Örülök, hogy van, amiben egyetértünk. Szerintem ugyan sokkal többen is, csak számos tekintetben más nyelven beszélünk. Másképp, más múlttal, amlékekkel és érzésekkel használjuk ugyanazokat a szavakat. Ezt még érdemes lenne egyszer (apránként) tisztázni.
Most egy gondolatodra reagálnék - nem vitatkozni akarok vele, inkább csak valami asszociáció-féle.
Vagy mi van India angolok altali gyarmatositasaval (az ugye nem szamit, mert azzal nem lehet a katolikus egyhazat besarozni?) Te es meg sokan ugy allitjatok be, mintha a katolikus egyhaz ezt megalmodta volna, hogy van Amerika, indian oslakossaggal, es ki adta volna a parancsot, hogy most "Gyerunk, tamadjunk"!
Te ezt úgy kezeled, mint egy aktuálpolitikai, antikatolikus hecckampányt. Szerintem itt sokkal nagyobb perspektívából szemlélhetjük a dolgokat, és ebben benne van India gyarmatosítása is: általában a keresztény misszió, bármely felekezet által, bárhol a világban.
Teológiai kérdésről van szó.
Az ókori egyházban (Szent Ágoston környékén) a pogányokra vonatkozóan az ún. "Compelle intrare!" elvet alkalmazták. Ez annyit tesz: "Kényszerítsd bejönni". E két szó Jézusnak a királyi menyegzőről szóló példabeszédéből való: "menjetek ki az útfélre, szedjétek össze a koldusokat stb., és kényszerítsétek bejönni őket". Az első keresztények (pontosabban a másodikok, azaz miután a kereszténység kikerült Paleszinán kívülre is) ezt egy az egyben értelmezték, mint apodiktikus, feltétlen érvényű parancsot. Ez lett az eredendő attitűd a pogányokhoz. A megtérésre való kényszerítés. És amikor a IV. század végén a kereszténység államvallássá lett, az attitűdhöz megjött a a hatalom is. Most már az objektív lehetőség is megvolt a kényszerítésre. És a "nagy földrajzi felfedezések" korában ezzel a kényszerítő attitűddel vágtak neki a világnak.
A teológiai reflexiónak sok-sok évszázadába tellett, amíg - legalábbis a katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinaton - visszatalált Jézus igazi üzenetéhez. Amely szerint az Isten országa nem kényszerű, hanem csak és kizárólag meghívásos alapon működik. Ennek elfelejtése volt az egyik végzetes teológiai tévedés, amely nagyon sok véráldozatot követelt a történelemben.
A másik teológiai tévedés egyháztani volt. A keresztények együtt közösséget: egyházat alkotnak. Krisztus testét. Ez a közösségi dimenzió azonban ténylegesen csak a keresztényekre érvényes. A meg nem kereszteltekre nem. A meg nem keresztelteket nem lehet egyetlen homogén csoportnak tekinteni. Isten meghavása a szívben munkál. Megtérni csak az egyes ember tud. Egy nép nem. Amikor az egyháztörténetben egész népeket megkereszteltek, akkor ezzel a kocsit fogták a ló elé. A megtérés útja: Isten megszólítja az embert (tanúságtételen vagy bármi máson keresztül), aztán az emberben hit ébred - ezért kéri aztán az egyháztól a keresztséget. Ehelyett mi történt? Az uralkodók vagy törzsfők megtérítése után kényszerítették az egész népet a keresztség felvételére - és ezek után a megkereszteltek vagy hitre jutottak, vagy nem. Ebben a mondatban benne van mind a két súlyos tévedés: egyrészt kényszerítették, másrészt az egész népet.
A keresztény teológiának ez legalább olyan ellegű elfajzása volt, mint az arianizmus, a kiliazmus vagy a búcsúkkal való üzérkedés. Ezt egyetlen egyháztörténész sem tagadja. Ennek a feltárása nem a katolikus egyház tekintélyének a romba döntését célozza. Ellenkezőleg: ez biztosítja a lehetőséget arra, hogy túljutva a teológiai tévedéseken, a tévedésekből adódó súlyos bűnökön, az idők jeleinek engedve folyamatosan, lépésről lépésre megtisztuljunk.
Az elhallgatás azonban olyan, mint ha a sebet nem mossuk ki (mert csípné a szappan), hanem hagyjuk elgennyedni. Ebbe bele is lehet halni. És Jézus ígért ugyan olyat, hogy az egyházon a pokol kapui sem vesznek hatalmat, azonban...
...azonban megválaszolatlanul hagyott egy kérdést: "Amikor az Emberfia majd eljön, vajon talál-e még hitet a földön?!" És ez nem politikai (konzervatív vs. liberális) kérdés. Ez a hívő emberek hitének erősségén és tisztaságán múlik.
Azon gondolkozz el, hogy ha nem lett volna katolikus egyhaz es keresztenyseg sem, akkor szerinted Amerikat felfedeztek volna-e vagy sem? Mert ha a valasz igen (marpedig szerintem az), akkor ebben az ugyben semmit nem lehet a keresztenysegre kenni. Meg jo, hogy a romai birodalom fenykoraban es hoditasainak koraban nem volt katolikus egyhaz, mert akkor a romai hoditasokat is arra lehetne kenni. Gondolkozz el, hogy van-e parhuzam a romai hoditasok es Amerika meghoditasa kozott? Vagy mi van India angolok altali gyarmatositasaval (az ugye nem szamit, mert azzal nem lehet a katolikus egyhazat besarozni?)
Te es meg sokan ugy allitjatok be, mintha a katolikus egyhaz ezt megalmodta volna, hogy van Amerika, indian oslakossaggal, es ki adta volna a parancsot, hogy most "Gyerunk, tamadjunk"!
Azt meg hidd el, hogy az indianok nagyon nagy resze a jarvanyok miatt halt meg. Nem tudom, hogy miert eppen a katolikus egyhazat tamadod, mikor Latin-Amerikaban a spanyol hoditok eppenhogy keveredtek a spanyol oslakossaggal, egyutt eltek veluk, az USA-ban (ahol nem volt a katolikus egyhaz) pedig teljesen elkulonultek, rezervatumokba zartak oket. Latin-Amerika lakossaganak egy resze ezert olyan egyedi kinezesu, mert ok az indianok es europai feherek (spanyolok) leszarmazottai.
Amit meg multkor emlegettel, a tankok megaldasat, kuldd el legy szi emailben, mert erdekel. Amugy, te azt innen a tavlatbol honnan tudod megitelni, hogy tenyleg megaldotta a pap a tankot, vagy nem aldotta meg? Elofordulhat, hogy igen, de azert egy kep nem mindig bizonyitek.
Erdekes, te mondod mas topicokban, hogy ne doljunk be a finnugor propagandanak, ugyanakkor te meg konnyeden bedolsz a katolikus egyhaz elleni propagandaknak.
"Volt egy vita a hóditók között, hogy a benszülötteknek van e lelkük, vagyis embernek lehet e tekinteni őket. [...]"
Na, itt mutatja ki a kat. egyház a foga fehérjét. Egyáltalán felmerül, hogy talán nem is emberek. Ez vita tárgyát képezi.
Itt a változatosság kedvéért, zsigeri szokásom ellenére :-) Nan mellé állnék. Az ma elemi szintű ismeret, hogy a homo sapiens egyetlen faj. Most nem az "egyház vagy nem egyház" kérdés szempontjából közelítek, csak arra szeretnék utalni, hogy uganezt az ismeretet az ötszáz évvel ezelőtti analfabéta, tévé és internet híján élő parasztoktól, kalandoroktól elvárni anakronizmus. Hiszen számukra "a világ" Eurázsiát jelentette, esetleg Észak-Afrikát. Az, hogy a világ másik végén egyszer csak szembetalálkoznak valamiféle "lényekkel" - ez teljesen érthetetlen, felfoghatatlan lehetett számukra.
Ráadásul nemcsak "a világról" volt beszűkült fogalmuk, hanem "az emberről" is. Tekintve, hogy híján voltak mindenféle antropológiai ismeretnek, kizárólag a közvetlen tapasztalataikra hallgathattak, hogyaszongya: "Van a tehén, amelyik kint van az istállóban és a tejet adja, van a kutya, amelyik kint ugat az udvaron, van az asszony, aki főz és akit időnként meg kell dugni, és vagyok ÉN, az ember, aki dolgozik, háborúzik és vasárnap misére jár." Namármost ezek után találkozik azokkal az izékkel, akik nem adnak tejet, nem ugatnak, misére nem járnak, és a megdugásukra sincsenek túlmotiválva. Hát akkor mi az Isten csodája lehet ez? Mert ugye leginkább mégiscsak az emberre hasonlít (de hát hogy is lehet ember, ha nem fehér a bőre és nem vet keresztet?)... Stb...
Ha ma kikötnénk egy akármilyen bolygón, és ott találkoznánk ilyen-olyan "lényekkel", akikről csak annyit tudunk megállapítani, hogy valamilyen szervezettségi fokon élnek, de azt, hogy van-e kultúrájuk, azt már nem - akkor mi is zavarba jönnénk, hogy vajon ezek értelmes lénynek számítanak-e, tekinthetők-e erkölcsi értelemben embereknek: azaz pl. a személyes szabadságjogok kijárnak-e nekik.
Tehát az "emberek-e az indiánok?" kérdés felmerülésére elégséges magyarázat lehet a korabeli emberi butaság - nem kell felvenni hozzá szükségszerű premisszának az emberi (vagy egyházi) aljasságot.
Azt hiszem, kicsit (nagyon) egyoldalúan fogod föl az egyház misztériumát - azaz a leírásodból pont a misztériumot hiányolom. A biblikus megalapozást kéred számon. Íme: "Ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai." (1Kor 12,26k)
Ez az alapja mindannak, amit a communio sanctorumról egyáltalán hiszünk, s ha van a búcsúknak és a "supplet ecclesia" elvnek biblikus alapja, akkor az itt van. De önkényes megcsonkolása az igazságnak, ha a közös dicsőséget elfogadod, a közös szenvedést (vagy közös gyalázatot) pedig nem.
Azt hiszem, nem értetted meg, miről írtam; ez lehet, hogy az én hibám, talán nem fogalmaztam elég pontosan. Mindenesetre a szavaimra reagáltál, viszont a gondolataimat teljesen félreértetted. Olvasd vissza, mit írtál. A kollektív felelősséget vitatod, de amivel cáfolsz, az az egyén erkölcsi felelőssége. S úgy állítod be, mintha én ezt tagadnám, holott pont azt mondom, hogy az egyéni cselekedetek egyéni elbírálás alá esnek. Morálisan. Az egyház esetleges bűnösségének a kérdése viszont nem morálteológiai, hanem ekkleziológiai kérdés. Szóval (feltehetőleg önkéntelen) csúsztatást érzek a gondolatmenetedben.
