Muslimgauze-nek elegge erdekesek mar az albumcimei is, United States of Islam es hasonlok
mondanivaloja, naja, politikai beallitottsag kerdese, aki partolja az arabokat, annak tetszik persze, pl nekem
autechre, ok istenek
eloben annyira nem jottek be, de igy a dolgokat visszahallgatva hihetetlen dolgokat csinaltak mar anno 93ban
kb 97kor tortent egy valtozas a stilusukban, az ujabbak nem annyira jonnek be
A Tundravoice és a Zene oltára
Lois Viktor életművének eddigi csúcspontja
A Zene oltáránál minden rendben. Minden egyben. Szoborszerű, látványos és zeneileg izgató. Megálmodója, a képzőművészet és a zene egységesítésén tizennégy éve fáradozó Lois Viktor (51) életművének eddigi csúcspontja. Két éve gyürkőzik vele, tizenkét hangszert sűrített bele, gyakorlatilag minden olyan instrumentumot, melynek kikísérletezése a nevéhez fűződik. Ráadásul a látvány és a zene mellé ezúttal a hangzás is merőben új: itt már sztereóban kavarognak a hangok, lényegesen nagyobb összpontosító készséget és hajlandóságot megkövetelve zenésztől és hallgatótól egyaránt.
A gyökerek a nyolcvanas évek elejére nyúlnak vissza. Abba a korba, amikor egyes fiatal képzőművészek ecset és véső mellett/helyett gitárt, szaxofont és dobverőt vettek a kezükbe. E mozgalom legismertebb zenekara kétségkívül az A. E. Bizottság, Wahorn, Laca és Öcsi csapata. Lois Viktor azonban nem kívánt beállni e sorba, inkább szokatlan módon válaszolt e kihívásra. Úgy vélte, a legjobban úgy lehetne egyesíteni a két művészeti ágat, ha a képzőművészek nem hagyományos hangszereken, hanem képzőművészeti alkotásokon játszanának. És különféle kidobott gépek és használt használati tárgyak alkatrészeit felhasználva nekiállt megalkotni a maga hangszerszobrait. A mosótekerőt, a centrifugagitárt, a facsavaróhárfát, a radiátorbasszust, a palackdudát, a hűtőborda-xilofont és a porszívócső-szaxofont, valamint a nyolc méter hosszú Gigant II-t, amelyen egyszerre hét ember zenélhetett. Kiállítás kiállítást, performansz performanszot követett, e különös hangszerekből megszólaló zene pedig egyre tökéletesedett. S társaival legalább nyolc éve teljesen kiszakadt a kortárs képzőművészek által kreált hangszerszobrok vagy akusztikus szobrok zörgős-csörömpölős világából. Bebizonyította, hogy instrumentumaival reprodukálható műveket is létre lehet hozni. Ha kell, mechanikus tánczenét, ha kell, brumm & rollt, ha kell, metálsanzont.
Lois Viktor 1987-ben kezdett mindehhez hozzá, az első négy hangszert a hőcserélőfurulyát, a centrifugagitárt, a mosóhengerhegedűt és a facsaróhárfát még azon az őszön kiállította Szentendrén. Ekkoriban akarta megalkotni az úgynevezett body-builderszériát is, a Nagy Magyar Testépítő és Szellemleépítő Szalont, mintegy azt demonstrálva, hogy a Hatalmas Test hogyan dolgozik, és miként fárad le önmagától. A tízdarabos sorozatot azonban csak 2000-ben fejezte be, az meg közben aktualitását vesztette, hisz a Hatalmas Test addigra már rég összeomlott. De nem csak ezzel foglalatoskodott, 1996-ban sokak szerint az év egyik legjelentősebb hazai kortárs képzőművészeti eseményeként a tatabányai Szabadtéri Bányászati Múzeum területén megnyitotta a Hangfürdőt. Az egykori bányászfürdőben csigasorok, munkaruhák és hosszú fapadok helyett a helyi születésű, jelenleg Szentendrén élő művésznek az utóbbi években, évtizedekben készült hangszerszobrai és szoborhangszerei voltak láthatók, illetve megszólaltathatók. Lois azonban nem elégedett meg ennyivel, azóta tágította a horizontot, évről évre fémszob-rásztábort, illetve zenei szimpóziumot szervez, ezzel az egykori XV-ös aknát gyakorlatilag élő kortárs művészeti központtá alakította át. És hogy ott valóban fontos folyamatok zajlanak, talán elég egyetlen adalék: az első fémszobrásztábor végén egy háromfős szakmai zsűri Bodonyi Emőke, Keserü Katalin és Weh-ner Tibor művészettörténészek felbecsülte az elkészült műalkotásokat. A két hét alatt a részt vevő művészek összességében tizenhatmillió forint értéket hoztak létre gyakorlatilag ócskavasból.
