Szerintem jobb, ha maradunk az alaptémánál.Akkor talán mindenki kedvet kap hozzá.
A piszkot csak a tiszta víz mossa le.
Ragyogó alkalom a kipróbálásra, hogy ne bíráljuk hevesen azt, aki nem szívlel minket.
Süllyedj el és próbálj meglapúlni mint a sz*r a fűben!
Rád nem lenne szabad reagállni.... A mocskot vagy eltakarítják vagy befedi más mocsok...
Ha például kerekasztalnál lettünk volna, most bizony-bizony arcul vágtalak volna és seggberúgásokkal kitoloncoltalak volna. Ha meg nem lenne hozzád fizaikai erőm - habár kétlem, mert igy mint te csak a gyávák viselkednek - akkor lepuffantanálak mint egy veszett kutyát!De milyen szencséjük van néha egyeseknek....
Csak azt mondtam, hogy én nem teszek semmit, nem írok a moderátornak. Zavarni zavar a dolog, mert nem értem. Vigor már más tipicokban is mocskolja a
Halmara nevet, és most az bosszantja, hogy nem árulom el neki az igazi nevemet? És büszkén vállalja az alpáriságát. Fogalmam nincs mi ez az egész?
Halmara asszony levélben azt mondta, hogy ez Őt nem zavarja. Engem se zavar. A moderálási alapszabályzat pedig nem kötelez arra, hogy a saját hozzászólásomat akármilyen indokból kimoderáljam. Ezt a hozzászólást - vagy akár engem is - kimoderáltatni Halmara asszony feladata. Halmara asszonyról annyit, hogy emailban sem volt hajlandó elárulni a valódi nevét, míg az enyém szabadon hozzáférhető a honlapomon (kattints, ez egy link!), azaz nem lehet azt mondani, hogy egy aljas névtelen mocskolódó netbetyár vagyok. "Alpáriságomat" vállalom.
Off
Kedves Igor! Ez mi volt? Talán az alpáriság definiciója?, mert a topic témájához
nem kapcsolodik. Mindenesetre kimoderáltathatnád, a játékszabályokat betartva.
On
Ja, Halmara asszony, azt hiszem, nincs tisztában a játékszabályokkal, de egy mezei boszorkánytól mást nem is nagyon lehet elvárni. Ha ugyanis hazudik, hibát követ el. Bizony-bizony.
A györörű az, hogy mindekinek igaza van. :-)))
A bibliát nem lehet cáfolni, csak az életet kényszerülünk másként megélni. Egyénileg, mindenkinek a maga módján, vagy a nemlétező véletlenek furcs a összevisszasága szerint.
Sokan állítják, hogy véletlenek nincsenek.
Nincsenek? Akkor miért pont őt üti el az autó, akkor miért pont rá esik a fal, akkor miért pont
ő lesz rákos, akkor miért pont azt a kisgyereket vonja ki a forgalomból a leukémia ?????? és miért
pont az a csecsemő hal meg az inkubátor alatt ?
És miért pont azt az öreget embert üti el a villamos ?
Tudom, provokativ voltam, de enélkül nincs vita.
Szerintem nincs itt semmi ellentmondás.
A körülményet természetes, hogy hatnak az emberre, ez egyáltalán nincs korhoz kötve. Ha az ember elveszít valakit, aki közel állt hozzá, az fiatabb korban éppúgy okozhat depressziót, mint idős korban. Ha pedig valakit esetleg folyamatosan elnyomtak, vagy legalábbis úgy érezte, attól megszabadulva minden korban kivirulhat.
Ezek nem alaptulajdonságok.
A filozofiára való hajlam, vagy a kicsinyesség, a pesszimizmu, vagy optimizmus ezek azok, amik szerintem kimélyülnek.
"Az ifjaknak ékessége az ő erejök; és a véneknek dísze az ősz haj." Példabesz. 20:29.
"Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orczáját becsüld meg, és félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr." III.Mózes 19:32.
"A vén emberekben van-é a bölcseség, és az értelem a hosszú életben-é?" Jób 12:22.
"Hogy a vén emberek józanok legyenek, tisztességesek, mértékletesek; a hitben, szeretetben, tűrésben épek." Titusz 2:2.
ÖREGSÉG
Hol vagytok ó szemeim, kik oly áldottnak véltetek egy arcot?
És hol vagy ó csodálatos fülem is, amely oly hegyes lett,
mint a szamáré valamely édes-dús nevetéstől?
