Aki ellent mer mondani a topic egyöntetű fikázó kórusának (ami persze teljesen politika mentes), az kívűlről jött politikai felforgató, disszonáns hang.
Ugyanitt lehet közéleti személyiséget elküldeni a náthásba, lebarmozni, bomlott elméjünek, és kártékonynak titulálni, anélkül , hogy az politikai beszédnek minősülne.
Aztán lehet a topic tartalmára alapozva a portál címlapján ilyen "hírt" közölni:
Csoóri Sándor leköszönő MVSZ-elnök nyitóbeszédében jellem- és erkölcshiányosnak nevezte a számítástechnika használóit.
Ezzel szemben a valódi árnyaltabb szöveg:
magam is szívesen röpültem volna "korunk hőseivel", ha nem láttam volna szándékaikban a világhódító mohóságot, a meghasonlott fürgeséget.
Mikor pedig valaki felszólítja a topicindítót, hogy konkretizálja már a kifogásait, akkor egyszerüen kitér. Topicot indítani volt mersze, vitához, bizonyitáshoz már nincs vér a micsodájában. Leír két ellentétes értelmű mondatot, egymás mellé:
ezt a topicot nem Csoóri Sándor beszédének elemzése céljából indítottam ,majd:
Azért, hogy megvitassuk, hogy egy közéleti személyiség, hogy tehet olyan kijelentést amit tett Azér ez már egy szint, tényleg.
http kartács meg harmadszor nyomja ugyanazt, ráadáasul teljesen off , hogy mit csinált csoóri 40 évvel ezelőtt
Tisztelt hozzászólók! Én próbáltam elsikálni Csoóri Sándor múltját, mármint, hogy a Csillag c. folyóiratban picsipacsizott Rákosi Pajtással, de mint mondottam: történt már ilyen mással is. Megtévedt. Rögtön, ahogy kijött a Pápai Református Kollégiumból, és beiratkozott az ELTE orosz szakára. Nem akartam nagy feneket keríteni az ügynek, mert nem ide tartozik. De megköszönöm George Sand törzstárs 60-as fölszólamlását.
Árnyalja a képet.
De azért ne feledjük, hogy Bem Apó miután Erdélyből vágtában először Törökországban szállt le a lováról, feladatot is kapott rögtön. A szultán ellen lázadó rebellis népeket kellett megrendszabályoznia. Jól is teljesítette feladatát, magas kitüntetéseket kapott.
Ez itt Közép-Kelet Európa! A III/3-as Csurkák országa, meg a Rákosi elvtársnak szállj az ablakába országa. Meg Szechenyi országa, aki ezt a hazát be akarta közvetlenül a 48-as forradalom előtt olvasztani Ausztriába. Őrült hon.
Ez a kis versike a topic címe szempontjából árnyalja a képet. Azzal együtt is, hogy miért próbálta ez a közepes költő beledöngölni a földbe Bari Károlyt? Miért?
a pontosság kedvéért el kell mondanom, hogy elolvasva az idézetet szövegkörnyezetében nem annyira durva az a pár szó, szerintem kicsit túl van ez spirázva... eccerüen a pasi kicsit patetikusan össze akarta hasonlítani a régi cuccokat az új dolgokkal
Az aprobléma, hogy ezt a topicot nem Csoóri Sándor beszédének elemzése céljából indítottam. Azért, hogy megvitassuk, hogy egy közéleti személyiség, hogy tehet olyan kijelentést amit tett! javasolnám neked, hogy indíts egy Csoóri Fan Clubot, ahol szavalhatjátok a Rákosihoz írt verseit, miközben veritek a bocskaytokat, hogy mekkor amagyarok vagytok. Téma lezárva, de azért megsúgom, hogy azért irritál a beszéd, mert nem érdekel a téma, én csak nyugodtan és boldogan szeretnék élni ebben az országban!
Újfent gratulálni tudok, Csoóri Sándornak. Gyönyörű beszédet írt. Boldog vagyok, mondom boldog, hogy elhúz a náthásba (bár tiszteletbeli örökös elnök marad, az más kérdés, hogy hol!). Ez az ember nemhogy nem mond semmit nekem, inkább irritál. Pedig én magyar vagyok, de ha ez a világszövetségünk nem tudom az akarok-e maradni!!!
Apukám, de nagy barmok vagytok! Nem mondom hogy bolsik, de az agyatokról a barázdáltság lekopott, az biztos. Anélkül, hogy a beszédet elolvastátok volna, vagy bármiféle háttér infóval rendelkeznétek, elkezditek verni, hogy a Csoóri mekkora maradi, ti pedig mekkora internet guruk vagytok (röhög a vakbelem).
