szerintem akarattal nem lehet, csak egy folyamat részeként ami magától zajlik le benned. Ha képes vagy elfogadni az új dolgokat és tudatosan próbálod az életed alakítani, akkor folyamatosan változhatsz. Ha nem akkor marad a homokozó ahova a fejed dughatod... Mert a világ is változik körülöttünk...
Valaha én is azt hittem, hogy megváltozni nehéz, szinte lehetetlen.
Aztán rájöttem technikákra, amelyekkel nyakatekert módon érdekeltté tettem magamat a változásban, így néha sikerült elérnem egyet-mást.
Most elolvastam Eric Berne könyvét, és azt találtam, hogy az általa használt személyiségmodell megdöbbentően jól használható. A segítségével rendre sikerül azonosítani, hogy rajtam belül ki kicsoda, és honnan veszi a hülyeségeit. Ezzel lehetővé válik, hogy a megfelelő pillanatokban rászóljak a bennem lakozó szülői hangokra, hogy ne pofázzanak bele a dolgaimba.
Azt a nézetemet továbbra is fenntartom, hogy az akarat szabadsága illúzió, viszont ennek már nem tulajdonítok többé gyakorlati jelentőséget: most már úgy vélem, hogy az ember személyisége és sorsa sokkal inkább formálható, kézben tartható önmaga által, mint amennyire ez általában sikerülni szokott a népnek.
Szerintem ez a dolog egy kicsit osszetett. S en igenis meg akarok valtozni. Pedig alapjaban veve jol erzem magam a boromben. Nem nagy valtozasokra kell gondolni. Csak olyasmikre, hogy neha szeretnek egy kicsit jobban ismerni az embereket. De nem vagyok mindig hajlando eleg energiat raforditani. Sot, inkabb ezt nem valtozasnak, hanem tanulasnak mondanam. S nem a mas kedveert akarok megvaltozni, hanem a magameert.
A nagyobb valtozasra szerintem harom eves kor utan mar csak eleg nehezen, fajdalmasan, kulso kenyszer miatt kepes az ember. S ez lehet negativ valtozas itt.
Ez tetszik. Itt a valtozaskor mindenki a pozitiv iranyu valtozasra gondolt. Pedig ebbe belefer a negativ is. Szoval jok vagytok!
Nem is akarok megváltozni! Maradok az a fellegekben járó, emberbarát, gyermekded lélek, aki mindig is voltam! Tisztában vagyok azzal, hogy bogaras vagyok, vannak rossz tulajdonságaim és vannak olyanok, ami más embernek is a becsületére válna. Ha valaki a kialakult egoját át akarja barkácsolni az szerintem az önmegerőszakolás révén eljuthat akár a teljes rendszerösszeomláshoz is! Megéri? Ha meg csak egy picikét módosítgat, az is eléggé mesterkélt. Igazából az ilyen álarcok hosszú ideig való viselése is mérgezi a viselőjét!
BlackLion:
Miért ne tudnánk változni, amikor egyfolytában azt tesszük? Vagy talán nem voltál más öt, tíz, tizenöt éve? Ez a helyzet most miért más?
Másikegylány:
Miért ne lenne a jellemünk szabadon választott?
Coyote:
Miért gondolod azt, hogy tudatosan is képesek vagyunk változni? Milyen tulajdonságaidat sikerült ilyen módon megformálnod? Szerinted jelent az bármilyen jellembeli változást, hogy másként viselkedünk, mint ahogyan azt egyébként tennénk? Nem ez a képmutatás? Nem csak az események képesek valóban átformálni minket?
Cheguevara:
Ugyanannak érzed magadat, aki tizenkét évesen voltál?
Sziasztok! Szerintem Freud bácsinak volt igaza, miszerint az ember személyisége 12 éves korára kialakul, ezután már nem tud alapvetően megváltozni. Persze lehet próbálkozni, de az a gyanúm, minden megváltozási kísérlet csak egy újabb álarc felpróbálását jelenti.
Soltika annyiban talán egyetért hogy változni mindig kell, de talán az embernek ha ember akar maradni mindig a saját maga által elképzelt világhoz kell alkalmazkodnia és a körülötte való világot elemeznie,felfognia,az általa és más emberek által elkövetet hibákat lehetőleg elkerűlnie.
Jó nagy marha?az emberi értelemben hivő üdv:
soltika/tollasmadár(nem strucc)kiskacsa?/ + Dr.Finci kutya aki az emberben lakozó butaságra alapoz
Sok huszonéves ismerősöm van aki néha kétségbeesik, hogy ő milyen öreg. Hát... nem tom. A zongoratanárnőm élete végéig tanított minket és túl volt a 70-en amikor elhunyt. Neki soha nem volt kérdés, hogy ő túl öreg lenne. Nem érdekelte és haláláig fiatal maradt. Végül épp egy házikoncert szervezése közben hunyt el.
Szerintem alapjaiban nem, felszínesen igen. Mármint ami az akaratlagos változást illeti. Én például 16 évestôl a mostani koromig rengeteget változtam, de ez nem azért történt, mert így akartam, inkább a körülmények és a tapasztalatok formáltak. Pontosabban huszonegynéhány éves koromra jutottam el odáig, hogy nagyjából magamat megismertem, és megpróbáltam elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Ez se mindig sikerül...
Érzem, pozitív reagálásra lenne szükséged, de csak együttérezni tudok.
Egyre inkább belekövülünk (az amúgy sem szabadonválasztott) jellemünk szerepeibe.
Ráadásul ez a bizonyos életkor tudod hol van? Állítólag 7-nél. Ez a tudományos álláspont. Siralmas. Itt dörömbölünk a testünkbe zárva...
Vagy az álmokon kell inkább változtatni? (Na, így helyettesítik az álmok szerepét a célok. Egész más...)
Ha az ember eler egy bizonyos eletkort, onnantol mar nem kepes megvaltozni?
En mar tul vagyok ezen az eletszakaszomon, es ugy erzem keptelen vagyok a gondolkodasomon, szokasaimon, emberekhez valo viszonyomon valtoztatni.Ez persze borzaszto erzes.Minduntalan ugyanazokat a hibakat kovetem el, ugyanugy elszalasztom a lehetosegeket, kihagyom a legfontosabb dolgokat.Meg jocskan eletem felideje elott vagyok(remelem), de a "maradek" mar meg van pecsetelve.Mintha minden elore meg lenne irva es az almaim egyre csak tavolodnanak.
