Mit kéne elismerni? Azt hogy szemét volt az MTK? Vagy a játékosok? A szurkolok? Vagy a Covid?
Igen, elegáns dolog lett volna elfogadni a halasztást. És igen, így nem egyenlőek a feltételek. De ezzel nincs mit tenni. Ha nem fuggesztik fel a bajnokságot, ez végig fogja kísérni. Aztán reménykedni hogy az új időpontban nem lesznek betegek, stb. stb. Kíváncsi leszek arra hogy hány meccset fognak így elhalasztani. Most ugye a Kispest bedzopta az első fordulóban elhalasztott meccsuket, bár az is igaz hogy a kutya nem kérdezte meg őket. Mi lesz hétvégén Diok ellen? Most meg kevesebb Újpest játékos van.
Azért azt te is érzed, hogy ha egy U21-es EB előtt 5 hónappal az egyik barátságos meccsen nem tud kiállni a válogatott a legerősebb kezdőjével, az azért még nem a világ vége. Gera legfeljebb kipróbál másokat. Ha egyáltalán lesz akkor bármiféle meccs, mert mindez jelenleg csak egy lehetséges forgatókönyv, a legutóbbit is lemondta az ellenfél (Szlovénia) koronavírus miatt.
Nem az volt a problémám, hogy bele kellett volna mennie az MTK-nak a halasztásba Nem mentetek bele, egyrészt mert ez volt az érdeketek és elsősorban a saját kell néznie egy klubnak, másrészt jogotok is volt hozzá, rendben. Nem elegáns ugyan, de elfogadható. De ez az álságos indoklás, hogy a sok válogatott miatt, hát az azért elég gyenge lábakon áll...
Hozzáteszem, ugyanígy a Fradié is annak idején a Paks ellen. Ők is a zsúfolt versenynaptárra hivatkoztak, és az első látásra még hihető is volt, mert nekik tényleg van jó néhány válogatott játékosuk. Az már egy más kérdés, hogy ők viszont rögtön az első bajnoki fordulót halasztották egy BL-selejtező miatt, ami értelemszerűen tovább zsúfolták az állítólag amúgy is sűrű versenynaptárukat. Akkor most hogy is van ez?
Nem baj, hogy nem mennek bele a klubok a halasztásba, csak legalább ne nézzük egymást hülyének, könyörgöm! Inkább ne indokoljon senki semmivel, ennél az is jobb. Nem halasztunk, mert csak. És mert fordított esetben az ellenfeleink sem fognak. Ez világos, érthető és legalább őszinte. :-)
Más nincs, de ha az U21-es összetartásra nem egy el a fél csapat, akkor az nem összetartás vagy edzőmeccs. De nézzük meg, a következő ilyen esetet, vagy a többit, ki fog belemenni a halasztásba. Vagy mondj nemzetköi szinten ilyet. Napoli? Ja, nem. Sahtar Madridban? Ja, az sem. Sőt, ott nyertek is gyerekekkel. Ez eg yilyen helyzet, vagy döntsön a szövetség, vagy játszanak, akárhogy is. Vagy ne álljanak ki, és akkor 0-3. A halasztgatásoknak semmi értelme. Jó, mondjuk elhalasztják a Újpest-MTK meccset. Aztán a jövőhéten a Mezőköves-MTK és a Diósgyőr-Újpestet. Aztán a Vidi-MTK-t. Mikor játszák majd l ezeket? Mert nincs kétségem afelől, hgoy egyre több iylen helyzet fog előállni. Gondolod hgoy az Újepst játékosai egy hét múlva játszhatnak, ha tegnap covidosak voltak? Fenét.
Gondoltam, hogy őket fogjátok írni, de a magyar U21-es válogatott csak barátságos meccseket játszik, mivel Magyarország társrendezője az U21-es EB-nek. Úgyhogy, az nem számít.
Más valaki? Mert én nem találtam több válogatottat a keretetekben. (Pintért nem valószínű, hogy 2 kihagyott év után éppen most hívják be.)
Ez egy faszság, azon a meccsen az Újpest két kategóriával jobb volt, meccset sem nyertünk 5 forduló óta, simán kellett volna nyernetek. Ez oylan, mintha a Fradisták a Debrecenre fognák, hogy nem lettek bajnokok. Marhaság.
Csak érdeklődnék, hogy ki az a sok MTK-játékos az első csapat keretében, aki a közeljövőben (mondjuk, január végéig) reálisan tétmeccset játszhat valamelyik válogatottban?
Én úgy láttam, hogy Mijatovic az egyik, aki a montenegrói felnőtt és Miovski a másik, aki a macedón U21-es válogatott tagja. Van még más is?
A rendkívül sportszerű MTK-nak csak annyit kívánok, hogy rövid időn belül náluk is üsse fel a fejét a korona vírus. És a látványosan örülő játékosaik az intenzíven gondolkodjanak majd néhány hétig!
A Dózsa következő ellenfele a bajnokságban a Diósgyőr lesz. Borsod megyében megugrott a megbetegedések száma. Ön szerint, ha a DVTK halasztást fog kérni, mi lesz az Újpest válasza rá?
Tompi, megszoktuk már, hogy hálátlan gecik vagytok. Volt egy utolsó fordulós Újpest-MTK ahol finomanszólva sem tettük oda magunkat, azért, hogy ti nyerjetek a fradi előtt. Két év múlva ti nem tettétek ezt meg nekünk. A buzi fasz egervári vezetésével mindent megtettetek egy fradinak kedvező döntetlenért.