33 százalékos népszerűséggel az első a politikai pártok közt a Jobbik, mutatta ki a felsőoktatásban résztvevők közt végzett kutatás.
A kutatás egyik munkatársa, Róna Dániel szociológus szerint egy párt, jelen esetben a Jobbik markáns előnye olyan jelentős ebben a generációban, amelyre csak a kilencvenes években volt példa: akkor a Fidesz volt felülreprezentálva a 15-29 éves korcsoportban. A Jobbik támogatottsága négyszer-ötször magasabb a 18–29 éves korosztályban, mint a 60 év felettiek körében,
Link:
http://index.hu/belfold/2013/02/16/az_egyetemistak_kozt_a_jobbik_a_legnepszerubb/
topiknyitó megjegyzése:
zsidókkal, izraellel, nácikkal stb. kapcsolatban van több kapcsolódó szaktopik, trollkodni, trollt etetni ott tessék!
Próbáljátok már felfogni, hogy max. az élelmiszer van hasonló árszinten. De próbálj elmenni egy színházba, vagy urambocsá fodrászhoz, kozmetikushoz, vagy egyéb szolgáltatást igénybevenni.......
Mégha így is lenne, akkor is több maradna neki bármi másra költeni, hasonló árszinvonal mellett, minha itthon dolgozna, mert itt eleve nem kerenek 150 ezret sem.
Amerikában is nagy különbség van a szegények és gazdagok között, és bizonyos területek között is, éppen azért működik a dolog, mert hagyják érvényre jutni a folyamatokat, a gyenge elpusztul, az erős növekedik.
Bocs, de a Jobbik ugyanúgy alkalmatlan az ország irányítására, mint a többi párt. Elkövetnék ugyanazokat a hibákat, mint elődeik, sőt egyes problémákat súlyosbítanának.
Például külügy: milyen következményekkel járna a Jobbik erőszakos, néhol akár revízionistának tekinthető külpolitikája a kisebbségben élő magyarokra nézve? Nem a 20. század első felében élünk, Trianon közel 100 éve volt, túl kellene lépni rajta, mint ahogy minden normális nemzet megtette, és inkább azzal foglalkozni, hogy jóban legyünk a szomszédainkkal. Nem üzengetni kell, és trianonozni, hanem jó kapcsolatot ápolni a román/szlovák/szerb kormányokkal. Na ezt az utat nem követné a Jobbik.
"A tüntetés után hét gárdistát a rendőrök igazoltattak, majd az MTI szerint közölték velük: ruházatuk miatt, feloszlatott társadalmi szervezetben való részvétel okán szabálysértési feljelentést tesznek."
"Eza "szebb jövő" csak maradjon meg a lázálmaidban."
Köszönöm, de nincsenek lázálmaim. Vannak viszont elképzeléseim arról, hogy hogyan kéne jól működnie ennek az országnak és a Jobbikot látom az egyedüli olyan pártnak, amely hozzám hasonlóan gondolkodik.
"Valahogyan Én jobban kedvellem a határok nélküli Európát....))"
Mióta határok nélküli Európa? Az anyaországihoz számít már az elszakított magyarság és a magyar nyelvterület?
"Korlátok közé szorítottuk a szélsőséges pártok működését, megtiltottuk a horogkereszt használatát, és az Egyesült Államokat másfél évtizeddel megelőzve (!) eltöröltük a máskülönben csupán ideiglenesen bevezetett numerus clausust."
A horogkeresztet nem tiltoyttqk be, hanem azokat a partokat amelyek hasznalktak,ugyanis az akkori torvenyek szerrint magyar part nem hasznalhatja mas orszag hivatalos jelkepeit es akkor a horogkereszt az volt. Ami a numerus clausust illeti az USA-ban nem volt ilyen se helyi se szovetsegi torveny.Ez egyes keleti parti egyetemek sajat akcioja volt es egyaltalan nem volt altalanos.
"A jobbiknak soha nem volt,és soha nem lesz 33%a.Az a cíkk,egy téves cikk.50 egyetemistát megkérdeztek,oszt jól van.Sajnos a jobbik a 2014es választáson is eléri az 5%os küszöböt,mert van 5-7% hülye aki rájuk szavaz!
A 2014es választást lehetséges,hogy a baloldal nyeri meg.A jobbik veszitett népszerüségéből,de még a következő 4 évet a parlamentbe tölti a 7%al be jut."
A Jobbik az egyetlen hazafias párt a jelenlegi politikai palettán, és nagy szükség van a parlamenti jelenlétére. Én biztosan továbbra is rájuk fogok szavazni.
A baloldal már rég leszerepelt, úgyhogy nem tudom, hogy kik akarják őket vagy a klónpártjaikat (DK, Együtt 2014, stb.) újra hatalomra segíteni; szerintem az ő szavazóikra illik az a jelző, amit te a jobbikosokra használtál.
A Fidesz a másik szerencsétlen társaság, szóval ezt az egész eddigi társulatot, amelyek évtizedek óta "boldogítanak" minket és hazánkat, jó lenne le- és kiszavazni és a hazafias oldalt erősíteni, pártolni. A szebb jövő érdekében.
"Az Európai Unióban nincsenek határok.Felejtsük már el a határokat!Szabad átjárás van a tagállamok között!"
Én is éppen ezt mondom: ha nincsenek határok, akkor az egész Kárpát-medencei magyarságot egységes politikai, gazdasági, kulturális entitásként kellene tekinteni és kezelni, 15 milliós lélekszám alapján kellene az Európa Parlamentben kapnunk a képviselői helyeket, stb.