Csoóri kitételei nem a technika, az informatika ellen szóltak, hanem a székely népviseletes, mobilt szorongató alelnök "menedzser" ellen, aki mohó nyomulását az elnöki posztra az elöbbi fogalmak zászlóra tűzésével igyekszik elfedni.
Na ja! Nem lényeges, de Szechenyit nem Széchéhnyinek kell írni. Nézd meg a Budapest-térképet.
Különben nem értem az egész irományt.
Megint szegény Szechenyire kell gondoljak, aki azért megbomolva, nem kívánta lerombolni a (Szechenyi) Lánchídat, mint ahogy Csoóri Sándor, aki a pápai református főiskolán végezvén az ELTE-n orosz szakosaként a Csillagban Rákosinak bohémkodott, majd olyan magyar lett, oly magas lovon, amit talán senki nem kívánt.
Szélsőséges ember ez a Csoóri. Ma olvastam, mint említettem, az anekdotázásról leszólamló frázisait. Csak merev arccal, csak merev arccal, neki a semminek.
Ennél jobb Mészöly Miklós, aki azt mondja, "fejjel a falnak, neki és tovább".
Kedves felszólamló! Kérlek ne írj hosszú tirádákat, hanem Kányádira reagálj, az internetre, a számítógépre, és ne gyötörj sokunkat, akik véresre rágjuk körmünk a magyarság miatt, hogy ép elmével éljen a netkorszak, a számítógépkorszak javában is. Ne a Vianovo.hu-ban.
Szétszakad az elmém! Miért hülye, aki magyar? Miért zseni, öngyilkos, alkoholista, miért okos-számnító?
Tudom én édesapámtól - mert székely nemesi vér csörög az ereimben, meg más vér is -, hogy ÉDES ERDÉLY ITT VAGYUNK. Láttam én, hogy buggyant belé az apám.
Miket írsz Te itt? Ha egyszer valaki baromságokat beszélt, ejtett ki a száján, a jövő ellenébe ment, akkor ennek viselje a következményeit. Még ha technikáról is volt szó, amihez nem ért. Viselje, mert bizony számítógépes varázslatról és főként TECHNIKAI BRAVÚR-ról regélt, vagyis ezek ellenére mozdította tenvilágát. A magyarságot. Ily hülyét én nem láttam még, már bocsánat a csúnya szóért!
Ehhez, vagyis Csoóri Sándorhoz, nekünk magyaroknak, akár Kányádiak vagyunk, akár Budapesten, a VIII. kerületben lakunk: NINICS KÖZÜNK.
Legfeljebb ingereli zsigereinket, jobb mintha nem lenne. És kész. Ennyi.
Írod: "Erkölcsi tartás: verset szavalt Rákosinak kiskorában ez a "közkedvelt" költő, Rákosi
kiskedvence. "
Nos, nemcsak szavalt, hanem írt is! Álljon itt egy részlet Rákosihoz intézett munkájából.
Csoóri Sándor: Aranyos madaram...
"...
Rákosi elvtársnak
szállj az ablakába,
s illendően, szépen
kocogtass be nála.
Mondd meg neki, mondd meg,
- de ne panaszlóan -
hogy betegen fekszem,
azért nem hall rólam.
Mondd meg neki, mondd meg,
így ahogy üzenem:
hogyha felépülök,
tüstént fölkeresem
és a színe előtt
teszek hitet rája:
én leszek a leghübb
ifju katonája."
(Új termés : fiatal költők antológiája, 1952.)
Kedves JIMMY,
Látod, Te is egy általánosítással kezded. Lebecsülöd őket. Ez nem vezet jóra. (Soha nem vezetett, ha egy kicsit is ismeri valaki a történelmet, tudja ezt.)
Darvas Iván, Ungvári Tamás a példa rá, akik jóval 50 éves koruk felett kitűnően megtanultak bánni, együttélni, használni ezt az eszközt.
Azt kérdezed, milyen hatalma van az MVSZ távozó elnökének? Hogy néhányak szemében még mindig számít, amit mond.
Most kezdem olvasni. A "bolsik" csúnya indítás. Mondjuk azt is írhatnám, hogy bolsi a jó .... .... . De lássuk, gondolom értelmeset írsz, idézel, annak ellenére, vagy annak dacára is, hogy egészséges magyar bugylibicskás vér csörög benned.
Egyébiránt, Te itt ne bolsizzál senkit. Legfeljebb a régmúlt Csoórit, akire már nem is haragszom, mert látom, olyan mint Szechenyi, aki 1848 március elején összehívta a magyar arisztokráciát, hogy honunk olvadjon be Ausztriába. Vagyis nem normális.
Ma olvastam egy írását, ahol mélységesen elítéli az andekdotázást. Még ha szikrázó is.
