Halihó Haliho!
Szerintem annak kell sok gyerek, akinek:
- családi hagyomány,
- első szülése nagyon jó élmény volt (nekem az volt)
- mondjuk vallási okokból (katolikusoknál több van, de pl. nagyapósomék 12-en voltak testvérek és református a család)
- szeretné, ha öreg korában lenne valaki, aki ránézne (így nagyobb az esély rá)
- aki megirigyelte a párja nagy családját (ez rám vonatkozik)
- aki elég csóró hozzá (gazdag családokban sokkal-sokkal ritkább)
Ez is egy közhellyé vált mondat, senki sem gondol bele, hogy neki vagy az unokájának közvetlenül miért olyan borzasztó rossz, hogy csak hatmillióan lesznek.
Azt hiszem, hogy arra a kérdésre, hogy miért rossz, válaszként csak további fellengzős közhelyeket lehet felhozni.
Szerintem mindenképpen számít a családi hagyomány, háttér, a szüloi példa. Ahol három négy gyerek lesz/van, ott valamelyik szülonek is sok testvére volt. Apámék ágán a vallás miatt lett a minimum gyerekszám a 4. (Apám megállt 2-nél, a kora miatt, versenyszeru sport miatt késon nosült és én 40 éves korában jöttem)
Egy volt osztálytársnom nem talál munkát egy éve és akkor most szívesen szülne egy 4.-et, de a férje nem akarja. Szerintem egy család akkor igazi család (és hasonló nyilatkozatot rengeteget olvastam pl. Gyurkovits) ha "gyerekzsivaj zengi be a lakást". Én ezt osztom, ezért szeretnénk hármat. Nem általánosítható, hogy kinek kell, de hogy kinek nem, az világos, ha végigjárunk egy "újgazdag" környéket, ahol az átlag gyerekszám 1.
Meg itt volt Beleszóló (bár meggyozodésem, hogy itt csak polgárpukkasztásnak írt), akinek szintén nem. Remélem az ilyenek fogynak vagy változnak, mert unokáink már csak 6 millió magyar közt fognak élni...
Kedves Szilvi (Rapsonné), Gabeszka és a többi Hölgyek!
Visszatérve az alapkérdéshez szerintetek kinek kell sok gyerek? Az ugyanis egy dolog, hogy nekem, neked, neki.... De van-e szerintetek valami általánosítható a dologban? Miért kell nektek sok gyerek? Pl. Szilvi Te írtad, hogy nálatok nem családi hagyomány a dolog. Másnak pedig tapasztalatotok szerint miért nem kell? (Nyilván testvérek, uokatestvérek, munkatársnők, anyák, anyósok, stb. véleményére tudtok alapozni.) Itt én azért a hölgyekre koncentrálnék, mert szvsz a nőkön sokkal több múlik, mint rajtunk férfiakon. Az ugyanis még elképzelhető, hogy egy pasi lebeszélje a párját a harmadik gyerekről, de az sokkal kevésbé, hogy rábeszélje.
Gratulálok és elismerésem! Apámék tizen voltak és mindig irigyeltem Őket, de nekem nem adatott meg. Remélem unokám több lesz mint négy,(kettő már van!)
Én is most találtam ide. Szerencsére, mert ebben a témában vérmes véleményem van. A nagycsaládosok pártján. Nekem egyelore útban van a ketteske, egy bérelt lakásban, a harmadikon, 55m2-en. Szóval nem a legideálisabb, de gondolkodás nélkül vállaltuk a 2.-at. És ha lesz saját otthonunk, mindenképp szeretnénk harmadikat is, sot, ha az anyagiak, meg a lelkierom, meg a nagyszülok eddigi hihetetlen lelkesedése is olyan les, 4.-et is. A férjemmel egyetértésben. Persze feltételesen. Mert az tény, hogy nem jó, ha a gyerek nem kapja meg, amit legalább mi is nyújtani szeretnénk neki, ha nyomorgunk, ha csak vajas kenyéren élünk. De hál'Istennek körülöttem sok pozitív példa van. A fiam keresztszülei két nagyobb fiú után gondolkodás nélkül megtartották a kopogtató harmadikat, végre egy kislányt. Pedig kétszobás lakásban élnek, bizonytalan grafikai vállalkozásból. De úgy érzem megadnak a kölköknek ami jár nekik mindent. És boldog voltam, hogy a fiam ruháit kölcsönadhattam a kis Flórának. És bár így már kopottabb ruhát fog "visszaörökölni" az enyém, de azt hiszem, ezekkel a ruhákkal nagyon sokat segítettem nekik.
