Hagytak elég időt rá, hogy a szakértőivel minden dokumentációt elkészíttessen, ami az ő verzóját alátámasztja.Rögtön nekiláttak a gyártásnak,mindent valószínű átkönyveltek, ez a legegyszerübb, a hülye is tudja.
Miért nem nézik a vagyongyarapodást, mint az egyszerű, kis-és középvállalkozóknál, akiket le akarnak húzni?Csoda, hogy nem szakadt le a stúdió teteje, annyit hazudott!
A brókerbotrány fejleményeként a múlt héten kiderült, hogy a Forró Tamás és felesége tulajdonában álló Tízezer Kft. számlájára egy off-shore cégen és Kulcsár Attila egyik arab kapcsolatán keresztül összesen 164 millió forint érkezett. 64 milliót El Abed Hassan juttatta el a számlára, a másik 100 millió forint az állítólagosan pénzmosásra használt Montrade-en keresztül jutott az akkor Britton Kft. tualjdonú Tízezerhez.
Mint Forró elmondta: ő is a sajtóból értesült először, hogy honnan érkeztek a pénzek a Kft számlájára. Aztán kiderítette - és ezt bizonyította a rendőrségen is -, hogy az a cég 56 százalékot birtokló tulajdonosa fizette be mint tagi kölcsönt. De ez a pénz vissza is tért a Tízezer Kft számlájáról a tulajdonoséhoz.
Most már értem. Tagi kölcsön volt. Szír férfiak szoktak kp-ben tagi kölcsönöket befizetni.
A szóvégek nyomatékosítása, kettőzése, a monoton szövegfelmondás egy olyan embere esetében, akinek a szó a kenyere, betanult szöveg.
Egyébként hülyének lenni szabad, ez még nem büntetendő.
Friderikusz Sándor kérdésére, hogy miért kívánja végleg elhagyni a képernyőt Forró kifejtette, ő már ezt régebbről tervezi, művészeti galériát nyitott, és a továbbiakban ebből akar megélni."
Vajon honnét privatizálta össze Tamás a művészeti gallériához való anyagot? Biztos, majdani forgalma milliárdos tételekben megy. Vajon mikor tanulta ki ezt a galléria izét?
Nem a K&H Equitiesben kitört brókerbotrányból származó 164 millió forint landolt a Tízezer Kft. számláján, és erről tanúskodtam a rendőrségen, mondta el Forró Tamás a Szólás Szabadsága című műsorban vasárnap este. Forró elmondta, Kulcsár Attilával 2000-ben került üzleti kapcsolatba, amikor a bróker a Világgazdaságot segített megmenteni.
Nem gyanúsítottként, hanem tanúként volt jelen Forró a rendőrségen, ahol állítása szerint forintra pontosan el tudott számolni azzal a 164 millió forinttal, amit korábbi hírek szerint a K&H Equitiesnél történt sikkasztásokból származtak - mondta el Forró Tamás a Szólás Szabadsága című műsornak az m1-en vasárnap.
164 millió érkezett
A brókerbotrány fejleményeként a múlt héten kiderült, hogy a Forró Tamás és felesége tulajdonában álló Tízezer Kft. számlájára egy off-shore cégen és Kulcsár Attila egyik arab kapcsolatán keresztül összesen 164 millió forint érkezett. 64 milliót El Abed Hassan juttatta el a számlára, a másik 100 millió forint az állítólagosan pénzmosásra használt Montrade-en keresztül jutott az akkor Britton Kft. tualjdonú Tízezerhez.
Mint Forró elmondta: ő is a sajtóból értesült először, hogy honnan érkeztek a pénzek a Kft számlájára. Aztán kiderítette - és ezt bizonyította a rendőrségen is -, hogy az a cég 56 százalékot birtokló tulajdonosa fizette be mint tagi kölcsönt. De ez a pénz vissza is tért a Tízezer Kft számlájáról a tulajdonoséhoz.
Kulcsár Attilával való kapcsolatáról Forró elárulta: 1999 óta ismeri, üzleti kapcsolatba pedig 2000-ben került a brókerbotrány fő gyanúsítottjával, a most Bécsben előzetesben lévő Kulcsárral.