Annyit tennék hozzá, hogy a gyónás szükségességét egyebek között azzal indokolja a teológia, hogy minden elkövetett bűn az egész Krisztus-test szentségét csorbítja, ezért indokolt a - legalább egyszemélyes - nyilvánosság elé lépés a bűnbánatban. (A bűnbocsánat szentségének többi komponense és kiszolgáltatásának ma hatályos módjának egyéb megalapozása itt off - az általam hozott érv nem egyetlen érv, de a dogmatika kétségtelenül hivatkozik erre is.)
Ebbe a logikai sorba szerintem bekivánkozik legalább még egy kérdés. Az egyház helyesnek találná, vagy támogatná e ezen tagjának cselekedetét?
Az egyház egy része - akkor - igenis helyesnek találta. Hiszen az az egy (vagy tíz vagy egymillió) ember az egyház része. Álságosnak érezném azt, hogy "ami jót XY csinált, azt az egyház nevében tette, ami rosszat csinált, azt viszont mint 'magánember'". Én azt gondolom, hogy amit keresztény ember valaha csinált és csinál, az mind-mind hozzáíródik az egyház folyószámlájához. (Szem előtt tartva azt a hitigazságot, hogy az egész emberiség minden elkövetett bűne ellenére Jézus érdemeinek végtelensége folytán az egyenleg soha nem kerülhet mínuszba.)
És ez nemcsak egy adott oillanatban való egységet jelent, azaz hogy egy vagyunk a világon szétszóródott összes kereszténnyel, valamint a szenvedő és megdicsőült egyházzal is. Hanem jelenti azt is, hogy egy vagyunk a tegnapi, a tavalyi, az ötszáz évvel ezelőtti egyházzal is. Nem áll módunkban elhatárolódni tőle. Egy emberi szervezetnél, egy pártnál, egy klubnál lehet azt mondani, hogy elvtársak, ezek mi vagyunk, amazok régi dolgaihoz nincs közünk. Krisztus teste viszont egyetlen.
Ne haragudj, Fenaor, de ez már majdnem szilogizmus. Jó, magam is használom ezt a módszert, de azért beláthatóak a határai is. Vagyis a kérdés, hogy MIBEN vagyunk egyek, ay ide kivánkozik a logikai sorba. Az elkövetett bűnben? Vagy ez elkövetett jócselekedetekben?
Az Egyház testét alkotó egyedek történelmileg, időben, kulturális környezetében, a világ különbözőségében amiben élnek, bizony elválaszhatóak. Te sem, sem én nem élhetjük egymás életét, nem élhetjük a dédapáink életét, és nem is dönthetünk helyettük. Az ember döntéseit sajnos nagyban meghatározza a korszellem, a neveltetés és minden egyéb felfogás, ami azt befolyásolni képes. Sajnos csak a szentek(és azok közül sem mind) tudott ettől minden döntésében elrugaszkodni és egyedűl Krisztust tenni mércéjének. Pedig nekünk is ez lenne dolgunk, de vajon birjuk e, és ha nem, akkor ez mások vétke e, vagy a saját gynegeségünké? Amit a korábbi Egyházzal ma is egységbe formáz az Krisztus és nem az egyes emberek egyedi döntései, tettei. Az Egyház e tekintetben nevezhető eszménynek is, ami mindig tökéletesebb mint egyes tagjai lesznek. Az eszmény egy útmutató, ami mindig az egyén előtt halad. Ebben valóban egyek vagyunk, de eltévedésekben és korhoz, közfelfogáshoz köthető egyéb döntésekben, -mégha azt az eszmény nevében teszik is- még sem lehetünk egységessek, mivel maga az eszmény az, ami elutasitja a bünt, a gonoszságot, a gyávaságot, a farizeusságot, a képmutatást stb. ami adott esetben valós okként a magyarázatok mögött rejtőzhet. Nem a bünben és a hibákban nem lehetünk egységessek, mert ezeken túl kell lépni. A tullépés meg változást hoz valamint az egységet is megszüntetni azzla a felfogással amin tullépünk. A megtérés lényege a tullépés és az hogy tudunk e korábbi önmagunkon túllépni jobbá válni. Ha ez sikerül már nem mondhatjuk hogy ugyanazok vagyonk mint voltunk.
Ha a történelemi helyzetek, kulturák, felfogások, társadalmi berendeszkedések változnak, akkor az Egyháznak is kell követnie ezt olyan formában, hogy az aktuálprobrémákra öszpontositva aktuális válaszokart adjon abból ami közös és időtlen az eszményben.
A kollektiv felelősség nagyon szép gondolat, ha valóban realizálható felelősségvállalásra ad lehetőséget. Ha a közös test egy tagja valamit vét, mint pl. én, akkor Te kedves Feanor a a magad kollektiv felelősségtudatodban figyelmeztethetsz erre, megteheted azt, amit lelkiismereted erőd, és lehetőségeid diktálnak. És ezt helyessen is teszed. De ha valaki olyan vét, akivel szembne már nem tudsz tenni, mert pl. már régen meghalt és tettei is régen történetek, csak egy dolgot tehetsz, hogy tettét rossznak itéled meg, levonod az edset tanulságait, de magad nem felelsz érte.
Ha minden egyén egénileg felel tetteiért akkor a kollektiv itéletnek nincs értelme. Az Egyház kollektiv megitélésének alapja meg maga az Egyház funkciója lehet, vagyis, hogy végbe vitte el neki szánt küldetését. Nagyon érdekes, az ahogy a Jézusi példabeszédekben milyen a szolgák heéyzete. Rá van bizva valami cselekszik tesz vesz a maga tehetsége szerint majd az ura nem a folyamatokat vizsgálja hanem az eredményeket. Igy cselekedhet mégis helyessen az a a szolga aki ura adosainka elengedi az adosságának felét, pedig a vád ellene a vagyon rossz kezelése. Tehát a szolgának van szabadsága a cselekvésre, ami persze nem a bűn szabadsága. Az Atya sem irta elő Jézusnak hogy mikor mit mondjon, hova menjen, helyessek e a módszerei, a lényeg hogy a megváltói tervet véghez viszi e vagy sem. A világban való levéshez szükséges a kreativitás és Isten nem fogja ezt feltétlen felróni a szolgának, viszont a konkrét bünt igen, mint szándékossan vállalt és akart rosszat.
Ezen kollektiv felelősséget amit mondasz jobban igazolni kellene biblikus alapon. Nézetem szerint Pál nem azt modja, hogy kollektiven felelünk egymás tetteiért, vagy jóságáért, henem azt, hogy "a láb sem mondhatja a fejnek hogy nincs rád szükségem," vagyis az a hely a különböző adományok jogáról szól az Egyházban. Pál ott kifejti, hogy a tanitó és magyarázó szó, az fontosabb a nyelevek adományánál és még a megmagyarázatlan prófétálásnál is. De ez itt off.
Se Péter, se János sem más nem lett felelőségre vonva Judás tettéért, és még az apostolok cselekedeteiben sem olvasunk olyat, hogy valaki más felelt volna valaki tettéért. Nem jut eszembe olyan igehely, amire ilyen kollektiv felelősségvállalást lehetne alapozni, amit Te magyarázol.
Persze a kollektiv felelősség felvetődőtt a keresztéynségen belül is. A zsidókat is kollektiven tartották sokáig felelősnek Krisztus haláláért. De ennek éppen van igei alapja, csak más kérdés, hogy ezt nem kelett volna tettek és tendenciák alapjává tenni. Eleve megoldandó paradoxon, hogy ha az "irásnak kell teljesedni" azaz Istne akaratának, akkor most a zsidó döntéshozók itélete Krizstusra az Isten akaratát szolgállja vagy bűn. A megoldás ott lehet, hogy "kell is hogy botányok legyenek közöttetek, de jaj a botrány okozójának" Vagyis szükséges megtörténni adott esetben a rossznak, de aki azt szándékossan akarva megcselekszi annak felelőssége van benne. Igy válik a rossz adott történelmi helyzete személyes próbatétellé.
Ha az Egyáház azonos lenne korábbi önmagával, ezen zsidóságot ért kollektiv vádon sem lépett volna túl. Igy a hibákhoz való ragaszkodás miatt sem lehet elvárni a totális azonosságot.
De tény, hogy az elhallgatás, a figyelmeztetés elmaradfása, vagy a támogatás, vagy megideologizálása a gonosz cselekdeteknek az valóban kollektiv felelősség, mivel egy másik cselekvő emberre irányul.
Ha a bűnt úgy tekintjük, mint a sebzett emberi természet sebzettségének megnyilvánulását, akkor a kép teljessé válik. Egyháztörténetileg, tudományos igénnyel lehet vizsgálni azt, hogy konkrétan ki, mit, hogyan csinált. Az illető üdvössége szempontjából ez érdekes elvi rejtvény, de a megfejtés Istennél van, aki ezt e földön nem köti az orrunkra.
Ézért az Egyház nem is nyilatkozik senki üdvösségéről negativan. Érdekes, hogy ezt is fel szokás róni, oly módon, hogy elvárnák, hogy hires esetekben "ne védje már (ezzel is) azt a pokolvárományos figurát". Igaz nem jellemző kritika.
Más kérdés, hogy a világ az egyházban csak az emberi arcot látja, az istenit nem, tehát ha valamit hitelesen képviselni akarunk, akkor nem burkolózhatunk bele az isteni felhő rejtekébe
Ezzel csak részben értek egyet. Az Egyházat azért találják meg sokan a világból, mert éppenhogy meg tud mutatni valamit az isteni arcból a Szentlélek munkáját szolgakánt követve. De itt szerintem fontosabb a megmutatott arcnál az, amit sztereotipiakén számonkérnek, vagy éppen elvárnak az Egyháztól. Nagyon sokan a világból a maguk vélt ismereteit előitéleteit vetitik az egyházra és aszerint értékelik a szorványos tapasztalatokat is.
Ebben az aspektusban tehát nem úgy merül föl a kérdés, hogy N. páter megáldotta-e a fegyvereket. Hanem így: történt-e fetgyvermegáldás? Történt. Ott volt az egyház? (Akár csak egyetlen tagja is?) Ott volt. Tehát bűnt követett el az egyház? Igen. Van mentsége? Van: Jézus vére.
Ebbe a logikai sorba szerintem bekivánkozik legalább még egy kérdés. Az egyház helyesnek találná, vagy támogatná e ezen tagjának cselekedetét?
