Keresés

Részletes keresés

Zs Zs Creative Commons License 2000.03.15 0 0 43
Sziasztok!
Nagyn érdekes a topic és pont arról szól, amivel én már évek óta bírkózom. Az álmokról.
Mostmár szerencsre nem olyan vészes a dolog, de volt, hogy a szüleim komolyan aggódtak.
Az egész a nagyapámmal kezdődött. Illetve a kettőnk közötti súrlódásokkal.
12 éves voltam, mikor egy jelentős távot költöztünk (na, ezt jól megaszondtam!) és egy kicsit összezörrentünk előtte. A búcsúnál azt mondta, hogy írjak nagyanyámnak, neki mgaának már nem kell. neki már nem lesz szüksége rá. Akkor nem vettem komolyan.
11 napra rá meghalt. Ezután többször álmodtam vele. Egy változó fázisban volt. Folyamatosan fiatalodott és azt mondta, hogy most nagyon sok minden megváltozik a számára. Egy teljesen új világot kell újra megismernie.
Egyszer azt álmodtam, hogy vele beszélgetek és kíváncsiskodom a másik világ felől. Azt mondta, hogy nem tetszene feltétlen. A lényeg, hogy megengedte a betekintést többször is. Az első élményem vérfagyasztó volt. Egy szélsőséges példaként megmutatta a "hagyományos" szellemet. Az egy piros gyertyát tartott a kezében és az ágyam végében állt. Úgy megijedtem tőle, hogy felébredtem.
Mivel nyitva volt az ablakom, az ágytakarónak használt cserge is rajtam volt. Egy vörös viaszfolt volt a végén... A mai napig is rajta van...
Aztán még sokat beszélgettünk az öreggel, többször át is vitt. Erről majd viszont később mesélek, mert mégsem kellene egy hozzászóláson belül regényt írnom :)
tomp Creative Commons License 2000.03.15 0 0 42
Nem véletlenül mondják az emberek, hogy "alszom rá egyet"...
Előzmény: Baxter (41)
Baxter Creative Commons License 2000.03.14 0 0 41
Az álmoknak sokkal több közük van a valósághoz, mint azt általában gondolnánk... és ez nemcsak a mindennapokra igaz, hanem olyan távoli múltra is, amelyre mi ébren nem emlékezhetünk, mert nem is éltünk még akkor. Akit a téma bővebben érdekel, nagyon tudom ajánlani Carl Sagan remek könyvét, a címe: Az Éden sárkányai. Sagan egyébként tudós ember volt, NASA, űrkutatás, meg még sok minden, szóval néhol elég komolyan tudományos színezetű a könyv, de nagyon olvasmányos és izgalmas, laikusoknak is. És nemcsak az álmokról szól, az alcíme 'az emberi intelligencia evolúciója' vagy valami hasonló.
Személyes álom-tapasztalatok: nagyon sok problémát, ami a munkámmal kapcsolatos, egyszerűen álmomban oldok meg. És ezek nagy többségében igencsak egzakt, komoly absztrakciót igénylő dolgok, mégis működik a módszer. Van, amikor olyan erősen hasít belém a felismerés, hogy fel is ébredek rögtön, és így, viszonylag józan ésszel végiggondolva a dolgot, csak helyeselni tudok az álombeli megoldás láttán, akármilyen fura körülmények között született is meg. Ezek a megoldási módszerek általában korántsem olyan konvencionálisak, mint amiket nappal tudnék kitalálni; illetve gyanítom, ennyire jól működő dolgokat ébren nem is tudnék kiagyalni... Néha, mikor másnap reggel realizálom a dolgot, vagy egyszerűen csak beszélek róla valakinek, csak a fura nézések vannak.. de a problémát azért megoldom, csak másképp, mint az várható lenne :-)
gorilka Creative Commons License 2000.03.14 0 0 40
Sziasztok!
Én nem hiszek az álmokban, de történt velem két megmagyarázhatatlan esemény.
Azt álmodtam, hogy az anyám - akivel egyébként nem voltam jó viszonyban - haldoklik. Ott voltam az ágya mellett és sírtam. Erre ébredtem fel, és nem kaptam levegőt, fulladoztam. Elmeséltem a barátomnak az álmot, mert persze ő is felébredt a szöszölésemre. Reggel felhívtam a szüleimet, és az apám közölte, hogy az anyut kórházba vitték az éjjel keringési problémával, hajszálon múlt az élete. Nem halt meg. De számomra elég döbbenetes volt.
A másik hasonló álmomban egy volt barátom anyukája volt nagyon beteg. Azért furcsa, mert a fiúval kb. 6 éve nem beszéltem nár. Ebből az álomból is fulladozva ébredtem. Reggel ott is ment a telefon. Mi van veled, hogy vagytok? Az anyukája pár napja kórházba került, a veséje mondta fel a szolgálatot.
A barátom ezek után arra kért, hogy ne meséljem el az ilyen jellegű álmaimat. Hátha akkor nem teljesülnek.
Szerencsére azóta nem volt hasonló élményem.
Szerencsére
tomp Creative Commons License 2000.03.14 0 0 39
Múltkor álmomban egy hang azt mondta, hogy "ne higgy az álmokban!" Azóta nem hiszek bennük:).
PINGYI Creative Commons License 2000.03.14 0 0 38
Kedves kaesvi!

