Itt vagyok, megjöttem...
Kérdésedre válaszolva: The EMPEROR néha már a fejét fogja...:))) De egészen jól érti, mert néha hasonlókat produkál... Na, komolyabbra fordítva a szót, kb. értem, hogy mi tudja rávinni ilyesmire az embert, mert néha én is produkálok hasonlókat másvalaki irányába. Leea most lehet, hogy rendesen meg fog lepődni, de én azt mondom, hogy valószínűleg kezdi sejteni, mi is az, hogy szeretni tudni... Most így nagyhirtelen ennyi, mert igencsak le van korlátozva az itthoni netkedésem, de hétközben megint gyakrabban leszek.
Olvasom, olvasom a történeted, és egyre csak azon gondolkozom: Mi vihet arra egy szerelmes leányt, konkrétan Téged, hogy saját lángoló érzéseid (szerelmed) elfojtva, akarata ellenére segitsd a nagy Őt egy másik nő iránt érzett szerelmi bánatát enyhíteni? Talán - jobb hiján - szerelmed barátságba való átmentése? Kíváncsian várom a fejleményeket. Nagy kérdés: Életképes-e az óhaj, ha már kapcsolatotok miatta szerelem nem lehet - Ő nem szerelmes beléd - , legalább igaz barátság legyen? A szerelem mindent legyőz! Szurkolok.:))
The Emperor mit szól mindehhez?
Valóban folytatom a tanulmányaimat, de más váratlan akadályok is feltűntek (diplomával kapcsolatban).
Kicsit gonosz leszek, és The EMPEROR fél válaszát lenyúlom:-): Nincs még újság, most lesz lapzárta pénteken, utána még oda kéne adni a rajzosoknak...
Folytatva a tegnapit: Este feljött koliba, beszélni akart a csajjal. 5 perccel késte le. Mire felért csaj bement szobájába, és ki se jött aznap. Miután el kellett hagynia a koleszt, felcsörgött, hogy mit szólok a pechjéhez. Mondtam, hogy nem tehet róla... Aztán felcsörgött még 1szer, hogy szóljak The EMPERORnak, és menjünk el sétálni. Úgy lett. Sztem nem számított rá, de teljesen kiborult. Én segíteni akartam volna neki, rossz volt nézni. Leült egy padra. Egy csomót vívódtam, hogy odamenjek-e. (Éreztem, hogy oda kéne mennem, de nem mertem, mert féltem a reakciótól. Mivel nem nagyon tudja kezelni azt, hogy nő vagyok +barát. Attól féltem, hogy odamegyek, és elküld a fenébe. Az már eszembe se jutott, hogy hozzáérjek, mert erre alapból is ugrik, és féltem, hogy felkapja a vizet és elmegy a fenébe, és kötekedni fog.) Szóval kb. fél óra vívódás után odaültem mellé, és megkérdeztem, lehet(ne)-e rajta vhogy segíteni. Erre elhúzodott a pad másik végére, és magára húzta a kabátját. Akkora "falat" épített maga köré, hogy szinte visszapattantam róla. Ott ültem egyre idegesedve, tehetetlenül. Kb. újabb fél óra múlva közölte, hogy menjünk el. Én vmi olyasmit mondtam, hogy nem fogom egyedül hagyni ott, ahol voltunk. Ez volt az utsó, amit mondott. Később felkelt a padról, és kis kerülővel hazament. Mi kísértük messziről. Annyira rossz volt látni, milyen állapotban van, és mégse engedi, hogy segítsünk/segítsek. Ez a tehetetlenség nagyon rossz... Úgy érzem, hogy nem gondolta, hogy így ki fog akadni előttünk. Sztem most kicsit mérges magára, hogy előttünk borult ki ennyire. Lehet, hogy fél is, hogy visszaélünk ezzel. (Bár már eléggé ismer(het) ahhoz, hogy tudja, soha nem tennék ilyet.) Meglátom, mi lesz. Reggel felhívott, hogy nem jön órára, mert rosszul van (fáj a feje, torka...).
Újabb kisregényem befejezem, most nem akarok saját fejtegetésbe belemenni, mert túl friss ez ahhoz, hogy felidegesítés nélkül végig tudnám gondolni. Ráadásul ezen a héten már a szobatársam miatt is nagyon aggódtam, de mivel ő "elfogadta" a segítséget, így vele virrasztottunk hétfőn.
Igen zaklatott napjaim - mondhatnám pech sorozatom (túlfeszített munka, mobil telefonom halála, stb.) - végén csak eljutottam ide is. :))Olvastalak, válaszolni most nem igen van időm. Vinni kell a kutyámat a szokásos esti körútjára. Csak annyit, történetedre korlátlanul fogadóképes vagyok. Amint lehet jövök és reflektálok. Végül is - ha jól érzékelem - felvetted a diákhitelt, folytatod a tanulmányaidat. Nagyon helyes, ennek szívből örvendek.
The Emperor!
Lesz még újságom? Címem még megvan? Mikor jelenik meg az idei első számotok? Vagy már meg is jelent, csak nem küldtél? Egyébként mi újság Nálad? Rég írtál. Remélem ez jót jelent. :)))
Most gyors összefoglalót tartok, talán majd később lesz időm bővebben leírni - persze csak ha kiváncs vagy rá...! Szóval nyáron tök jó viszonyban voltunk, csomót beszéltünk telefonon, és hosszú leveleket írtunk egymásnak. Persze tovább segítettem neki nőügyét. Jött a gólyatábor - új nők, új kiszemelt. Visszatértünk az egyetemre, egyből összeveszéssel kezdtük, gondolom azért, mert visszakerült ebbe a társaságba, és ezért megint elővette a "ne kövess", "azt hiszik a barátnőm vagy" effektet. Aztán megbeszéltük, hogy azért néha beszélgetni fogunk. Közben úgy éreztem, túl vagyok rajta.
Új kiszemeltjével kapcsolatban csak annyit segítettem, hogy próbáltam noszogatni, hogy menjen oda a csajhoz, különben nem lesz belőle semmi... Tegnap a helyi szórakozóhelyen addig bíztattam, amíg oda nem ment felkérni lassúzni a csajt. A csaj egy idő után bement vele... és én rájöttem, hogy nem igazán sikerült túl lennem rajta. Elmenni nem akartam onnan, ahol álltam - jól láttam őket -, mert azt akarom, hogy elhiggye, hogy sikerült túllenem rajta (eddig én is ezt hittem). Szóval ott álltam, és néha néztem őket. Néha ő is kinézett, gondolom kiváncsi volt a hatásra...
Aztán este táncoltak tovább is. De a végén egyedül ment le, és olyan smst írt, amivel kicsit felidegesített. Mármint, hogy semmi esélye, nem érti a nőket,... stb. Én meg mondtam neki valamit, amit nem akartam aznap mondani, féltem, hogy a lelkiállapota miatt borúsabbnak fogja látni a dolgokat, mint kéne... De addig nem hagyott békén telefonon, amíg el nem mondtam neki. Erre lecsapta. Tudtam, hogy félre fogja érteni a magyarázatot, és azt hiszi, hogy még kevesebb esélye van. Most beszélni akarok vele, hogy ne legyen olyan borúlátó... Reggel nem jött be órára, úgyhogy kicsit aggódom miatta...
Összefoglalva: hogy én mekkora hülye vagyok!
Bocs, a még röviden is kisregényért:-))
Üdv
Leea
Igen, készülhetne szövegfileként a sztori (erre már én is gondoltam számtech. szakos létemre:-)), de gépem sincs. Csak órán tudok egyelőre írni. Ott meg csak lassan készül, mert közben figyelni is kell(ene). :-) The EMPEROR szobájában meg ién sajna nincs gép...
A visszatéréssel kapcsolatban (mármint egyetemre) kicsit bizonytalan vagyok. Jó, tudom, hogy a jövőmről van szó - épp ez az: a diákhitel felvétele is erről szól...
Ne filóz, vágj bele, mégpedig gyorsan! :))))A feltételek igazán kedvezőek. Később nagyon megbánnád a félbehagyott tanulmányaidat. Ezért kérlek ne halogasd, légy határozott. Elvégre is az életedről van szó!:)))
Korlátozott a net hozzáférés? Tipp: a sztorid készüljön szövegfileként és, amikor feljutsz, egész egyszerűen csak másold be nekünk. Na mit szólsz az ötletemhez? Persze nem egészen önzetlenül osztottam meg. Naná, hogy várom a folytatást.:)))
Szeretni tudni
Annyi, mint tudni dugni:)))
Ki dugni nem tud, még szerethet,
Naphosszat Cyrannókat kereshet,
Kik a lényeget helyettük megteszik,
Így a lányok a dugni nem tudót szeretik:DDDDD
Kedves klia!
Az a visszajövetel még nem olyan biztos... Nem tudom még, vissza tudok-e jönni. Most a diákhitelen filózom...
A sztorit majd leírom, ha több időm lesz. Nem túl korai a kérésed, csak egyelőre korlátozott a nethozzáférés... Ez egyébként egy Neverending (?) storynak tűnik :-) Legalábbis eddig... Még nincs vége - elvileg. (Vigyázat, az egész éves folytatás sincs kizárva:-)) Ha belegondolok, akár szappanopera is lehetne belőle... :-)
Üdv:
Leea
Szívből örülök Neked! - főképp mert jelenléted jelzi, mégsem hagytál fel a tanulással. Nagyon helyes.:)) Egyébként nincs az a hosszú történet, ami ne férne ide, hely van bőven, és érdeklődő is. A verseket illetően megértelek. Ihlet nélkül nem megy. De talán a sztori mégiscsak jöhetne...
vagy túl korai a kérésem?
Helló klia!
Visszatértem netközelbe. Valóban az én versem a Mit ér? Mostanában nincs ihlet, nem írok. Illetve az ihlető ember miatt. De ez hosszú, majd egyszer leírom (ha még lesz annyi hely:-)). Egyébként az lenne az eddigi sztori folytatása...
Üdv:
Leea
Szia!
Bocs, és ezer bocs! Meghökkenve látom, már több mint egy hónapja, hogy nem jártam itt, válaszra sem méltattalak. Mindez persze korántsem volt szándékom, maradjunk annyiban, inkább a véletlen műve. Sziget? Való igaz, bennem a bejátszások (jómagam nem voltam ott, így csakis azokra hagyatkozhattam) a fenekestül felfordult világ látszatát képezték. Hogy láttad Te, aki részese voltál a szigeti rendezvényeknek? Kérlek mesélj! Mit tapasztaltál? Lehet-e szeretni a kábítószertől, italtól kába, részeg, bamba fiatalokat? Kutyámmal gyakran sétálunk a parkban, óhatatlanul tanuja vagyok, a beszélgetésüknek. Lehet,hogy sikk a bunkóság? Szégyelni való az érzelem? Vagy, ha van is, kötelesség gyanánt azokat még csírájában el kell fojtani? Kérlek világosits fel! Egyébként régen kaptam e-mailt Tőled. Remélhetőleg ez azt jelzi, minden rendben körülötted, vidáman és elégedettségedre tellik a nyár.
Szia!
Tényleg nem mondom, hogy semmi különös: most itt vagyok a Xigeten, és itt nem semmi eligazodni rengetegféle ember meg új hatás között, úgyhogy most fenekestül fel vagyok forgatva, de lehet, hogy szükséges ez, mert új dolgokat lehet tanulni a szeretésről. Eddig is tudtam, hogy nem egyszerű, de most látszik, hogy egyszerre alapul egyszerű dolgokon, és egyszerre hihetetlenül bonyolult és nehéz megvalósítani. De azért igyexek kitartóan ám!
Csatlakozom. Magam is ajándéknak, mégpedig igen ritka ajándéknak tartom az élményt, mit megosztottak velünk. Jó tudni: van még helye az érzéseknek, a szeretetnek, mert nélkülük ugyanis az életnek bizony nincs különösebb értelme.
Örülök, hogy újra látlak. Érzelem-gazdagságod újabb jeleként fogadtam történeted. :))))) Tiszta szívből kívánom maradj továbbra is mások iránt érzékeny, szeretetet adni és fogadni egyaránt képes, mély érzésű ember. Hírek? Ugye nem akarod azt mondani, hogy semmi különös? Hozzászólásaid mást sejtetnek, vagy tévednék?
mosolyra fakasztasz!:-) nagyon szívesen, legyen sok ilyen élményed, vedd észre!