Én próbálom az egyházat - többek között - mint Krisztus misztikus Testét szemlélni. S ha így nézünk rá, akkor le kell szögezni, hogy Jézusnak nincs és nem volt ikertesója, alteregója, dublőrje. Amikor az egyház ama klasszikus négy jelzőjét felsoroljuk, akkor azt is mondjuk, hnogy az egyház egy. És ez nemcsak egy adott oillanatban való egységet jelent, azaz hogy egy vagyunk a világon szétszóródott összes kereszténnyel, valamint a szenvedő és megdicsőült egyházzal is. Hanem jelenti azt is, hogy egy vagyunk a tegnapi, a tavalyi, az ötszáz évvel ezelőtti egyházzal is. Nem áll módunkban elhatárolódni tőle. Egy emberi szervezetnél, egy pártnál, egy klubnál lehet azt mondani, hogy elvtársak, ezek mi vagyunk, amazok régi dolgaihoz nincs közünk. Krisztus teste viszont egyetlen. Egyetlen és oszthatatlan. Pál tanítása a tagok egységét is világosan kimondja. Egyik tag nem mondhatja azt a másiknak, hogy semmi közöm hozzád. Ha öltem akkor nem a jobb kezem ölt, hanem én, ha hazudtam, nem a nyelvem hazudott, hanem én. Ha a legutolsó kis falusi papocska vagy bárki, magát keresztényként definiáló ember valaha bármi bűnt elkövetett, az nem az ő bűne, hanem az egyházé. Itt el kell különíteni két eszkatologikus fogalmat: a személyre vonatkozó különítéletet, amely bekövetkezik az egyén halálakor, ill. az egyházra mint teljes és egyetlen közösségre vonatkozó utolsó ítéletet. És a kettő között nincs matematikai vagy logikai kapcsolat. Engem a te bűneid nem érintenek a személyes üdvösségem szempontjából, mert ki-ki egyénileg üdvözül. Ezért nem vagyok kompetens annak megítélésében, hogy XY kereszteslovag és többszörös gyilkos üdvözült-e vagy sem. Erre az egyetlen adekvát, hívő válasz az, hogy "mittudomén". DE: a te bűnöd és XY lovag bűne érint engem annyiban, hogy egyetlen testnek vagyunk a tagjai. Tehát a te bűnöd (ja, bocs: a "te" értelemszerűen csak példaként szerepel :-)) Feanoron mint Feanoron nem lesz számon kérve. De Feanoron mint keresztényen, mint az egyetlen test tagján számon lesz kérve. Ha a lábamat operálni kell, nem hagyhatom bent a kórházban azzal, hogy "ja, ez csak a lábam; tesség megjavítani, majd jövök érte". Lehet az egész testem makkegészséges, de a kórházban ott vagyok én is, a gyógyszerek mellékhatásától pedig nem a lábam fog hányni hanem én, és a szomszédos ágyon fekvő beteg horkolásától nem a lábam nem fog tudni aludni, hanem én magam.
Ha a bűnt úgy tekintjük, mint a sebzett emberi természet sebzettségének megnyilvánulását, akkor a kép teljessé válik. Egyháztörténetileg, tudományos igénnyel lehet vizsgálni azt, hogy konkrétan ki, mit, hogyan csinált. Az illető üdvössége szempontjából ez érdekes elvi rejtvény, de a megfejtés Istennél van, aki ezt e földön nem köti az orrunkra. Az egyháznak mint egyetlen testnek szempontjából viszont ez nagyon is konkrétan megválaszolandó kérdés, méghozzá szépítés nélkül. És aki számon kér, az nem a világ. Egyetértünk: az egyház a világ felé nem tartozik számadással. (Más kérdés, hogy a világ az egyházban csak az emberi arcot látja, az istenit nem, tehát ha valamit hitelesen képviselni akarunk, akkor nem burkolózhatunk bele az isteni felhő rejtekébe.) Ellenben önmagunk és Isten előtt a számadásnak állandónak kell lennie. Ebben az aspektusban tehát nem úgy merül föl a kérdés, hogy N. páter megáldotta-e a fegyvereket. Hanem így: történt-e fetgyvermegáldás? Történt. Ott volt az egyház? (Akár csak egyetlen tagja is?) Ott volt. Tehát bűnt követett el az egyház? Igen. Van mentsége? Van: Jézus vére. Minden más mentség elégtelennek bizonyul Isten mérlegén. Vagy: Történt Holocaust? Történt. Vétkeztek ebben magukat kereszténynek mondó emberek (bármilyen pozícióban) gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással? Vétkeztek. Tehát bűnt követett el az egyház? Igen. Van mentsége? Van: továbbra is egyedül Jézus vére. Minden elektron minden rezdülése a világegyetem terében és idejében történik, relációban az összes más elemi részecskével. A világon - ha hisszük, hogy van neki egyetlen Teremtője és Rendezője - nincs "független" cselekvés vagy történés. Minden kimondott vagy elhallgatott szónak, minden kósza gondolatnak üdvtörténeti jelentősége van a kozmosz egészére nézve - ebben rejlik minden ember elidegeníthetetlen méltósága, és ebben áll az egyház misztériuma. Ami ezen felül van, az véleményem szerint politika, semmi más.
Az egész bünböcsánatnak a lényege az alázat a felismerés és a tételesség mint mondod. Alázatot lehet tételes bünök megvallásában és lehet általánossan kimondott bünbánatban is gyakorolni. A tételesség viszont konkrét bűnöket tételez fel és nem általánosságokat
A kozmetikázás tekintetében is tételezni kellene szerintem. Mert én nem tudom korektnak elfogadni, hogy minden tételes bizonyitás nélkül az általános vádak igazak legyenek úgy azért mert kimondták.
Igy ha egy hittéritő pap, közép amerikában 400 évvel ezelőtt, konkrétan arra buzditja a teológiailag képzetlen és az egyház vezetését erkölcsben és hitben elfogadó katonákat, hogy irtsanak ki egy falut, mert azok csak állatok az bűn. Ez egy tény lenne, amivel lehet konkrétan foglalkozni. Ha csak azt tudjuk, hogy biztossan volt ilyen is, akkor erre azt lehet mondani, hogy bánjuk ezt is ha volt. De igy már eljutunk az általánositáshoz.
Nézetem szerint a vádló világ szempontjából nem szükségessek a tények és tételes elszámolás, hanem elég az általánosság a lelkiismeret megnyugtatására. Igy születik meg az is, hogy "a katonák indiánt irtottak, a katonák katolikusnak voltak keresztelve, ezért a katonák katolikusok voltak és mivel ezt tették azt nyilván egyházuk tanitása v. buzditása okán tették. " gondolatmenet.
Szerintem ez túl általános és nagyban Blikk szinvonalú keresése az igazságnak. Pontosabban nem az. És ha nincs tételes bűn, akkor azt megbánni se lehet. Asszem a mai igazságérzet a történelmi bűnöknél a tetteknél jobban követeli a mulasztások megbánását. Ebben sok igazság van. Vajon mindig mindent megtettünk és vajon sosem hajlottunk más érvekre döntéseinkben? Ezt a kérdést mindenki fleteheti magának, különössen a vezetők.
Sajnos a személyes felelősség a bűnök tekintetében az Egyáhzra is érvényessek. Én nem hiszek a kollektiv felelősségben konkrét tetteket illetően, de van kollektiv felelősség tendenciák, elhallgatások vagy buzditások, előre látható következmények hallgatólagos hagyása tekintetében, bár konkrétan ez esetben is az adott személy felelőssége mutatható ki.
Asszem a világ űgyei és Egyház keveredésében kettősség mutakotzik meg. Az Egyháznak a világot kell áthatnia eszméivel, igy a világba kell mennie. Ha ez sikerülne akkor elkerülhető lenne sok bűn. De mivel a világot nem sikerül igazán kereszténnyé tenni, csak felszinessen, ezért sok bűn követődik el a keresztény felszin dacára is. Igy ezt utolag lehet úgy látni, hogy a keresztéynség motivált a bünre, de lehet úgy is, hogy a keresztéynség ellenére bekövetkezett a bűn más mélyebb motivációk alapján. Én ez utobbit jobban kedvelem, mert figylembe veszi az embert és mivel Isten gyülőli a bűnt, ezért Isten valódi követéséből bűn nem származik, csak gyengeségből, hazug követésből, képmutatásból, álkereszténynégből, szándékosságból.
Én ezért nem tudom elfogadni azt, hogy a keresztéynségnek ténylegessen fel kellene vállalni mindazt, amit a nevében egyesek, vagy tömegek tettek.
Sajnos általánosságra nagyon nehéz konkrétumokkal felelni. Igy általános bűnvádakat sem vállalhat fel az Egyház és a személy is csak konkrétumokat. Senki sem általában gyilkos, csak konkrét tettében, és konkrét tett a felbujtás is. Igy a "keresztény gyilkosok" v. "a kereszténység nevében gyilkosok" helyett csakis azt lehet felvállalni, hogy "vannak kereszény vallású gyilkosok és vannak kereszténység nevében gyilkolók". A kettő nem ugyan az. Egyház tekintetében a leki visszaélések fontosabbak szerintem. Igy sokszor nem is az egyházi szmély gyilkol, hanem csak erkölcsielg felment másokat akik erre nyugodtabb lelkiismerettel teszik amit tesznek. Ez valóban igazi egyházi bűn, de ennek is vannak tettesi és elvben sosem támogatott a bün támogatása.
Értem én, hogy a minden rágalmat magára vállaló alázatnak nagy a pedagógiai ereje, és talán hasznosabb is lenne, de nem hiném, hogy a világot ezzel meg lehetne győzni. Ugyanis a világnak harca az Istennel van és ebből fakad a legtöbb vád, még akkor is, ha erre konkrétumok okot is szolgáltatnak. Igy az Egyháznak nem az a dolga, hogy "lefelküdjön" a világnak (bár sokan ezt szemére is vetik), hanem az, hogy felmutassa Isten igazságát és rámutasson a tendenciózus hazugságokra, erkölcs és történelem dolgában is. Persze ezen munkájában ohatalanul vigyáznia kellene, hogy ne veszitse hitelét saját mércéje, és nem a világ mércéje szerint, mert a világ nem abszolut hanem realativ mércét használ.