S hogy vagytok fogaim, ti vérengzők, kiktől felserkent
nemcsak a szamóca, de az annál duzzadtabb és pirosabb ajak is?
S hol vagy te mellemnek oly irtózatos dalolása?
S hol a kín és hol az áldás, amelyet most hiába keresek
eszelős utaimon, görbe bottal a kezemben?
Loholni bolondúl? Kergetni az őzet, az őzlábút s utána
ledőlni, susogni, nem is neki, de a holdnak…
Holmi rejtelmekről, amelyeket senki sem érthet egészen
s amelyeknek zaklatott boldogság mindenkor a neve…
Hol vagytok ti mozgalmak és fekete átkok? Örök sietés?
Hol a mohó száj, s hol a nevetésem?
Óh, jaj jaj, hol a nevetésem, s a tárgytalan zokogás is:
Mikor döngő hajnalodások vértelen messzeségei! hányszor
Leborultam a sötétben elétek!
Hallgass rám oh ifjuság. Volt egy öreg görög egykor
Ki felemelte két kezét, mint a szobor s az ifjúságát visszakövetelvén
Mondott aiszchyloszi átkot arra, aki tette, hogy így meg
kell az embernek öregedni.
Félig vakon állt a hegyen, csupa sugárzásba merűlve, -
ősz haját verte a szél is
S pisla szeméből könnyei hulltak az Istenség magasztos
lába elé.
S mégis szava dörgött, szavától megállt a malom,
megrendültek a dombok
S az ötéves kos is felemelte rá a fejét.
Ámde az Istenség
Nem nézett rá, nem felelt akkor az öregnek.
Sírt az Istenség. Mert, mintha dobokat vernének a fülébe,
tompa dobot
S erre felelne a hegyomlás s e hegyomlásnak felelne a tenger…
Oly naggyá nőtt meg előtte s oly szentté az öregség ősi
nyomora.
Mert hisz ott állt ő már önnön sírja előtt, s még mindig pörölve a széllel
S még egyszer hangoztatni akarván igazát, mielőtt elomolna…
S aztán hát elment persze, - csend lett végül is e vidéken.
De a szívében is csupa csend volt már akkor, el ne feledjük
s egy másik, még nagyobb figyelem…
S a feje körül tompa derengés -
- az Istenség intése, igérete és vigasztalása:
"Légy hív mind halálig, és neked fogom adni az életnek koronáját." Jelenések 2:10/b.
"Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén." Dániel 12:13.
"Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
És miután ezt a bőrömet megrágják, új testben fogom meglátni az Istent.
A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más." Jób 19:25-27/a.
"Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, a kik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, a kiknek nincsen reménységök.
Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképen az Isten is előhozza azokat, a kik elaludtak, a Jézus által ő vele együtt.
Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, a kik elaludtak.
Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban;
Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.
Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel." I.Thessalonika 4:13-17.
"Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál." I.Korintus 15:26.
"Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?" I.Korintus 15:55.
"És az Isten el fog törölni minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak." Jelenések 21:4.
"Idős korban az ember nem változik meg alapjaiban, csak kimélyülnek addigi tulajdonságai"
Általában ezt teszem, kiemelek egy egy mondatot, és eltűnődöm rajta. Én, akiket közelről ismerek, és figyelhetek, azokon döbbenetes változásokat
észlelek. 79 éves nagybátyám másfél éve elvesztette a feleségét, s azóta kicserélték. Egy másik ember lett belőle. Az addig derüs, mindig viccelődő öregúr kiállhatatlan és házsártos lett, mindenkibe beleköt, mindenkivel összevész.
Nővérem barátnője (62 éves) egy éve temette el a férjét, s az addig rosszkedvű, szótlan, zárkózott
asszony valósággal kivirágzott.Sokat beszél, nevet, mindenkivel szóbaelegyedik, utazik, szinházba jár....s ilyen idős korában képes volt
arra, hogy társaságot szervezzen magaköré.
Hogy is van ez ? :-))
..."tisztítótűz" - ahogy mondtad.
Azt hiszem, nem sokat tudunk segíteni igazán az időseken, bármennyire szeretnénk.Én is tapasztaltam, én is idős édesanyámmal élek. Hiába igyekszem teljseíteni kívánságait, mindig van, ami után sóvárog. Nem nagy dologk, de mindig éppen olyan, ami nincs.
