S az a vicces, hogy vajon a következő választásoknál mennyit fog jósolni az SzDSz-nek ill. a MIÉPnek a Szondai.!???
Remélem pozitívan fogok ismét csalódni...
a Szonda Ipsosról már többször kiderült, hogy nem annyira közvéleménykutató, inkább közvélemény befolyásoló intézet akar lenni - pl. a MIÉP 98-as szereplését 2-3 %-ra saccolta,
de az eredmény kb. 5.5% volt. Namost Ipsos ezt hibahatáron belüli hibának minősíti, de inkább úgy tűnik, hogy több mint 100%-os tévedés.
Azóta nemigen változtak.
Radioactivity, szerintem a TE ÉRDEKED. Mert ha te éppen semmit nem tudsz valamiről, akkor máris CÉLZATOSAN GYANAKODSZ.
Pl.
- besúgók (az SZDSZ kezdeményezte a III/III-ok nyilvánosságra hozatalát),
- közigazgatás pénzügyi költségei (pénzügyminiszter?)
- adó? (főleg Kaya Ibrahim nem fizetett)
Úgy néz ki ebben az ügyben kivételesen tényleg nem sáros az szdsz, de a másik két nyertes a két nagyobbik kormánypárt, hiszen a békejobbot le lehet nullázni, ráadásul az Mszp népszerűsége is csökken, az szdsz meg legfeljebb ezt az ügyet átvészeli csökkenés nélkül (sajnos).
Meg az igazság kiderítése fontos dolog. Kár, hogy ebből az ügyből a plebs megint csak azt fogja látni, hogy lám, már megint ezek a korrupt politikusok a sárosak. Így lehet lenullázni az Országgyűlés tekintélyét nagyon hamar.
Nofene, ez nagyon ravasz! De ha az egész annyira igaz, mint a része -
"Az SZDSZ támogatottsága már nem éri el a parlamenti küszöböt"
- akkor sajna csak hangzatos marhaság.
Szonda Ipsos (június): SZDSZ - 7%
Kinek az érdeke, hogy azok akik emberiség elleni büntetteket követtek el és az emberi szabadságjogokat semmibe vették elkerülhették a felelösségre vonást ?????
Kinek az érdeke , hogy a Kádár diktatúra besugóinak nevei nincsenek nyilvánosságra hozva????
Kinek az érdeke , hogy a közigazgatás pénzügyi költségei nincsenek elszámolva a nyilvánosság elött az utolsó forintig?????
Kinek az érdeke , hogy évente 10000 milliárd forint adót nem fizettek a költségvetési alapba????
A klasszikus kérdés mindig az, kinek áll érdekében?.
Pallag, sajátos, talán jóhiszemű, talán nem eléggé átgondolt
fellépésével mozgásba hozta az olajbotrány-mechanizmust.
Az eddig sajtóban megjelent anyagok alapján úgytűnik, az
MDF, FIDESZ(a kormányon - Pintéren keresztűl), MSZP, súlyosan érintett
az olajvádakon keresztűl, de leginkább a most működő koalíció egyes emberei.
Az SZDSZ-t csak finoman súrolja az ügy.
Az SZDSZ támogatottsága már nem éri el a parlamenti küszöböt.
Kóródi Mária olajbizottsági tag rendkívűl aktív, minden médiumban.
A módszer igen hasonlatos az 50-es években AVH által megszokott, kidolgozott
koncepciós perekhez, már pedig tudjuk, finom családi szálak kimutathatók a
nagymúltú intézmény és a szabad demokrácia jelenlegi élharcosai között...
Hetet egy csapásra, mint a mesebeli szabólegény - az elképzelés kitűnő!
Végy egy megvásárolható, megzsarolható, érintett tanút, vezesd meg általa
a kissé exhibicionista, talán nem is Poirot képességű "vizsgáló bírót"
féligazságokkal teli vádakkal, rúgj nagyokat ellenfeleidbe, FIDESz, MDF,FKGP
kisebbet felebarátaidba - MSZP - súrold saját magad (hogy ne lógjon ki a lóláb) -
adj ennek erős media támogatást és máris elértél valamit, minden konkurrens párton
nyomtál egyet.
Csak meg kell nézni a közvélemény kutatások eredményeit az emberek 30-40%
bizonyítás nélkül elhiszi a vádakat. Mire ki derül az igazság az ellenfelek
súlyos népszerűségi pontokat veszítenek - de hátha az igazság csak a következő
választás után derül ki, vagy azután sem ?