Tehát ebből a szempontból, ezen szerencsétlen, szomorú és halálos magyar népség tekintetében kezdem hosszú iratodat olvasni.
Most....
Bolsikáim! A következô, a Magyar Nemzetben ma megjelent cikket ajánlom szíves figyelmetekbe, mert látom, igazi bolsikhoz méltó 80-as IQ-tokkal azt se tudjátok, mirôl beszéltek.
A kőtáblák ereje Minden népnek szüksége van a lelke legmélyén irányító törvényekre
Csoóri Sándor Szerző Felküldve: 2000. május 24. ( 6. oldal)
Ugyanebben az épületben s ugyanebben a teremben nyolc évvel ezelőtt nyitottuk meg - ötvennégy éves barbár csönd után - a Magyarok Világszövetségének III. kongresszusát. Vagy ahogy akkor meghittebben és bensőségesebben emlegettük: a Magyarok III. világtalálkozóját.
A falak, a csillárok még emlékeznek ránk. Az idő ősibb hátországából felénk sugárzó pávavíziók szintén. És határozottan állítom, hogy még mi magunk, résztvevők és megviselt kezdeményezők is világosan emlékszünk önmagunkra. Emlékszünk, mert olyasmi történt itt akkor velünk, ami csak bibliai és mitológiai hányattatások után történhetik meg egy-egy néppel. Ott csapkodott és örvénylett ebben a huszadik századi hányattatásban minden, amit fél évezred magyar történelmében már jó néhányszor átéltünk: elvesztett háborúk, országszakadások, kivégzett forradalmak, száműzetések, irtóztató békekötések, Don-kanyarok, haláltáborok, diktatúrák, idegen címerek zománcragyogása a homlokunk fölött, bűn és bűntudat s haláltánc-muzsika lassú szivárgása a szívünk felé a Kárpátok belső oldaláról. Igen, mindezt átéltük nyolcvan éve vagy ötvenöt éve, de még a félálom illegalitásában sem mertünk volna arra gondolni, hogy egyszer megváltozik az életünk.
Háttal a lovon
Az 1992-es világtalálkozó azért lehetett igazi ünnep, sőt történelmi esemény a Kárpát-medencei, az itthoni és a Föld öt kontinenséről hazaérkező magyaroknak, mert ami hihetetlen és elképzelhetetlen volt addig, furcsa kifejezéssel élve: a csonka tökéletesség formái között megvalósult. Láthattuk egymást, hogy láthatók, s hallhattuk egymást, hogy hallhatók legyünk. Valamiféle ismeretlen remény úgy jelent meg köztünk a találkozón, mintha új filozó-fiai gondolat jelent volna meg.
Magam is erre a reményre támaszkodva idéztem föl a jelenlévőknek anyám legemlékezetesebb mondatát a háború végéről. Megtérve a kényszerű menekülésből odahaza mindent romokban találtunk. A házfalak szétzüllve, leomolva, nagy darabokban hevertek az udvaron. Anyám letette háti batyuját a romokra, körülnézett, megindultak a könnyei, és csak ennyit mondott: "Történt, ami történt, de együtt vagyunk, együtt a család."
Az 1992-es találkozón így volt együtt a huszadik század romjai közül hazaérkező nemzet is, a megviselt nagy család.
Nyolc év után, a világszövetség V. kongresszusán - világtalálkozóján - elismételhetném-e egykori mondataimat?
Egy üres teremben talán. Másutt nem. Eszelősnek, hibbantnak vagy egy tegnapi álom örökösének nézhetne bárki.
Mi történt velünk ez alatt az idő alatt? Megváltoztunk? Jobban, mint a gyorsuló, romló világ természete? Először még csak szolgálni akartunk, ma már csak győzni akarunk? Németh László azt írja A minőség forradalmában, hogy nagy szervezet nem az lesz, amelyik nagy akar lenni, hanem amelyik nagy célok megvalósítására áldozza erejét. Ha a kezdetekre gondolunk, például magának a '92-es világtalálkozónak a megrendezésére, a Duna Televízió gondolati és gyakorlati sugalmazására, a Benczúr utcai székház megvételére és fölújítására, a Magyarok Háza működtetésére, a Kárpát-medencei magyar önkormányzatok egymás mellé ültetésére kétévenként Gödöllőn, azt hiszem, kérkedés nélkül elmondhatjuk, hogy a célok és a léptékek nagyságrendje méltó volt hozzánk. Tudtuk, de soha nem emlegettük hangosan, hogy csak nagy ügyek megvalósításának az eszméjéből és tényeiből jöhet létre nemzeti egység. Másból nem. S mi más föladata lenne hosszú távon a Magyarok Világszövetségének, mint ezt a - modellként is szemlélhető - egységet megteremteni? Igen, de hogyan? Ugyanis a demokrácia - az én jelenlegi értelmezésem szerint a vaddemokrácia - megjelenésével a nemzet paradox helyzetbe került. Az egység megerősödése helyett megosztottsága erősödött. Belső szétzilálódása, szétesése. Az első parlamenti választások után rögtön kiderült, hogy a hatalom megszerzésének és megtartásának drámája a pártok számára elsőrendűbb gond lett, mint a nemzeti gondok kezelése.