De visszatérve a zenére és az arra alkalmas szoborhangszerekre: Lois Viktor társaival a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején rengeteget koncertezett, a pozitív reakciók mellett rendre kapva a negatív kritikákat, hogy mindez minek, miért nem hagyja abba, az egész kóklerség, zeneileg nem vezet sehová. Mindez azonban nem elkeseredést, hanem a tőle megszokott dacos, kísérletező attitűdöt váltotta ki belőle. 1993-ban létrehozta Tundravoice nevű formációját, az első kazetta (Tundra-voice Bahia) egy évre rá jelent meg, a második (Bálványbál Crossroads) 1997-ben, a legújabb CD (Kétszívrezonátor Crossroads) pedig a napokban.
Találó név ez a Tundravoice, ez a hang valóban azé a tundráé, amely miként arra hősünk is rámutatott az emberi civilizáció által alig érintett, s amelynek fontos tulajdonsága a tűrőképesség. Hosszú időn keresztül dacol a hideggel, a vad szelekkel, a jéggel, a sötétséggel. Aztán amikor az idő engedi, ez az élettelennek tűnő puszta néhány hónapra életre kel. Kivirul, kizöldül, szárba szökken, közben felkészül a következő nehéz időszakra. Ez az állandó túlélési ösztön és a megvalósításra összpontosított hihetetlen energia lebeg példaként a szemük előtt.
A Tundravoice zenéje persze rengeteget változott az elmúlt nyolc évben. Az első kazetta anyaga sokkal inkább kísérletezés, mint időtálló zenei produktum, részletekben sok minden felvillan benne, de összességében nem elég érett. Mondhatnánk persze rá, underground fémzene, melyben sokkal inkább a gesztusoknak van jelentőségük, nem annyira a valós zenei megnyilvánulásnak, de ez így túl leegyszerűsítő lenne, ráadásul nem is az volt a célja. Különösen a második kazetta fényében lenne az, melyen az időközben Lois kivételével teljesen kicserélődött társaság a közérthetőbb zene felé mozdult. Ez a mozgás tudatos, vallotta akkor a legbiztosabb láncszem, a két egyébként testvéri női énekhang például a fémes, maszkulinos alapokat hivatott ellensúlyozni. Az újabb dalokban számos népzenei elemet lehetett felfedezni, a szövegekben pedig gyakori volt az olaszos és spanyolos halandzsa.
Ehhez képest ismét újabb váltást jelent ez a mostani CD, már alcímében Szimplán dupla is jelez valamiféle kettősséget. A hatvankét perces anyag ugyanis gyakorlatilag két önálló, egymástól karakteresen elváló lemezoldalra oszlik, miként jelzik is, az első hét szám amolyan brumm&roll, az azt követő tíz pedig metálsanzon. Nekem sokkal inkább a második fele jön be, nemcsak azért, mert szórakoztatóbb, hanem mert kellően ironikus is ahhoz, hogy őszinte legyen. A Tundravoice látszólag monoton zenéjében a fémes felszín alatt egyébként mindig érzékeny a pulzálás, a hideg-rideg hangszereken mindig átjön az emberi kisugárzás, ez ezúttal sincs másként.
A sors fintora vagy tán így sorsszerű , hogy mire ez a CD megjelent, a zenekar ismét átalakulóban. (Igaz, a Tundravoice sosem volt igazi zenekar, sokkal inkább egy fíling, melyhez alkalmanként emberek tapadtak.) Mostanság Viktor a harmincnyolc éves renitens montenegrói szerb muzsikussal, Rambo Amadeusszal polgári nevén Antonje Pusiccsal mélyíti a zenei kapcsolatot. Másfél éve a Fonó összművészeti fesztiválján találkoztak össze, Rambo érdeklődve nézegette Lois oszlopgitárját, próbálgatta, nyomkodta rajta a húrokat, majd beindult a fantáziája. Még az év októberében más szerb muzsikusok társaságában közös koncertet adtak a Trafóban, különböző standardeket Grappelli-témák, Koldusopera, (Get no) Satisfaction, Beethoven ötödik szimfónia vettek elő és építettek be ebbe a monoton, kissé technoszerű világba. Ennek az együttműködésnek volt a többedik folytatása az egy hónappal ezelőtti belgrádi két koncert a Studenti Kultur Centrumban. A helyi Goethe Intézet által szervezett többhetes nyelvi konferencia (!) részeként játszottak ők, egyszerre tizenkét ember tolongott a színpadon, a háttérben Sinkovics Ede graffiti-impresszionistának nevezett képeivel. A hatalmas tömeg előtt hatalmas zűrzavarral indítottak, mindenki nekiesett önfeledten a hangszereinek, aztán létrejött a közös hang, és onnantól kezdve minden működött. Hogy menynyire, mutatja az összegyűlt dossziényi sajtóanyag.
A fő csapásirány azonban ma még a Zene oltára. Az elmúlt tizennégy évben készült 136 egyedi hangszerre a korona. Mint írtam, itt már minden rendben, minden egyben van. Szoborszerű, látványos és zeneileg izgató. Ha kész lesz, Viktor igazán már csak arra vágyik, hogy olyan zenészeket találjon, akik ezt a típusú zenélést tényleg személyes ügynek tekintik. Ha már a Zene oltárával létrejött a régóta várt látvány és hangszeregység, akkor az újjászülető Tundravoice-ban jöjjön létre emellett a zenei és zenekari egység. Van már neve is a még nem létező stílusnak: perszonál etnó.
A múlt héten években mérhető kihagyás után levettem a polcomról a DANZIG: 5 Blackadevil kazimat. Nem hiába mellőztem, ez valami kritikán alulian szar csörömpölés. Nem tudom ismeritek e, de igazából nem is értem hogy tetszhet ez még magának Glenn Danzignek is, hogy kiadta.
Jobban mondva a probálkozást értem, mert valamikor a White Zombie: Astro-creepje 2000-je után készült és annak sikerén és tetszésén felbúzdulva zörögte ezt össze, de hát valami tragédia jött ki belőle. Pedig régebben még az első két számot végig bírtam hallgatni. Ha valakit érdekel és nem akarja, hogy nálam porosodjon tovább jutányos áron átadom neki.
"Unfortunately, Bryn Jones the sole member of Muslimgauze passed away in 1999, and never got to witness the fulfillment of his musical mission: the coming of peace to the Middle East and freedom to Palestine. Nevertheless, Jones has sculpted so much material (currently over 120 releases, mostly full albums!) that Soleilmoon and Staalplaat will continue releasing Muslimgauze albums for years to come."
Ugy tudom, a Muslimgauze-t egy ember csinalta, de nem tudom a nevet.
A politikai mondanivalot nem figyeltem, de kifejezetten unszimpatikus az ilyesmi. A ketto valahogy nem fer meg egymas mellett az en szememben, megis szemet hunyam volna felette, ha _annyira_ jo lenne a zene. De nem az.
A Muslimgauze-nak ezek szerint van valami köze az OYC-hez? Vagy "csak" zenei szempontból értetted a hasonlóságot? Nekem annyira nem tetszik, kissé monoton a Muslimgauze zenéje.
Az a teljes cim csak nem ugy tagolva ahogy te tetted. :-)
Eredetileg volt egy "In the Dark Water" LP. Nehany evre ra kiadtak az "Undercurrents (In Dark Water)" CD-t, ami tobb anyagot tartalmaz, mint az eredeti LP. A masodik resze mintegy az elso alcimenek tekintheto.
Hivatalos oldalrol nem tudok. (Talan Muslimgauze kornyeken is erdemes lenne nezelodni)
De itt van nehany kapacsolod oldal:
http://home01.wxs.nl/~wellink/oyc.html
http://users.mark-itt.ru/dbender/data/oyc-interview.htm
nem, ez beturendi sorrend volt. Idorendben igy nezne ki:
Primitive (1987 - de 83-86- kozotti felveteleket tartalmaz)
Peyote (1991)
Under currents; In Dark Water (1992 De az In Dark Water az joval korabban jelent mg LPn)
Equator (1994)
Amugy meg legalabb et lemezuk van, melyek meg nincsnek e meg nekem:
Spoke
Sunchemical (1995 vagy 96)
Illetve letezik meg egy "Scene in Mirage" LP, ami nem tudom, hogy megjelent-e CDn
No, negyed év késéssel :) sikerült O Yuki Conjugate-et szerezni, de nem az Undercurrents-et, hanem a Peyote-ot. Nagyon jó kis zene, ha nem is éppen noise...
Hallgattam valami japán zajzenét is, de attól totál kész voltam, főleg a B oldaltól. Amikor végre vége szakadt, föllélegeztem határtalan megkönnyebbülésemben. :) Többet nem játszom le, az biztos.
Most akkor van új fötusz lemez, vagy nincs? Ha van, akkor jó/szar ? break2, neked megvan az új lemez?
Info plíz!
Más: A Wave-Gothic-Treffen -en elég erösen jelen lesznek a noise-indusztrial bandák, úgyhogy majd írok egy beszámolót. (Remélem nem felejtem el!) Addigis, annak aki nem jönne:
- JÓ zajongást!
Aside from the new Foetus FLOW release, everyone
has been clamoring for the new CD by JG Thirlwell's
most recent side-project, Manorexia. Happy to say
that the CD, titled "Volvox Turbo", will be available
for purchase at the live shows in the US this summer.
Those unable to attend a live gig will be able to order
the CD online from the website later in June 2001.
Van egy The Industrial nevu egyuttes. Ez, gondolom, jo ide. Most hetvegen leptek fel Gyorben.
Egyebkent nem ismerem oket, es nem hajt a vagy, hogy megis.
X_Peripheria_Festival_002
2001.06.02 - XI. Daróci út 1-3
A szombatról vasárnapra virradó éjszaka nem akármilyen
rendezvénynek lehetnek szem- és fültanúi a Party-túrába (XI. Daróci
út 1-3.) látogatók. A Pararadio szervezésében immár második
alkalommal kerül sorra a neves nemzetközi és jeles hazai alkotókat
felvonultató, a kísérleti elektronikus zenének szentelt fesztivál.
Kömlődi Ferenc
2001. május 28. hétfő 15:04
Az est sztárvendége (már amennyiben az adott stílusban illik ezt a kifejezést
bárkire is használni) az angol Robin Rimbaud, azaz Scanner, személyesen.
Pályafutása még a nyolcvanas években kezdődött, kutatásai pedig nem csak a
zenére vonatkoznak: az élő fellépések során hang és látvány tökéletes
szintézisét igyekszik megvalósítani. Hangtájképekben, kollázsokban,
multimédia-performance-ekben gondolkodik, ráadásul úgy, hogy gyakran még a
klasszikusokon pallérozódott fülek számára is emészthető melódiákat teremt.
Különben cyber-kulturális ikon, 1997-98-ban a londoni kortárs művészeti
központ, az ICA havonta megtartott Electronic Lounge-ját vezette, jeles
kiállítások hangzóanyagáért felelt, illusztris kiadókkal (Sub Rosa, Mille Plateaux)
és még illusztrisabb művészekkel (Derek Jarman, DJ Spooky) dolgozott együtt.
Ezúttal - mint általában - a Leftfield és Richie Hawtin mellett is felbukkant
multimédia-gárda, a D-Fuse szolgáltatja majd a vizuális aláfestést, hogy még
komplexebb legyen az élmény.
A többiek: a leginkább a Boards of Canadához vagy a Tortoise-hoz
hasonlítható, basszusgitár plusz gépek berlini Rococo Rot, a zürichi Domizil
kiadót képviselő Marcus Maeder és Teleform páros, valamint Uli Troyer + 1, a
bécsi Megotól. És még egy képfelelős, Tina Frank, szintén Mego színekben. A
hazaiak: a Terremoto 9 az indusztriális, de táncolható techno-performer Terra
Rossa csapat egyik projektje, az önmagukat fehér zajként definiáló Woo Logic
(aka Miraque & Virgács), a minimál-eszköztárral dolgozó pécsi Porousher, a
Tigrics, majd Mechanova.
Mindez a manapság (sajnos) egyre ritkább live-actként. Persze azért a (főként
Pararadio) DJ-k se maradnak ki_ Amúgy ne számítsunk könnyen emészthető,
andalító muzsikákra, annál inkább veretes, agyunkat megutaztató hang-,
képkompozíciókra. Aki tavaly ott volt, tudja, mi várható!
Eladok vagy 40 CDt. Tobbek kozott az alantiakat. Reszletesebb informaciok itt
Ama Say Ikusi ditut umeak kalean ametsak akatzen
Armageddon Dildos Homicidal Dolls
Armageddon Dildos Lost
Attrition Etude
Black Rose Into The Glass House
Branca, Glenn Symphony # 6
Consolidated The Myth of Rock
Controlled Bleeding Body samples
Cretu, Michael (Enigma) Die Chinesische Mauer
Dinosaur Jr. Green Mind
Download Furnace
Enchanted Enchanted
Gilbert/Hampson/Kendall Orr
Kramer Guilt Trip, The
L7 The beauty process
Mazzy Star So Tonight That I Might See
Noctural Emissions Drowning in a Sea of Bliss
Pavement Trigger Cut
Principle, Peter Conjunction
Psychic TV Origin Of The Species Vol. 2: A Second Supply of Two Tablets of Acid
Rise And Fall Of A Decade You or Sidney
Roach, Steve Stormwarning
Severed Heads Come Visit The Big Bigot & Dead Eyes Opened
Stewart, Mark Metatron
v/a Tonal evidence
v/a: carcass, coil, godflesh, god, silverfish, napalm death ... Pathological compilation
Vidna Obmana Memories Compiled 1
Mirol is eszembe jut, hogy az O Yuki Conjugate-tol most mar 3 CDm van de tovabbra is a Peyote a legjobb. A masik ketto (Under Currents es Equator) az inkabb lebegos. Ahogy mondod. A Peyote-ban tobb ritmus van.
Én meg a Maeror Trivel ismerkedem, pontosabban a Meditamentum és az Emotional Engramm lemezeikkel.
Mindkettő tetszik, de a Meditamentum különösen. Amolyan lebegős/hipnotikus zajzene, ha értitek, mire gondolok.
Az EE valamivel kevésbé emészthető, de az is megjárja! :)