Sajnos sok tehetos házaspár bazi villába egy szem gyereket vállal, mert az anyuka "olyan nagyon lefárad attól az egytol is", vagy mert félti a szabadságát vagy a fene tudja miért (itt senki ne vegye magára!!!)Pl. az Anyák Lapjában olvastam, hogy ex Elso Emelet féle Kikinek egy gyereke van, pedig a kislánya nagyon ácsingózott egy tesóra, és valami anyagiak miatt(!) nem lett neki. Szóval az ilyenen háborodok fel.
Szegény bátyámék nagyon szeretnének, de a feleségének eü. okokból várnia kell, és lehet hogy csak egy lehet az áhított 3 helyett. Szomorú.
Ugyanakkor egy ismerosömnek, a hihetetlen nyugis, kedves kislánya mellé nincs kedve tesót vállani, bár tudja, hogy a lányának nem ártana. Az anyagiak itt is irigylésre méltóak.
Sok egyke barátnom szenvedett a tesóhiánytól. Köztem meg a bátyám közt 6,5 év van, és bár jól eljátszott velem kicsiként, úgy 10-22 éves koráig nem tudta mit kedjen velem. Túl sok volt a korkülönbség. Aztán behoztuk, és most imádjuk egymást. Szerintem a minimum az egy testvér, nem hiszem, hogy két gyerek felnevelése gondot okozhat, ha szeretet van boven. Persze az ilyenre meg kell érni (én is 27 évesen szültem), és akarni kell. De akkor már min. kettot. Segítok mindig lesznek.
Kicsit hosszú lett, bocsánat.
Sziasztok,
Gabeszka
Örülök neki, hogy így gondolkozol. Baromi sok örömöt ad a sok gyerek, meg persze munkát és aggódást is.
Az vállaljon sok gyereket szvsz, aki a gyerekek adta örömben kárpótlást talál (és akár többszörös kárpótlást is kaphat) azok helyett, amikről lemarad. Tehát nem azt nézi állandóan, hogy a régi jó barátnőmnek jobb kocsija van, mint nekünk, a butább évfolyamtársam karrierje szebben alakult,stb. Én ismerek gazdag embereket is, szép karriereket is, nem cserélnék velük. (Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy néha nem bosszant, főleg az utóbbi.) Az pedig sokszor röhejes, hogy némelyik mennyire tud félni a szegénységtől, öregségtől, miközben megvan mindene.
Aminek külön örültem, hogy a férjeddel egyetértésben szeretnétek sok gyereket. A jó család alapja szerintem - bármennyire lapos közhelynek tűnik is ez - a házastársak egysége, harmóniája. Ilyen értelemben, ha furcsa is a megfogalmazás, a gyerekeknek is az a jó, ha bizonyos értelemben másodlagosak, nem ő(k) jelenti(k) a kizárólagos fő értéket a házaspár egyik vagy másik tagjának.
Amikor mi összeházasodtunk, akkor még volt kötelező tanácsadás. Külön beszélgettek velünk, és egymástól függetlenül azt mondtuk, hogy 4 gyereket szeretnénk. Kicsit túlteljesítettük. Remélem nektek is sikerül legalább az, amit szeretnétek.
Na, lelkes üdvözlésképp elég sok sületlenséget összehordtam így az éjszaka közepén!
Sziasztok!
NE PONT MOST SÜLLYEDJEN EL, MIKOR ÉN IS ITT VAGYOK!!!
Csak most találtam ide...
Én szeretnék sok gyereket, kb. 5-öt (akkor épp heten leszünk :-). Az első már megszületett, fél éves. A párom is így van ezzel szerencsére. Kivételt képeznek a szüleim, akik szerint inkább legyen kevés gyerek, de sok pénz... és persze azt mondják, hogy majd már öreg leszek, mire a legkisebb kamaszodik, és éljem ki magam, amíg csak lehet stb.stb...