Ez sajnos műhiba volt, s mindenkori műhiba is marad. Ugyanis a nemzet kérdésében ugyanúgy nincs alku, ahogy a hit kérdésében sem lehet, hiszen egy taktikai ügyeskedésnek kiszolgáltatott, széteső nemzet semmilyen döntésében sem lehet erőteljes, összefogott és határozott. Látványosan bizonyították ezt a szomszédainkkal, az ukránokkal, a szlovákokkal, a románokkal megkötött alapszerződések, amelyek, egyszerűen szólva, kutyafuttában összeeszkábált békeszerződés-pótlékok voltak, tompító nyugtatók a nyugati hatalmak számára. A világszövetség mindegyik ellen tiltakozott, s nem kicsinyes nemzeti elfogultságból, hanem a rossz logikai kiindulás miatt. Nem a békét és az együttműködést akartuk megakadályozni, hanem az eleve vesztésre beállított módszerek és technikák működtetését. Mi történt valójában? Az, hogy a kohéziós képességeiben elgyöngült Magyarország előbb látatlanban aláírta az álbékeszerződést, s csak ezután kezdte lefolytatni Meciarékkal és Iliescuékkal a háborút. Úgy viselkedtünk, mint az a lovas, aki a menetiránynak hátat fordítva ül a lován.
Befejezetlen múlt
Mit bizonyított be az eltelt idő?
Azt, hogy az alapszerződéses módszer egyedül a szóbeli számonkérésre alkalmas, az eredményességre annál kevésbé! Gondoljunk csak a magyar egyetem körül zajló politikai álarcosbálra vagy az erdélyi magyar történelmi egyházak bolondítására! Erdély területén a kilencvenes évek eleje óta legalább ezer kis és nagy ortodox templomot építettek vagy kezdtek el építeni, ezzel szemben a magyar felekezetek nyolcadik éve az őseik munkája révén megszerzett tulajdon viszszapereléséért járják szégyenletes kálváriájukat.
A jelen lévő vendégek és küldöttek közül bizonyára többen is feszengenek, hogy a leköszönő elnök egyfolytában a múltról beszél, ahelyett, hogy a teendőkről és a jövőbeni megújulásról szólna. Bocsássák meg nekem ezt az intellektuális esendőséget, különös tekintettel arra a hétköznapi tényre, hogy a befejezetlen múlt - ha tetszik nekünk, ha nem - mindenkor jelen idő is. Ma is, holnap is, holnapután is. Még világosabban persze azt is mondhatnám, hogy életünket nemcsak azok az események jellemzik és befolyásolják, amelyek megtörténtek velünk, hanem azok is, amelyek valamiért nem történtek vagy nem történhettek meg.
Hadd villantsak föl közülük néhányat!
Többször is elkeseregtük már egymásnak, hogy a második világháború óta egész Közép-Európában nekünk, magyaroknak volt a legnemzetietlenebb kormányunk. Ezzel párhuzamosan a legtétovább nemzeti tudatunk is. Azokban az évtizedekben Kádár népre kacsintó szemében fejeződött ki a legvakmerőbben minden szabadságharcos hagyományunk. Csoda-e, ha a '89-es nagy változást a legtöbb szomszédunk, a szlovákok, ukránok, szlovénok, románok, horvátok sokkal egybehangzóbb nemzeti öntudattal élték át, mint mi, s ezért sokkal nagyobb politikai hasznot tudtak kicsikarni belőle a maguk javára. Hozzájuk képest mi annyit sem értünk el - a hátunk mögött az '56-os forradalom történelmi súlyával és a keletnémetek status quót megszegő átengedésével országunkon -, hogy a Kárpát-medencében élő határon túli három és fél millió magyar sorsát felelős országok s felelős nemzetközi szervezetek egységes magyar kérdésként is kezeljék, ne csak szétdarabolva örökké, úgy, hogy romániai magyarok, szlovákiai magyarok, szerbiaiak, ukrajnaiak, hiszen ez a három és fél millió ember valójában a senki földjén él, ég és föld között, mivelhogy az élete nem illeszthető bele se Románia, se Magyarország, se Szerbia, se Szlovákia organikus életébe. Igazából csak egy-egy sajátos autonómiaformában találhatnának magukra.