A amatőr sajtó és politika
Az újságíró-üzletembernek akkor segített befektetőként Kulcsár, amikor az Orbán-kormány alatt veszélybe került a Forró tulajdonában álló Zöld Újság Rt., amely kiadta a Világgazdaságot. Kulcsár Attila ebben az időben közel állt ahhoz a befektetői körhöz, amelynek neve felmerült a K&H Equities-ügy kapcsán, de semmi köze sincs a sikkasztáshoz, mondta Forró.
Forró a K&H Equitiesnél kitört brókerbotránnyal kapcsolatban elmondta: "Az amatőr magyarországi sajtó és politika eldob egy malomkövet, ami aztán mindenkit letarol. Igy vagyok én is."
A művészeté a jövő
Friderikusz Sándor kérdésére, hogy miért kívánja végleg elhagyni a képernyőt Forró kifejtette, ő már ezt régebbről tervezi, művészeti galériát nyitott, és a továbbiakban ebből akar megélni."
Egy nem zsidó, aki zsidónak mondja magát: megbocsáthatatlan! És édes az is, hogy van itt valaki, aki tudja, hogy nem az. Eddig az volt a divat, hogy tudták, hogy ki a zsidó, most már azt is vizsgálják, hogy ki nem az. Szépen vagyunk.
Foglalkozása: riporter?
Forró Tamás üzletemberi és médiakarriere
Magyar Narancs
2003. október 15., szerda 9:43
A brókerbotrány fejleményeként a múlt héten kiderült, hogy a Forró Tamás és felesége tulajdonában álló Tízezer Kft. számlájára egy off-shore cégen és Kulcsár Attila egyik arab kapcsolatán keresztül összesen 164 millió forint érkezett. Az alábbi villám-pályaképben Forró harmincéves újságírói és közel másfél évtizedes üzletemberi karriere alapján vizsgáljuk, miként került kapcsolatba az ismert médiaszemély a K&H-botrány szereploivel.
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének!
Nyomtatható változat a támogatásával
h i r d e t é s
Forró Tamás újságírói pályafutása a Magyar Rádióban indult, melynek tíz éven át volt a szolnoki tudósítója; életútjának 70-es, 80-as évekbeli ismeroi "kemény, igazságkereso" újságíróként jellemezték. 1985-ben a hírek szerint azért távozott Szolnokról, mert a megyei pártvezetés rossz néven vette, hogy élt a pártállamban eloször adódó lehetoséggel, és független jelöltként indult az akkori országgyulési választáson; így került Budapestre, a rádió Krónika rovatához.
A rádióriporter
Forró egyik korabeli ismerose szerint rádióriporterként a legtermészetesebb módon olyan dolgokat engedett meg magának, aminek "negyedrészéért is bocsátottak el újságírókat, ám az általa kikészített vezetokön mindenki röhögött". Forrásunk szerint Forró újságírói és üzletemberi tevékenységének közös jellemzoje, hogy "mindig tudta, meddig mehet el anélkül, hogy megütné a bokáját". A riportersége legsikeresebb idoszakában vele dolgozó Havas Henrik erre másképp emlékszik: "Elofordult, hogy nagyon is megütötte a bokáját. Emlékezetes interjújában arról faggatott egy hadgyakorlaton föl-alá rohangáló munkásort, hogy minek futkos itt a hoségben, ahelyett, hogy otthon ülne a családdal, vagy futballmeccsre menne. Kádár állítólag orjöngött, és bár o volt A Hét egyik legfoglalkoztatottabb riportere, simán letiltották." Forró rádiós pályafutásának csúcspontja minden bizonnyal a Havassal közösen elindított Elso kézbol volt, melyre az utóbbi így emlékszik vissza: "Nyugodtan szisszenjenek fel a mélyen tisztelt publicisták, de állítom, hogy mi ketten megújítottuk a rendszerváltás idoszakában a rádiót. Mi hívtunk be eloször éloben vitatkozni politikusokat, nálunk szólalt meg eloször a teljes Fidesz-vezérkar és Mécs Imre és még sorolhatnám."
Forró Budapestre kerülve egyre nagyobb fontosságot tulajdonított a késobb busás hasznot hajtó kapcsolatrendszere kiépítésének. A Krónika-musorok, a 168 óra, illetve az Elso kézbol révén bovülo ismeretségi köre már ekkor sem csak az országos politikai "potentátokra" terjedt ki, hanem az éledezo magyar újkapitalizmus úttöroire is. "1988-89-ben Németh Miklós súgott neki, de nem sokkal késobb már tegezodött Torgyánnal is" - meséli névtelenséget kéro ismerose. Havas Henrik így emlékszik a kapcsolati tokefelhalmozás idoszakára: "Munkánk során mindenkivel találkoztunk, aki számított, és ezeket a kapcsolatokat lehetett kamatoztatni az üzleti életben is." A kapcsolatépítésben mérföldkövet jelentett az 1989 nyarán induló Nap TV musora, melynek elso két frontembere Forró és Havas volt, és melynek stabil anyagi hátterét végül a Gyárfás Tamás vezette Sport Plusz Kft. teremtette meg.
A médiacápa és a PB-maci
Forró elso nagyszabású vállalkozásai az írott sajtóhoz kapcsolódtak. A Privát Profit (PP) címu üzleti lap elindítása és a Világgazdaság (VG) címu napilap megszerzése jelezte: tudatosan törekszik a rendszerváltás során kialakuló üzletemberréteg piacának megszerzésére. Forró máig vitatott üzleti karrierjérol Havas a következoket mondta a Narancsnak: "Tragikomikusnak tartom, amikor egy bulvárlap nevenincs újságírója eltanácsolja Forrót a pályáról, egy másik senkiházi pedig felteszi azt a rettenetesen hülye kérdést, hogy o miért nem keres milliókat. Én még emlékszem arra, amikor Forró egy aktatáskából foszerkesztette a PP-t, és talán nem sértodik meg, ha elmondom, hogy az elso nyomdaszámlához még tolem is kért kölcsön."
A VG privatizációjáról kevésbé romantikus képet adott egy, Forrót az adott idoszakban jól ismero forrásunk: "Az addigi fizetések többszörösét ígérve nyert meg magának számos munkatársat, majd postabanki tokebevonással létrehozta a Zöld Újság (ZÚ) Rt.-t." A VG késobbi sikerszakasza igazolta a Forró mellett dönto újságírókat: a tulajdonos politikai és üzleti kapcsolatai révén a lap naprakész, jól értesült orgánummá vált, a szerkesztok és az újságírók többségének a fizetése meghaladta a piaci átlagot, ráadásul a VG nyereséges vállalkozás lett. Forró üzleti érzéke lapkiadóként is megmutatkozott. "A VG vásárlóinak dönto része elofizeto volt, és közvetlenül a ZÚ 1991-es megalapítása után, amikor a frissen privatizált vagy újonnan indult sajtótermékek még nem foglalkoztak ilyesmivel, Forró kikérte az elofizetoi névsort a postától. Konstatálva, hogy az elofizetok nagy részét közületek, elsosorban üzleti szervezetek teszik ki, amelyek a lapok megrendelésekor nem túlzottan költségérzékenyek, 70 százalékos áremelésre határozta el magát. Ebbe egy kevésbé tudatos üzletpolitikával dolgozó lap belerokkant volna, de a VG meg sem érezte" - emlékszik vissza egykori közeli ismerose.