Részemről ebben szeretném kiélni magam, szerintem sokkal nagyobb öröm otthon tyuntyorogni a kicsikkel, mint pl. diszkóba járni... Nem igazán tudom, mit értenek "kiélésen". A párom nagy utazó, és a szüleim ezt is felhozták, hogy majd a párom elutazik, én meg vesződhetek a sok gyerekkel, ahelyett, hogy vele mennék. De kérdem én: mért kell nekünk otthon maradni???? És különben is, szerintem az utazást el lehet halasztani későbbre. Egyszer egy házaspár felvett minket stoppolás közben - 5 gyerekük volt - és a gyerekek már kirepültek, ők nyugdíjba mentek, és akkor kezdtek utazgatni... Ne luxushajózást képzeljetek el, hanem egy régi mikrobuszt átalakított a férfi lakókocsinak, és azzal indultak meg.
De ha már itt tartunk: ismerek egy 2 gyerekes családot, akik minden nyáron stoppal mennen nyaralni. A kamionosok már előre szólnak egymásnak, hogy hol teszik le őket, és onnak ki viszi tovább. Mindig tök jó helyekre járnak egész Európában...
Nekem egy bátyám van, de nagyon szeretjük egymást. A páromnak is egy testvére van, viszont annál több unokatestvére. Mikor egy-egy családi összeröffenést tartottak, csak unokatesókból volt 30. És mióta én is a családjuk tagja vagyok, csodálatos látnom, hogy a Szentestén éneklők száma a szobában mindig minimum 10... Legutóbb a legöregebb (dédpapa) 90 éves volt, és a lányom a legfiatalabb...
Szerintem fontos tényező, hogy öreg koromban mindig akad majd egy a sok gyerek közül (remélem), aki majd rámnéz.
Még nem találkoztam olyan elvált párral, akiknek sok gyerekük lett volna, viszont kevésgyerekesek szüleivel annál inkább, akik elváltak (többek között az én szüleim is..:-((. A gyerek összetartó erő is. Ne arra gondoljatok, hogy csak a gyerek miatt maradnak együtt a szülők, és közben másfelé kacsingatnak. Úgy gondolom, segít a gyerek a szülőknek abban, hogy megbeszéljék/megoldják a problémáikat. Viszont jobb, ha időnként elválnak a szülők. Az én szüleimnek is jobb, és nekem is pl. Most mindkettőjüknek van új szerelme, és nagyon boldogok. Persze akkor megviselt bennünket, de ma már sokkal jobb így... na ez kicsit off volt.. bocs
iceberg,
én sem akartalak megbántani, és sajnos nem kérdezhetek meg minden t.asztal tagot, hogy az esetleges véleményem nem okoz-e neki fájdalmat. mindenesetre bocs.
az a helyzet, amiben te voltál, az se jó, meg amiben én voltam, az se.
és én is csak akkor szeretnék egykét, ha látom, hogy -tényleg- nem akar testvért. egyébként meg kettő lesz valószínűleg. ideges típus vagyok és nehezen tudom megosztani magam, ezért a saját korlátaimat is figyelembe veszem ennél a választásnál.
Kedves alienne!
Ok nélkül megbántottalak,sajnálom!
Nehezemre esik még így,az internet arctalansága mögé bújva
is kimondani - bevallani,hogy mi váltotta ki az indulatomat,de megpróbálom.
Nekem nincs testvérem.
A kisebbik meghalt,még mielőtt megszületett volna, azt sem tudom,
hogy húg lett volna,vagy öcskös.
A nővérem pedig?
Hát igen.Ő megszületett,de betegen./ Erről nem szeretnék többet
mondani,a lényeg ,hogy ez a kór se akkor ,sem azóta nem gyógyítható,de
meg sem előzhető ./
Gyerekkoromban elég sokszor megaláztak ,kigúnyoltak /röhögtek,
csúfoltak,kiközösítettek....stb/ miatta.
Nehezítette a helyzetemet,hogy még unokatastvérem sincs,így gyakorlatilag
magányosan nőttem fel.
Tudom,hogy mindenkinek más fáj,de én nagyon sok /az összes!!/
csokimat,ruhámat odaadtam volna,és odaadnám még ma is,ha lett volna
valaki,akivel együtt játszhattam,sugdolózhattam ,összebújhattam volna.
Nna!! Emiatt húztam fel magamat,mert úgy érzem,hogy pótolhatatlan ajándékot
kapott az,akit az élet testvérrel ajándékozta meg,és ő ezt nem áldásnak,
hanem átoknak fogja föl.
És ezért haragszom azokra,akik az egyke szerepét szánják a gyereküknek.