A múlt gondja ez?
Legalább annyira a jövőé is.
Az elmúlt hetekben, napokban meglepően sok írás, beszámoló, okos elemzés és haragos vallomás jelent meg a sajtóban, televíziós műsorokban a Magyarok Világszövetségéről. Akadt köztük persze néhány kárörvendő és cinikus vélemény is, amelyért a szerzők valamilyen akadémiai dicséretet is megérdemelnének. Érdekes módon a jóindulatú és a rosszindulatú írások végkövetkeztetése ugyanaz volt: ki az ördögnek kell egy veszekedős, hajcihős, bizalmat eltékozló szövetség? Még ha nyilvános vesszőfutás volt is számomra végigolvasni a sok cikket, a legtöbbjével egyetértettem. Bűntudattal és rosszkedvűen. Csöndesen azt szerettem volna csak megkérdezni leghangosabb kritikusainktól, hogy egyedül a Magyarok Világszövetségét remegtetik-e belső feszültségek? Csak a mi térfelünkön ütköznek-e össze sűrűbb időközökben a vonatok?
Cintányérok alatt
A világszövetség legfőbb baja épp az lett, hogy elkezdett hasonlítani a magyar társadalomra, a parlamentre, az emelkedő és süllyedő pártokra, a kisebb-nagyobb intézményekre, sőt itt-ott még a magasztos paravánok mögött a saját kísérteteivel küzdő egyházainkra is. És folytathatnám a sort az életveszélyesen megosztott erdélyi magyarsággal, a délvidékiekkel, ahol háromszázezer ember hét külön pártban látja reményét teljesülni, továbbá a nyugati magyarokkal, akik az emigrációs lét morális parancsait évtizedeken át becsületesen teljesítették, zömükben jó hazafiakként is, de arra már képtelenek voltak, hogy mondjuk egy Masarykhoz vagy Benes-hez mérhető, nemzetközileg is elismert személyiséget a maguk sűrűjéből fölneveljenek, aki a Fehér Házban is lenyomhatott volna néhány rézkilincset, a kanadai parlamentben és Párizsban is. Pedig a hidegháború megcsöndesülése után nyilvánvalóvá vált, hogy az írek a maguk érdekében lőhetnek, a baszkok robbanthatnak, a palesztinok és a kurdok szintén, de a bárhol élő magyarok a Kárpát-medencei testvéreik érdekében csak kopogtathatnak. Azt sem hősiesen.
S mindez nemcsak azért történt így, mert szovjet hódoltság alatt éltünk, hanem azért is, mert évszázadok óta hiányzik belőlünk valamilyen kiegészülést kereső élethormon, életképesség, amelyet az egység tudatának vagy eredendő ösztönének nevezhetnénk, s amely kivételesen jó pillanatokban ér annyit, mint a zsenialitás. Másban, bármiben lehetünk okosak, szépek, csúcstartók, de ebben az egyben a csörömpölő cintányérok alatt a helyünk.
S ezt az örökölt tulajdonságunkat az utolsó tíz esztendő - mint ahogy már utaltam rá - még inkább megterhelte. Nagy segítőnk, a demokrácia, többnyire megelégedve saját nemességével és erényeivel, olyan hatalmi, gazdasági, sőt korrupciós viszonyoknak is teret enged, amelyek gyakran alaposabban szembefordítanak egymással összetartó csoportokat és személyeket is. Oszd meg és uralkodj! - mondták a régi ravaszok, a hat elemit végzett machiavellisták is. Mára megfakult már ez a sikeres bölcsességük. Történetek sokasága bizonyítja, hogy megosztjuk mi magunkat parádésan, minden külső segédlet nélkül is. Kétségbeesett, józan emberek közt úgy hívják ezt a tünetet: őrület, butaság. Megfontoltabb szakemberek kóros nyavalyának, morbus hungaricusnak nevezik. Márpedig ha az ő igazságukat fogadjuk el, a belőle következő logikát is el kell fogadnunk: a betegséget soha nem lehet megreformálni, azt csak meggyógyítani lehet.
Fő a gyorsaság?
Az utóbbi időben többen is azt bizonygatták nekem, hogy a világszövetséget végül az fárasztotta ki, és rontotta meg, hogy a vezetői nem tudtak ráhangolódni a modern ügyintézésre, a szervezésre, a számítógépes világra. Hogy csak alapítani tudtak, de építkezni nem. Még pőrébben fogalmazva: a bajok eredetét abban látják, hogy főszerepet az úgynevezett karizmatikus személyek kaptak, s nem a mozgékony szakemberek, nem a menedzserek, a mai világ jelesei. Van ebben részigazság, tagadhatatlan. Nem is akármilyen. Elköszönőben bevallhatom: magam is szívesen röpültem volna "korunk hőseivel", ha nem láttam volna szándékaikban a világhódító mohóságot, a meghasonlott fürgeséget.
