Szeretem Babits néhány versét, de korántsem annyit, mint Adytól vagy "Attilától". Messze nem volt szerintem akkora költő, mint ők, de van néhány időtálló költeménye. Prózai munkái is kicsit "porosak", ahogy szokták mondani, viszont kétségtelen, a múlt századi magyar irodalom egyik nagy alakja volt.
Kedves Búrkifli!
A középiskolás tankönyvek írója Mohácsy Károly. (Ettől azonban még nem lesz jobb a színvonaluk, sajnos.)
És ha már megszólaltam, akkor hadd mondjam el, hogy Babitstól nagyon szeretem A Danaidák című verset. Csodálatos hangulata van, magával ragadó a ritmusa.
gyv
Nemhogy újságolvasó, hanem egyenesen újságíró! Amúgy pedig novellákat is paírra vetett annak idején, léteznek olyan vélekedések is, hogy megütik a sikerültebb versei színvonalát, csak az "Ady-hisztéria" miatt valahogy a versek lettek ismertebbek, így Ady elsosorban költoként vonult be a köztudatba, illetve a magyar irodalomba.
A másik baja Adynak szerintem az, hogy úgyszólván túlságosan is "autodiktata" volt. A középiskolás, Mohácsy János-féle tankönyv, amely azért eléggé Ady-párti, úgy fogalmaz, hogy drága Endrénk "újságolvasó" ember volt, onnan szerezte tudományos, és stilisztikai, irodalmi tapasztalatait. Szóval még az is majdnem kimondja, hogy félművelt volt.
Egyébként a kedvenc Ady versem: Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
Ady Endre nagyon nagy költö volt, csak éppen anyanyelvének nem volt müvésze, mint Kosztolányi.
Kosztolányi versei számomra zenék, ezer színben pompáznak, hol melankolikus, hol rajongó vagy gyermekien naiv, máshol az esendö ember bújik meg mögöttük. Pókháló finomságú sorai Debussy zenéjéhez hasonlítható. Imádom!!!
Az egészhez még csak annyit tennék hozzá, hogy azért az egész konfliktust tényleg Ady kezdeményezte, azzal, hogy egy még be nem ért, fiatal költőt éles, és maró kritikával fogadott.
Lehet, hogy igaza volt Adynak - ami a Négy fal között-et illeti - de képzeld csak bele magad a fiatal, elismerésre, és "felkonferálásra" vágyó költő helyzetébe, akit egyből támadás ér.
Érdemes elgondolkozni viszont, mit ért Ady azon, hogy "irodalmi költő" (ez volt kritikájának egyik alapja Koszt.-val szemben.)
Feltehetően itt az esztétizáló, a világtól elvonuló poéta attitűdjét bírálja. Úgy, hogy közben azért ha valakire, hát Adyra igazán jellemző a pózolás, illetve a csupa nagybetűs "M Ű V É S Z" - kultusza. Ezenkívül ami azt illeti, hogy Adyból hiányzik a könnyedség, a humor nem hiszem, hogy bárki is ki tudja mutatni az ellenkezőjét.
Lehet, hogy tévedek.
Üdv.
U.I.No.1.: Ismeritek az Ady-szobrot a pesti Liszt Ferenc téren? Szerintem jobb, mint a Karinthy-paródia, pedig biztos komolynak készült.
:o)))
U.I.No.2.:
Ha gondolod, ugorj át a JÓZSEF ATTILA topikra.
a dolog természetesen nem olyan egyszerű, amennyire azt egy topikban pár sorban ki lehet vesézni, de azért az alapvető mondanivalómat fenntartom. A századeleji Ady-mánia persze kelthetett nemtetszést, hányigert stb., de ne felejtsük el, hogy ez nem Ady költészetét minősíti! Sokkal inkább egy kultúrszociológiai jelenség, és inkább a sznob és divatból rajongó közönséget kell ez ügyben elmarasztalni nem a költői teljesítményt. Egyébként nehéz lehetett Adyt saját korában nem túlértékelni, hiszen a fellépését megelőző évtizedek igencsak szűkösek voltak a költészet szempontjából, inkább csak jó, de nem nagy költők futottak ekkor (Reviczky, Komjáthy, Vajda, Ady-val párhuzamosan Juhász Gyula). Ebben az állóvízben Ady megjelenése valóban relevációként hatott, s mivel újságíró és életművész is volt, értett hozzá, hogyan terelje magára a figyelmet, pár év alatt valódi sztár lett (a mechanizmus hasonló volt Petőfihez, aki a magyar irodalomban elsőként vitte ezt a szerepet).