Legyen ez válasz arra is,hogy esetleg miért is kellhet a sok gyerek.
Egyébként - és ezt nem moralizálásnak szánom -,de a saját életemben
azt tapasztaltam,bármennyi energiát fektetek is egy külső kapcsolatba,
ha igazán nagy bajba kerülök,akkor CSAK a családomra számíthatok.
iceberg
Amíg az 5-10 gyerek után ilyen-olyan címen járó suskából vígabban megélnek ezek az ingyenélők (tisztelet a kivételnek), míg egy életet tisztességgel végigdolgozott kisnyugdíjas, addig ez az állapot megmarad. A gyerekek anyagi támogatását csak olyan családoknál engedélyezném, ahol a szülők közül legalább az egyik dolgozik és a kapott pénzt nem a kocsmába hordják.
Amíg az 5-10 gyerek után ilyen-olyan címen járó suskából vígabban megélnek ezek az ingyenélők (tisztelet a kivételnek), míg egy életet tisztességgel végigdolgozott kisnyugdíjas, addig ez az állapot megmarad. A gyerekek anyagi támogatását csak olyan családoknál engedélyezném, ahol a szülők közül legalább az egyik dolgozik és a kapott pénzt nem a kocsmába hordják.
off: en mar csak tudom,kibol lesz a fekete barany...:)))))))))))
egyebkent van aki alkalmas arra, hogy sok gyereket neveljen, es van, aki inkabb meg se probalja...de megteszi, es sajnos -tisztelet a kivetelnek-, olyanoknak van a legtobb gyereke, akiknek nem kellene hogy legyen. Bar ez lehet, hogy mas tema.
Bocs, ha félreértettem az előző (40. számú) hozzászólásodat. Nem akartalak megbántani, de felfedezni véltem benne - ezek szerint tévesen -egy szerintem terjedőfélben levő, nagyon szerencsétlen nézetet. Örülök, hogy tévedtem.
Különben elgondolkodtam azon, amit írtál: "Őszintén szólva alkalmatlannak tartom magam anyának. " Mitől lesz valaki alkalmas vagy alkalmatlan anyának? Ez egyszerűen annyit jelent, hogy kedvet kapott (elkezdett benne dolgozni a sokak által elátkozott fajfenntartási ösztön) szülni? De ez már nagyon messze van az eredeti topiktémától.
wicca,
köszi hogy megvédtél. ;)
egyébként a szüleim úgy általában nagyon kedves, aranyos emberek. csak hát sajnos idealisták, nem járnak két lábbal a földön. mi négyen meg annyira különbözünk egymástól, hogy ha nem lennénk testvérek, valószínű az életben nem alakult volna ki még beszélő viszony se köztünk.
erről nem tehetnek se a szüleim, se mi. sz*rul jött ki és kész.
iceberg,
többször megemlítettem hozzászólásomban, hogy "gyerekkoromban". egy gyerek nem hiszem hogy túl komoly ellenfél lenne ahhoz, hogy így vagdalkozz. ma már semmi bajom nincs a testvéreimmel, élik az életüket, meg én is az enyémet. és momentán nem irigylem tőlük a csokit. :)
lehet hogy a "minden oké tuti buli" sokgyerekes családokban is akad egy kis feketebárány (pl. addams family, igaz ott csak két gyerek van), aki azt kívánja titokban (de a nagy pógári nevelés hatására az életben nem meri magának se bevallani), hogy: vinné el a kolera a hugicámat/öcsikémet. ilyet télleg nem szép gondolni. pfuj.
Mintha kicsit gúnyos lenne a hangvételed, miközben haliho-tól meg majd elájulsz, pedig saját bevallása szerint is hagy magamögött kivánni valót a gyerekeihez való hozzáállása.
Ha alienne egoista, akkor arról a szülei elég nagy százalékban tehetnek, nagy családban nőtt fel, de nem akar sok gyereket, akkor az éppen nem volt ideális család, legalábbis nem olyan amit követni szeretne. Erre a mókusok elé akarod vetni? Én gratulálok neki, hogy felismerte a saját hibáit és korlátait, és nem vállalkozik sok gyerekre. Jobb lenne, ha a családok önmagukba pillantanának mielőtt vállalanak egy csomó gyereket... Attól mert anya vagy apa valaki, attól még nem biztos, hogy jó - jó anya, vagy jó apa. Csak erről sokan elfelejtkeznek.
haliho, én nem hagytam ki az apát, illetve én nem tartom magam feministának, aki egyedül akar gyereket. Őszintén szólva alkalmatlannak tartom magam anyának. Ezért nem akarok gyereket. A nagymama kérdést talán azért tartom ennyire szem elől, mert néhány évig tulajdonképpen a nagyimnál éltem. Igaz, ez egyedi szoc. probléma...:-)
A gyerek egy pisi-kakiszagu ordito penznyelo gep. Az ember mikor vegre elkezdhetne elni felaldozza a szabadsagat a szaporodasi oszton miatt.