Lejjebb már beszéltünk arról, hogy van rá módszer, hogy hogyan kaphatunk segítséget az álmainkból. Szóval ahhoz is irányított álmokra van szükség. Te is így csinálod, hogy arról álmodsz, amiről akarsz vagy ez csak véletlen?

Üdv: Pingyi

Előzmény: kaesvi (34)
PINGYI Creative Commons License 2000.03.14 0 0 37
Majd a következő életünkben

Vagy az előzőben? Gondoltál már rá, vagy gondotatok rá, hogy lehet, hoyg ezért van szerelem első látásra? Meg az is, hogy néhány ember még meg sem szólalt szegény, és máris pofon tudnánk vágni? Én álmomban is szoktam vadidegen emberekkel találkozni, akik ott és akkor nem idegenek. Vannak, akik jók, vannak, akik rosszak.

Előzmény: picimici (36)
picimici Creative Commons License 2000.03.14 0 0 36
Az álom az gyönyörű. Általában.

Olyan dolgokról szoktam álmodni, amelyeket tudom, hogy soha nem fogok megtapasztalni.
Pl.
Egy barát és én. Együtt. (Igen úgy!!). De ő barát. És én is neki. Vagy egy kicsit több. Vagyis határozottan több.
Neki feleség, nekem férj. Ennyi. Majd a következő életünkben.

De az álom az jó!!!!!!!!!!!

http Creative Commons License 2000.03.14 0 0 35
Ez szuper!
Én is így szoktam. De vigyázz, a hetvenes években ezt még elmebetegségnek nyilvánították. Olvastam elgy kórtörténeti leírást. A nagyfőnök az asztalra borlulva, félálomban ötlötte ki az aznapi teendőit. Leszedálták. Félálomra seduxen tabletták. Jó, mi?
Előzmény: kaesvi (34)
kaesvi Creative Commons License 2000.03.13 0 0 34
előfordul, hogy arról álmodom amiről akarok...
emlékszem egy időben kalandos álmaim voltak egy börtönből való szökéssel kapcsolatban nagyon élveztem, az is előfordult, hogy másnap tovább álmodtam az előző esti kalandot
Opi Creative Commons License 2000.03.13 0 0 33
Fagyasztott hátborsók 1000L :((
Nagyon ritkán szoktam álmodni, de ha ez a fogpotyogós álmom jön, akkor tudom, hogy valakivel a közelemben nagyon rossz dolog fog történni... nem feltétlenül halál, de rossz... :((((
Előzmény: rice (5)
SegédSámán Creative Commons License 2000.03.13 0 0 32
Sziasztok!

Érdekeseket írtatok.