Amikor idézted nemrég a KEK-et, akkor abban magad is rámutattál, hogy az ateizmus fő mozgatói között ott van a harc az igazsággal és ebben felelőssége van az egyháznak is, hogy milyen képet fest magáról és erről az igazságról
Ha valaki (pl. Gép1) hoz egy olyan képet, amin egy pap tankot áld meg, amivel aztán legázolnak x. zsidó foglyot, akkor el fogom ismerni, hogy az egyház egy szolgája a holokauszt gyilkos szolgálatába állt azzal, hogy megáldott egy tankot. De amig csak olyan vádakról van szó, hogy papok tankokat áldanak meg és nem világos, hogy a gyilkolás vagy a kezelők miatt teszik e, akik szintén lehetnek áldozatok a későbbiekben, sőt az sem, hogy egyáltalán nem csak a katonákról van e szó és ebben bizonyitékot látnak a holokauszt (tudom hogy nem ez a legjobb szó rá) egyházi támogatására, akkor én ott vastag pemzlivel fogok kozmetikázni és nem érdekel, hogy ennek dacárá v. éppen ezért bizonyitva látják e egyesek vádjaikat v. sem.
Sajnos most a világunk olyan, hogy a jól hangzó publicisztikát igazabbank tartja mit a tényeket. Ezért az egyház is jobban vigyázhatna a látsztra, pl. pap ne menjen tank közelébe mert esetleg lefotozzák. De kérdés, hogy ez menyire lenne őszintébb és menyire állságos.
Hiszem és vallom, hogy abban az egyházban, amelyik nem akarná letagadni és kimagyarázni, hogy bűntől mocskolt és megalázott, a kívülállók előbb ismernék fel az Isten népét és az Örömhír letéteményesét, mint egy anakronisztikus, a középkori poma után ácsingózó, pökhendi szervezetben, amelyik vérfoltos mutatóujjal akar tiszta életre inteni.
Azért ne túlozzunk. Szerintem nem kell mértékévé tenni az Egyháznak a világ képmutatását. Van Egyház és van világ. Az Egyháznak nem kell megfelelni a világ vélelmeire sem lelkiismereti önigazolásaira a tények helyett. Ezt az Egyház vezetői jól látják. Az Egyháznak és a benne lévőknek is meg kell térniük és állandóan lelkiismereti vizsgálatot tartaniuk, de ettől az Egyház szentsége még megmarad és ezt nem kell alákormányozni külső érdekeknek. Mint ahogy nem az Istennek kell megtérnie a világhoz, és egyházanak kiszolgálni a világ izlését, hanem a világban élő embernek kell megtérnie Istenhez, mégha egyházba tartozik is. A bűn és a kegyelem egyetemes és személyes is egyben. Isteni erkölcs vezeti és nem politikai vagy világi szempontok. Hiszem, hogy mindenki elszámol azzal amit kapott és tett és Isten szemében nincs a történelemben veszett helyzet, csak helytállás, gyengeség v. bűn
Szerintem aki nem Istent látja megtérésekor, az pártba lép be és nem az egyháznak kell tetszeni a leendő belépő előtt, hanem az embernek kell Isten elé járulnia alázatban és kegyelmébe lépnie. E tekintetben az Egyház csak szolgálló és ezen funkcióját legnagyobbrészt jól be is tartotta. Szerintem hiba lenne ha az Egyház nem egyetemes hivatásaval törődne, hanem későcivilizációs és politikai rémképeknek vetné alá magát. A világgal haladni kell, de az Egyháznak Istennel kell haladnia elsősorban. Igy mindig lesz konflktus Egyház és világ között. Igyazad van a tételes elszámoláson van a lényeg. Igy nem a vilgág áltlános itélete számit, hanem az egyedi konkrét tények.
Asszem a világ leginkább azt kéri számon az Egyáhztól, hogy nem jó közvetitő a maga Istennel szemben engedetlen, de feltétlen ajnározott függetlensége és Isten között, vagyis nem igazolja vissza igazát. Persze ez nem menti a bűnöket, de az Egyház bűnei sem mentik a világot.
Ne keverjük össze a valódi bűnbánatot a világ általános itéletének elfogadásával.
Irtó nehéz teológiai kérdés az egyház bűnbánattartása. Mert először is a kereszténység alaptanításainak egyike, hogy az egyház Krisztus misztikus Teste, s mint ilyen, szentnek kell mondani. "Szetn és szeplőtelen az én menyasszonyom" - mondja az Énekek Éneke vőlegényének szavaival Isten az egyházról.
Ugynakkor tapasztalati tény az a töméntelen mennyiségű gaztett, amit a kereszt jele alatt, sőt kifejezetten annak a nevében elkövettek. Pont a katolicizmus beszél örök természeti törvényről (én, ugye, ezzel vitatkozom, de ez most off :-)))), s akkor pedig teljesen hibás érv, hogy az "akkori emberek", az "korabeli világkép", "más idők voltak" stb. Az egyház tévedhetetlennek mondja magát nemcsak hit, de erkölcs kérdésében is. Akkor hogyan lehetne a régiek cselekedeit mint "tévedéseket" értékelni, s ez alapján nem bírálni?
Azt hiszem, a baj gyökere a hitetlenség. A bizalom hiánya az isteni Gondviseléssel szemben. Megmondom, mire gondolok.
Az egyháznak kettős természete van. Szent, mert Jézus alapította, mert Isten Lelke élteti. De bűnös, mert egyenként gyarló, tökéletlen emberekből áll. Ez alapadottság. Szent és tiszta ugyan a menyasszony, de mitesszeres az arca, a hónalja meg büdös. Mert ember.
A hitetlenség ott van, amikor a mitesszeres arcot el akarjuk fátyolozni. Isten és az emberek előtt. Azt hisszük, hogy Isten ugyanolyan "kritikusan" nézi majd az egyházát, ahogy mi, emberek nézzük egymást. Nem hiszünk abban igazán, hogy ő igenis szentnek és tisztának látja a bűnök ellenére. Ezért inkább a bűnökkel való töredelmes szembenézés és őszinte bűnbánat helyett elkezdjük azokat kozmetikázni, festeni, rúzsozni, púderozni, fityfenézni - aztán persze a sok festék meg kence egyre gusztustalanabb színben mutatja az egészet mindenkinek, aki kívülről nézi. Isten pedig egyszerűen nem tudja megtisztítani az egyházat azoktól a bűnöktől, amelyekhez még most is ragaszkodik (pont azzal, hogy szépítgeti, megmagyarázza őket), ahelyett, hogy végtelen bizalommal és az újrakezdésben remélve odaadná őket az Atya kezébe.
Pedig ugyanennek az egyháznak nagyon is világos tanítása van a bűnbánattartásról: a bűnöket fajuk és számuk szerint kell megvallani ahhoz, hogy valódi feloldozást lehessen rá kapni. Továbbá el kell sorolni a súlyosbító körülményeket is. Ezt elvárja minden gyónótól a katolikus tanítás, és azt mondja, hogy aki nem ezt teszi, az érvénytelenül járult a szentséghez. Magyarán minden külső formalizmus ellenére nem történt meg a bűnbocsánat. Nos, ahogy kicsiben, úgy van nagyban is. Ha az egyház a múlttal való szembenézés során a töredelmes bánat (nem az átfogó "hibáztunk sokat", hanem a tételes leltár)helyett nekiáll a múltat magyarázni, akkor bűnbocsánat nem történik. Az egyház bűnben és szégyenben marad, és az emberek, ahelyett, hogy "jótetteiket látván dicsőítenék a mennyei Atyát", végül csak a bűnöket fogják látni. Mert ha valaki (vagy maga az egyház) nem hagyja, hogy Krisztus szeretete elfödje a bűneit, akkor a bűnök fogják elfedni mások szeme elől Krisztus szeretetét.
És hogy ez nem spekuláció: nézz szét itt a topicban (meg az egész Vall/Fil-en): pont ez történik. Minél inkább akarod te vagy bárki más szépítgetni vagy megmagyarázni a történteket (mert magyarázni azt aztán qrvalyól tudunk, az már Ádámnak is nagyon ment a Paradicsomban...), annál nagyobb az ellenállás és az agresszió.
És a másik: nem kell tévedhetetlennek lenni, elég megbérmálkozni ahhoz, hogy az ember megkapja a Lélektől a bölcsesség ajándékát. A bölcsesség többek között arról szól, hogy mikor mit mondjunk. (Ld. Jézus és az adópénz.) Mert lehet ugyan, hogy az egyház "Mater et Magistra" (Anya és Tanító) - de föl kéne ismerni az idők jeleit. Ma az emberiségnek nem tanításra van szüksége, merthogy azzal már doszt tele a padlás. Hanem törődésre, áplásra, irgalmas szeretetre, figyelemre és nagy-nagy gyöngédségre. Érdekes: Teréz anyára nem olvasták rá a legelszántabb szoclibek sem az inkvizíciót és a keresztes háborúkat, sem a Holocaustot. Mert, noha minden bizonnyal hitt az egyházi tévedhetetlenségben, nem arról tartott előadásokat, hanem szolgált - ahogy az emberré lett Fiúisten tette.
Itt jön a hit szerepe: nemcsak a dicsfényben sugárzó, könyvtejkercset tartó Feltámadottban, hanem a némán szolgáló, a csöndesen tűrő, sőt a szenvedő Jézusban is felismerni Krisztus Királyt, a pantokrátort, a világmindenség Urát. Aki akkor is tanít, amikor szótlan, akkor is maga az Igazság, amikor cinikusan a képébe vágják (miközben ezer sebből vérzik), hogy "mi az igazság?". Nem kezdte Pilátusnak elmagyarázni, hogy mi az igazság. Mert nem lett volna vevő rá. De a római százados nem a dicsőségében pompázó, hanem a kereszten meghalt, bűntöl mocskolt és megalázott Jézusban ismerte föl, és vallotta meg, hogy "ez az ember valóban Isten Fia volt".
Hiszem és vallom, hogy abban az egyházban, amelyik nem akarná letagadni és kimagyarázni, hogy bűntől mocskolt és megalázott, a kívülállók előbb ismernék fel az Isten népét és az Örömhír letéteményesét, mint egy anakronisztikus, a középkori poma után ácsingózó, pökhendi szervezetben, amelyik vérfoltos mutatóujjal akar tiszta életre inteni.
Nem értem ezt a mondatot. Nem is állítottam ugyanis, hogy így volt. Ez a spanyol állam dolga volt.
No nem csak a Spanyolé, mivel a hóditások és a népvándorlás (ez utobbi nevezhető egyik okának Amerika meghóditásának) ami pedig ősi emberi sport, és nem csak Amerikában történt ilyen. Igy a keresztéynséggel párhuzamba állitva, bizonyitani kellene, hogy ezen hóditások mögött 1.) egyházi kezdeményező és mozgatóerők húzódtak meg 2.) népek irtása következik a keresztény eszményekből. Ha ez a kettő nem megy, akkor legfeljebb csak asszisztenciát lehet megállapitani (mint ovatosabb állapotodban meg is teszed) és azt is legfeljebb az emberi fajta rasszizmusa alapján, ami nyilván többé kevésbé a hittéritőkben is megvolt. Vagyis azon lelkiismereti kérdést, ami a modern európai emberben él ma az 500 évvel ezelőtti és későbbi amerikai eseményekről kivetiteni a kereszténységre a felelősség tekintetében, ugyanolyan hibás, mint azt gondolni, hogy csak jó indián áll szemben gonosz európaival. (mint pl. a pár évvel ezelőti hires film Kolombuszról 1492 c. alatt). A keresztény hittéritőket helyből azonositani a szerencselovagokkal, katonákkal az sem teljesen ok.
Az a lényeg, hogy ott voltak, és nem viselkedtek pozitívan, ezt ne feszegessük, jó?
Ez hasonlit a hires "a főnöknek igaza van" axiómához. Vagyis egy keresztény csak negativ lehet, és ha véletlenül nem lenne, az akkor is az első kijeletés lép életbe. Mit értesz pozitiv viselkedés alatt? Ajánlom a Missio c. filmet.
Ja, az más. Ha nem minden irtóhadjáratot az egyház kezdeményezett, akkor visszavontam. Most egy csapásra kifagtad a pletykák vitorlájából a szelet. Keresztes hadjárat? Hmmmm... Biztos az egyháztól teljesen eltérő szervezet indít KERESZTES hadjáratot. :) Ez jó :)))
Nem egy európai uralkodó szervezett keresztes hadjáratot, amire aztán egyáházi áldást kért és kapott. Még a középiskolás töri könyvekben is szó van társadalmi problémák, tulnépesedés, az elszegényedett és semmirekellő kisnemesség és egyéb alsó rétegék hasznossá tételéről. Amerika meghóditása sem bérért folyt, hanem élettérért, vagyonért, szerencséért. Jó filmes példa az 1492-ben az a hosszúhajú lovag, aki mint vagyonnélküli de büszke kisnemes mindenre hajlanó a hirnévért és vagyonért. A westernfilmekben a szekereken sem filmstatiszták utaztak a valóságban hanem telepesek akik ott próbáltak új életet kezdeni.
Az indiánokat embernek se számító papok és zarnok katona társaik biztos nem szeretetből csinálták a dolgokat. Az egyház ilyet nem akar és nem tanít - mégis bekövetkezett, sokszor, sok helyen.
Volt egy vita a hóditók között, hogy a benszülötteknek van e lelkük, vagyis embernek lehet e tekinteni őket. Épp a Szentszék volt a döntőbiró a kérdésben és kimondták hogy embernek lehet tekinteni őket és ezért megkeresztelhetők. Ha meg meg volt keresztelve már nem lehetett pogánynak tekinteni.
"Most az a divat, hogy mindent ra kell fogni a katolikus egyhazra. Pl. a Holocaustot is."
Elküldjem a fotót, amin katolikus papok MEGÁLDJÁK a tankokat? Amik emberek százait gyilkolja meg?
Ezen pengeváltásodban Györgyivel éppen te vagy aki a megáldott tankokat adod példaként Györgyi tiltakozására. Ezért Te vagy az aki itt összehozod a tankokat a holokausztal. Csak erre próbáltam rámutatni.
A fegyver megáldás valóban visszás tevékenysége volt az egyházi gyakorlatnak. De van ennek egy másik oldala is. Van keresztény nézőpont -mint pl. a Jehova tanuié- akik szerint kereszténynek nem lehet köze fegyverhez sem. Viszont a besorozott és nem önszántából háborúba menő katona is ember, és ilyenre milliószám akad példa, akit nem lehet csak úgy felelőssé tenni a háboirúért, valamint lelki igényeit sem veti le az egyenruha felvételével. Igy szokásos a katonák megáldása, vagy katonák között lévő papok képeit összekeverni a háborut és a gyilkolást magát megáldó egyház rémképével.
Márpedig azt, hogy majd' kétezer év konzkevens keresztény antijudaizmusa nélkül a hitleri antiszemitizmus nem alakulhatott volna ki, illetve nem végezhette volna el a maga pusztítását, nagy nehezen a Hittani Kongregáció is elismerte a Soáról kiadott nyilatkozatában.
Gondolom a Hetek szerzője sem hallott a török megszállásról.
Igy az a 10% bizony érdekes számitásokra vezethető vissza. Vagyis az országban tartózkodó emberek aránya lenne? És mihez képest? Ez esetben számolni kell "néhány" muzulmánnal is.
Vagy a kat. prot. arány? Vagy a Török betőrés előtti adatok összevetése a háromrészre szakadt ország, mondjuk szinte kihalt alföldi régióinak arányával?
Vagy mi alapján jött ki?
Gondolom a Hetek cikke mélyen hallgat a törökök valláspolitikájáról is. A katolikus egyház működése korlátozva volt, a szerzetes rendek betiltva és általában templomok kifosztva. Igy nem csoda, hogy nem maradt több püspök, és nem azért mert a többi protestáns prádikátornak állt volna. Viszont a török jól tudta az" oszd meg és uralkodj" elvet. Igy hogy hogy nem, mig a katolikusokat üldözte a protestantizmus terjedését támogatta a leigázott lakosság körében. Maga nem folytatott hittéritést.
A Mária-kultusz központi jelentőséget kapott az ellenreformáció fegyvertárában, már csak azért is, mert a reformáció előretörésének időszakában egyértelműen kiderült, hogy a katolicizmus szinte csak a Mária-kegyhelyek környékén tudott számottevő mértékben megmaradni, mint például Csíksomlyó vagy Szeged vidékén.
Szegeden nem ismerünk jelentős Mária kegyhelyet Csiksomlyó meg Erdélyhez tartozott amit megkimélt a török. Igaz az erdélyi arányokat is vizsgálni kellene mert egészségesebb eredményhez jutunk.
Nem csoda, ha az ellenreformáció előretörésével tucatszámra alapított újabb katolikus kegyhelyeket csaknem kivétel nélkül csodatevőnek mondott Mária-képek vagy szobrok köré szervezték.
Már csak igy van, a kegyhelyek valamilyen kegykép vagy csoda helyszinén alapulnak. :))
Pázmány bölcsebb volt sok mai önjelölt vallásmagyarázónál is. Nameg az akkori átlag müveltséget összevetni a maival sem vezet messzire. Egy akkori paraszt müveltségében bizony még az olvasás is ritka volt, igy ha mégis olvasott vagy hallott valakitől szentiráési magyarázatot az arról való vélekedése nem biztos, hogy kielégitené a Te -nézetem szerint az átlaghivőnél akkurátusabb- elvárásaidat. Igy Pázmány a megalapozatlan szájjártatást ostorozza nem cska a magas protestáns teológiát, ami ugyancska nem volt jellemző a piactereken. A héber szövegek olvasására és értelmezésére méginkább érvényes ez.
Szerintem Te nem lennél olyna elégedett a török időkben meglévő sok protestánsal. Sok esetben csak az különböztette meg a katolikusoktól, hogy milyen körülmények között tartották az oltáriszentséget, vagy a helyi földesúr adópolitikája. Igy sok esetben kár beléjük látni az igazhivő Hgy-s előképét. :))
Abban az időben, amikor a közmüveltség a maihoz mérve alacsony volt, az egyház tanitó és hitmagyarázó szerepe sokkal erőteljesebben nyilvánul meg. A teológiai vitákról meg tudjuk, hogy azok vulgármüveltségi alapon eldönthetetlenek, vagy félreérthetőek. Pl. itt a példa a mai átlagateista és történelem képe, ami a környező topikokban megmutatkozik.
Az hogy egy püspök elbitangolt papjait regulázza e, vagy önnálló egyházat, az szintén vitatható ebben a korban.
A múlt tanulságai
A millenniumi megemlékezések kapcsán méltatlanul kevés figyelem fordul a magyar egyháztörténelemnek a reformáció megjelenését követő, fordulatokban gazdag, jó százéves időszakára. A protestantizmus térhódítása Európában szinte példátlan módon rajzolta át a XVI. század második felében a magyar vallási térképet: a római katolikus vallás követőinek száma az 1580-as évekre 10 százalék alá csökkent, és az országban összesen négy püspök maradt szolgálatban. Az összeomlás szélére jutott katolikus egyháznak azonban néhány évtized leforgása alatt sikerült megfordítania az addigi kedvezőtlen folyamatot. Cikkünk az ellenreformáció forgatókönyvének néhány elemét idézi fel.
ha van érdeklődő becopyzom az egészet :)
www.hetek.hu :)
addig ízelítő !!!
...1613-ban jelent meg Pázmány Péter főműve, az Isteni igazságra vezérlő kalauz. Ebben igyekezett megvédeni a katolikus vallás bibliai alapon támadott valamennyi főbb tételét, és cáfolni a protestánsok minden fontosabb állítását. A protestánsok az anyanyelvű bibliafordítások minél szélesebb körben történő olvasását szorgalmazták, és buzdították az embereket, hogy maguk is igyekezzenek értelmezni az olvasottakat. Ezzel szemben Pázmány kifejtette a katolikus álláspontot, mely szerint: „Mint az anya kiveszi a kést fia kezéből, hogy meg ne sértse magát, úgy az Ecclesia sem javalja hogy az ilyen fordításokat mód nélkül olvassa akárki. (…) azért nem szenvedjük, hogy akármely hosszú-üstökű és rövid eszű kofa, akármely taknyos orrú sóczé (azaz suhanc), akármely nyalka szer-szem katona, vagy kapta bűzű műves legény ítélő-mester legyen a szent Írás dolgában és a lelki-pásztorokat, sőt a közönséges Anyaszentegyházat iskolába vigye, lapoczkája alá fogja, tanításában megtorkolja, vagy egy kis gézen-gúz magyar írásocskája után szemesebbnek-okosabbnak ítélje magát az Anyaszentegyháznál. (…) Azt mondjuk neki, amit szent Basilius a Valens császár konyha-mesterének: konyha a te dolgod, mocskos füleidbe nem fér az isteni tudományok tisztasága.”
De Pázmány nemcsak az alsóbb néprétegeknek üzeni, hogy ráeszmélve alacsony társadalmi állásukra, hagyjanak fel az egyéni bibliaolvasással és értelmezéssel, hanem a magasabb társadalmi helyzetű rétegeket is óvja az efféle merészségtől: „Ha valamely úr, hivatalján kívül a hitet akarja barázdálni, azt mondjuk neki, amit szent Ambrus a császárnak: palota igazgatás, országoltalom a te dolgod, papokat illet a hit igazgatása.”
...