A kilencvenes évek közepére Forró - a korabeli hírek szerint több száz millió forintért - megvált médiaérdekeltségeinek nagy részétol. Az 1994-ben külön sajtóholding-kezelo társaságot, a Portfóliókezelo Rt.-t (P&B) létrehozó Postabank (PB) ekkor két leánycégén, a PB Press Hirdetésszervezo és Reklám Rt.-n, illetve a Press 2000 Kft.-n keresztül a Zöld Újság Rt. részvényeinek 52 százalékát birtokolta. Ezzel magyarázható, hogy a ZÚ igazgatóságában (it) és felügyelobizottságában többen megfordultak a PB sajtóholdingjának irányítói közül, így 1991-tol egészen 1999-ig it-tag volt Murányi Róbert, a P&B elso elnöke és az anyabank második embere, a felügyelobizottságban (fb) pedig 1994 és 2000 között ott ült Kende Péter, a P&B elso vezérigazgatója, politikai ponyvaregényszerzo. Forró és Princz Gábor kapcsolatai ennél azonban kiterjedtebbek voltak: a Forró és a felesége által még 1989-ben alapított Forka Kft. fb-jének egy tagját 1992-93-ban a PB delegálta, amely egyébként nagylelku támogatója volt Forró Tamás lánya, Judit autóversenyzoi pályafutásának; továbbá a régiségkereskedoként is sikeres Forró és a bankelnöki tisztségbol akkor már távozott Princz 2000-ben közös galériát nyitott Szentendrén. (Lásd: HVG, 2002. november 23.)
A PB-sajtóbirodalom muködését ismerok szerint Forró - aki a VG Princz-korszaka idején végig megorizte a lap operatív irányítását - egyenrangú partnerként tárgyalt a bankvezérrel. "Ha Princzen múlt volna, a VG sosem robbantja ki a Tocsik-botrányt" - véli az események neve elhallgatását kéro ismeroje, aki szerint Forrónak egész napos vita során sikerült meggyoznie Princzet, hogy a lapnak közölnie kell az anyagot. (Más forrásunk szerint viszont az anyag hónapokig hevert a szerkesztoségben, és a lap csak akkor szánta el magát a közlésre, amikor hírét vette, hogy a Figyelo címu hetilaphoz is eljutottak a dokumentumok.) A postabanki kapcsolat azonban korántsem tett jót Forró szakmai hírnevének: a Princz Gáborral annak bankelnöki bukása után is fenntartott szoros kapcsolata máig beárnyékolja médiabeli tevékenységét.
A Postabanktól a brókerügyig
A Postabank ZÚ-beli jelenléte 1998 után sok fejfájást okozott Forrónak, hiszen Princz Gábor leváltását követoen az állami milliárdokkal konszolidált bank élére Auth Henrik személyében a Fidesz-kormány nevezett ki elnököt. Forró, bár ismeroi szerint "mindegyik politikai pártnál rendelkezett jóakarókkal", információink szerint a választási kampányokban a szocialistákat látta el tanácsokkal, így villámgyorsan összerúgta a port az "egész pályás letámadás" lebonyolításán ügyködo jobboldali kormánnyal. "Miután a VG-ben napvilágot látott Simicska Lajos feleségének a Szerencsejáték Rt.-nél betöltött pozícióját megszellozteto írás, a Fidesz hadjáratot kezdett Forró és felesége kiszorítására mindenhonnan, ahová a kormányzat keze elért" - emlékszik vissza a házaspár ismerose. Forró feleségének, Kovács Katalinnak távoznia kellett a Szerencsejáték Rt. hirdetésszervezését bonyolító Fortuna Kft. élérol, a köztévé alelnöke, Feledy Péter pedig eltiltotta Forrót a Nap-kelte musorvezetésétol; a Postabank korábban jól jövedelmezo jelenléte az üzletember VG-beli pozícióit fenyegette, hiszen a bank - két leánycégén keresztül - a lapot kiadó ZÚ Rt. többségi tulajdonosa volt. 2000 tavaszán, a Magyar Nemzet nevének a Fidesz közeli Mahirhoz játszása idején szívósan tartották magukat azok a híresztelések, melyek szerint a VG-re hasonló jövo vár. A terv végül egy Forrótól független polgári pernek és egy részvényátruházási procedúrának köszönhetoen hiúsult meg: a PB tudniillik 1995-ben helyezte a Press 2000 Kft.-hez ZÚ-papírjai nagy részét, egy 39,5 százalékos részvénycsomagot. A Zöld Újság kisebbségi tulajdonosa, a holland VNU Budapest Lapkiadó Rt. bírósághoz fordult, mert a tranzakció során nem élhetett elovásárlási jogával, a bíróság pedig a jogeros ítéletig letétbe helyeztette a vitatott csomagot. Ezt kihasználva a ZÚ 2000. május 19-i rendkívüli közgyulése úgy döntött, hogy a négy nappal késobb megtartott rendes közgyulésen a PB csak a vita tárgyát nem képezo, 12,5 százalékos részvénycsomagjával szavazhat. A döntés ellen nem csupán a PB, de perbéli ellenfele, a VNU is tiltakozott; ám a 30,8 százalékos részesedésével egy csapásra többségi tulajdonossá váló Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) képviseloi megszavazták a módosítást; négy nappal késobb pedig - a Postabank képviseloinek tiltakozása ellenére - három évre újraválasztották az rt. vezetoit, közöttük Forró Tamás elnököt, aki egyben a társaság vezérigazgatója is lett.