A gyerek szemszogebol: ot a kutya sem kerdezte, meg akar-e szuletni, csak kipottyan mindenfele garancia nelkul az eletre. Aztan majd ha felno kapaszkodhat, kuzdhet a felelmeivel, a megelheteseert, vagy retteghet a halaltol.
Ha ugyis meghal minek szulte meg az anyja? Az apat nem emliti mert az az 5 perc amiben besegitett...
A szulok meg orulnek, van mivel jatszani mig kicsi a gyermek, buszkek ra mint valami statusz szimbolumra, lam-lam, mar nekunk is van nem csak a szomszednak! Mikor meg kamaszodik probaljak iranyitgatni, mintha barmifele joguk lenne hozza. Vagy hagyjak menni a sajat feje utan, csak addig erdekelte oket amig lehetett vele banni...
Minek a gyerek? Nepszaporulati statisztikanak? Megerdemlitek hogy szenvedtek miatta. Aki nem az meg oruljon es huzza be amije van, hogy csemetejeben nem tudatosult - csakis a szulei az oka minden bajanak, mivel keretlenul megszultek.
Én is négy gyerekes családból származom, nekünk se ment valami jól. Nálunk senki senkinek nem vált ellenségévé, és például egyik nővérem, akinek nem születhetett gyereke sokat segít a többieknek (2 gyerek, 6 gyerek, 6 gyerek). Nem várja el tőle senki, meggyőződésem, hogy neki is jó.
Szíved joga, hogy ez legyen a véleményed, nagyon sok mindenen múlik, hogy ki, mit, hogyan él meg. Feleségemék hatan voltak testvérek, legalább két gyereke mindenkinek lett, de nagyon másképp emlékeznek vissza a közös gyerekkorra. Egyik nővére ma is összeborzad, hogy milyen nyomorban éltek, a másik pedig úgy érzi: jópofa, vagány dolog volt, amit anyósom csinált (csinálnia kellett), hogy semmiből kellett pl. főzni, ruházni négy lányt (meg két fiút).
Arra szeretném csak felhívni a figyelmed, hogy az életben szvsz minden értékes dologhoz valamilyen lemondással jutunk el. Hiszen többek közt ez a lemondás, áldozat adja meg az értékét. Aki pl. nagyon szeret síelni, az korán kel, messzire utazik, fázik, h:ulye vámosokkal veszekszik, kockáztatja a lábtörést, és nagyon jól érzi magát. Szvsz az emberi kapcsolatok a legnagyobb értéket jelentik, ami itt a földön megkapható, de minden jó emberi kapcsolathoz (férfi-nő, szülő-gyerek, testvér-testvér, stb.) is sok-sok áldozaton keresztül vezet az út. A testvéreiddel valószínűleg az volt a baj, hogy Te úgy élted meg, hogy mások kényszerítették rád a lemondást. Különben ezen sokat lehet enyhíteni, a nagy testvér részt vehet a huga/öccse pelenkázásában, fürdetésében, játszhat vele, vigyázhat rá, élvezheti az anyai/apai örömöket. Az hogy ezek milyen örömök azt sokszor láttam kamasz fiaimon, unokaöcséimen is: fantasztikus gyengédséggel, szeretettel tudnak még ezek a közel mázsás, közel 2 méteres vad, nagyszájú fiúk is egy-egy kisgyerekhez közeledni. Én nagyon örülök, hogy gyerekeimnél ez a keserűség - legalábbis így - nem jelentkezik. Mindenesetre a két kisebbik lányom azzal állt elő, hogy nekik 10-10 gyerekük lesz. Ez még nem komoly tudom, de azért örülök neki. És ahogy a tipikusan egymást szekáló testvérek tudnak aggódni, amikor a másik fél órával később jön haza, tudod, az is nagyon átmelegíti az embert.