Velem régebben is történtek "megálmodott" események, de az utóbbi két-három hétben furcsa dolgok esnek meg már megint.
Legalább 2-3 egymást követő nap, hajnali 4-kor felriadtam, mert - függetlenül attól, hogy éppen mit álmodtam - az álom "közepén" megjelent a monitorom, alul "lobogó kis piros zászlóval", hogy emilem érkezett. És szinte azzal a kényszerrel ébredtem, hogy el kell olvassam. Amikor bementem a mhelyre - csak ott van számítógép - természetesen (???) lobogott a zászlócska azokon a npokon, amikor erre riadtam. De mióta ez a dolog tart, minden reggel, ébredéskor már "tudom", hogy vár-e bent levél vagy sem. Mostmár nem riadok fel teljesen, de érzékelem az álomban a monitort és a zászlót, ha jött levelem. A mtársaim reggelente tesztelnek: a gép bekapcsolása előtt nyilatkoznom kell, hogy jött-e levelem. Az eredmény eddig 100%.
Pedig: akikkel emilezem többnyire 8 óra után a mhelyükről küldik a mailt, tehát nem általános, hogy reggelente már beérkezésemkor legyen postám.
Amikor viszont Amerikából nagyon vártam egy mailt - és az időeltolódás miatt éjszaka kellett volna, hogy megérkezzen, - biztosan éreztem, hogy nem jött. és tényleg nem.

Volt olyan eset is, hogy egy zeneszám szólt álmomban, szinte már idegesítően sokszor. Mindig, újra és újra. Ébredéskor bekapcsoltam a tv-t (MTV), és a kapcsoló majdnem kiesett a kezemből, mert a tv-ben az előadó az adott dal következő sorát énekelte...... mintha az álom folytatása lett volna.
Ilyen már többször is előfordult, már meg sem lepődök igazán....

Bocs, hogy ilyen hosszú lettem.....

Ellie Creative Commons License 2000.03.13 0 0 31
Kedves PINGYI!

Szerintem nagyon valószínű, hogy az a bizonyos álmod a talált döglött kutyát jelezte előre. De hogy ennek miért van jelentősége és miért fontos a Te életedben, azt Neked kell tudnod, megfejtened...

Amit az előző életek eseményeiről írtál: igen, szerintem is van benne valami... Talán figyelmeztet a karmádra (mi az a feladat, amit az előző életben és a mostaniban sem végeztél még el).

A nagymamás álom is magáért beszél: szerintem is megmutatta a párod a picit...

Nagyon jó ez a topic, ne süllyedjünk el!!! :-)

üdv: Ellie

Előzmény: PINGYI (30)
PINGYI Creative Commons License 2000.03.13 0 0 30
Kedves Ellie!

Én is ezekre gondoltam, csak nem fogalmazódott meg bennem ilyen konkrétan. Igen, biztos az lenne a céljuk ezeknek az álmoknk, hogy felkészüljünk lélekben és a hozzáállásunkon változtatni tudjunk, ha kell. Azért vanak még aggályaim, hogymikor számítsunk az előre jelzett dolog megtörténtére? A múltkori rossz álmom óta nem történt semmi, egészen tegnapig. Ugyanis találtam egy döglött kutyát a kert végében. Gőzöm sincs kié lehet, de volt gazdája, mert van rajta nyakörv. Én nagyon szeretem az állatokat, mert védtelenek és kiszolgáltatottak az emberrel szemben. Nagyon sajnálom ezt a kutyust, pont olyan érzés, mint álmomban. Lehet, hogy erre utalt az a pár nappal ezelőti álom?

Érdekes, amit felvetettél, lehet, hogy ez tényleg segítség akar lenni (valóban mindegy kitől, mitől), hogy fel tudjunk készülni a nagyobb traumát okozó helyzetekre. Bár nem tudom, mennyire lehet egy közeli hozzátartozó halálára felkészülni, olyankor már nem marad más, csak a misztikum.

Nem lehet,hogy a visszatérő álmok előző életek eseményeit, helyszíneit elevenítik fel? Már ha ti is hisztek ebben.