/vaj'h milyen is lehetett az az állapot, melyben billentyűzetre vetetted magadat?):-) fantáziám van!:-) /
üdv:tölgy
Igen!!!!!!!! ez nagyon szépen átjött! az érzés! a pillanat élménye! az adás! és lám ketten kaptatok!
:-) szép volt! érdemes volt! ajándék!
üdv:tölgy (az olvasónak is az volt!):-)
Megint nyetközelbe bírtam jutni... A következő talán nem passzol teljesen az előző beszélgetéshez, de talán belefér a topicba. Kell tudni hagyni a másikat, mégis fogni (hogy ne csattanjon, ha zuhanni kezd), kell tudni apróságokkal megörvendeztetni, még olyan áron is, hogy a saját dolgait húzza keresztbe vele az ember. Kicsinek tűnő dolgokat - talán picit félve - de merni adni, mert meglepőeket tud produkálni. Van itt a Xigeten Reiki-sátor, egyik nap este, már kb. "műszak végén" befeküdtem egy kisebb mértékű kezelésre. Jólesett, és még egy kicsit beszélgettem a lánnyal, aki csinálta. Aztán teljes fél percig gyűjtögettem a bátorságot, és kicsit félve megkérdeztem, hogy megköszönhetem-e egy öleléssel. Kicsit bizonytalanul azt mondta, hogy igen, és amikor megöleltem, hirtelen akkorát szorított rajtam, hogy rendesen meglepődtem, és mondta, hogy ez hihetetlenűl jólesett neki, mert még senkitől nem kapott ilyet az addigi 3 napban. Ezt tudja művelni.
A szeretet már csak olyan, minél többet adsz, annál több marad. Soha, de soha nem fogy el. Nem a levegőbe beszélek, saját tapasztalat. Persz más kérdés, hogy nem mindig attól kapod vissza, akinek adod. De mit számít ez?
Van vagy tíz éve, zárás előtt félórával, egy hentespultnál álltam sorban. Az eladónő láthatóan kedvetlenül szolgált ki bennünket. A vevők hangos szóváltásba keveredve Vele, kifogásolták kelletlenségét. Sorra kerülve az előttem álló férfi valahogy így szólt: "Kisasszony! Ugye ma különösen fárasztó napja volt? Látom nagyon kimerült és fáradt. Fel a fejjel,hiszen mindjárt zárnak, és hazamehet. Csak nem fog sírni? No, lássam csak, ugye nem akarja velem elhitetni, hogy elfelejtett mosolyogni?"
Hiszitek vagy sem, magam sem akartam hinni a szememnek, e pár együttérző, szeretetteljes mondat csodát tett. Eladónőnk kedvesen csak annyit mondott: " Valóban majd összeesem a fáradtságtól, alig várom, hogy vége legyen a napnak. Két műszakot húztam le. Úgy tűnik, ez a nap nem az én napom, mindenki veszekszik velem, pedig én is csak ember vagyok, aki elfáradhat."
Ezek után a legszebb húst kanyarította le, és jó pihenést kívánva a férfinek, mosolyogva fordult felém. Akkor, ott értettem meg igazán milyen ereje van a szeretetnek.
Könnyebb lett volna beállni a szitkozódók közé? Igen. Mennyivel nehezebb a rossz szóra, jóval válaszolni, emberünk mégis megtette. És lám mosolyt varázsolt, csodát tett. Mit ér az élet e apró, semmiségnek tűnő mosolyok nélkül?
Szia! :o)
Szerintem ez nem egészen igy van... Nem arról van szó, hogy csak adsz, adsz, adsz, és semmi viszonzás... Amikor igy van, az az ominózus hibaszázalék, amit emlitettem... De ha valaki bátran meri vállalni a szeretet érzését, és nem fél folyton, hogy "mi lesz, ha...", akkor nagyobb esélye van találkozni olyanokkal, akik igenis viszonozzák ezt az érzést! Rengeteg olyan emberrel tud kialakulni igy kétirányu szeretet (annak bármilyen formája, a haverságon a bajtársiasságon és a barátságon át a szerelemig), akiről nem ez látszik eleve, igy egy csalódástól jobban félő ember nem próbálkozna vele... A szeretet fura dolog... Minél bátrabban, és több embert szeretsz, annál több szeretetet kapsz magad is, annál bátrabb leszel, és igy még több szeretetet kapsz... És minél jobban félsz, hogy viszonzatlan lesz a szeretet érzése, annál kevésbé mutatod ki, annál kevesebb szeretetet kapsz, és ezért egyre jobban félsz a hiányától, ezért még kevesebbet mutatsz, stb...
