Elindítottuk az SFportal E-Book nevű szolgáltatásunkat, ahol elektronikus formában lehet letölteni magyar szerzők sci-fi könyveit. Egyelőre régebbi papírkiadványok e-könyv változatai érhetőek el, de jövőre már jönnek olyan kötetek is, amelyeknek nincs papírkiadása. Ezek szerkesztett, minőségi kötetek lesznek szándékaink szerint, nem pedig amatőr műveket akarunk kiadni.
Indítottam egy blogot, amiben többek közt éppen sci-fi könyvekkel szeretnék foglalkozni.
Két könyajánlót írtam eddig, olyan művekről, amelyek valahol az SF és a fantasy határvidékén helyezkedik el.
Van egy bontatlan Miéville, China: Armada-m illetve egy olvasatlan Pörgés-em Wilson, Robert Charlestól. Az elsőt odaadom 3500-ért, a másodikat 2000-ért, akit érdekel. Ha meg tudunk egyezni, akár el is viszem házhoz, sokat utazom.
Hát nem épp mostanában jelentek meg, de én most jutottam hozzá a Lukjanyenko féle Őrség könyvek harmadik és negyedik részéhez.
Annak idején az Éjszakai Őrség film a székbe szögezett, aztán amint lehetett, elolvastam a könyvet is, de kellett némi idő, mire a filmet és a könyvet szét tudtam szedni, annyira összevissza vágták a filmet a könyvekből.
Mindenesetre az Éjszakai Őrség könyvben is ütött, a Nappali Őrség nekem jó lett volna a társszerző nélkül is.. És most tartok az Alkonyi Őrségnél és ez megint üt, bár kellett két fejezet, mire belendült...
Sziasztok
Ha ajánlhatok egy könyvet A földre hullt sárkány sárkány kiadója pár éve dolgozik egy új saját fejlesztésű világon. (mondták, mikor a boltjukban vettem a fent említett könyvet) Gondoltam ha már megemlítik a még meg nem jelent regényt belekérdezek; mégis milyen, miben lesz más mint a többi. (tegyük hozzá manapság egy vadiúj ismeretlen sorozattal előrukkolni nem kis merészség) Egy rövid fejtágítás után, milyen stílus, miről szól, rá kellett jönnöm, hogy ha fele olyan jó mint amit mondanak, akkor nagyon jó könyvsorozat van születőben. A bennfentesek szerint könyvhéten debütál a nagy „világkezdő” regény. A sorozat Dreamworld néven fut, a kezdő könyv pedig: A Főnix ébredése címet viseli. Mivel hazai „termék” (és tényleg ötletes amit elmondtak) én biztos teszek egy próbát. Szerintem érdemes, hátha valami jó dolog születik.
Itt egy link az író blogjáról: http://sheenard.sfblogs.net/
KJA Star Wars könyveinek 99%-a arról szólt, hogy elmondja, miről szóltak az előd könyvek. A faszi (faszi?) nulla, komoly embör nem veszi kezibö, sajnos ezt köll mondanon.
Elolvastam a Saga of the Seven Suns első kötetét (Hidden Empire) Kevin J. Andersontól. Hát végül is nem volt rossz, csak egy kicsit vontatott. A 300 oldalt le lehetett volna zavarni 150-ben is akár. Ugyan ez a lassú vonalvezetés volt a jellemző a Dűne előtét köynveknél is.
Egyenlőre felfüggesztem a többi könyvet a sorozatból.
Na elolvastam a Földre hullt sárkányt. Valóban érződik rajta az író stálusa, bár az ötletek itt csak felvillatva lettek. Nagyon várom (és remélem), hogy kiadják a többi könyvét is, mert mind a The Reality Disfunction-The Neutronium Alchemist-The Naked God , mind a Misspent Youth-Pandora's Star-Judas Unchained nagyon jó volt.
Sziasztok!
Egy könyvet ajánlok a figyelmetekbe, amely A Csontvári-kód, avagy nem esik messze a macska a fájától címet viseli. Igaz, a műfaja nem sci-fi, hanem szatirikus-misztikus krimi.
Megszerezhető az Ad Librum Kiadó honlapjáról: http://shop.adlibrum.hu (Itt regisztrálni kell, majd ezután lehet megrendelni a kötetet, ami a szórakozató irodalom címszón belül a kaland kategóriába lett besorolva. Ilyen egyszerű (?) az egész.)
Nekem nagyon bejött, igaz, a szerző régi, kedves ismerősöm. Mindezek ellenére szerintem másoknak is tetszene, mert igazán szellemes.
A Sztrugackij-srácoktól olvasom a Bíbor felhők bolygóját. Érdekes, egy kicsit furi a sok kommunizmus, párt, a nép vagyona, de jó a könyv. Digiben nyomom a Koobe olvasómon, nincsen papírszaga, de megvan a maga varázsa:) Javaslom.
illetve ugy tunik, csak a fele, ami nem tul nyero, mert igy lesz vagy 5k a teljes regeny, ez pedig reszemrol felejtos. bar a bookline-on a hetvegen 30%-kal olcsobban veheto meg: