Semmit. De sikerült elmenniük a duplájáért annak, amit én keresek. De ez már egy másik történet és valószínű az én hibám. De sajnos közszolgálati fizetésért manapság csak ezt lehet kapni.
Sajnos ez így van. Az egyetemeken, főiskolákon (de még a fizetős iskolákban, ahol az ember elvárná a pénzéért, hogy aktuális ismereteket kapjon) sem tanítanak olyat amit a nebulók rögtön hasznosítani tudnának. Ha nem áll neki magától megtanulni valami eladhatót akkor önmagában a diplomájával nem ér semmit.
Az informatika pont egy olyan szakma ahol a papirral szemben sokkal többet ér a tudás. Mondjuk hol nem? De itt egy kezdőnek szinte lehetetlen állást találnia, mert a cégek kapásból olyan embert akarnak aki rögtön hasznot hajt és nem kell rá időt és pénzt pocsékolni, amig megtanulja a megtanulnivalót.
Én is ilyen helyzetben voltam, de szerencsémre találtam egy céget ahol elhitték, hogy képes vagyok rövid időn belül hasznukra válni és igazuk is lett.
ResetGomb,
mit csináltál a két személlyel amikor kiderült, hogy nem tudnak programozni?
Az első kérdés, hogy mi is az az informatikus! A nyelvi topikok egyékében egy programozó matematikus pl. nem tekinti azonosnak az informatikát és a számítástechnikát. Én sem, de ezt sokan egymásba mossák. Némely középiskolában informatika címszó alatt gépkezelést és szövegszerkesztést tanítanak.
Az elmúlt két évben volt szerencsétlenségem két egyetemen informatikusként végzett személy főnökének lenni. Programozni pl. nem tudtak.
Az autós mottó egy példa, nem fokmérő. A lényeg az idő. Én nem szeretném, hogy 50 éves koromban tehessek meg olyan dolgokat, amelyeket igazán 30 évesen élveznék. Hiszen lehet, hogy meg sem érem.
Hogyan lehet mihamarabb kihozni ebből a szakmából a maximumot piciny család és haverok (buli, fanta) mellett? Ésszerűen, de ha kell keményen dolgozva.
Pont a mindenki másképp csinálja érdekel engem. Ki hogyan? Ki szerint mi a legcélravezetőbb?
Na de komolyan. Nincs általános recept, illetve mindenki másképp csinálja (Sztevanovity Dusán). Én is másképp csinálom. Például 23 évesen kezdtem. Az öt éve volt. És nagyon úgy tűnik, a tanulásnak soha nem lesz vége.
Aztán meg úgy hiszem, nem az autó az általános boldogsági fokmérő, életcél, stb.
Sokan vagyunk az elején (vagy éppcsak elindultunk), sokat tudtok segíteni.
Kihegyezve a címben említett szakmára és társaira.
Mottó:
Láttam, hány évesen vette meg apám első új autóját, és még több olyat, aki anélkül halt meg, hogy valaha lett volna autója. Én nem akarok addig várni. Sőt.