Ezek szerint kedves Klia (amit írtál azok alapján gondolom) te is úgy vagy vele mint én:
többet adsz magadból mint amennyit neked adnak szeretetből?!
Tényleg félelmetes, de nekem az a pillanat okoz nagy örömöt, amikor valakin szeretetből segítek (nem családtagra értem), és az arcán meglátom azt a mosolyt, ami igazán őszinte. Akkor tudom, hogy adtam magamból, küzdöttem, és kaptam érte egy pillanatot.
Egy pillanat, azért a szeretetért amennyit küzdeni kellett a másik boldogságáért.
Ez nem ellentételezés (ár-áru viszonya) csak megjegyzés.
Pofonok sorozata?
Egyre inkább hajlok arra amit egyik ismerősöm mondott: legyen vastag bőr az arcodon, mert sokszor sokat fogsz kapni,de ha adsz, úgy is fogsz tudni együtt mosolyogni.
Adunk, ha tudunk, de vajon meddig? Nem fog elfogyni a szeretet, ha Te (mi) nem kapunk viszonzást -eleget?
Nos igen, azok a bizonyos lelki pofonok... Sokat kaptam, és - lehet nevetségesnek hangzik - sokat köszönhetek nekik. Visszatekintve így utólag: azt hiszem minél többet kaptam belőlük, annál inkább vágytam a szeretetre, és ezerszeresen adtam boldog, boldotalannak az enyémből. Saját bőrömön éreztem, érzem, hogy a szeretetnél semmi sem lehet nagyobb hiány az életben.
Valójában a szeretet az egyetlen olyan dolog, melyből minél többet adsz, annál több marad. Végső soron pedig áldozat nélkül nincs boldogság. Ha a boldogságért lelki pofonok sorozatát kell elszenvedni, vállalom, inkább, mint szeretet nélkül vegetáljak.
Sajnos rengeteg emberbe nevelik bele a csalódástól való félelmet... Nem tudom, feltünt-e, de ha valakit nagyobb csapás(ok) ér(nek) - vagy közvetlenül őt, vagy a szeretteit - az kétféleképpen reagál:
1. Totál kikapcsol, semmi se érdekli, nihil... Ezek szoktak idő elött meghalni, vagy depressziós rohamokat kapni...
2. Rájön, hogy az életben az apró problémáknál súlyosabb gondok iss vannak, és könnyebben dolgozza fel a súlyos pofont iss (főleg, ha nem családtag haláláról, "csak" valami sulyos sérülésről, vagy nehezen gyógyuló/nem gyógyuló, de élnilehetvele betegségről van szó), és utána elfelejt félni az apróbb pofonoktól... Sokkal bátrabb iss, hiszen megnézi, mi a legrosszabb, ami történhet (szeretetnél: becsap, nem szeret, csak játszik, és nélküle maradunk), és ha ugy látja, nem valami halálos zri, akkor nem is akkora katasztrófa, érdemes megkockáztatni, mert hátha mégse...
Érdekes módon, a 2. csoport sokkal többet kockáztat, és mégis, kevesebb fájdalom és baj éri...
Nagy tévedés, hogy csak augusztusban leszek egyéves az indexen. Utána néztem - Májusban debutáltam a törzsasztalon, mégpedig egy saját topic nyitásával, címe: "Magány ellen chat?".
Persze ez már történelem, és csak az igazság kedvéért helyesbítettem.:)))
Most pedig Hozzád:
Kedves Vegetable!