Talán az egyetlen, amit tehetünk, hogy éreztetjük, nincs nagy tragédia, az öregség természetes dolog, és minden nap megerősíteni abban, hogy milyen strammul viseli, (minden betegség és baj ellenére) és mi erre biztosan nem lennénk képesek.Hogy igazán elhiszi-e, vagy csak úgy tesz, nem tudom, de sikerélménynek látszik.És talán aki sokszor tesz úgy, mintha örülne, abból rossz csak nem lehet.
Mindenesetre nekem meggyőződésem, hogy idős korára nem változik meg az ember alapjaiban, csak kimélyülnek az addigi tulajdonságai, nincsenek elfojtva.
Ezért is érdemes talán minél többet begyüjteni belőle, amig lehet. :-)
Az örökkévalóság szemszögéből nézve egész másképp látszanak a dolgok fiatalon, mint öregen.Fiatalon sokkal inkább idealizálunk mindent, nem akarunk korán meghalni, ezért az öregség csak a hosszu élet előnyeit jelentheti.
Idősebb korban, amikor már kevesebb van előttünk, mint mögöttünk jobban meginoghat a túlvilágba vetett hit.Ez talán természetes is, hiszen mindez hit kérdése és nem tudás.
Viszont addigra meg kell tanulnunk sokmindentől megválni. Fizikai erőnktől, környezetünk állandóságától. Ha képesek vagyunk ezt is egyfajta tanulási folyamatnak tekinteni, nyert ügyünk lehet.
Ezért is tartom fontosnak a felkészülést úgy az öregségre, mint a halálra, ill. a másvilágra. Merni kell vele időnként szembenézni.
Mindenesetre ezert is szerencsés ez a témaválasztás.
Kedves Halmara, mintha közelednénk... Nem baj ?
A hangsúly nálam az evidencián van. Én is elfogadok mindenféle elvi véleményt és meggyőződést, legyen az bármilyen, csak ne legyen benne az a bizonyos "mint tudjuk..." hangszin.
Ha nem volt a tiedben, még1x sorry. Marxot is csak azért útálom, mert 50 évig nem létezett más gondolkodó csak ő. (Pedig sarúszíját sem köthette meg pl. C.G.Jungnak.) Persze biztos írt igazakat is...
No, ennyit erről.
Üdv: tivadar
"szavaidból áramló fölényes (balos) kissé lekezelő evidenciáktól "
Mit kezdjek ezzel a mondattal kedves Tivadar?
Nem tudod pontosan, csak gyanítod, hogy esetleg materialista vagyok, s akkor mindjárt "balos" is?
A politikát is bele lehet keverni ebbe a témába?
Nehezen tűröd a "materialista evidenciákat"?
Pedig annyi féle egymástól merőben különböző szellemi gondokkodásmód él meg a világon egymás mellett, egymással összefonódva, egymást kiegészítve .... s a nyitottság szerintem éppen azt jelenti, ha mindegyiket szeretni tudod. Nem csak a kéket,a pirosat is, nem csak sárgát, a zöldet is. Egy szín sosem elég a szinességhez.
Lentebb írtam, hogy Marxot épp úgy tisztelem mint Hegelt, pedig az egyik a materializmust, a másik az idealizmust képviselte (csak így egyszerüen fogalmazva) de mindkettő nagy gondolkodó volt.
A tantarikus szövegek (például) arra irányítják a figyelmet,hogyan függnek össze egymással a dolgok.
Ahogy a szőttes színes szálai keresztezik egymást.
A tibeti út voltaképpen gyakorlás, amely képessé
teszi a beavatottat arra, hogy még élete során elérje a Nirvánát. Ime a szó, a fogalom, ami számomra épp oly megfejthetetlen mint a végtelen.
Nem megyek bele, ez egy külön téma, annak ellenére, hogy jelen van itt is, mint mindenütt, ahol valami elkezdődik és véget ér. Mindenek elött
és mindenen túl ott a Nirvána. Az én laikus elképzelésem szerint az egyéni lét előtti és utáni állapot, az örökkévalóság végtelen nyugalma.
A keresztény vallás ezt az egyéni lét utáni állapotot képzeli túlvilágnak, s nevezi menyországnak, avagy pokolnak,kinek kinek érdemei
szerint.
Engem sokkal inkább megrendít Gótama Szidhartá
(Buddha ) gyengéd ateizmusa, s a titokzatos csend, ami körülveszi. Ennek ellenére nem vagyok
buddhista.( Csak nyitott :-))
Kedves Halmara !
Elnézést kell kérnem, ha 'indulat jött le rólam.'
Akár le is tagadhatnám, de nem teszem, hiszen az a valóság, hogy sajnos még mindig nehezen tűröm a materialista evidenciákat, amelyek viszont rólad 'jöttek le.'
Tehát nem azért 'jöttem izgalomba',mert te nem vagy egy katolikus,(én se' igazán...) csupán a szavaidból áramló fölényes ,('balos') kissé lekezelő evidenciáktól.
Ez minden. Én egy "írástudótól" valahogy nagyobb nyitottságot várok el. Úgy kell nekem...
Szívélyes üdvözlettel: tivadar
Az utóbbi hozzászólások fonalát követve, nézzük meg az emberiség nagy mondáit, mitószait, a világmindenségről, az életről a létezésről alkotott felfogásainkat. A Kalevalában, a Nibellungok dalában, az Ödüsszüeában, a Védákban stb. Szinte mindenikben jelen van a párhuzamos világok gondolata. Mi az, hogy túlvilág? Talán az a fogalom amire Mi a keresztény kultúrában felnövekedett marxisták és nem marxisták úgy gondolunk mint egy olyan elvont entitásra ami esetleg létezik vagy nem létezik. Igaz nem jött vissza senki sem a Hádeszből sem a Valhallából. De igaza lehet annak aki azt állította, hogy a hivő ember teljesen más perspektívából közelíti meg ezt fogalmat. Örökélet, örökkévalóság, menyország, pokol, elkárhozás stb. Jó annak aki tud benne hinni. De akkor minek még öregszünk meg ha valahol mégis vár reánk egy örökélet, persze csak azzal a kikötéssel ha jók voltunk és leszünk, és megadjuk a császárnak azt ami a császáré, a lelkipásztornak azt ami a lelkipásztóré és a plébánosnak azt ami a plébánosé...Mert ellenkező esetben vár reánk a pokol 8-:( Sajnálom, hogy nem tudok teljes meggyözödéssel hinni.Lehet nincs meg hozzéúá a megfelelő korom, tapasztalatom. Elnézést a topic cím slamposságáért.Az eddigi hozzászólások tartalma már rég kinőtte a cím kereteit. Valóban hozzászólásaitok megérdemelnek egy jobb címet. Sajnos ezen már nem lehet váltózatni. De ha két napig nem ír ide senki semmit akkor a topic már csak azoknak lesz elérhető akik a "kedvencekbe" mentették. Végül is volt valaki aki azt is megkérdezte a megfelelő mennyiségű ironiával, hogy a mumust szándékosan írtam mummúsnak. Igaz a Mammonból megannyi változatot lehetne szerkeszteni. A magyar helyeírási szótárban úgy szerepel, hogy mumus. Persze Ti tudjátok, hogy nem ez a lényeg. De nem is ilyen hozzásólásokra számítottam mint a Tiétek.Igaz nem is mertem remélni azt, hogy erről a témáról mindenki csak a szorongásairól fog itt nekem nyilatkozni. A valóság az, hogy én félek az öregedéstől, de nem azért mert: "a mostani emberek nagy része (T.A.K.) merő materialista fertőzöttségből, maga is 'lenézi', értéktelennek ítéli az idős
kort, és ezért retteg a saját öregedésétől. Esetleg ő maga is méltatlanul bánt a felmenőivel, ezért úgy gondolja, neki sem juthat más sors."
Én valahogy beletudok nyugodni abba a gondolatba, hogy valahonnan jövünk és, hogy valahova megyünk és, hogy bármennyire is szeressünk valakit vagy valakiket mégis eljön az az idő mikor el kell válnunk tölük. De benne van ebben a képben a személyes szorongásom is arra vonatkozólag, hogy talán meg sem érem az öregkort. Jó tudni azt is, hogy mindenki másféleképpen éli meg életének ezt a fázisát. Gondoljunk Greta Garbóra, Ő valóságos tragédiaként élte meg az öregkort. Egy másik szomórú eset: Eduard Daladier a Francia Köztársaság egyik néhai eklnőke... Sorolhatnám az óminózus példákat. Lehet, hogy jómagam csak attól félek megalapozatlanúl, hogy esetleg majd magamra maradok. Vagy attól félek, hogy kicsinyes emberi mivoltomban, ebben az anyagi világban még nem volt lehetőségem és időm valamennyi dolgot megismerni, használni, kiprobálni. Vagy lehet, hogy lemaradok a technika egyes csodáinak, vivmányainak az élvezetétől stb. De itt már ebben a topicban valaki utalt arra, hogy mindenki a maga idejében élte le életét. Köszönöm a hozzászólásokat. Szép öregkort és minden jót Mindenkinek!
Kedves oncogito ! Ki akartam lépni ebből a látszólag szűk gondolati határok között mozgó topicból, de a hozzászólásod marasztal .
"nyolcvanegynehány évesen már nem tudom elképzelni, akkor már megélni kell". Igen, ebben a
mondatban rejtőzik a lényeg.
Egyik izgalmas emberi tulajdonságunk, hogy folyton folyvást megpróbáljuk elképzelni azt, amit megélni szeretnénk, vagy megélni leszünk kénytelenek. Kétkedőn latolgatjuk a lehetőségeket, és igazán jó, ha szorongásainkat, avagy reményeinket megbeszélhetjük másokkal.
Nagyon megszerettem az ismeretlen apácától vett idézetet, le is másoltam, oda akartam adni anyámnak, de végül is nem tettem. Rádöbbentem, hogy késő. Ő már nem gondolkodhat 86 éves jelenén, neki már meg kell élnie. Semmit sem tudna
kezdeni ezzel a mondattal: " Védj meg a fecsegés
hajlamától, ne engedd azt hinnem, hogy éppen én vagyok az, akinek minduntalan mindenkihez szolnia kell " - mert neki nem volt érkezése a felkészüléshez, ő csak belesodródott az öregségbe.
(Mint sokan mások)
Gondolom te is észrevetted, hogy az öregek többsége rengeteget beszél, s ezzel idegesíti, fárasztja a környezetét. ( Akinek nincs kihez, az magában beszél ) Ez valami végső önkifejezési vágy, elmúlt történések megidézésének kényszere,
vagy egyszerüen arról van szó, hogy semmi más nem maradt csak a szó? A csend szépségét, a hallgatás
fegyelmét megtanulni nem könnyű. A filozófikus magány átélése, mint már az elején és jeleztem, nem mindenkinek adatik meg, sok szerencsés egybeesés, és valamiféle alapbölcsesség kell hozzá
ami jó esetben megőrizhető .
Hidd el, parttalan ez a téma, s talán egy kifejezőbb, szebb címet is megérdemelne. Gondoltam már rá, megkérdezem a topicgazdát, nincs e kedve a "mummúsból" átváltani valamely más
lehetőségre, ha ez egyáltalán lehetséges.
Alapvetően egyetértek a gondolataiddal, annak ellenére, hogy hívő embernek tartom magam.
Bár nem is jó fogalmazás, hogy annak ellenére, sokkal inkább azért, mert hitem van. Ezzel az is jár, hogy sokmindent lehetségesnek tartok,de semmit sem tudok mindazok lényegéből.
Teljesen mindegy, hogy kitől jönnek azok a gondolatok, amik megragadnak, amikkel azonosulni tudok, a gondolat lényege és nem a szerzője a fontos.
Azonkívül nagyonis fontosnak tartom én is az öregedéshez való felkészülést, mert nyolcvanegynéhány évesen már nem tudom elképzelni, mert akkor már megélni kell.
Sokkal jobb most szembenézni mindazzal, ami várhat ránk, és ha csak elképzeléseink is vannak, ami nem sok, de több mint a semmi.Akit egyszerre nyakon üt az öregség, az nehezen tápászkodik ki a depresszióból, ha egyáltalán sikerül.
Továbbá nagyon fontosnak érzem a másik ember helyzetébe való beleélést,mert szerintem az a szeretet kapuja.
Nemrég engem is nagyon bosszantott a fanatikus, vagy felületes, kemény ítélkezés, de ma már csak mosolygok rajta.Sőt, mondhatnám nagyobb élvezettel vitázom ilyenkor, mert ha higgadt tudok maradni, nagyon élvezetes szócsatákat lehet átélni..Ugyanis nekem sosem a másik legyűrése, hanem az igazság megtalálása a cél.Az pedig minden embernél ott van valahol, csak meg kell tudni hallani.
Kedves Tivadar ! Én nem mondtam, hogy fele fele.
