Megtisztelö a párhuzam, köztem és miniszter elnökünk között, :) de ne nagyon hangoztasd, mert még nekem esik a T. jobboldal egy-két tagja, és akkor jajj nekem! A "náthám" meg remélem mielöbb elmúlik :)
Biztos, hogy voltak '56-ban ronda dolgok is - de a francia forradalomban is. (Hány ártatlan embert fejeztek le pusztán a származása miatt, Fouché rendőrminiszter ténykedése, stb.) Mégis, mindezek dacára a franciák óriási lelkesedéssel ünneplik meg és a világon majd' mindenki az emberiség történelmének nagy, előrevivő eseményét látja benne.
Ugyanez a helyzet '56-tal. Persze van egy-két különbség is: '56-ban egy-két ávóst akasztott fel a tömeg, 1792 körül több ezret nyakaztak le. Az utána következő restauráció során pedig fordított volt a halyzet: '57 és '63 között vagy 300 embert akasztottak fel politikai okból (köztük sok olyat is, aki bizonyítottan egyszer se sütött el puskát, sőt, életeket mentett, mint pl. Tóth Ilona orvostanhallgatónő). A Bourbon restauráció nem volt ilyen véres - amennyire történelmi ismereteim alapján el tudom dönteni. (Még egy kis összehasonlítás: Az egész Horthy-korszakban 2 politikai indítékú halálos itélet született: a statárium idején fegyverviselés miatt elítélt és kivégzett Sallay és Fürst esetében.)
Nem nacionalista túlzás azt mondani, hogy akárcsak 1789, 1956 is mérföldkő volt a világtörténelemben: ez volt az első koporsószög a moszkovita kommunizmus koporsójában. Ami a nyugati értelmiség véleményét illeti: 180 fokos változás állt be benne, mikor látták az oroszok fellépését. A francia értelmiség jó része pl. az '50-es évek elején Sztálin híve volt - '56 után viszont óriási kommunistaellenes tüntetések zajlottak le Párizsban.
Ami a rablásokat illeti: biztos volt olyan is, de én - részint ismerőseim, rokonaim beszámolói, részint akkori prominens résztvevők (jobb- és balodaliak) visszaemlékezései alapján olyasmit hallottam, hogy a betört ablakú üzletekben semmihez sem nyúltak, a kitett segélygyűjtő kosarakból nem vitték el a pénzt, stb.
Miért csak a negatívumot kell hangsúlyozni, miért nem lehetünk büszkék egy olyan eseményre, amit akkor az egész világ tisztelt és csodált?
Tudod kedves peta a fiatalok már csak ilyenek. Mint te. Folyton ellenzékieskednek. De ez így van rendben. De tudod, ez a legkönnyebb. Odaállni oldalra, mint egy meccsen a nézők, és kiabálni, hogy teállat, ménembírszmáregyegyenesetrúgniabbaakurvalabdába? És közben oldalra néz az ember, hogy hallotta-e mindenki a frappáns beszólást.
Mintha OV-ról írnál. Aki a Nagy Imre temetésen "egyedüliként, életét kockáztatva" megmondta. Csak ő akkor tökös legény volt, Peta meg csak egy "taknyos". Furcsa világ.
Én csak azt nem értem, T. FIDESZ-hívők (tisztelet a kivételnek), hogy miért kellett petának nekiugrani? Felróni neki az általánosítás bűnét, az érvek hiányát? Amikor peta nem tényeket közölt, hanem az érzéseit osztotta meg velünk. Miért kellene bármiféle érvvel alátámasztani érzéseit? Ő akkor, ott úgy látta, úgy érezte, hogy Orbán körül gyomorfordító, egészségtelen személyi kultusz kezd kibontakozni. Ennyi volt, semmi több. Kár ebbe többet belelátni...
És, hogy mikor mond le az Obán kormány? Sajátmagától csak akkor, ha választások lesznek. Nem olyan lemondós fijjug ezek...
Remélem miahamarabb !!!!!!!! De jövőre a köztársasági elnök választásnál ugyis bukta lesz !!!! Van annyi esze talán még a mi "Főpolgárunknak" is, hogy ne a paprikajancsi, bohóc egykori válóperes ügyvédet jelölje elnöknek.
