AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
1988 augusztus - 1989 augusztus. Az első olyan társaságban voltam, akik már csak egy évig voltak bent. Három héttel a leszerelés előtt tudtuk meg, hogy mi is mehetünk haza.
Azért ez akkor elég jó hír volt :).
Egyébként Tata, Klapka György harckocsi dandár, híradó század, rádiótávírász voltam, de én voltam a kantinos, úgyhogy nem sokat láttam a BTR 50 típusú, lánctalpas csodát, amire be voltam osztva.
Légvédelem über alles! Jómagam a MN 5412, boldogi rádiótechnikai (gyengébbek kedvéért: lokátoros, még gyengébbeknek: "radaros") századnál töltöttem kellemetes másfél évet tervtábla-kezelőként (azok azok, akik az amcsi filmekben a katonai harcálláspontokon nagy üvegtáblákra húzogatnak rejtélyes vonalakat), bár én nem teljesen önszántamból. És akkor most jöhetnek a katonasztorik, hogy aki nem volt katona, az halálra unja magát, és/vagy végképp elmenjen a kedve a topiktól! :)
Szépen összefoglalta K.K. kolléga. Némi személyes kötődés nálam is játszik és azt sem volt soha hátrány, hogy helyenként emlékeztet a Zep dolgaira. De amúgy természetesen roppant egyedi, azaz utánozhatatlan jellegzetes és pazarul magas színvonalú. Oly módon van a végletekig kimunkálva, hogy mégsem kelt erőltetett vagy mesterkélt érzést. Szóval kreatívan és könnyedén tolja a maga levegősen kanadai, szórakozattó illetve tövig a hetvenes évek hard rock-jában gyökerező progresszívitását. A hang is azonnal felismerhető és nélküle nem is lenne teljes az a lebilincselő varázs, melyet a The Rush zenéjének hívunk. A 2112. nem tudom miért különösen kiemelt nálam még a többi ragyogó albumukhoz képest is, lehet hogy az első volt amit hallottam tőlük, de mindeképpen nagy becsben van tartva. Most frissen meghallgatva, még a legkevésbé népszerű Tears-ről is be kell látnom, hogy nagyon rendben van.
Véleményem szerint az "egyetemes rocktörténelem" megkerülhetetlen darabja. Nálam olyan albumok mellett a helye, mint a korai Led Zeppelin, Pink Floyd vagy Deep Purple. Zeneileg, a lemez felépítése, témája a hetvenes évekre jellemző. Aláírom, hogy Geddy Lee hangja nem mindenkinek fog tetszeni, én is kicsit furcsának tartottam, de tény hogy talán 92-ben az akkori Zalkán hihetetlen hatással volt rám. Ezzel az albummal és gyorsan utána a Rush életművel indultam meg a progresszív rock szerteágazó, követhetetlen ösvényein. Felületes hallgatással elmegy az ember mellett mindegyik lemezük, de ha kicsit odafigyel az ember, rájön, hogy itt bizony minden a végtelenségig ki van dolgozva. Érdekes talán, hogy a fő zeneszerző nem más mint a dobosfenomén Neil Peart, aki még a gitárszólók nagy részét is írta. Koncertfelvételeket nézve, zenéjüket bőven sikerült a jelen korra is átültetni, egy pillanatig sem tűnik öreg emberek retro lötyögésének. Neil halálával sajnos meghiúsúl, hogy valaha is lássam őket , de az elég terjedelmes életmű megmarad. Nálam mind a Rush, mind a 2112 top10-es.
Wow. Nem gondoltam volna, hogy van még valaki ilyen szűk körben, aki szereti a Blackberry Smoke-ot.
D.A.D, Vain, Texas Hippie Coalition, Black Crowes, Quireboys, Mr. Big, hm. Van egy olyan érzésem, hogy moly.hu-s mintára (könyvtesó) te lennél a zenetesóm a topicban.
Szerintem nekem az agyam is széttart már egy ideje, mert itt kellett megtudnom, hogy volt idén februárban(!) új Borknagar. Szinte mindennap hallgatok zenét (ráadásul 90%-ban újakat), egyszerűen érthetetlen ez hogy maradt ki nálam. :(
Három egyezés, talán. Amúgy is eléggé széttart a topik, ebből is látszik, hogy az idén nem nagyon voltak gigantikus csúcslemezek, amiktől mindenki egységesen megtért.