"Bizonyos feltételezések szerint van, bizonyos feltételezések szerint nincs "- így írtam, s igazán szelíden tettem, hozzá, hogy az utóbbi feltételezést érzem hihetőbbnek. Ezzel együtt tiszteletben tartom mások hitét, soha senkit sem akartam erőszakosan meggyőzni a saját világképem
igazáról. Ám ha mélyen vallásos emberrel találkoztam, mindig éreztem valami dühödt elszántságot, valami lázas térítési szándékot a mondatai mögött.( Kivételt képeznek bizonyára a távoli kelet vallásai, a Lao-tze, a Sin-to... vagy a kár a Buddhizmus... Nem sorolom) Ez az erős
térítési indulat inkább a katolikus hitet vallókra
értendő. Nos, ezért írtam, hogy nem akarok
vallási vitába keveredni. Soraid mögött máris felfedezni vélem ezt a fajta indulatot. Máris kioktatsz, hogy ha írok, bizonyos dolgokkal tisztában kell lennem :-))mert hogy én úgy állítom be a túlvilágot mint valamely kitalált nemlétező fogalmat. Nem állítottam én be semmit.
Én csak azt mondtam, hogy különböző feltételezések vannak. Azt sem állítottam, hogy nincsenek olyan öregek , akik derűsen és viszonylag boldogan élik meg az öregkort. Persze, hogy vannak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne beszélhetnénk a kérdés másik oldaláról is. Mert vannak szerencsétlen, elmagányosodott, a világból kiközösített, szegénységben és kínokban tengödő öregek is.
Marx bácsit pedig épp olyan kitünő elmének, és nagy filozófusnak tartom, mint Arisztotelészt,
Aquinói Tamást, Voltairet, Holbachot....(sok nevet sorolhatnék) vagy éppen Hegelt. (Mindenki a maga idejében)
Kedves Halmara !
"Vallási vitát semmiképpen sem szeretnék kezdeményezni" - ez egy vallás-filozófiai fórumon (tudom ismétlés) enyhén szólva sajátos hozzáállás.
"(Én ez utóbbi feltételezést érzem hihetőbbnek)" - ezzel a kijelentéseddel máris "vitát...kezdeményezel" !
Merthogy:
"bizonyos feltételezések szerint van" - ezek a világvallások (3 milliárd), egyéb vallások, filozófiai és egyéb transzcendens világnézetek (újabb 1,5 milliárd); illetve,
"bizonyos feltételezések szerint nincs." - ezek az ateisták (max. az emberiség fennmaradó 1,5 milliárdja) tehát hibás az a beállítás, mely szerint fele igen, fele nem !
Ha valaki könyvet ír, akkor ezzel tisztában kell lennie.
Mint ahogy azzal is, hogy bizony vannak öregek szép számmal, akik nem olyan pesszimistán élik meg korukat, mint ahogy ezt te próbálod sugallni. És úgy állítod ben a túlvilágot, mint valamilyen kitalált, nemlétező fogalmat. (Mint Marx bácsi, pont úgy.) És nem is nyitsz erről vitát.
Igazad van. Én már nem is szeretnék veled erről vitatkozni.
Üdv: tivadar
Szeretnék ide idézni egy általam ismeretlen, idős apáca naplójából egy részletet.
Megöregszem.
Igen Uram, érzem megöregszem. Kérlek, őrizz meg engem mindattól, ami az öregeket kiállhatatlanná teszi.Védj meg a fecsegés hajlamától, ne engedd azt hinnem, hogy éppen én vagyok az, akinek minduntalan mindenkihez szólnia kell. Add meg a hallgatás örömét, a belátást, hogy időnként nincs igazam.
Szabadíts meg a hiú vágytól, hogy mások ügyeit éppen nekem kell rendbe tennem. Tégy engem segítőkésszé, de ne legyek sem izgága, sem zsarnok. Adj türelmet, hogy meghallgassam mások szenvedését, de tégy pecsétet az ajkamra, ha egyre növekvő fájdalmamról, vagy törődöttségemről ejtenék szót.
Add Uram, hogy higgadt es békességes legyek, ne pedig furcsa, ideges, túlpedáns. Add, hogy belenyugodjak lassu testi-lelki fogyatkozásomba, hogy az embereket és a dolgokat elnézően ítéljem meg, ne pedig megkövesedett előítélettel. Add, hogy ne legyek szenvedélyes bírálójak azoknak, akik engem nem szívlelnek. Add Uram, hogy ne őrködjek aggodalmasan jogaimon, hiszen tudom, hogy mindez semmiség a végtelen árnyékában. Add, hogy ne legyek mohó maradék örömeimben, hanem alázatosan engedékeny.
Végül ne engedj elmagányosodnom, hiszen tudod, nekem is szükségem van egy-két jóbarátra.
