Akkor...
Az én jelenlegi kapcsolatom fiatalka, 3 hónapos
Az előző kapcsolatomban a pasi közölte, hogy neki ez csak flört, szuperjól érzi magát velem, nagyon szeret, de nem szerelmes, úgyhogy csak úgy legyünk együtt...
Én sem voltam akkor szerelmes, de az érzelmi függőség miatt (soha nem volt még hosszú kapcsolatom) nem bírtam elküldeni, abban kicsit bízva, hogy na majd csak megmutatom neki, hogy mire vagyok érdemes és milyen jól is jár velem...:-)))
Ő úgy gondolta, együtt lötyögünk, amíg új partnereket nem találunk. Én nem is kerestem. Ő talált. Sz*rul esett, most persze már tökmindegy...:-)
Csak azt nem értem, hogy miért nem voltam képes elküldeni őt abban a pillanatban, amikor közölte, hogy ő nem akar tőlem semmit, mikor akkor is tudtam már, hogy nem vagyok belé szerelmes.
Most is sokan gondolkozom azon, hogy jelenlegi kapcsolatomnak van-e értelme. A különbség csak annyi, hogy azt hiszem most szerelmes vagyok. :-) Ami persze nagyon jó. Keveset találkozunk, kevés időkre.
Ami aggaszt, hogy nagyon mást akarunk, ha nem is feltétlenül egymástól, hanem a világtól, az életünktől. Én már megállapodnék (bár lehet, hogy hülyeség ilyet írni, mert eszem ágában sincs férjhez menni vagy gyerekeket szülni egyelőre), szeretnék részese lenni egy perspektivikus kapcsolatnak. A pár meg éppen kirobbanóban, lendületben. Ő is nagyon szeret, csak attól tartok, hogy mivel ellentétes irányban mozgunk, ez nem tarthat sokáig. Akkor meg miért ne engedjem el most, őt is és magamat is, hogy esetleg egymásnál alkalmasabb párokat találjunk, vagy egy kis körülnézés után esetleg újra egymásra találjunk. Úgy érzem, korlát vagyok az életében, az életének az alakításában. És nem akarok korlát lenni.
Egy rövid kis reakció: Szerintem sem túl fair, ha addig várunk egy kapcsolattal, amíg utódot találunk.
Egyszer mar kileptem egy oteves kapcsolatbol. A sztorit leirom, nem titok, meg asztan, hatha lehet belole tanulni. Mar par honappal korabban felottlott bennem (bennunk?), hogy valami nincs rendben. A lany mondjuk mar elkezdte pedzegetni a hazzassag, lakas, stb. ugyeket. Idonkent jo erosen beszoltunk egymasnak, ugyhogy mar lehet sejteni, hogy valami nincs rendben.
Az elhatarozas azert nehezen ert meg. Ot ev alatt mar eleg rendesen ossze lehet szokni a masikkal, ugyhogy a kerdes az, hogy megeri kiugrani es bele a melyvizbe. Eppen allamvizsga elott allt, ugyhogy nem akartam tul szemet lenni, nehogy emiatt sikeruljon rosszul, igy vartam par hetet.
Gyotrodtem is sokat, hogy hogyan kellene beadagolni a dolgot, hogy ez a kapcsolat mar igy nem koser. Aztan egyik nap tok veletlen osszefutottunk. Nehany mondat utan ugy az utcan, odaboktem, hogy "Te figyelj, nekem mar nincs kedvem veled jarni" a valasz annyi volt, hogy "Jo rendben", semmi nyafogas meg ilyesmi. Utana meg ugy egy orat dumaltunk aztan mindketten haza. A kovetkezo par honapban meg neha-neha osszefutottunk. Mostanaban is neha szoktunk talalkozni, meg heti egy-ket e-mail elmegy. Bar az utobbi idoben eleg bunko dolgokat irogattam neki. Szoval ennyi.
nyman
Megadni az eselyt annyit jelent, mint nem hitegetni valakit, amikor Te mar mast keresel.
Te nem vallalod a maganyt, de tudod, hogy a jelenlegi kapcsolatod mar nem elegit ki, nem kot le. Kozben nyitott szemmel jarsz, s keresed a jelenlegi kedvesed utodjat, hogy amikor mar biztosan megvan az uj szerelmes, akkor tovabballj. Ez egy kicsit etikatlan es onzo helyzetkezeles, nem? Te nem akarsz maganyt, de a masikat hitegeted addig, amig Te tovabballhatsz. A masik pedig ott all maganyosan, s talan honapok ota O is kereshetett volna, ha Te oszinte vagy...
Kovetkezeskeppen, "nem megadni az eselyt" azt jelenti, hogy hitegeted a partnered, azt sugallod, hogy ez a kapcsolat meg mindig kielegito a szamodra.