Néhány nappal korábban kezdodött meg Forrónak az MGYOSZ-részvények megszerzésére irá-nyuló manovere, amely vázlatosan a következoképpen zajlott: az MGYOSZ egy általa megvásárolt társaságba, a KH Invest Befekte-tési Tanácsadó Kft.-be apportálta ZÚ-papírjait (ezáltal vélték kiiktathatónak a VNU elovásárlási jogát). Az MGYOSZ 2000. május 18-án (egy nappal a ZÚ Rt. rend-kívüli közgyulése elott) lett a KH Invest 77 százalékos tulajdonosa; egy héttel késobb tulajdoni hányada 97 százalékra nott.
A KH Investet 1999 májusában alapították; elso ügyvezetoje és tulajdonosa az idén nyáron kipattant brókerbotrány kulcsfigurája, Kulcsár Attila volt, aki 1999 augusztus végén távozott a cégtol, ám a barátnojeként emlegetett Matics Brigitta továbbra is tulajdonos maradt. Alig másfél hónappal az MGYOSZ akciója után, 2000. július 4-én a Forró Tamás és felesége tulajdonában álló Tízezer Kft. megvásárolta az MGYOSZ-tól a KH Invest 97 százalékos tulajdonrészét. 2000. augusztus 7-tol a Forró házaspár, valamint a brókerbotrány Britton Rt.-s vonatkozá-saiban érintett Kerék Csaba a KH Invest fb-tagjai lettek, és ügyvezetové a kisebbségi tulajdonost, Matics Brigittát választották. Alig három héttel a KH Invest felvásárlása után a Tízezer Kft.-be szállt be többségi tulajdonosként Matics Brigitta; a Forró házaspár kezén ekkortól csak a Tízezer Kft. 18 százaléka maradt. A tranzakció jó része szeptemberig rejtve maradt a nyilvánosság elott; ekkor vált világossá, hogy Forró az MGYOSZ-papírok felvásárlásával kívánta megelozni a VG kiadói jogának Mahirhoz játszását. (A VG körüli küzdelemrol lásd például: A Postabank pert helyezett kilátásba, Magyar Hírlap, 2000. május 31.; Részvénykeringo, HVG, 2000. június 3.)
Forró Tamás a szombati Magyar Nemzetnek nyilatkozva közölte: a KH Investnek a részvények vándoroltatásában nem volt szerepe, továbbá megerosítette a Klub Rádióban elhangzott azon múlt heti állítását, miszerint a Montrade Ltd. elnevezésu off-shore cégen és Kulcsár elhíresült arab kapcsolatán keresztül a Tízezer Kft.-hez érkezett 164 millió forint "tagi kölcsön" volt. Arról, hogy ez esetben miért volt szükség a Montrade és El Abed Hassan bevonására, Forró Tamás szerint Matics Brigittánál, a Tízezer Kft. "akkori 56 százalékos tulajdonosánál" célszeru érdeklodni.
Forró Tamás a Narancs meg-keresésére közölte: újságírói és üzletemberi pályafutásáról, a Tízezer Kft.-hez érkezett pénzrol a tanú-kihallgatást követoen kíván lapunknak nyilatkozni.
Gavra Gábor
Egy férfi, két eset
Vándor Ágnes újságíró két alkalommal foglalkozott Forró Tamás Nap-kelte-béli szerepléseivel: 1997 januárjában az ÉS hasábjain, 2003 márciusában pedig egy az ORTT-hez benyújtott panaszában. Mindkét kifogásolt interjú a Postabankhoz kötheto. 1996 novemberében Forró a részben a PB által létrehozott Police Alapítvány elnökét és az annak tevékenységét kifogásoló Független Rendorszakszervezet fotitkárát kérdezte, és Vándor szerint elfogult volt a Police Alapítvány javára; témánk szempontjából azonban ennél érdekesebb, hogy - mint Vándor cikkébol kiderül - Forró Tamás nem járult hozzá a vele ez ügyben készített interjú közléséhez, kijelentve, hogy a tevékenységét ért kifogás hátterében a PB-vel feltunoen bo terjedelemben foglalkozó hetilap túlbuzgósága áll. Forró a cikk szerint egyértelmuvé tette, hogy "üzleti érdekeltségeit tekintve a Postabank érdekköréhez tartozik".
Ugyancsak egy PB-ügyben bemutatott Forró-produkciót kifogásolt Vándor idén márciusban az ORTT-hez eljuttatott panaszában, melyet a Panaszbizottság április 16-án megalapozottnak talált. Az inkriminált Kereszttuzben címu musorban Forró Fekete Gy. Attila és Bartus László újságírók társaságában Auth Henriket, a PB Princz utáni (volt) elnökét kérdezte, felütésként azt szegezve az egykori bankelnöknek, hogy "csupán ido kérdése, hogy a gyanúsítottak közé kerüljön". A riporter ugyanakkor elhárította Auth azon javaslatát, miszerint szerencsésebb volna, ha Forró postabankos érdekeltségeinek rövid ismertetését követoen térnének rá a Postabank 1998 utáni túlkonszolidálásának ügyére.
A Panaszbizottság megállapította: Vándor Ágnes beadványa, hogy tudniillik Forró "külso szemlélo számára is egyértelmu vehemenciával támadta Auth Henriket", megalapozott. A tanács "rendkívül aggályosnak tartja, ha a musor szerkesztoje érintettségre tekintet nélkül lehetové teszi bárkinek is a közremuködését egy kérdés fejtegetésében. Ez ugyanis - mint az adott konkrét és panasz tárgyát képezo musorszámban meg is valósult - valóban veszélyezteti a kiegyensúlyozott és tárgyilagos tájékoztatást" - fogalmaz a Panaszbizottság nyilatkozata.
Kapcsolódó anyagok:
Forró-milliók a Britton-ügyben
Új szálon nyomoznak Szász megverésének ügyében
Lehet, hogy igazad van, csak itt speciel nem a nagyátlag vállalkozói vagy politikusi réteg lopásairól izé legális meggazdagodásáról van szó, hanem egy sokkal érzékenyebb terület, a média képviselőjéről - képviselőiről. És ez azért probléma, mert többségük nem tisztességesen kereste amilye van, közben pedig pártatlan újságíróként alakítja az átlagembör véleményét, papol az erkölcsről stb.
Ez már az x-edik topik, ahol előkerül ez a kérdés.
Szóval, amikor a rendszerváltás nevű izé megtörtént, akkor ti mire számítottatok?
Mert én nem arra, hogy azok az emberek, akik benne voltak az élet sűrűjében, ismertek mindenkit, stb. megszégyenülten elkullognak, kapcsolataikat eltemetik és alapítanak egy kommunát a Hortobágyon.
Mit kell ezen még 13 évvel az események után is csodálkozni?
Hát hogyan működött volna ez másképpen?
Nyilván az tud orosz laktanyát venni, aki egyáltalán tudja, hogy eladó, van rá pénze, vagy banki kapcsolata (ez 90 környékén sem ütközött nagyobb nehézségbe, mint most, csak hát ott is ismerni kellett az illetékest) és még kezdeni is tud vele valamit. És hát ne feledjük el, hogy az első ciklus kormányát tisztességes, de abszolút inkompetens történészek és társaik alkották!
Egy barátom panaszkodott, hogy miért Gyurcsány vehette meg az x ingatlant, miért nem ő, vagy én.