Kívánom Neked, hogy legyél nagyon boldog két gyerekkel, egy gyerekkel vagy akár gyerek nélkül.
Kedves alienne!
Soraidat olvasva először megsajnáltalak,de amikor kibökted,hogy
neked már 3 éves korodban se kellett a kistesó,rájöttem az igazságra.
Neked tulajdonképpen nem a testvéreiddel,hanem sokkal inkább saját
magaddal van bajod.Mi tagadás, az egoista oldalad egy kissé túl
erősre sikerült. Hiába no,megesik az ilyesmi.
Tudod mit?
Én a te helyedben még azzal az egy gyerekkel sem erőlködnék.
Nem éri meg.
Túl sok vele a macera.Több,mint a hugaiddal.
Képzeld csak el!
Képes kinőni a ruháit,emiatt márpedig neked megintcsak kevesebb jut.
Sőt.Még az is megeshet,hogy az összes csokit megeszi.
És a nyugalmad?
A nyugalmad pedig végképp odalesz!
Jól gondold meg!!!!!
iceberg
nem olvastam végig tüzetesen az egész topikot, de eléggé szívügyem a téma. a negatív irányból.
én ugyanis tapasztalatot szereztem egy 4 gyerekes családban: én vagyok a legnagyobb (22), ráadásul mindannyian lányok vagyunk.
én kifejezettem utáltam az utánam következő 2 húgomat. a harmadik már csak idegesített, mert amikorra ő született, már 15 éves voltam, és nem sértette semmilyen érdekemet. (nem kellett csokin, játékon, stb. osztozkodni :)
lehet hogy önző voltam, de sajnos a szüleim anyagi helyzete nem volt (a mai napig se) túl fényes, ezért új ruhát max. a nagymamám tudott venni nekem a nyugdíjából, a többi az rokonok által hordott vacak volt, vagy segélycsomag, ahol nem nagyon válogathat az ember, meg turkálóból öltözködtem később, kamaszkoromban, amikor már saját ízlésem volt.
na, hogy mire akarok kilyukadni? arra, hogy a szüleim imádják a gyerekeket, mi 4en, "gyerekek" viszont marhára nem imádtuk egymást soha. és tényleg, anyukámék nem bírnak két-három gyereket önerőből taníttatni. (én már a saját lábamra álltam.)
tehát szerintem aki több gyereket vállal, az lehet, hogy pont a gyerekekkel b*ik ki. (gyerekkoromban nem volt nagyobb ellenségem a saját húgomnál, és eladtam volna a húgaimat, ha arról van szó, hogy több csokit, jobb cuccokat vagy egy kis nyugalmat kaphatok helyettük :))))
én csak akkor vállalok 1nél több gyereket, ha "reális igény van rá"(a gyermek nem bír meglenni kistesó nélkül). én például 3 éves koromban, amikor megtudtam, hogy anyukám terhes, közöltem vele, hogy nem kell kistesó. és ez a véleményem később sem változott. :)
de akkor is összesen max. 2-őt vállalok, anyagi okokból.
Kedves haliho!
Na igen. Önmagam tökéletlenségével jómagam is gyakran
szembesülök,és éppen a gyereknevelés területén.
De hidd el,a legtöbb apa még az önmaga " tökéletlenségének"
a felismeréséig sem jut el,mert a gyerekével való kapcsolat-
tartása kimerül az anyagi javak megteremtésében.
Rendszerint az "Én jó apa vagyok" illúziójához a legtöbb férfinak
elég a "Mindent megkap,mit akar még........" felkiáltás.
Hozzászólásaid alapján mindenképpen azt gondolom,hogy te
nem nyűgnek tekinted a gyerekeidet,hanem keresed és meg is
találod a velük való kapcsolatban az élet kisebb - nagyobb örömeit.
Erre pedig,hidd el,hogy nagyon kevés férfi képes.
iceberg
Baromira nagyot tévedsz, állati messze vagyok az ideális családapától. (Sokszor türelmetlen vagyok a gyerekeimmel, amit külön fájlalok az az, hogy nagyon ritkán vagyok igazán büszke rájuk, pedig sokszor megérdemelnék, sokkal többet figyelhetnék rájuk, a kapcsolatunk úgy érzem őszinte, de nem igazán bizalmas, hogy csak néhány konkrétumot említsek.) Ezt persze felfoghatod úgy is, mint a kötelező szerénységet, de pillanatnyilag baromira örülök, hogy az internet jótékony homályában vagyok, és nem szembesítheted az elképzeléseidet a valósággal!