Írok még egy érdekeset, igaz ezt nem én álmodta, hanem életem párja. Amikor az első gyermekünket vártuk, akkor halt meg a nagymamája,aki nagyon közel állt hozzánk, és nagyon várta a kisbabánkat. Amikor a kisfiam megszületett, azt álmodta, hogy találkozott a mamával az utcánk sarkán, elhozta hozzánk, hogy láthassa a kicsit. Én a mai napig hiszem, hogy tényleg megmutatta neki.

Hát most ennyi.

Üdv PINGYI

Előzmény: Ellie (29)
Ellie Creative Commons License 2000.03.10 0 0 29
Kedves PINGYI!

Az utolsó mondatoddal kapcsolatban: hát, nem tudom...
Tapasztalataim szerint az ilyen előrejelző álmokban történtek mindig megtörténnek a valóságban is. Nekem eddig nem sikerült elkerülnöm semmit, pedig szerettem volna... Lehetséges, hogy bizonyos dolgoknak egyszerűen meg kell történniük, és ha megtörténnek, azok a tapasztalatok minket szolgálnak valamiképpen. Az álom talán abban segít, hogy felkészülhessünk ezekre a dolgokra, ne érjenek váratlanul minket...
Tehát véleményem szerint a dolgok ígyis-úgyis megtörténnek, amin mégis változtathatunk, az a saját hozzáállásunk: ilyen tekintetben segít az előrejelző álom.

Valaki említette (a Barátok Közt kapcsán), hogy van olyan, amikor MINDEN, amit látunk-hallunk, úgy érezzük, rólunk és az aktuális problémánkról szól. Ilyesmi velem is elő szokott fordulni.
Szerintem ez is egyfajta segítség (a fentiektől, vagy saját magunktól, ki miben hisz): kiemeli a problémát, és ha figyelünk, talán a megoldásban is segít...

Mi a véleményetek mindezekről?

Üdv: Ellie

Előzmény: PINGYI (27)
Ellie Creative Commons License 2000.03.10 0 0 28
Sziasztok!

Kedves ShaReRe!
Igen, ezek az előrejelző álmok nekem mindig negatív történésekkel kapcsolatban jönnek.

Viszont (ki segít megfejteni?) vannak visszatérő álmaim, 3 kategóriába soroltam őket:

1. EZT NAGYON SZERETEM! Házzal kapcsolatos. Az álomban egy házban vagyok.Ez nem mindig ugyanaz a ház, viszont az érzések és a körülmények ugyanazok. Tehát: ez mindig egy félkész, befejezetlen ház. Bár furcsállom, hogy ott vagyok, mégis tudom, érzem, hhogy ez az én otthonom. Bár befejezetlen, mégis már benne lakom és belülről teljesen, nagyon színvonalasan be van rendezve. Belül a fehér és a fém (króm) jelenléte jellemzi. De nincs befejezve: vagy nincs kívülről bevakolva, vagy a kertje nincs beültetve stb. Tegnapelőtt is ezt álmodtam, ott meg a tetőn volt két nagyobb, vízcsepp formájú nyílás (beesett az eső), én pedig azon gondolkoztam, hogy üveggel kéne befedni, hadd jöjjön be a fény.
A házban nagyon jó , kellemes, és egyben furcsa, kicsit különös, titokzatos érzésem van.

2. Utazás: mintha kirándulnék, vagy várost néznék. Nagyon részletesen bejárok ismeretlen helyeket, ahol ébren sose jártam (vissza is tudok emlékezni rájuk). Ezek nem híres helyek, általában nem is tudom, merre járok. Viszont egyszer (egy vidéki kirándulás során) felismertem egy helyet, ahol álmomban már jártam.

3. Repülök: először azt hittem, repülőgépen. De láttam szembejönni más ilyen járgányokat is, és rájöttem, hogy nem. Ez egy futurisztikus kép: autó helyett repülő cirkálókkal közlekedünk, ami halk és nagyon gyors. Egyszer ki is estem egy ilyenből, vízbe pottyantam és nem volt rossz! :-)

Üdv: Ellie

PINGYI Creative Commons License 2000.03.09 0 0 27
Kedves ShaReRe!