Erre mi van? Ha kettős állampolgárságról meg szavazati jogról és hasonló, az összetartást erősítő dolgokról van szó, egyesek előjönnek ezzel a "határon túli" és azon belüli klisékkel, hogy "ne szóljanak bele a határon túliak a mi dolgunkba" és hasonlók. Most akkor ki is a kirekesztő és megosztó?
Ha az alábbi eredmények csak tizedét produkálná az únijó bármelyik tagállama...
Épp ennyi, tizenhét évünk adódott - hatalmas csapások sora után - végre újból egy független Magyarország felépítésére. Nem volt könnyű: infláció, munkanélküliség,válságok, kis háborúk, merényletek környékeztek bennünket, nagyhatalmak és kelletlen szomszédaink acsarkodtak ránk. De sikerült. Hazánk lakossága e rövid idő alatt 1.639.479 fővel növekedett. Alap- és középfokú iskoláink száma 7418-ról csaknem a duplájára: 13780-ra; óvodáinké 975-ről 1140-reemelkedett.
Új kórházat 160-at is építettünk a kezdetekkor meglévő 187 mellé, s bennük megkétszereződött az orvosok száma.
2628 km . elsőrendű országutat építettünk, vasútvonalaink hossza 8671 km-re nőtt, ebből 243 km-t villamosítottunk - magyar találmány alapján. Dízelmozdonyok gyártásában pedig világelsők lettünk! Duna-tengerjáró flottánk összeköti vízi útjainkat a világtengerekkel.
Államadósságunkat az időszak felére kifizettük, sőt el tudtuk engedni a gazdák összes tartozását.
Megteremtettük a mindenkire egyaránt vonatkozó szociális ellátórendszert, biztonságos működéshez szükséges vagyonnal látva el a nyugdíj- és betegségbiztosítókat. Ingyenes gyógyszert kaptak a növekvő számú cukorbetegek.
Budapest (gyógy) fürdővárossá vált. Nyaralótelepeket építettünk a munkásoknak a Dunakanyarban, a Soroksári Duna ágban; a tisztviselőknek a hegyvidékeken és a Balatonnál. Filléres vonatok szolgálják a hétvégi kikapcsolódást. A köz szolgáinak (közüzemek dolgozó,köztisztviselők, közalkalmazottak) vasúti, üdülési,biztosítási, közüzemdíjbéli és egyéb kedvezményekkel honoráltuk áldozatos munkáját.
Mindehhez a világ egyik legértékállóbb valutájának megteremtése is járult. (Pengő) Politikai téren önállóságra törekedtünk. Korlátok közé szorítottuk a szélsőséges pártok működését, megtiltottuk a horogkereszt használatát, és az Egyesült Államokat másfél évtizeddel megelőzve (!) eltöröltük a máskülönben csupán ideiglenesen bevezetett numerus clausust.
Horthy Miklós kormányozta ekkor a világháborút elszenvedett, spanyolnáthát, eszeveszett vörösterrort, és Trianont elszenvedő Magyarországot, vagyis az 1920 és 1937 közötti, a még újvilágháborútól mentes korszakról szól az írás.
Mondjuk ez az a terulet, amihez semmi kozuk az urgeknek. Ha valamelyik magyar szerv vagy part veti fel a kerdest akkor az elfogadhato, de a kulfoldinek ebben az esetben kuss a neve.
"a Trianon-szindrómás mindent Trianon prizmáján keresztül néz, nem foglalkozik az odáig vezető úttal, azzal, hogy a magyar kormányok milyen hibákat követtek el"
Ugye a hibákon pl. a Károlyi-kormány nemtörődömségét érted a honvédő háború megszervezésével kapcsolatban, vagy netán hogy nem olyan volt a nemzetiségi politikája az akkori Magyarországnak, mint mondjuk Franciaországnak (=nincsenek nemzetiségek, mindenki egyformán francia)?
"Számukra Horthy a nemzetegyesítő, akinek sikerült visszaszereznie valamit a területekből. Így aztán a nevéhez nem tapadhat semmiféle folt, kritika nem érheti."
Számomra csak annyiban igaz, hogy elismerem a Horthy-rendszer helyes útját azzal kapcsolatban, ahogy a trianoni-kérdéskört kezelték: emlékeztek és emlékeztettek, illetve éltek a történelemadta lehetőségekkel, mikor alkalom adódott a revízióra. Szóval ha most is ilyen rendszer lenne, valószínűleg már rég visszafoglaltuk volna a Délvidéket a délszláv háború idején, nem utasítottuk volna el Hruscsovtól Beregszász és környéke visszaadását, stb.
"akkor volt egy nagyhatalom , NO, akik tamogattak a reszleges reviziot es a nyugati hatalmak is semlegesek voltak ebben hiszen ok asszisztaltak a muncheni egyezmenynel."
S mindez nem következhetett volna be, ha nem látták volna Magyarországban a revízió akarását.
"Ma egy europai nagyhatalom se az USA nem tamogatna foleg nem garantalna egy ilyen reviziot."
Kezdjük ott, hogy a mai Magyarország sajnos egyáltalán nem hangoztatja a revíziót, nem emlékezik és főleg nem emlékeztet rá, következésképp Nyugaton nincsenek is különösebben tisztában a magyar golgotával.