Ma este találtam meg ezt a topicot, és nagyon elgondolkodtató dolgokat olvastam.
Nekünk két gyerekünk van, 10 és 12 évesek, őszre várjuk a harmadikat. Nekünk valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy "Állambácsi" soha nem segített semmiben. A legnagyobb gyerekemet egytemista fejjel szültem, igaz végzősként, de csak gyest kaptam, gyedet nem. A második gyorsan követte az elsőt, így elég nehéz volt, de boldogan vállaltuk. Kocsink nincs, jogsink sincs. Még soha nem éreztük hiányát. Most, hogy önerőből nagy lakásban lakunk, végre bodlogan vállalkozhattunk a harmadik gyerekre. Egy másodpercig sem fordult meg a fejemben sem a lakástámogatás (amúgy is túlkorosak vagyunk, és nem is akarunk innen elköltözni), sem a nagyobb családi pótlék. (Kb. a havi pelenkaadag felére futja belőle.)
Hiszem, és közvetítem azt az elvet, hogy ott, ahol nagyobb értéknek számít a menő cucc, a menő nyaralás, a jobb kocsi, ott nem az igazán komoly értékekre figyelnek. Olyan rövid ideig élünk, érdemes ezt együtt egymásért csinálni!
Soha olyan boldog életemben nem voltam, mint amikor a gyerekeim azt mondták: szeretlek anya. Vagy ha mondani még nem tudták, a szemükből sütött. Ahol több a szempár, ott hatványozódik a szeretet is.
Tímea
Ui: Nem vagyok sem vallásos, sem egyeb kategoria, csak egy diplomás boldog kismama.
Mélységesen egyetértek veled!
Nagyon szimpatikus,ahogyan képviseled a családot,az apaságot.
Nagyon off, de - valahogy olvasva hozzászólásaidat - számomra te
testesíted meg az ideális családapát,és te képviseled azt,amit
hiányolok a mai családokból.
Ezt akár bóknak is veheted, / annak is szántam!!!!!!/
de - légyszíves - képviseld álláspontodat minél több fórumon.
iceberg
Hosszassan haboztam, hogy reagáljak-e, mert ez a topik szép lassan elsüllyedt már, mikor Elizabeth hozzászólt. Viszont már Wicca előző hozzászólásánál is csak nagy önuralommal álltam meg, hogy le ne írjam a következőket, most aztán Elizabeth kihozta belőlem. Ha valaki olvassa, hát olvassa, ha senki se olvassa az se baj.
Tehát Wicca hozzászólásával az volt a bajom, hogy a gyerekkel kapcsolatban többször előkerült a nagymama, de az apa egyszer sem! Úgy látom Elizabethtel abban teljesen egyetértünk, hogy a gyerek elsősorban is két ember ügye, és az nem az édesanya és a nagymama! Én konzervatívnak számítok ma ezzel, de én a tartós párkapcsolaton alapuló gyerekszülést, gyereknevelést alapvető fontosságúnak érzem. Szerintem a hölgyek nagy-nagy öngólt lőnek, ha felmentik a férfiakat az alól a felelősség alól, hogy a gyerek fogantatásához, de felneveléséhez is két ember kell, egy nő és egy férfi! Amennyire én férfiként meg tudom ítélni egy - szerintem elhibázott, de széles körben népszerűsített - feminista irányzat azt mondja, a nőké a gyerekvállalás joga, a gyereknevelés joga, az apa csak ahhoz kell - még egyelőre-, hogy megfoganjon a gyerek, esetleg fizessen érte. Mélységesen egyetértek Elizabeth azon mondatával, hogy ő nem teheti apává a párját! Ismerek sokakat, akik egyedül nevelik a gyereküket, sőt egy ideje magam is kényszerből gyakorlom ezt, hát ez nem egyemberes feladat! (Szvsz egy gyerek nevelése sem egyemberes feladat.) Persze muszájból lehet egyedül csinálni, még jól is, de akkor is csak olyan, mint mikor egyedül kell egy fűrésszel fűrészelni, aminek a két (távoli) végén van a két fogantyú. És az egyik fogantyút férfikézre szabták, a másikat pedig nőire.