Észrevettem, hogy ugyanezt kérdezted Ellie-től, csak lusta voltam magyarázkodni. Egyébként csak a kérdések halmozódnak bennem, válaszokat meg nem tudok adni rájuk. És mi van a rémálmokkal, ami már olyan rossz, hogy az ember fel is riad?
A múltkor azt álmodtam, hogy a macskámat(11 éve velem van, nagyon szeretem) elüti egy autó. Egy kispolszki volt, én odarohantam, megfogtam a kispolszkit, felemeltem és odébbraktam, és vittem volna a cicust kórházba de felijedtem és nem is tudtam visszaaludni. Aznap délután véres farokkal jött haza, nem tudom, hogy kutya harapta-e meg vagy kerítésbe akad bele, de nehezen gyógyult.
Amiért ezt leírtam, hogy ma is ilyet álmodtam. Lakáskölcsönt intéztünk, este volt.Miközben a papírokat intéztem, eltüntek a gyerekeim, de csak akkor vettem észre, amikor vérfagysztó nyöszörgést hallottam. Azt kérdeztem: Hol a Luca (a legkisebb)? És a sötétben láttam egy alakot, aki fogott valamit a kezében, és az nyöszörgött,de elviselhetetlenül és borzasztóan. Megkönnyebbülve láttam, hogy az nem a gyerek, megfordultunk az autóval és láttam, hogy egy fekete macska, pont, mint az enyém. Aztán megint megkönnyebbültem, mert láttam, hogy ez egy kölyök macska és nem az enyém, de szegény már halott volt. Az alak pedig beszállt a kocsijába és el akart hajtani. Én utána akartam menni, hogy jól megmondjam neki a magamét, de akkor felébredtem.Ma résen leszek és leírom, hogy történt-e valami.
A célja az lenne a dolognak, hogy ha az álmunk figyelmeztet, el tudjuk kerülni a bajt.

PINGYI

Előzmény: ShaReRe (23)
PINGYI Creative Commons License 2000.03.09 0 0 26
Kedves animus!

Az a legrosszabb az ilyen álmokban, hogy a hatása alatt marad az ember, akár egész nap.

De jó, veled is volt már, hogy egy bizonyos hangulatban vagy, és akkor akárhová nézel, mindenütt azzal kapcsolatos dolgokat látsz és hallasz? (a Barátok Közt-re célzok)

Amikor a fiam először ment táborozni, a rádióban állandóan ilyen dalok szóltak, mint a Cserháti Zsuzsától az Édes Kisfiam, Meg a Kómár Lászlótól Az életem te vagy fiam, meg a Máté Pétertől az Elmegyek, én meg egész nap bőgtem...:)

PINGYI

Előzmény: animus (24)
Kleopetra Creative Commons License 2000.03.09 0 0 25
Érdekesek ezek az előrejelző álmok.

Néhány hónapja úgy ébredtem fel, hogy zokogok álmomban és ezt teljesen valóságosan átéltem! Álmomban egy számomra nagyon fontos és kedves ember jelentette be a távozását. És akkor éjjel én ezt a problémát fel is dolgoztam (nem volt könnyű)... másnap szinte félve mentem be a hírtelen összehívott értekezletre, és ... felmondott. Minden úgy, ahogy álmomban. Már meg sem lepődtem.

Aztán persze elgondolkodtatott ez a megrázó élmény. Voltak előjelek, de abból nem lehetett volna semmiképpen sem kikövetkeztetni ezt a lépést. Úgy érzem ehhez kellett egy adag ösztönszerű megérzés, ami csak az álmomban tudatosodott, és persze a kép is csak ott állt össze.

Én azt hiszem az agyunk egy része akkor is dolgozik, amikor alszunk, és ekkor nyílvánvalóan több ideje van feldolgozni mindent, és "mi" sem zavarjuk meg, hiszen nem irányíthatjuk a gondolatainkat (pl. nem akarunk tudomást venni valamiről - ez nem működik, mikor alszunk), nem érnek újabb és újabb feldolgozandó élmények. Talán az álmok az agyunk "feldolgozó" munkája során jönnek létre.