.......Nemcsak az anyanyelvi fordításokat bírálta igen élesen, hanem az Ószövetség héber nyelvű olvasásától is óva intett mindenkit: „Mert aki (csak egy) keveset ért is a sidó nyelvhez, ennek mivoltából eszébe veheti, hogy ha a tradicióbul végére nem megyünk, mint kell a sidó szókat olvasni, érteni és magyarázni, semmiféle nyelvben kevesebb bátorságunk nem lehet az olvasásban és értelemben, mint a sidóban. Majd eljutott a végkövetkeztetésig: „Nem is volna annál nagyobb balgatagság, mintha a hitetlen sidóktul akarnók a szent Írást tanulni, kikről ezelőtt meghallók, hogy ördög rabjai.” ....(ehe)
.......
Az ellenreformáció és a Mária-kultusz
Az ellenreformáció célul tűzte ki a katolikus vallás kizárólagos uralmának megteremtését, Magyarországnak Mária országává tételét. Ennek jegyében az uralkodó, I. Lipót már 1693. augusztus 15-én a bécsi Szent István templomban ünnepélyes keretek között fölajánlotta az országot Máriának, „Magyarország Nagyaszszonyának”, és fogadalmat tett, hogy visszavezeti a népet a „Nagyasszony” tiszteletére.
A Mária-kultusz központi jelentőséget kapott az ellenreformáció fegyvertárában, már csak azért is, mert a reformáció előretörésének időszakában egyértelműen kiderült, hogy a katolicizmus szinte csak a Mária-kegyhelyek környékén tudott számottevő mértékben megmaradni, mint például Csíksomlyó vagy Szeged vidékén. Nem csoda, ha az ellenreformáció előretörésével tucatszámra alapított újabb katolikus kegyhelyeket csaknem kivétel nélkül csodatevőnek mondott Mária-képek vagy szobrok köré szervezték. A Mária-kultuszt ezen túlmenően könyvek, egyházi énekek, imaszövegek, köztéri szobrok és külön erre a célra alapított vallásos egyesületek voltak hivatottak elmélyíteni.
A Mária új országába nem illő csoportok jelenlétét pedig minden eszközzel igyekeztek felszámolni. Radonai Mátyás pécsi püspök például már nem sokkal a török kiűzése után a következő kemény hangú felszólítást küldte a siklósi reformátusoknak: „Heretikusokat (azaz eretnekeket), zsidókat, rablókat, kálvinistákat, istenkáromlókat nem akarok megtűrni püspökségemben. Aki maradni akar, annak katolikussá kell válnia.”......
Szvsz a katolikus egyház annyira összeforrt a feudalizmussal, és így az (európai) középkorral, hogy teljesen értelmetlen kiválogatni egyes pozitívumokat/negatívumokat, és ezek alapján bizonygatni, hogy a katolikus egyház milyen jó/rossz. Ha nem lett volna katolikus egyház, nem lett volna középkor sem (jó, nyilván lett volna, de alapjaiban különböző, és fogalmunk sincs, hogy milyen), így aztán nem is lehet azt mondani, hogy az egyház összességében jó/rossz lett volna. (Én még a mai társadalomban sem merném ezt megítélni, pedig most sokkal kisebb a szerepe, mint mondjuk 500 éve - de még mindig óriási.)
"Arra is kiváncsi lennék, hogy ez hogyan bizonyitja azt, hogy a holokausztot is az Egyház idézte elő."
Ezt, hogy "idézte elő", legfeljebb a vulgáris közéletben mondják, komolyan senki nem állítja. Ám, ha a keresztény filozófiák terminológiáját használjuk, akkor a causa efficiens (hatékony ok) mellett ismerjük a conditio sine qua non (lehetőségi feltétel) fogalmát is. Márpedig azt, hogy majd' kétezer év konzkevens keresztény antijudaizmusa nélkül a hitleri antiszemitizmus nem alakulhatott volna ki, illetve nem végezhette volna el a maga pusztítását, nagy nehezen a Hittani Kongregáció is elismerte a Soáról kiadott nyilatkozatában.
Amerika meghóditása nem a Katolikus Egyáház magánvállalkozása volt. a keresztes háborúk közül se mindet kezdeményezett az Egyház.
Az indiánokkal folytatott csatározások, és kiirtásuk sem egyáházi "ötlet" és tevékenység.
"Most az a divat, hogy mindent ra kell fogni a katolikus egyhazra. Pl. a Holocaustot is."
Elküldjem a fotót, amin katolikus papok MEGÁLDJÁK a tankokat? Amik emberek százait gyilkolja meg?
engem érdekelne az a fotó ahol tankokat áldanak meg. Nekem elküldheted. Arra is kiváncsi lennék, hogy ez hogyan bizonyitja azt, hogy a holokausztot is az Egyház idézte elő. A haditechnika sem egyházi űzlet.
Különössen igy visszatekintve, ami ami a zsidokkal (és másokkal is) történt akkor azzal szemben tényleg nem látszik semmi sem elégnek, cselekedeteben, hozzáállásban. Persze lehetettt volna többet is tenni. Én a magam részéről azt szerettem volna ellensúlyozni, hogy esetleg kialakuljon egy olyan kép, hogy "aki mai értékrendünk és történelmi rálátásunk tekintetében, igy utólag nem tett meg mindent az már nem tett semmit sem, vagy éppen kirobbantó, vagy támogató volt" Nameg nem kellene a katolikus egyház nyakába sem varrni a zsidóüldözést.
Nem vagyok holokauszt szakértő, de amit olvastam idáig arról a korról, abból számomra úgy tűnik, hogy mind a háború borzalmai, mind a zsidóság kiirtásásnak folymata, fokozatossan lett világossá az akkori közvélemény számára és nem kész, minden kimenetelében világos jövőbeli, vagy éppen jelenbeli tényként állott elöttük. Igy nem egy nagy megalkuvás volt, hanem mindennapos kis döntések, amiket az aznapi belátás és felismerés motivált és nem a visszamenőleges, már az eredményeket szemlélő történeti átfogó reflexió.
Igy az akkori Magyar Katolikus Egyház számára sem volt világos, hogy Hitler milyen sorsot szán a zsidóságnak és gondolom, mint a legtőbb ember nem is hitte volna el azt ami valóban történt, mert ilynnek nem szabadna megtörténnie. Egyszer láttam egy dokumentum filmet, amit angol katonai hradósok készitrettek, felszabaditott koncentréciós táborokról. Ott volt egy epizód, amikor egy német város lakoságát meginvitálták, ugyan nézne már körül abban a lágerben ami melett közvetlen közelben éveket leélt. Erre azért volt szükség, mert a német lakosság jó része sem hitte el (mint pl. a szövetséges hirszerzés és hadvezetés sem) és tudott arról, hogy mi folyik a közelében. Persze nyilván nem is akarta elhinni sok okból. Tanulságos volt látni, hogy a kivonuló polgárok hogyan viselik arcukon odafelé a "ááá mi történhet, láttunk mi már sokmindent" érzést, és hogyan viselték visszafelé a megsemmisitő és arcpiritó döbbenetet a szembesülés után. Ezzel csak anyit szeretnék mondani, hogy az akkori közvélemény és egyházi közvélemény sem volt tisztában és nem hitte el, azt amit esetleg kiszivárgó hirekben ismerhetett.
A Magyar egyház tekintetében az egyházi vezetés kellően el volt foglalva a közelgő, majd az országon átvonuló háború pusztitásával, a vagyon és a nem zsidó életmentéssel, ahhoz, hogy az eszkalálodó magyarországi háborús helyzetben már ne legyen erre tőbb energiája. Szorványos ismereteim szerint a magyarországi zsidóság sorsát a nyilas hatalom átvétel pecsételte meg, vagyis a nagymérvű deportálások már háborus és kényszerállapotos időkben történtek meg. Ekkor pl. Mindszenty már a nyilasok börtönében volt, az esztergomi érsek meg sulyos beteg, az ország fele hadszintér, és az egyházakat eléggé lekötötte a keresztény lakosság mentése, ellátása, valamint az egyházi vagyon mentés. Igy az ország közvéleményét maga az ország tényleges és valós pusztulása foglalkoztatta leginkább és nem feltétlenül egy kissebbség sorsa.
A zsidóság ebbne a helyzetben többszörössen egyedül maradt kiszolgáltatva a nyilasokanak.
Nem akarok itt advocatus diabolit játszani; ez az idézet nem támadni való. Néhány gondolat azonban eszembe jutott, miközben olvastam.
Először is a körlevél nyelvezete igen cizellált. Jézus nem azért küldte szét az apostolokat, hogy ügyesen manőverező diplomaták legyenek, hanem hogy világítsanak a sötétben. És azt mondta, hogy az igen legyen igen, a nem pedig nem. Ezt az ipart az egyház elég következetesen űzte évszázadokon keresztül. Nem véletlenül születtek olyan sarkos megfogalmazások tömegestől, amilyenre példát is hoztam, hogy "Ha valaki azt mondja, hogy...: legyen kiközösítve." A kemény határozottság odáig ment, hogy néha (khm) a máglyák előbb lobbantak, mint kellett volna. A szövegből ezt a karakánságot hiányolom. Egyszer, amikor igazán szükség lett volna rá, hogy az egyház a maga isteni tekintélyével a sarkára álljon, akkor szerintem nem kellett volna megelégedni azzal, hogy a püspökök "kötelességszerűen felemelik tiltakozó főpásztori szavukat és rámutatnak", hanem atyáik stílusában ki lehetett volna mondani: "Aki zsidóüldözésben részt vesz: ki van közösítve". És ennek megfelelően húzzon a redves francba a gyóntatószékből meg a szentáldozástól. Mert ha elváltaknak nem szolgáltatjuk ki az Eucharisztiát, akkor tömeggyilkosoknak végképp nem.
Ezt meg kellett volna lépni. Itthon is, de főleg Rómában. Az itthoni helyzetre lehet úgy emlékezni, hogy a budapesti zsidóság csaknem teljesen megmenekült, de úgy is, hogy a vidéki zsidóságot csaknem teljesen fölszámolták: kétszázezer embert. Vidékre nem jutott el a püspöki körlevél? Vagy pedig 1944. júniusban már késő volt, mert addigra a vidéki zsidók deportálása megtörtént.