Valójában bárhol, bármilyen körülmények között, igazán könnyen és hamar oldódom, érzem magam otthonosan. Szeretem az embereket. Képtelen voltam, vagyok - bárhogyan is próbált erre nevelni Édesapám - magamévá tenni hitvallását miszerint: "Ne várj semmit az élettől, így elkerülheted a csalódásokat. Ha mégis öröm ér, az tiszta szerencse." Én igenis sokat várok az élettől, és őszintén önmagamat adom. Teljes lelkemből, őszinte szívből szeretem az embereket. Önfeltáró lényem igen gyakran meg is hökkenti, zavarttá teszi a környeztem. Teljes mértékben sebezhető vagyok. Mégsem szeretném, ha csupán sebezhetetlenségem érdekében hidak helyet, holmi falakat kellene építenem. Meggyőződésem, ahogy Te is látod: Az emberek bizony a sérüléstől való görcsös félelmükben falak mögé bújva nem merik élni az életüket, nem vállalják fel érzelmeiket. Tragikus ebben csak az, észre sem veszik, hogy a falak elzárják az igazi érzelmek útját is. Nem túl nagy ár ez? Örülök, hogy személyedben nyilt szívű, mély empátiával rendelkező, mások iránt figyelmes lénnyel találkoztam. Igen a virtualitás valóban megnyitja a kapukat, barátságok alakulhatnak, lelki társakra lelhetünk, de csakis páncél, és falak nélkül. Szeress, hogy szeressenek. Milyen egyszerű, ha mindezt félelem nélkül, Önmagunkat adva tesszük. Nem?
Az emberek azért magányosak, mert maguk köré falakat emelnek, ahelyett, hogy hidakat építenének. Szeretet, érzelmek nélkül vegetálhatsz ugyan, de élni nem élhetsz.
Van, aki azt hiszi, tehet amit akar,
hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet amit akar,
hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen, mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen, mert szeretik.
Van, aki számára a szerelem
határos a gyulölettel,
Van, aki számára a szerelem
határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti
a szeretettel,
s nem érti, hogy mások feleletül a
gyulölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra
tévedt nyúl,
amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi
azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost,
amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülok
útját vezeti a levegoben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja,
hogy megszopja az éhezo kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságba
nyelo amoba,
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke
a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban,
s van, aki önmagában azt a másikat,
akivé maga is válik általa.
Nézd mit találtam. Ráismersz? Ugye, Te követted el. Amint látod újra rátaláltam. Nagyon tetszett, és ma is nagyon kedvelem. Aktuális kérdéseket
feszegetsz. Újabban már nem írsz? Ha mégis, írnál ide egyet-egyet.
Mit ér?
Mit ér az ember,
ha érzelmek nélkül él?
Mit ér a szó,
ha már senki sem beszél?
Mit ér a barátság,
ha a barátok nem tőrödnek veled?
Mit ér a szerelem,
ha érzelmed másról lepereg?
Mit ér az élet,
ha a végén úgyis a halál mesél?
A választ talán megtudom,
hisz élek, és hajt a remény.
Leea (dátum nélkül)
Szeretet
Simogatón kedves szó: Szeretet
Nekem, Neked, Mindenkinek.
Érzem, érzed hiányát
Bár ott van közel. Vagy mégsem?
Miért? Miért van annyi Könny és Bánat?
Miért van, hogy Öröm szökik,
Otthont talál a Bánat?
Magány! Magány miért nem hagysz el?
Boldogság! Miért nem keresel?
Szívem új otthonát készítettem Neked.
Bánat és Magány ki Veletek, Menjetek.
Kell a hely! Kell az Újnak, a Boldogságnak.
Nem. Nem, és nem, Ő azt nem oszthatja Mással.
Egyedül csak velem, aki rám és én Rá találtam.
klia 2000. augusztus 13.
Augusztusban jubilálok. Egy éve lesz, hogy az indexre tévedtem. :)))
Drága Leea!
Örülök, hogy bejelentkeztél. Sajnálom, hogy internet hozzáférésed korlátozott. Jó pihenést! Kiváncsian várom beszámolód, hogy telnek napjaid.
Vegetable kedves!
Válaszommal ugyan még tartozom, de végtelen fáradtságom - napi 10-12 óra megfeszített munka után szinte aludni járok haza - miatt most képtelen vagyok rá. A hétvégén jövök.:))