Kutatások alapján mindig álmodunk alvás közben, csak nem mindig emlékezünk rá, amikor felébredünk.

animus Creative Commons License 2000.03.09 0 0 24
Nagyon rég nem fordult elő az ami ma éjszaka. Viágos, tisztán kivehető álom.

Mindannyian egy nagy hajón laktunk - tegnap du. hallottam a rádióban a Titanic anno hírdetését - , mindenki ott volt, minden ember akit ismerek. Interneteztünk, dolgoztunk, éltük a normális életünket, csak épp "összezárva". És kitört egy járvány. Egymás után rövid időn belül meghalt két nagyon jó barátnőm. Mindenki sajnálta, de senki nem vette komolyan a járványt. Nem volt karantén, nem mentünk orvoshoz, elfogadtuk, hogy mindannyian betegek vagyunk, és bármikor bekövetkezhet a következő tragédia. De senkit nem érdekelt. Eltemettük a lányokat, és csak én aggódtam egyedül, hogy mi van ha mi is betegek vagyunk. Kinevettek, és én szégyeltem magam érte, mintha azt sugalta volna mindenki, hogy fogjam fel, hogy összetartozunk, ilyenek vagyunk, ez a közös sorsunk. És én szégyeltem magam a félelmeimért.

Az álomban az az érdekes, hogy tényleg mindannyian betegek vagyunk, és közös a sorsunk, mégha nem is fizikai, hanem lelki betegségről van szó.
(Most megy a Barátok Közt ismétlése, tegnap vacsora közben néztem, döbbenten hallom most a mondatot az egyik szereplő szájából: Olyan vagyok mint a pestis, döghalált hozok mindenkire aki fontos nekem. Pont így éreztem magam az álmomban. Mintha miattam lenne, csak ezt nem tudja senki. Mintha az egész járvány miattam lenne, de én immunis voltam a korral szemben. Iszonyatos lelkiismeretfurdalásom volt.)

animus

ShaReRe Creative Commons License 2000.03.09 0 0 23
Kedves PINGYI!

Nekem igazán nem sok ilyen előjelző álmom volt. Amiért ezt a topikot nyitottam egy kifejezetten kellemetlen álom-esemény volt.
De ugyanezt kérdeztem Ellie-től...

ShaReRe, azért remélem lesz kellemes előjelző álmom is valamikor

Előzmény: PINGYI (22)
PINGYI Creative Commons License 2000.03.08 0 0 22
Kedves ShaReRe!

Hát ez aztán jó kis feladat, ki kéne próbálni. Talán le kellene jegyezni minden nap, minden álmunkat, elemezgetni, hogy melyikből mi vált valóra....sok türelem kell ehhez...
És talán hónapok, vagy évek, hogy le merjünk vonni következtetéseket.

Tényleg, azon gondolkodtál már, hogy a jó dolgokat is előre jelzik-e az álmaink? Vagy azt nem vesszük észre, mert az a természetes, ha rendben zajlanak a dolgaink. És a jó dolgokat is megérezzük előre? Akkor miért csak a rosszak jutnak ilyenkor az eszembe?

PINGYI

Előzmény: ShaReRe (18)
ShaReRe Creative Commons License 2000.03.08 0 0 21
És melyik feled szokott nyerni?
Előzmény: ErniE (20)
ErniE Creative Commons License 2000.03.08 0 0 20
Ha hiszitek, ha nem: ha lázas vagyok, álmomban MINDIG sakkozom magammal! Ez már vagy 12 éve így megy.

ErniE

ShaReRe Creative Commons License 2000.03.08 0 0 19
Kedves Ellie!

Előjelző álomban volt már kellemes is? Ami példát eddig hallottam (és magam is átéltem) az mind negatív volt. Tehát volt már olyan álmod is ami valami pzitív esemény bekövetkeztét jelezte előre?

ShaReRe, igazán kíváncsian

Előzmény: Ellie (17)
ShaReRe Creative Commons License 2000.03.08 0 0 18
Kedves PINGYI !