Ha meg nincs akkor a népharag elsöpri őket !!!!!!
De remélem jövő ilyenkora D. Tomika nagykorúra és T. Józsika szintén nagykorúra már csak a Napi Magyarország és a Demokrata archivumában találunk hivatkozást.
offon
Az egyszerűsítésről annyit, hogy a politikai propaganda, legyen az akármelyik párthoz tartozó, rászorul az egyszerűsítésekre, sztereotípiákra. Egyszerüen a rendelkezésre álló idő rövidsége, és a téma emészthetővé tétele miatt. Ezek után én nem csodálkoznék senki helyében, ha az egyszerűsítés visszafelé is müködik.
offoff
Bár én is azok közé tartozom, akik nem szimpatizálnak a kormánnyal, remélem soha. Egyszerűen az országnak az az érdeke, hogy a kormány kitöltse az idejét. (Akkor is, ha olyan amilyen...). Gondolg végig milyen gazdasági következményei lennének egy rendkívüli választásnak. (Tőzsde, EU csatlakozás, országbesorolás->kamatteher stb.)
Jol tudod Kedves peta, 56-ban kiengedtek köztorvenyeseket. Aki ezt tagadja, az hazudik. Persze szeretnek elfelejteni, es mint szeplotlen forradalamt megtartani az emberek emelkezeteben. Pedig voltak ott ronda dolgok is, föleg a köztörvenyesek altal. Es ne felejtsuk : magyar ölt magyart.
Ez sohasem dicsoseg.
Erdekes hogy nehanyuknak milyen szalka a szemükben hogy egyetemista vagy, es ezt - es a fiatalsagodat - a szemedre hanyjak. Miközben a fidesz pont a sajat fiatalsagara appellal.
Tudod, ha dicserned a kormanyunkat, te lennel az ifjusag megtestesitöje, a jövö generacioja, uj idöknek uj szele. De igy csak egy buta felrevezetett - velemenyt nem mondhato - izgaga egyetemista vagy.
De ne izgasson ez tulsagosan, akik ezt irjak, azoknak meg mindig vörös a tenyerük.
Abban lehet, hogy igazad van, egy esetböl, mégha az elég meghatározó is, felelötlenség levonni általánosságokat.
Megint csak egy egyetemi példával hozakodom elö. Orbán mániákusan szeret sielni, és idén részt vett családostól a BME ausztriai sítáborában. Hogy miért ragaszkodik annyira a BME sítáborához, azt nem tudom, de én ott öt egy normális, a harmincas évei közepén levö, nagyon értelmes embernek ismertem meg. Mint embert, nagyra értékelem.
De mint politikust, azóta az 56-os ünnepség óta, hát, finoman szólva...
Persze nem csak az az egy ünnepség váltotta ki belölem azokat a többek által is kritizált bevezetö mondatokat. Hanem az elmúlt 9 hónap... Mindenestöl.
Még egyszer visszatérnék arra a bizonyos tapsviharra. Biztos sokan emlékeztek arra, amikor 94-ben, a választások elött, az akkor már tuti vesztésre álló MDF választási naggyülést tartott a Fradi stadionban. Boross volt a vezérszónok, meg Antall felesége. Na, akkor, Boross egy mondata után, amit a tömeg nagy tapssal üdvözölt, Boross felemelt kezekkel, olyan "áldásom rátok" mozdulattal fogadta a tapsot. Kb., mint a pápa szokta a tv-ben. Nos, a két tapsjelenet között nagyon nagy volt a hasonlóság.
Az 56-os véleményem meg továbbra is fenntartom, szerintem az akkori forradalmárok 90%-a minden tekintetben hös volt, de 10%-a csak közönséges tolvaj.
Kedves R(r)ezső!
Eddigi tapasztalataim alapján, írásaidat olvasva, meg sem fordult a fejemben, hogy nem ismered, legfeljebb szivattál egy kicsit. Belefér.
Egyébként értem a gondodat peta hozzászólásával kapcsolatban, csak gondolj arra, hogy annakidején ennyi idős fejjel velem együtt valószínüleg kategórikus, megfellebezhetetlen és sokszor ellentmondást nem tűrő voltál Te is. ( Bocs, ha nem így volt.)
nem kezdenek még nagyon rossz szelek fújni; nem erre gondoltam.