Szerintem nincs ember komplexusok nélkül, már gyerekkorban is óhatatlanul szerzünk egy párat, ezekkel is valahogy együtt kell élni azt hiszem. Lehet, hogy épp a gyerekkori szerethiány okozza, de én korán elhatároztam, hogy ott belül jóban leszek magammal. Ez nem azt jelenti, hogy el vagyok telve magammal, vagy kritikátlan lennék, (sőt!) de mindenképpen megbocsátó és toleráns velem a "felettes énem" , szóval végül azért az én pártomat fogja, ha hülyeséget is csináltam. Lehet, hogy bonyolutnak, vagy kissé elmebetegnek hangzik, de így van. A lényeg: nem hagyom, hogy kialakulhasson egy olyan érzés, hogy azért hagynak el történetesen, mert egy nulla vagyok. A személyiségemet, hogy úgy mondjam, úgy építettem fel ( miután kamaszkorom után összeszedegettem a darabkáit) hogy a külvilág változásai ne legyenek drámai hatással rá. Valahogy ott belül kell lennie egy "állandónak", ami független attól, hogy most épp megy-e velem a szekér, vagy mit jelez vissza rólam az a sokszor rideg külvilág.
Én sem tudok szakítani....de azt nem hiszem, hogy bármiből is feltétlenül sebek, sérülések nélkül kell kijönni, szerintem a személyiségfejlődés szempontjából hasznosak is lehetnek a sebek, szerintem nem a kikerülésüket, hanem a fel- illetve "be"dolgozásukat kell megtanulni. Az életben az "élmények" közé a negatív élmények is tartoznak, szerintem ezekből is építkezünk.
A szív sokszor becsapja az agyad és fordítva.
Ha az első nagy törés megtörtént, utána már
nagyon ritkán lehet újra kezdeni. Az embernek fáj a magány és az üresség ami rászakad, de egy idő után rájön arra, milyen az, hogy újra magára talált.Ha meg a társaddal vagy egész, akkor nem merül fel a szakítás gondolata.
micmaci
Eltelt 5 év. Sok hullámhegy, néhány hullámvölgy. Aztán jött egy nagyon hosszúnak tűnő nagyon mély hullámvölgy, amit kettőnk közül csak én éreztem. Azt gondoltam, vége. Hosszas rágódás után a kedvesemmel is próbáltam megértetni. Elváltunk. Az első két nap egész tűrhető volt. Aztán elkezdett iszonytosan hiányozni.
Volt visszaút. És most boldogok vagyunk - együtt.
Rá kellett jönnöm, hogy a baj nem vele volt, hanem velem. Kitartott mellettem. Mindkettőnknek megérte.
Nincs biztos recept, sok rágódás, érvek mellette és ellene. Küzdesz.
De végül úgyis a szív dönt.
jo hulye vagyok, meg persze figyelmetlen...... :-(
Ne lépj ki csak akkor, ha meglenni érzed az "utódot", hacsaknem a magány megélésére van
szükséged. Ez előfordul az embernél. Főleg ha már nem 20 éves...
Dehogyis ertek egyet ezzel a bekezdessel! Ha mar tudod, hogy vege, biztos vagy benne, talan mar keresed is az 'utodot', akkor meg kell adnod az _eselyt_ a partnerednek is, hogy minel elobb talalhasson valakit. Igy lehet tisztesseges, s igy csapod be legkevesbe azt az embert, akit valaha oly nagyon szerettel...
Egyet kell ertenem az elottem szolo minden szavaval.....
A szakitasra nincs biztos recept. Az ember akkor lep ki egy kapcsolatbol, (1) amikor mar nem akarja a regi modon folytatni, (2) vagy rajon, hogy nem lenne kepes hosszu tavon ugy szeretni a partneret a sajat boldogsaga mellett, amit az megerdemelne, (3) vagy egyeb... Barmelyikrol is van szo, ugy kell szakitani, hogy lehetoleg soha ne mondhasd magadnak, hogy becsaptad a partneredet... Hogy hol van ez a pont, azt senki nem tudja megmondani Neked. Meg kell erezned, magadnak...
Ha fontolgatod a kapcsolat lezárását, akkor voltaképpen már vége is...
Ne lépj ki csak akkor, ha meglenni érzed az "utódot", hacsaknem a magány megélésére van szükséged. Ez előfordul az embernél. Főleg ha már nem 20 éves...
A helyzet jelenleg nem aktuális. Ebben a pillanatban. De történnek dolgok, úgy érzem már nem vagyok szerelmes, de akkor megnyugtatom magam, hogy vannak ilyen lent-állapotok és kijövök belőle, úgy is lesz, aztán megint történik valami..stb. stb. Hol a határ?
Persze lehet, hoyg erre nincs válasz, akkor meg esetleg esettanulmányokat szeretnék.
:-)
Idő függő!!!! 5 év után felmerülhet a probléma és akkor át kell gondolni jól, hogy mit nyersz és mit veszítesz:-))))) NEM KELL FELTÉTLENÜL SZAKÍTANI!!!! Fiatal vagy még:-)))))))
Én az utóbbi években 3 kényszerültem szakításra.
A NŐ u.a..
A legutóbbi fél éve volt, és még mindig nem vagyok túl rajta.
Ilyenkor gondolkodóba esem, hogy már az elsőt 100%-ra kellet volna hozni.
Bocs, de nem értem: Most van valakid és szakítani akarsz, vagy csak úgy elméletileg érdekel?
Még nincs 0 az ujjamon, meg perpillanat azt hiszem, hogy nem is aktuális a probléma, de ez a baj pont, hogy mikor lehet tudni, hogy aktuális a probléma...
Emelt fejjel, emelt fejjel...de mikor?
Szakítani emelt fejjel kell!!!! Sérülés nélkül kijönni a dologból! Kemény elhatározás, szókimondás, aztán alvás, alvás, alvás......alv...........ássssssss hrrrr, hrrrrr:DDDDD