Az ambíciózus Kosztolányit persze zavarta ez az ünneplés, és mivel ő ekkor még csak elkezdte azt az utat, ami az Ady-féle sikerességhez vezetett, természetes volt benne az irigység az ünnepelt pályatárssal szemben (a derék művészek között a személyes, szubjektív szempontok mindig hatványozottan jelennek meg). Az is régi recept, hogy feltűnést az ünnepelt sztárok támadásával is el lehet érni, márpedig Kosztolányinak mindenképpen fel kellett mutani az Ady-hoz és Ady-klónokhoz képest valami más felfogást, altenatívát, hogy saját költészetének helyet és figyelmet biztosítson. Ez az identitáskeresés és Ady-jelenséggel való harc egyébként nem csak rá volt jellemző, hanem a kortársak nagy részére, mindehhez hozzájárult még Ady sértődékenysége és vátesz-tudata, ami elég sok súrlódást eredményezett az irodalom mégiscsak ember-lelkű nagyjai között (pl. Duk-duk affér).
Ady már csak ezért is nagy szerepet játszott, hiszen vitákat, irodalomra való figyelést, új esztétikákat, állásfoglalásokat generált. Az irodalomnak mindig jót tesz egy-egy ilyen karizmatikus személyiség, aki a területre irányítja a figyelmet, megpezsdíti a kulturális közéletet, akit lehet szertni, nemszeretni stb.; szerencsés esetben ez a figura nem csupán egy konjunktúra-lovag és médiabohóc, de tehetséges és nagyformátumú szerző is, mint Ady.
Azért ez nem ilyen egyszerű.
Kosztolányi nem (csak) azért fikázta Adyt, mert irigy volt, hanem mert Adyt tényleg értékein túl-becsülték. Adyt nem találta feltétlen rossz költőknek, csak az általános és rendszeres Ady-szeánszoktól és matinéktól kerülgette a hányinger, amire olyanok is elmentek, aki olvasni sem tudtak, no de hát "az Ady az valami hírös ember nemde??"...
Hm, ez a Kostzolányi-Ady vita persze többmenetes volt. Ady Kosztolányi első kötetéről - Négy fal között (nagyjából egyébként helyesen) megállapította, hogy bizony elég papírszagú. Erre Deziré persze berágott, ráadásul kőirigy is volt a befutott sztár Adyra és szépen több menetben nekiugrott. A dologban egyébként Babits volt az egyik támasza (érdemes elolvasni a levelezésüket, hogy anyázzák benne Adyt, persze süt belőlük az irigység). A dolog aztán persze fokozatosan szelídült, Ady halálára írt nekrológjában Kosztolányi már nagy tisztelettel beszél a mesterről. Mindesetre produkáltak egy jó kis vitát az ún. "Életes" (Ady) és "Esztétizáló" (Kosztolányi) irodalomról.
Babitsról nekem súlyos különvéleményem van, de azt nem tudnám itt pár mondatban összefoglalni.
Kétségtelen egyébként, hogy a mai költészetre és közönségízlésre máig nekik van a legnagyobb befolyásuk, ami azért szégyen is, ha belegondolunk, hogy közben azért eltelt 80-90 év. Petőfi után az első igazi "sztárok" voltak, ráadásul akkor még nagyjából szinkronban haladtak a legfrissebb külföldi irodalmi áramlatokkal, naprakészek és szélesen tájékozottak voltak stb. Talán ezért.
Hát azért furcsa, hogy ilyen biztosan tudsz ítélkezni az egyik legnagyobb magyar költőről.
Kosztolányit nagyon szeretem, a Hajnali részegség a világ egyik legszebb verse, de azért Ady se semmi. Szóval Kosztolányinak szerintem egyszerűen savanyú a szőlő...
Az Írástudatlanok árulása - gondolom erre gondolsz - az egyik legigazabb írása Kosztolányinak. Baromira beletalált Ady hibáiba.
Szerintem tisztára abszurdum, hogy így felkapták Adyt. Egy kicsit olyan, mintha önmaga paródiája volna.