Bibó István nagyon higgadtan és mértéktartóan fogalmaz a Zsidókérdés Magyarországon 1944 után c. munkájában, ugyanakkor nem kendőzi el a tényeket szlogenekkel. Az a bürokratikus és hidegen teológiai, egyházjogi racionalizmus, amit a magyarországi katolikus papság gyakorolt még 1944 márciusa és októbere között is a keresztség kiszolgáltatásával (illetve az életmentő, adott esetben antedatált keresztlevél kiadásával) kapcsolatban, az magáért beszél. A nyilvános teológiai állásfoglalás arról, hogy a keresztség szentség stb., az helyénvaló volt. De az, hogy a gyakorlatban a puszta életbenmaradásuk végett a keresztlevélért könyörgő zsdóknak előírták, hogy ennyi és ennyi hónap hittani felkészülés, őszinte megtérés stb. - az a farizeizmus netovábbja. Ne érts félre: nem a szentségtől, hanem arról a francos papírról beszélek, aminek a ki nem állításával a pap mentes maradt az okirathamisítás fertelmes bűnétől. Ezt magyaráztam Györgyinek a másik topicban: ilyen az, amikor az elvek fontosabbak az embernél. Erre a magatartásra itt e földön nincs mentség. (Az odaát nem az én reszortom.)
Mindszenty egyébként tudtommal nem tűzte ki a palástjára a sárga csillagot, és nem tette kötelezővé annak kitűzését minden magát katolikusnak valló hívő számára. Dániában az uralkodó kitűzte, vele az egész nép - és egy egész népet nem lehet deportálni. Következésképp Dániában nem történt tömeges deportálás. Ez Magyarországon kicsit másképp alakult. Hogy így is nagyon sokat tettek? Bizonyára - de ez nem hivatkozási alap.
"Melyiktek mondja béresének, vagy bojtárjának, amikor hazatér a mezőről: Gyere ide tüstént, és ülj le! Nem azt mondja-e inkább: Készíts vacsorát! Gyürkőzz neki és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, aztán ehetsz-ihatsz magad is. Talán megköszöni a szolgának, hogy megtette, amit parancsolt neki? (Nem gondolnám). Így ti is, miután megtettetek mindent, amire parancsot kaptatok, mondjátok: Haszontalan szolgák vagyunk, nem tettünk többet, mint ami kötelességünk." (Lk 17,7-10)
Részlet Mindszenty emlékirataiból: (hamár a magyar egyháznál tartunk)
A Sztójay-kormány 1944júniusában gettóba záratta a zsidókat. A könyörtelen intézkedésre az Egyház azzal válaszolt, hogy védelmébe vette az üldözötteket. A püspöki kar igen erélyesen tiltakozott az új hatalomnál és körlevélben is tudomására hozta a híveknek és az egész ország közvéleményének felfogását. Néhány részletet szükségesnek vélek idézni ebből a körlevélből:
"Hogyha pedig bárkinek veleszületett jogait, amilyenek: jog az élethez, a vallás szabad gyakorlatához, a munkaszabadsághoz, a megélhetéshez, a magántulajdonhoz stb. vagy a törvényes úton szerzett jogait akár egyes emberek, akár egyes emberi közületek, akár magának az államnak képviselői, igazságtalanul csorbítják, vagy éppen elveszik: a magyar püspökök kötelességszerűen felemelik tiltakozó főpásztori szavukat és rámutatnak arra, hogy az említett jogokat, nem az egyes emberek, nem is egyes emberi közületek, sőt nem is az állam képviselői adták, hanem maga az Isten, hogy tehát ezeket - a törvényes és jogerős bírói ítélet esetét kivéve - igazságosan semmiféle földi hatalom nem csorbíthatja és el nem veheti, csak az Isten, vagy az, akinek Isten erre törvényhozói, bírói és végrehajtói hatalmat adott, mert nincs hatalom, csak az Istentől. Ámde ezt az Istentől nyert hatalmat csak igazságosan, vagyis Isten erkölcsi törvényeivel szabad gyakorolni, mert igazságtalanságra és saját törvényének megszegésére Isten senkinek hatalmat nem adott, nem is adhatott."
Közbenjárásunknak köszönheti a budapesti zsidóság, hogy nagy nészben megmenekült a gázkamráktól. A püspöki kar állásfoglalása után az egyházi intézmények minden rendelkezésükre álló eszközzel, a papok és apácák pedig életük és szabadságuk veszélyeztetésével is védelmére siettek az üldözötteknek, éspedig mind a megkeresztelt, mind a meg nem keresztelt zsidóknak.
Legyen elég itt erre vonatkozólag a zsidó ügyek akkori kormánybiztosának egyik jelentését idéznem: "A zsidóság mentésében, sajnos, első helyen állnak a keresztény felekezetek minden rangú és rendű lelkészei. A közbenjárás még soha ilyen méreteket nem öltött, mint éppen ma. A lelkészek a keresztény felebaráti szeretetre hivatkozva végzik a zsidóság mentési akcióját."
----------------------------
Sajnos ez messze nem volt elég. Igaz.
Csakhogy Einstein nem teológus volt, nem is társadalomtudós, nem is politikus. És ha az lett volna: a szubjektív véleménye akkor sem változtat azon, hogy az a bizonyos kiközösítő hittétel nem látott napvilágot.
Ja, bocs, Györgyi: ez a judeoliberálbolsevista fórum annyira azért nem kozmopolita; a beszélt nyelv itt a magyar. Az egyházi megnyilatkozásoknak én is a magyar fordítását írtam be, nem a latin eredetit, pedig itt van a polcon a Denzinger, és biztos sokkal okosabbnak tűnnék vele...
Jewish physicist Albert Einstein testified to his appreciation of Pope Pius XII' s actions in a 1940 article published in Time magazine: "Only the Church stood squarely across the path of Hitler's campaign for suppressing truth. I had never any spcial interst in the Church before, but now I feel a great affection and admiration because the Church alone has had the courage and persistence to stand for intellectual truth and moral freedom"
En meg mas forrasbol azt hallottam, hogy a katolikus egyhaz segitseget nyujtott a zsido-mentesben.
Erről érdekes módon nem hallottam. Ellenben hallottam mind katolikus, mind protestáns, mind nemkeresztény egyedi emberekről, akik közreműködtek vagy szervezetten vagy ad hoc módon a zsidók mentésében. Az egyház mint egyház sajnos nem csinált semmit. Amit általában "egyházi megnyilatkozásnak" neveznek, pl. bulla, enciklika stb. nem jelent meg az 1939-ben megválasztott XII. Pius idején. Lehet mérlegelni a politikai helyzetet meg a lelkiismereti konfliktust, és a kérdés nem az, hogy XII. Pius milyen ember volt. De a nácizmus hivatalos elítélése, amely a nagyrészt katolikus Európában a civil lakosság körében megálljt parancsolt volna a deportálásokban való aktív vagy passzív közreműködésnek, nem történt meg. Pedig az I. Vatikáni Zsinaton kiadott "Pastor Aeternus" kezdetű bulla, amelyik kötelező hittételként mondta ki a pápa tévedhetetlenségét, az ex cathedra fogalmát nemcsak hit-, hanem erkölcsbeli dolgokra is kiterjesztette. Vagyis ugyanaz a katolikus egyház, amely pl. 1563. november 11-én a Tridenti Zsinaton kimondta kötelező dogmaként, hogy "Ha valaki azt állítaná, hogy a házas állapotot a szüzesség vagy nőtlenség elé kell helyezni, és nem jobb és boldogabb a szüzességben vagy nőtlenségben megmaradni, mint házaságot kötni: legyen kiközösítve.; - ugyanaz a katolikus egyház, amelyben 1884. május 10-én a Szent Officium kijelentette, hogy "önmagában beálló kiözösítés sújtja a szabadkőműves és más, ilyenfajta felekezetet" - szóval ugyanaz a katolikus egyház a pápa személyében zsinat nélkül is kimondhatta volna minden katolikus hívő számára kötelező érvénnyel, hogy "Aki a nemzetiszocialista párthoz csatlakozik, és bármilyen segítséget nyújt Isten Ószövetségben kiválasztott népének az elpusztításában: legyen kiközösítve.
Ha ez megtörtént volna, akkor lehetne mondani, hogy "a katolikus egyhaz segitseget nyujtott a zsido-mentesben". Így csak annyit lehet mondani, hogy az emberséges emberek segítséget nyújtottak - és ezek között voltak laikusok, klerikusok, pogányok, keresztények, konzervatívok és liberálisok egyaránt.
Szeritem aki nem elfogult a katolikusok mellet es ismeri a tortenelmunket, az ezen a szlogenen csak felhaborodni tud. Legyen eleg 1848-at emlitenem. Ennyi.
"az ertelmisegi reteg egy resze elismeri, hogy a kommunista eletszemlelet joszandekrol szol"
Ki ez a reteg, aki ezt elismeri? A kommunizmus alapveto tanitasa szemben all a szabadsagjogokkal (pl. a magantulajdon megsertese). Tovabba, sulyosan megserti a vallasszabadsagot. Itt most nem a megvalositasrol beszelek, hanem a kommunuista elvekrol. Olvasd el Marxnak a "Kommunista Kialtvanyat". Szamomra szornyuseges dolgok vannak benne. Pl. hogy a gyerekeket mar egeszen kicsi korukban elszallitjak valahova, es ott a kommunistak egyszerre tanitjak es nevelik az eletre. A szulonek meg semmi beleszolasa a nevelesbe. Valoban nagyon joszandeku gondolat.
Az nem igaz, hogy a kommunistak nem akartak olni. Az alapveto tetel volt naluk, hogy ha maskepp nem megy, forradalommal es eroszakkal erik el celjukat.
Azt hogy erted, hogy be van tiltva? Szerintem a Munkaspart a kommunizmus megvalositasan faradozik (ha jol tudom). Amerikaban is van kommunista part, igaz, hogy nagyon kicsi es senki nem torodik veluk. Ha lesz eleg kommunista Mo-n, akkor a kommunizmus lesz tamogatva megint.
ON
Az nem igaz, hogy a katolikus egyhaz milliok halalat okozta. Pl. szivesen peldaloznak a kiirtott indianokkal. Kezdjuk ott, hogy az USA-ban protestansok hoditottak. Az indianok egy nagy resze a fertozesek miatt halt meg. A masik resze pedig tenyleg haboruk, kegyetlenkedesek miatt. Latin-Amerikaban a katolikusok hoditottak (de nem a katolikus egyhaz). Torteneszek elismerik, hogy Latin-Amerikaban embersegesebben bantak az indianokkal es a rabszolgakkal is. Pl. a protestansok abban is hittek, hogy az indianoknak nincs is lelkuk.
Boszorkanyegetes: a protestansoknal ugyanugy elofordult, pl. Salemben, Massachusetts allamban. Ezt soha nem mondjak.
Most az a divat, hogy mindent ra kell fogni a katolikus egyhazra. Pl. a Holocaustot is. En meg mas forrasbol azt hallottam, hogy a katolikus egyhaz segitseget nyujtott a zsido-mentesben. Meg Einstein is megkoszonte a katolikus egyhaz segitseget. Persze, ilyen dolgokrol nem cikkezik a balliberalis sajto.
Csak most leltem rá erre a kedves topikra. Biztos pszichikai funkció a félelem kirikácsolása olyan dolgoktól 1. amit nem ismerünk, 2. ami a történelmünk során mindig is eléggé jelen volt ahoz hogy féljen tole az aki akar. De ez csak szubjektiven jegyzem meg.
Valahol a mélyben van egy topik aminek az volt a cime, hogy az "egyház pozitivumai."
Szoval nagyon röviden megpróbálok összeszedni néhány gondolatot ami persze mindenkinek ismeros lesz, és a félelmekre nem fog választ adni.
Tehát a Magyarok az ezredforduló táján sulyos vereségeik okán kénytelenek voltak szembenézni a Németrómai birodalom hübéres ajánlatával. (Géza fejedelem) Ebben az ajánlatban a lényeg az volt, hogy vazallusi alárendelt állam, az európai diktátumnak megfelelo kulturális, vallási berendeszkedéssel, vagy a magyarság szétszórása. Szt István már akkor zsniális reálpolitikus lenne, ha a kereszéynség felvételét nem hitbol, hanem csak politikai okokból szorgalmazza.
Következmény. az ösi vallás, irás, kultura kereszténység nélkül is szépen elenyészett volna a Németrómai acélpengék (kétélu és egyenes) hatására. Mo mai területe, gondolom antik római mintára a duna vonalán kettéosztva mint a Németrómai birodalom keleti határvidéke, önnlló államiság nélkül.
Ehelyett. Betagozódás Európa kulturájába és akkor korszerunek és modennek tartott állam és társadalom szerkezetébe. (Hogy akkor nem volt demokrácia és SZDSZ az külön pech, de máshol sem volt). Az elso magyar feudális uralkodók külön érdeme, hogy önnálló állam jött létre, valamilyen vazallusi alkirályság helyett, és politikai zsenialitásuk következménye, hogy kulturálissan Bizánc és Róma közé sikerült beegyensúlyozni. Ezen alkalmazkodás, amit ma államalapitásnak is nevezünk, egyik szükséges és kikerülhetetlen velejárója a keresztéynség felvétele. Rém romanitkus Koppány és egyéb pogány urrak függetlenségi álmain eltöprengeni, de a valóság mégis Géza és István realitás érzékéhez volt közel.
Tény, hogy a magyarság kulturálisan nyelvileg, törzsileg nem volt homogén, és az is, hogy már akkor befogadó nemzet voltunk. Aki szerint az akkori Magyarság egyöntetuen Arany János nyelvezetét beszélte az kihagyott egy két történelem órát az egyetemen. Igy vallásában sem volt már homogén a honfoglaló Magyarság. A kereszténység is ismert volt már elotte, lévén korábbi száláshelyein bizonyitottan Bizánci zsoldban álltak, nem beszélve olyan régészeti leletekrol, melyek a kereszténység ismeretérol tanuskodnak.
Sajna romanitkus álmodozok számára kiábránditó lehet, hogy a Magyar nyelv maga is egy közvetito nyelv volt a törzsszövetségen belül, valamint az is, hogy a fejedelem vérvonala és a késöbbi árpádház kulturálisan és vérvonal szerint is bizony komoly kötodésekkel rendelkezett pl. Kijev felé. (elgondolkodtató, hogy a Fehérváron megtalált királycsontok közül egyedül azonositott már nem emléxem melyik Béla a maga közel kétméteres alkatával messze kimagaslik a harcsabajuszos egyhatvanas szittya magyarok közül. Engen az sem lepne meg, ha éppen szoke lett volna)
Az akkori európai modell szerint, a király és fourak melett az egyház szerkezete komoly állam, gazdasági és kulturális tényezo. A püspökségek biztositottak városiasodást és kereskedeli centrumok létrejöttét, az egyházi birtokok az akkor korszeru gazdálodási módszerek alkalmazói, terjesztoi voltak. a szerzetesi iskolák meg az európai kultura terjesztoi.
A magyarországra érkezo hittéritok eloször bizánci majd késobb nyugati jelentos hivatástudattal álltak neki a keresztény kultura és az akkori társadalmi rend felépitéséhez. A nomád portyázó magyarság letelepitésében és az akkori gazdasági modellek átvételében is nagy szerepe volt az akkori szerzeteseknek.
Az egyház vagyonát királyi rendeletek és adományok biztositották. Ezek melett nem kevés a magánvagyonukat felajánló adakozók szerepe sem, akár Passaui Gizella királynore gondolunk, aki személyes vagyonából áldozott sokat egyházi könyvtár székesegyház és felszerelésekre. Az ösi magyar romantikához csak adalék, hogy ezen könyvtárat (Veszprém)egy nemesi felkelés során égették fel, gondolom az ösi kulturát védve (persze inkább annak hiányát) vagy akár a jóval késobbi Esterházy egri püspökre aki jogi egyetemet épitett (Ma ez az egri tanárképzo foiskola)
Ha Magyarország kulturális emlékeit tekintjük, akkor az egyáhzi épiktezések, könyvtárak iskolákon kivül nem sok minden mást találunk.
De foglalkozzunk kicsit a mával és a hétköznapi dolgokkal.
Az egyház életében látványossak ugyan az ünnepek és pl. a templomszentelések, de az igazi munka a hétköznapokban van. Gondolom egy ateista számára a vallásos emberek lelki igényei mesterséges produktumok, igy csak statisztikai szerepük van. De ma is milliok lelki és igényeit elégitik ki az egyházak és lelkészek hétköznapi munkájukkal. Az ember életét olyan események keretezik, amik még sok ateista számára még ma is kapcsolódást jelentenek. Ilyen a temetés, keresztelo, esküvo. Régen az anyakönyvezés is egyházi hivatal volt. Még a legcinikusabb ateista sem kockáztatja meg, hogy a még vallásos nagymamáját ne egyházilag temettesse el. Ezek mind olyan hétköznapi dolgok melyek bizony sok munkát, fáradságot jelentenek az egyházaknak és nem feltétlen anyagi hasznot, mert minden plébánián jó tucat történetet ismernek temetést ingyen követelo nagyszájú és pofátlan ateistákról, perrel fenygetozo újgazdagokról.
Ezen kivul van karitativ tevékenység. Ezeket szervezett formában nem lehetett támogatni a szociualizmus alatt. Érdekes megjegyezni, hogy 1945 ben amikor a Szovjet katonai parancsnokság rászánta magát, hogy a nélkülözo budapesti lakosságot támogassa és ez ügyben összehivtek egy tanácskozást, ott már azzal kellett szembenézniük, hogy Budapest területén több tucat egyházi népkonyha muködik, ahol mindeki ellátásban részesülhetett ingyen. Az akkori egyház megszervezte a külföldi seggélyek elosztását, raktározását. Ez nem tetszett a Szovjet hatalomnak késobb válaszúl Mindszetit valutaüzérkedéssel (a külföldi pénzbeli segélyek valutában érkeztek) vádolták és elofordult az is, hogy Magyar államtól kapot autójára fosztogató orosz katonák rálöttek. Az egyházi szervezetek és újjáépitésben résztvevok, valamint segélyszervezetek munkáját akadályozták és késobb meg is szüntették. Az új kommunista állam felszámolta az egyházi szervezeteket és egyedül csak a templomokat hagyta meg hitélet céljára. Még a nyolcvanas években is számolnia kellet rendori megfigyelésre olyan papoknak akik a templom falain kivul "szervezkedtek" Ennek ellenére a rendszerváltás óta az egyházi karitativ szervezetek száma no. Itt önkéntesek dolgoznak, sokszor idossek, akik a szerveésben tehetségben otletekben, teherbirásban olyan teljesitményt nyujtanak amire képessek.
Az egyház fentart fogyatékos és árva gyerekeknek otthont, Leányanyáknak otthont, Idossek otthonát nem keveset. Kórházi tevékenysége eddig jórészt csak lelki jellegu lehetett. A hatóságok hozzáállására példa, hogy azon plébánia melett ahova én járok, muködik egy elfekvokorház. Egyszer külföldrol az egyház számára érkezett többtucat jó állapotú de használt, de magyar viszonyokhoz képet korszeru korházi ágy ajándékba. Ezek elhelyezése a plébánia feladata lett volna. A hatóságok hetekig nem engedték az országba és a még mindig korszerunek számitó felszerelés után több milliós vám megfizetésére kötelezték a plébániát. Ezen semilyen kérvény utánnajárás nem segitett, végül az egyik lelkész mentoötlete az volt, hogy a vám és pénzügyörség illetékes vezetojét meghivta kórházlátogatásra, hogy nézze meg hova kerülne az ajándék. Az eredmény átüto volt, ugyanis a vámtiszt vélekedése az ilyen korházak állapotáról hasonlóan az átlagpolgáréhoz, bizony messze áll a valóságtól. Igy a rozsdás ágyak, a leomlott vakolat a szag, valamint a haldokló emberek látványa volt az ami elgörditette végül is az akadájokat. Igy elmondható, hogy ezen kórház felszerelésének jelentos korszerusödését épp az egyháznak köszönheti. De ez csak egy példa. Ugyanezen korházban rendszeres az önkéntes betegfürdetés, a rokonok nélküli öregek látogatása és ajándokok osztása, Ünnepek megrendezése. Ha valaki látott már ergyedülálló vasággyal negyven kiló, katéteres öreget örülni, és hálát a szemében, annak átalakul a társadalmi hasznosságról alkotott képe. Azóta a vám és pénzügyörség egy szóra mindenben segiti a plébánia munkáját.
Ezen kivul, ha már valki látott hetven éves nénit majdnem sirni azon sértések és otrombaságok miatt amit a karitász ruha és élelemosztáson kap részeg csavargóktól és nagyszájú cigányoktól hétrol hétre, akkor talán elnézi neki, hogy ugyanezen néni társadalmi munkában azon sokat vitatott képeslapot bedobja a lépcsoházba olyanok postaládájába is, nyilván nem fondorlatos okokból, akiket nem ismer és akik ezt mély sértésnek tekintik.
Egy kis pontosítás:
A zsidók nem egyház. Az "egyháznak Jézus a fundámentopma" és ugyebár a zsidók nem úgy viszonyulnak hozzá, mint a keresztyének.
Másik: meg kell különböztetni a görög katólikusokat a görög keletiektől, mindkét felekezet megvan hazánkban, ez utóbbi ugyan csaknem kizárólag a szerbek között.
Csak megjegyzésként, hogy ne felejtkezzünk el róla léteziok egy magyar "alapítású" egyház is, az unitáriusoké, tagjai főként erdélyiek.