Csakhogy ez nem így működik. Amikor ő beszállt a jelenleg igen jól jövedelmező cégébe, akkor sem a blahán keresték a csövesek közt a befektetőt. (Igaz ott nem az állam volt az eladó, dehát vessük össze Polt munkásságát, illetve a törvényességet a társadalom igazságérzetével!
Átfedés???)
A rendszerváltás nem arról szólt, hogy automatikusan ugyanakkora esélye lesz a boldogulásra a 3 általánossal és mellette egy szakosított lift-kezelői képesítéssel rendelkező Józsi bácsinak, mint pl. Orbánnak, hanem arról, hogy az alapvető tulajdonviszonyok megváltozzanak, egy életképesebb gazdaság jöhessen létre.
A 13-adik évben járunk, ami még nem is legszerencsésebb szám.
Ebből a struktúrából más nem is jöhetett volna ki, aki erre most eszmél rá először, az gondolkodjon is a propaganda-szövegek magolásán és visszamondásán kívül!
Kedves tomp
Mit szólna Lenin egy olyan vizsgálati módszerhez, ahol a lábánál kezdik a vizsgálatot és nem a fejétől. Meg kell vizsgálni a főelvtársak, a mostani milliárdosok "eredeti tőkefelhalmozásának" eredetét, majd aztán jöhetnek a nagy dögön keringő keselyűk, akik maguk is kiszakítottak maguknak egy-egy darabot.
Érdekes, hogy egy 56-os sem lett milliárdos.
Pedig, őket kínozták, ültek a börtönben.
Leninre kell gondolni és módszerére, az segítene itt csak. Lenin ugyanis nagyobb terrorista volt mint Sztalin.
Kérdés: csak a hülyék nem tudtak maguknak orosz laktanyát privatizálni, vagy azért volt ott még sumákság?
Szvsz nem nehéz, csak a többszáz tonnánnyi veszélyes hulladékot hova teszed, meg a földalatti orrba-szájba szivárgó szétrohadt üzemanyagtankok által elszennyezett talajt 5-10 m mélységben hogyan cseréled ki több négyzetkilométer nagyságban.
Magdeburgban volt 1999-ben a nemzetközi virágkiállítás, és egy Elba-parti egykori szovjet laktanyát használták fel helyszínül. A kitermelt szennyezett földből egy kb Gellért-hegy-fele nagyságú dombot építettek a kiállítóhely mellett vízzáró beton aljzatra. Milliárdos (DM) beruházás volt.
Igen. A királyi TV-közeli élelmes emberkék rengeteg állami pénzhez juthattak nagyon egyszerűen. Legyártottak valamit x Ft-ért, a TV meg megvette 10x-ért.
És az a baj, hogy forradalom kellene ahhoz hogy ezeket a személyeket az őket megillető kényelmes helyre juttassuk. Forradalomra pedig nincs esély.
Ha te is a Privát Profit c. lapot olvastad volna, amelyik szintén Forró lapja volt, akkor részese lehettél volna a Medgyessy által a múlt hónapban emlegetett "eredeti tőkefelhalmozásnak" (lopásoknak), de te nem voltál szemfüles :-)
Ez amiatt a közismert tény miatt van, hogy a baloldali és liberális újságírók az igazságot mondják. Az igazat megmondani a hatalom szemébe mindig is kifizető volt, ez tény. :))
Az igazság és a végtelen szakmaiság segítette őket és a társadalom mély megbecsülése. Ami jár az jár. Wiesinger panorámás házát kihagytátok. :)
Ha megkereste eszével vagy munkájával, élvezze sokáig.
Ha viszont állami pénzből futotta ennyire, ott tolvajlást sejtek.
Bár lehet csak én nem tudok róla mit tett az államért, ami az államnak ennyit megér.
Talán betakarja azt a 64 millát, amit a cégéhez átpénzmostak.
Remélhetőleg a vagyonelkobzásnál korrekt ingatlanszakértőt alkalmaznak, nem olyan Ráczpéteres csillebérci umbuldázót.
Mert több pénzt nem szabad elvenni tőle, csak amennyit ellopott.