Mit gondolsz magunk álom-edzésével könnyebben tisztába tudnánk jönni, ha előfordulna egy előjelző álom? Meg tudnánk fejteni még reggel az ágyon ülve, hogy mit is akart ez az egész jelenteni?

ShaReRe, offolhatsz emilben

Előzmény: PINGYI (16)
Ellie Creative Commons License 2000.03.07 0 0 17
Sziasztok!

Nagyon érdekes a topic; magam is érintve vagyok a témában! :-)))
Naszóval: én soxor megálmodom előre, ha valami fontos dolog fog történni velem... Ráadásul mindig ELŐZŐ éjszaka... Eleinte véletlennek tünt, aztán amikor már sokadszorra történt velem ilyesmi, figyelni kezdtem. Most ott tartok, ha ilyesmit álmodom, figyelek egész nap és várok (és félek, ha valami rossz dolog várható). Nem pontosan azt álmodom, ami történni fog. Az ilyen álomban ugyanolyan irracionálisak a történések, mint más, hétköznapi álomban, DE: a személy/ek és a történés JELLEGE, valamint a történéssel kapcsolatos érzéseim, érzelmeim tökéletesen megfelelnek annak, mint amit az ilyen álomban "megtapasztaltam". Ráadásul, amikor felébredek, TUDOM, hogy ez most egy OLYAN álom volt... Ezt a valóság igazolni is szokta...
Mi a véleményetek?
Nagyon örülök ennek a topicnak, és hogy olyan emberekkel sikerült kapcsolatba kerülnöm, akiket ez szintén érdekel! :-)

Ellie

ui.: Szepes Máriát én is nagyon szeretem, Ő ennek a témának (és úgy egyáltalában az ezoterikának) nagy szakértője. A Vörös Oroszlán nálam is rulez!!!

Előzmény: PINGYI (16)
PINGYI Creative Commons License 2000.03.07 0 0 16
Kedves ShaReRe!

Szerintem az előrejelző álmok és a megérzések félelmetesek, titokzatosak,de engem is nagyon érdekel ez a téma. Talán pont az az izgalmas benne, hogy nem tudod egy ilyen álomról, hogy mit is akar mondani, csak amikor már bekövetkezett az, amire utalt. Szóval,jó lenne tudni, melyek ezek az álmok, és azt is jó lenne tudni, mit akarnak előre jelezni?
De a megérzések is ilyenek. Nem tudom, mitől függ, de én csak a sorsdöntő eseményeket érzem meg előre(azt sem mindet), és sokszor ez is csak utólag derül ki.
Egy ismerősömmel történt nemrég, hogy egy vidéki focimeccsen nem a megszokott helyére állt drukkolni,ő maga sem tudta, hogy miért. Aztán a meccs közben baleset történt az egyik fiúval, pont ott ahol ő állt, és ő volt aki segített a fiúnak, amíg az orvos megérkezett.
Juj, de izgi, jó messziről beszélgetek veled, de meglestem, hogy hol vagy;)
Kérdeznék egy csomó mindent, dehát az mind off lenne...
szia
PINGYI

Előzmény: ShaReRe (15)
ShaReRe Creative Commons License 2000.03.04 0 0 15
Kedves PINGYI!

Ilyesfajta álom-edzőtechnikákról is hallottam már. Sőt, olyanról, hogy valaki álmában tanította meg magának a gördeszkázást:)
Ez nem érdekel annyira. Mint expozémban írtam az előjelző álmok vagy megérzések témaköre izgat most.
A hajnal fél három az csak otthon volt annyi, nálam hét órával előrébb járnak az órák. Az viszont tény, hogy aznap kb. négykor már felébredtem (új helyen aludtam:).

ShaReRe, szombaton du.

Előzmény: PINGYI (13)
Laslow Creative Commons License 2000.03.03 0 0 14
Hello all!
Hogy ne hinnék az álmokban? Tegnap pl a Stigmata c. filmmel kapcsolatban álmodtam és előtte levő este pont azt néztem a moziban! :-))))

Laslow,
aki hamarosan megy haza

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!