. Amikor alszik olyan mind egy fotelba rakott plüsskutya, néha viszont csak nevetek az adott póz neki hogy lehet kényelmes. Ő nagyon jókedvű, kiegyensúlyozott és rendkívül barátságos, dögönyözni való ebzet, aki 24 órán keresztül lesi a gazdi mikor fordít rá egy kis időt. Ami probléma viszont van vele, hogy nehezen viseli az egyedül létet, kezdetben rövid ideig sírdogál és megpróbál a gazdi után menni, ez a sajnos akkor is előfordul ha egy másik kutyát lát meg mert azonnal játszani akar vele. Véleményem szerint az Önök kutyusával is nagy játékokat csapnának, amit szinte öröm nézni is. Egy igazi kis ugri-bugri aki nem várja meg még lehajolnak hozzá hanem kétlábon toporzékol és kéri a simogatást, ha ülök akkor a fejét teszi az ölembe." Oltva, ivartalanítva várja a tömeges jelentkezőket. Defektről érdeklődni a 06-30-998-3947 Képei: http://gallery.site.hu/u/F_Anita/Defekt/
Költözés miatt gazdit keresünk Luthrynak ( 7 éves keverék kan) és Norónak (7 éves border collie kan). A kutyák együtt nőttek fel, ezért nagyon szeretnénk ha együtt is találnának új otthonra. Ivartalanítva, chipelve, oltva örökbefogadási szerződéssel várják új gazdijukat.
Mia, 11 hónapos border collie keverék szuka kutya sürgősen új gazdit keres. Kedves, bújós kutya. Keresi az ember társaságát. Eddigi életéből kimaradt a tanulás, pedig nagyon vágyik rá. Sportos, aktív, tapasztalt kutyás gazdit keresünk számára. Ivartalanítás után, örökbefogadási szerződéssel költözhet végleges gazdájához. Érdeklődni: 70/324-3403 (Brit Pásztorkutyák Fajtamentése)
Móron talált kutyus gazdit keres. Állatorvos szerint labrador-beagle keverék, kb. 8-10 hetes kan. Az arca, a füle és az alkata beagles, a színe labradoros. Érdeklődni: 20/ 960-9060, 20/576-1916
A mi házunk közelében napok óta "csövezik" egy középtermetű, fiatal kutya, én úgy láttam, hogy lány. Látszólag egészséges, és elég jó kondícióban van. Rövid, sima szőre van, alapvetően fekete, de van egy fehér mellénye, és a tappancsain is fehér "titokzokni". A fülei elég hegyesek és felfelé állnak, a nyaka két oldala pedig inkább szürke. Barna nyakörv van rajta, de azonosító nincs, így hát néhány kislány segítségével (tőlük nem félt annyira) rátettünk egy pórázt, és elvittem az állatorvoshoz, hátha van benne chip, de nem találtak ilyet. A pórázon nagyon jól viselkedett, és a mi kutyánkkal is barátságos volt. Más kutyások mondták, hogy tudják, kié, ezért hazavittem. Az állítólagos gazda szerint három hónapja van náluk, és nem bánnak vele rosszul, de ennek ellenére nem tudta rátenni a saját pórázát, még úgy sem, hogy a kutya az enyémen volt. Végül én cseréltem ki a pórázt, és a kutya ott maradt, de ma reggel megint a házunk közelében volt. Ezek után nem hiszem, hogy megint vissza kellene vinnünk oda. Azt sem szeretném, ha a sintérek vinnék el. Ezért írom meg ezt, hátha valaki befogadná ezt a jószágot. Utoljára a 18. kerületben volt (Budapesten), a Ferenc utca 58. előtt (a Kakas étterem közelében). De ha valaki nem tud odamenni, viszont szívesen befogadná, és gondoskodna róla, akkor adjon nekem egy címet vagy telefonszámot!
Frici, fajtatiszta 9 éves barna bearded collie kan új gazdit keres. Ózdról, gazdától került a fajtamentéshez. Most ideiglenes befogadónál van, ivartalanítva lett, kozmetikában is járt (le lett nyírva a szőre, mert az előző gazdi nem gondozta), oltások, féregtelenítés, stb. Frici barátságos energikus kutyus. Emberekkel végtelenül kedves, más kutyákkal, cicákkal jól kijön. Főként kertes házba ajánljuk, lakásba való bejárással. Szerető, türelmes gazdit és végleges otthont keresünk neki. További információ: Pram Mónika, 06-30/565-4585, moni@pram.hu
Sziasztok! Sürgősen keresek két fiatal tengerimalacnak gazdit Budapesten! Színük: fekete-barna, és egy kis fehér van bennük. Akit érdekel pls jelentkezzen!!!
Sziasztok! Sürgősen gazdit keres 5 pulikeverék kiskutya! Most 4 hetesek és ha nem lesz gazdijuk (a mamakutya gazdija nem tudja megtartani őket) akkor menhely vagy altatás vár rájuk :( 3 fekete (némi fehérrel, és 2 barna mint a mamájuk) a pulinál nem lesznek nagyobbak mivel a papa még kisebb is, sem a mama sem a papa nem ugatós de jó házőrzők. A szomszédunkban vannak. borzamoni@gmail.com
"2010-01-23-áig csak eredeti gazdáját keresi. Utána oltva, ivartalanítva, chizepve fogadható örökbe családi környezetbe, örökbefogadási nyilatkozattal."
Ezt ő maga mondta? Vagy ha nem, akkor ki döntötte el, és milyen jogon?
név: Kincsem nem: szuka kor: 1.5 éves szín: arany fajta: golden retriever leírás (jellem/küllem): megjegyzés: 2010-01-09-én találták Gátéron. 2010-01-23-áig csak eredeti gazdáját keresi. Utána oltva, ivartalanítva, chizepve fogadható örökbe családi környezetbe, örökbefogadási nyilatkozattal.
Érdeklődni lehet:
06-20/59-333-80
06-20/526-0331 06-20/526-2703
info@retrieverhelp.hu További képek: http://gallery.site.hu/u/RR_-_Retriever_Rescue/1gazdatkeres/kincsem Kincsem fóruma: http://www.retrieverhelp.hu/phpBB3/viewtopic.php?f=5&t=220
Szerető gazdát keresek fajtiszta, gyönyörű hófehér ivartalanított fiú (34 cm magas) közép spitz kutyámnak. Családtag találta 1,5 éve, de kerítés hiányában a szomszédok fenyegetésére hozzám került. Sajnos a már meglévő kutyáinkkal egyáltalán nem fér meg, így-e hányattatott sorsú, gyönyörű kutyának új helyet kell találnunk. Jerry 5 éves, a gazdiját körül rajongó kutyus. Olyan gazdit keresünk, aki ismeri ezt a fajtát és kizárólag ő az egyetlen kutyája. Sem kutya, sem macska, sem kis gyermek mellé nem adható, de kertes házban bennlakással, vagy lakásban is szépen megvan. Nem rongál, és egyáltalán nem hullik gyönyörű szőre, de szőrét fésülgetni kell, amit nagyon szeret. Imádja, ha foglalkoznak vele, és gazdiját tűzön-vízen át rajongva védelmezi. Jerry Budapesten, Csepelen van.
Érdeklődni lehet: 30/300-8587 és 30/330-6675 számokon