Sajnos azt tapasztaltam, hogy a gyorsaság és a félinformációk imádata legyőzte bennük az eredetiséget, a stílust, ahelyett, hogy egyesítette volna. Elhiszem, hogy a legmagasabb szinten modernizálni kell a tájékoztatást, az öt percig tartó világesemények értelmezését, de az egyetemesnek mondható emberi értékeket semmilyen ürügygyel, számítógépes varázslással sem lehet tökéletesíteni. Olyanynyira nem, hogy egyre inkább attól kell félnünk: az egyetemesség lassan eltűnik körünkből. Kihal vele az eredetiség, a jelleg, a történetiség minden ihletése. Egy ilyen szervezetet pedig, mint amilyen a világszövetség, csak letisztult, komoly eszmék köré lehet fölépíteni. Se hatalmi harcok, se technikák köré.
De hogy ne bonyolódjam bele filozófiai vagy szellemtörténeti részletkérdésekbe, egy meghökkentő, már-már gonosznak látszó érvre kell hivatkoznom: a vérszerződést nem föltétlenül a legjobb lovasok, íjászok, solymászok, kardkovácsok kötötték meg, vagyis a honfoglalás akkori menedzserei, sőt hatvan évvel később azt sem ők döntötték el, hogy a tragédiába torkolló kalandozást abba kell hagyni.
Katartikus váltás
Úgy gondolom, hogy a roppant lelki és szellemi erőt kívánó magyar-magyar és európai integráció előtt nekünk most hasonló, technikákon messze túlmutató fordulatra kell fölkészülnünk.
A figyelmeztető példát ezúttal nem Zrínyitől, nem Kölcseytől, Széchenyitől vagy Adytól kölcsönzöm, hanem Babits Mihálytól. A magyar jellemről szóló tanulmányában ezt a mondatot írja le rólunk: "... nem honfoglaló kalandjaink a jellegzetesek, azokat bármely más nép éppúgy csinálta volna. A kalandok abbahagyása jellegzetes."
A magyarság mai helyzetére alkalmazva Babits gondolatát azt mondhatjuk: a széthúzás, az életellenessé vált viszálykodás abbahagyása lenne ma jellegzetes, történelmi tettünk. A kalandozások megszakításához méltó cselekedet.
És itt már nem csak a megkeseredett és megtépázott világszövetségről volna szó! Legföljebb annyiban, hogy ennek a katartikus váltásnak a modelljét a mindenképpen megújuló szövetségnek kell megteremtenie. Egy olyan világszövetségnek, amelynek ugyanúgy van lelki tere, mint a szülőföldnek, mint a hazának, és a mottója valahogy így szól: egy szervezetlen közösség nem közösség. Csak egy lélekben és gondolkodásban is összehangolt közösség tekinthető nemzetnek.
Másfél hónappal ezelőtt Egyiptomban jártam, s Vörös Győző kiváló fiatal egyiptológus spirituális biztatására én is elmentem a Sínai-félszigetre. Valójában csak látni és megcsodálni szerettem volna azt a hegyet, amelyre fölment Mózes, és kőtáblákat kapott Istentől. Az első pillanatban kiderült, hogy a hegy nem ked-veli a csodálkozókat. Arra kény-szerített engem is, hogy hetvenévesen menjek föl a tetejére, ahonnan már csak kéznyújtásnyira van az ég. Többször azt éreztem, hogy a megpróbáltatást nem élem túl. De túléltem. Tudtam, hogy lent a mindenkori aranyborjú körül táncol a világ. Az én népem is, ha szabad ezt a kifejezést használnom. Megértettem Mózest, hogy vad dühében földhöz verte a kőtáblákat. A maga módján még tán káromkodott is. De még ennél is világosabban értettem meg azt, hogy minden népnek, nemzetnek szüksége van olyan törvényre, amely a lelke legmélyére húzódik le, és szinte mitologikus erővel onnan irányítja életét sorsdöntő pillanataiban.
Az MVSZ közgyűlésén elhangzott beszéd írott változata
> ezek a fiúk a hátralevő 2 évben nem tudnak sokat lenyúlni, utána meg - ismét csak remélem - elküldik őket malacot legeltetni, Es akkor ki jon? Mondj nekem olyan partot, aki nem nyulta le a magaet ebben az orszagban. Csak ezert nem fogunk a MIEP-re szavazni. Szoval ennyire optimista ne legyel. :-(
nem hiszem, hogy itt ciganyozasrol volt szo, inkabb puszta megallapitasrol. Az erem masik oldala, persze, hogy miert kell ilyen megallapitasokat tenni.Nem latom ertelmet.