Még csak nem is a trendekre; tényleg barométerre, amelyik azt jelzi, hogy holnap, vagy holnapután nagy huzat lesz... Egyelőre szép az idő.
Kedves Theo,
szó se lehet róla, hogy lemondjak az öntömjénezésről... Mérnök, BME rulez, az összes többi egyetem ahhoz képest csak kisegítő iskola. :)
(Tömjénezd te is a saját területedet, lyól elleszünk. Ez az egész csak szelíd csipkelődés akar lenni... :)
Kedves bubu,
minden fiú fejit tömik mindenfélével. Megkockáztatom: ez von aus haus ötvenhatos sommázat lehetett. A szóhasználat is, a szakértésről és dilettentizmusról, épp azért, mert nincs mögötte indoklás.
De lehet, hogy tévedek; szerintem ez nem annyira fontos vagy érdekes.
kedves Trebitsch,
a hangvetel oszinte es fiatalos,
nekem az _indulat_ hihetonek tunik,
es a leirt alkalom is, ahogy egy diaknak nem tetszik, ha tul sok a taps.
De,
a szohasznalat (ezek dilettansok, nem eleg szakertok) nekem nem hiteles, sugallt szovegnek tunik. feltehetoleg ugyanaz a forras sugallta, mint aki azzal tomte a fiu fejit hogy 56-ban koztorvenyes bunozok boltokat gyujtogattak.
biztos sokunknak van egy-két olyan ismerőse aki ugyan örült az MPP győzelmének, de már kiábrándult belőle, mert Torgyánnal állt össze, mert nem tetszett a stílusuk, mert kevesebb bért kapott, vagy bármi más miatt.
Azért még mindig vezetnek... A fiatalok körében meg pláne. Úgyhogy - a Te szemszögedből - nincs még baj. Ahogy hozzászólásaid alapján megismertelek (bocs a személyesebb hangvételért), te korrekt és moderált ember vagy. Mondd meg kérlek a pártban, hogy csak akkor kellene konfrontációt vállalni, ha tényleg megéri (mert én úgy látom, hogy ez egyelőre még nem tudatosult sokukban), és hasznosabb lenne, ha néhány kedves és kifogástalan modorú hölgyet és urat is előtérbe helyeznének, akik enyhítenék ilyen esetekben a feszültségeket.
Orbán, Kövér, Deutsch, Sasvári, etc. agresszívnek tűnik számomra is, pedig nektek "nem muszáj" (tudod, a Kohn bácsis vicc...), il. főleg "nem éri meg".
Te tényleg azt hiszed nem ismerem (és vallom) Voltaire emlegetett mondását?
Akkor biza vagy Te vagy nagyon naív, vagy enge nézel hülyének.
Most mondom el utoljára, figyelj!
nem peta kora és véleménye zavar, hanem az, ahogyan eljutott hozzá. A leegyszerűsített általánosítás. Példa: Látta, hogy egy cigány lopott. Nem tetszett. Tehát minden cigányt utálni fogok, mert biztosan lopnak ők is.
Namármost a cigányt helyettesítsd be a Fidesszel, és talán már kezded kapisgáni miről beszélek.
amit a tekintelyellenesseg mondat veled, azt elfogadom, mint fiatalos hangot.
nem vetted eszre, hgy hasonlo topic van boven, igy megy ez, van aki ir van aki olvas.
de 56-rol nem kene ilyesmiket irnod.
"Jó! Tegyük fel, hogy a BME falai között talán télleg jobb a politikai akusztika, az ottani ifjak fogékonyabbak. (Ha ezt a közgázosok, jogászok meg bölcsészek elolvassák?!)"
Tiltakozom! Véget kell vetni ennek a műszakis öntömjénezésnek! :O))
Írod:
"A mérnök, de a mérnökjelölt is figyel és gondolkodik. Nem mindig jól, persze, de akkor is. Előbb reagálnak ott, mint máshol. (Tudom, elfogult vagyok: igen. :) "
Igen, elfogult vagy. Ejnye! ;-)) Itt nem csak műszakisok vannak!
Néhány emlékmorzsa: azt hiszem, nem Orbán mondta. Talán Kövér?
És valahogy így volt: "és a kommunistákat az agyagba döngöljük... (apró hatásszünet, persze dübörgő taps szakítja meg) ... a választásokon!"