Egyebkent legfokeppen annak nem latom ertelmet hogy politikai szinezetu marakodassa "fejlodjek"ez a topic.
Pliiizz,kerem, szilvuple, aki nem birja elviselni, hogy itt egy kijelentesrol folyik a vita,nevezetesen a Csoori kontra technika munkacimu ugy targyalasa zajlik, az menjen at a Politika forumba.
Meg kell jegyezzem, hogy magam sem tartom szerencsésnek magyar emberek származását emlegetni (Pl. Petrovics Sándor költő, vagy Hunyadi János katonapolitikus stb.), de ha nem sérti az illető és mások személyiségi jogait, tényszerűen meg lehet állapítani.
Egy pontosítást szeretnék még tenni: Csoóri Sándor nem úttörőként szavalt verseket Rákosi elvtársnak, hanem a Csillag című irodalmi folyóiratban publikált. De ilyesmi megesett mással is, én ezt most pillanatnyilag nem tartom relevánsnak, éppannyira nem, mint a bőrszínét.
Szóval itt inkább a mélymagyar sötétségről volna inkább szó, mielőtt cyberkardot rántanának itt egyesek.
Csórinak elég nagy a szája. De induljon ki magából.
Ezt mondta: "A számítógépes varázslás, a technikai bravúrok híveit nem kívánom követni, mert látom mögöttük a mohóságot, a jellem- és az erkölcsi tartás hiányát."
Erkölcsi tartás: verset szavalt Rákosinak kiskorában ez a "közkedvelt" költő, Rákosi kiskedvence.
Számítógépes varázslás: Az MVSZ-ben évekig nem vezettet nyilvántartás (könyvelés) semmiről, nem volt megbízott könyvelő.
Mohóság: a csoró Csórikám a könyvelés hiányossága miatt milliókat csalt le, pl. a Vajdasági segélyt egy részét lenyelte. Azért nem váltották le eddig mert égő, hogy lenne, hogy ilyen magyar ember vezeti a Magyarok Világszövetségét (bár ő maga cigányszármazású)
Köszönöm, högy kijavítottál, múltkor a Szechényit írtam Széchnényi-nek, meg azt is tudom, hogy a Szaud-Arábiai-akat célszerűbb szaúd-arábiaiaknak írni, bár ezért még nem bírált senki stb. Ez a Fórum gyorsíró paklijában benne van.
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy Németh László 'h'-val írta a nevét.
Te meg gondolom azzal vagy tisztában, hogy nem Csoóri Sándor ellenében idéztem itt föl.
És ha legközelebb véletlenül Németh Lászlóval kapcsolatban egy más topicon véletlenül high magyart írnék a mélymagyar felfogása kapcsán - és észreveszed -, akkor is feltétlenül javíts ki. Meg fogom köszönni.
Tényleg, nem lehet, hogy Csoóri Sándor a híg magyart összeanalogizálta a high technologiával. Mint károst és zavarost?
Csoóri felelőtlenül mondott hülyeséget, nem vitás, de azért érdekelne: a "butább népnemzetiek" kategóriájára példaként te valóban Németh Lászlót látod méltónak? Nála butábbakat nem ismersz? Vagy van egy h nélkül is?
- Le a telefonnal, mely mohó pénzvágyból morális szakadékba taszajtja a népet az emberközelségből!!!
- Le a televízióval, vagyis nem, pardon, de csak a Duna Tv miatt.
- Le a sajtóval, mely mételyezi a tiszta elmét, az újságpapírra nyomtatott varázslással!!!
- Le a légkiközlekedéssel, mely eltávolítja a magyarságot!
- Le a technikai bravúrokkal, melyek végromlásba döntik a morált, és a tiszta nemzeti érzést!
Szóval Csoórinak nem a számítógépen - mint korunk talán legkorszerűbb médiumán - terjedő szennyáradattal van a baja, hanem magával a világhálóba kötött eszközzel, amelyen ugyebár megtalálhatók az MVSZ gyűlései is. Olvasgattam is őket.
Szerintem itt (Csoóriánál) a kirekesztő típúsú kultúrdiktatúra egy elszólásáról van szó. Mintha azt sugallná, hogy olyan információs csatornára nincs szükség, ahol nemcsak a mi szavunk szólhat, nemcsak a mi eszménk hathat.
Kétségtelen, hogy a kultúra identitása igen nagy bajban van. De ennek kapcsán a technikának nekirontani az sötétség. Sűrű, felhős, éjszakai sötétség.
És ezzel a sötétséggel Csoóri Sándor kinek tudna ártani? Talán a Szaud-Arábia-iaknak, ahol egyre szigorúbban tiltják az internetet, vagy kínaiaknak, ahol dettó?
Lehet találgatni.
Itt valaki említette Kányádi Sándort, aki abban az istenverte Romániában él, Erdélyben. Egyidős Csoórival, és volt mersze észrevenni, hogy a számítógépben és az internetben hatalmas lehetőségek rejlenek a magyarság számára.
Megkérdem én! Vajon Csoóri Sándor megmozdította-e már a kisúját azért, hogy azokra az erdélyi és felvidéki számítógépekre értelmes, az ő felelősségébe eső anyagok kerüljenek?
Vagy akár a magyarországi számítógépekre? Mert hatalmas hiány van belőlük!!!
Kultúrából itt párezer ember éhen hal a neten. Lehet, hogy pont a Csoórik miatt?
Ugyan már, minek ekkora drámát csinálni abból, hogy Csoóri mondott egy hülyeséget? Az ő korosztályából sokan nem értik még ma sem, hogy mi az internet, sőt mi a számítógép. Főleg nem a humán beállítottságú emberek (a televízió is volt már népet mérgező métely, mint olyan). De hogy ez veszélyes lenne? Marhaság. Milyen hatalma van a magyarok világszövetsége távozó elnökének?
Ma Csoóri Sándor a következőket mondta a MVSZ V. kongresszusának megnyitóján: "A számítógépes varázslás, a technikai bravúrok híveit nem kívánom követni, mert látom mögöttük a mohóságot, a jellem- és az erkölcsi tartás hiányát."
_Totálisan_megdöbbentem_!
Emlékeztek még a délszláv háborúra? Amikor a körbezárt városokban a telefon elnémult, a rádió nem működött, a televízió csendes volt?
_Sok_helyen_csak_az_Interneten_keresztül_tudtak_kapcsolatot_tartani_a_külvilággal_az_emberek_!
Teljesen összedölt az infrastruktúra, az egyetemekre jártak be, mert ott még tudtak levelezni, érintkezni másokkal.
Cs.I. talpnyalója!
Hát nem. De anyádat megkövetném, hogy ilyen hülye gyereke született. A te főtitkárodról inkább nem is beszélnék. Egyébként mit mondott Thürmer? Őt legalább olyan baromnak tartom, mint téged, de legalább tudjam, hogy miről van szó (ezek szerint te olvasod a Szabadságot... Én nem.)
T. Gy. tanítványa! Ezt inkább a Politikában. Vagy a Szabadságban, mert gondolom oda írsz újságcikkeket... Vezéred nevében elnézést kérhetsz a kubikos cigányoktól is (Főtitkárod május elsejei beszéde).
(Bocs az offtopicért...)
Ja, még egy. Azért ő nekiment a hetvenes években Bari Károlynak is, aki ugye költő volt, a Csoóri meg csak annak titulálta magát. Sebaj, a Német László is beletiporta a sárba József Attilát, ez a fajta attitűd a butább népnemzetieknél bevett szokás. Mondjuk Nagy László nem tiporta bele a Bari Károlyt sehová. Meg mondjuk a Tamási Áron se a József Attila pisztergálásával foglalkozott.
Most a Csoóri a számítógépet és a technikai bravúrokat tiporgatja. El tudom képzelni, milyen szimpatikus lehet ez a Marosvásárhelyi, Csikszeredai, felvidéki magyar fiatalok előtt.
A Csoóri példát mutat a szerteszét szakadt magyarságnak jövőbetekintésből.
Szerintem arra gondolhatott, hogy nagyon gonosz ez a világ, és a tiszta forrást fertőzi a mohó és pénzsóvár félinformáció áradat, ami a neten, meg a CD-ken söpör. Neki mehetett volna a Music TV-nek is, de most ez jutott eszébe, amikor kézzel - vagyis tollal -!!! (figyelsz Panchó?) szövegezgette az ominózus sorokat. Azt még megértem, hogy valami sokk érte a számítógéppel kapcsolatban, de a technikai bravúrokat miért bántja, hát erre nekem még elképzelésem sincs. Nem tudom most milyen kocsija van, de a nyolcvanas években Trabantja volt. Gondolom nosztalgiája van, vagy nem hosszabbították meg a jogosítványát.
Esetleg azt érti a technikai bravúr alatt, ami ugyan technikailag tényleg bravúros, de sandán és mohón pénzt csiholnak belőle, amin sajna nem szénát kaszáltatnak, meg lovakat tenyésztenek, hanem rásózzák haszonlesésből az emberekre, hogy újabb profitot képezzenek újabb csalárdságokra.
Szerintem ilyenek motoszkálhattak a fejében. A végiggondolás pedig nem erőssége.