Az 1990-es kampány kezdete előtt volt még, de nem a Nagy Imre temetésen, szerintem nem is Pesten.
Lehet, hogy ezen röhögni fogsz, de amikor Bokros bevezettette a tandíjat, rá kb. 3-4 hónapra volt az egyetemen egy belsö felméres, ki támogatja, ki ellenzi. Čs az eredmény az volt, hogy a hallgatók több mint fele egyetértett a tandíjjal!
Erröl a Fidesz diktatúra elleni internet opuszról még nem hallottam, érdekes lehet. Alapszerv sem vagyok, csak egy átlagos egyetemista, aki elgondolkozik az emberi gyarlóságon.
Hogy hány müszaki értelmiséginek tetszett a megemlékezés, biztosat nem mondhatok, ugye megérted? Sokan voltak ott, sok vidéki felsöoktatási intézményböl, nem állt módomban mindenkivel személyesen beszélni...
Egyvalaki müszakisról tudok, akinek tetszett, és akit feltehetöleg te is ismersz: Szabó Iván, az Antall-kormány volt pénzügyminisztere is ott ült az elsö sorok egyikében. Igaz, ö csak kulturáltan tapsolt.
A szük öntudatos kissebség, ahogy te nevezed, meg végighalgatta Orbán beszédét, mert mondott nagyon érdekes dolgokat is. Igaz, utána nem mentünk felvonulni, hanem beültünk a kedvenc helyünkre sörözni, azzal a barátunkkal együtt, aki az 56-os kiáltványt szavalta el Orbán mellett állva, és megbeszéltük a dolgokat. Nos, én erre a 6-fös baráti társaság véleményére alapozva írtam azt, hogy többünkben visszataszító benyomást keltett az az éljenzös taps.
Én is egyetemista vagyok, de nagyon nem értek egyet azzal a "gondolkodásmóddal", amit peta itt kifejt. Jellemző, hogy egyetlen racionális érvet sem fogalmazott meg.
Vagy a közvéleményformálás áldozata, vagy ez az egész kiábrándulás dolog csak humbug; hogy hitelesebben hangozzon a "kritika". A stílus és a színvonal engem is leginkább a fifire emlékeztet.
A közvéleménykutatási adatok szerint a Fidesz egyértelműen a fiatalok körében a legnépszerűbb.
Még egy jótanács a kellően elfogult jobboldali fidistáknak, élen pl.: Speakerrel. Nézzetek körül egy kicsit Budapest kerületeiben. Érdemes megnézni az önkormányzatokban lévő remek fidis harcosokat.
Látod, azt is tudod, hogy nem agyagba, hanem földbe. Sokat tudsz te, - csak nagyon ügyetlenül - titkolod! Lám, még a vesszőket is helyesen tetted ki, ami nem általános gyakorlat a mai általános helyesírási szintnél. (Ezt értelmezheted dícséretnek.)Akkor miért nem a bölcsészek nevében beszélsz? Talán hihetőbb lenne, ha a kommunikáció-szakosok nevében írnál. Ott azért a második szaknál néha előfordul, hogy az a magyar.
Szegény dajcsért tényleg kár, mert ő legalább nem rosszindulatú, és nem is bűnöző, csak egy kicsit bugyuta. Egyébként egy korábbi kérdésre válaszolva tájékoztatlak benneteket, hogy többen is versenyben vannak a legelőször lemondó miniszter címéért. Pl.: Deutsch, Gógl, Pepó
Az az igazság, hogy onnan, ahol én vagyok nem látszik jól az időjárás. Szükséges tehát a barométert figyelni. Én szívesen elhiszek neked mindent, de azt azért nem, hogy olyan nagyon rossz szelek kezdenének fúújni. Annak azért komolyabb hangja van. Tudom, a trendek.
De azt is tudom, hogy egy egy miniszter mögött milyen Ember van. És ha van igazság, akkor az a végén mindig kiderül. Tudom, (mert tudom) hogy pl. a legtöbb százalékpontot esett kormánytag érdemli meg a legkevésbé azt a közhangulatot, ami köré fonódik, mint egy hínár. A médiaguruk ismerik a dörgést. Hiszen Te is, (meg még én is) elhiszed(em).