A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
A véges folytonos tér, mint egy buborék a diszkrét végtelen téridőben, az infláció során alakult ki a negatív energiából, c-nél nagyobb sebességgel. A pozitív energia már csak korlátozott, fénysebességgel áramlik benne, mármint a kész folytonos téridő buborékban. A pozitív energiából van kicsatolódva az anyag minden létező formája, ami az univerzumot alkotja.
ha nem, akkor a végtelen térben, az anyag tágulásának kell lennie egy lökéshullámszerű gömb-felülete. (ti. az Ősrobbanás pontjából tágul a végtelen felé a 3 D-ben...)
A valóság létezését nem vonja kétségbe senki, csak azt, amikor valaki úgy beszél a valóságról, mintha arról neki közvetlen ismeretei lennének, mintha ő modellezés nélkül magáról a valóságról lenne képes gondolkodni. Mert a valósággal senki agya se képes közvetlen kapcsolatba kerülni, csak a róla alkotott fogalmi konstrukciókkal vagyis modellekkel. Azokról tudunk kijelentéseket tenni, azok működését tudjuk összehasonítani a kísérletek eredményeivel. E kijelentések és összehasonlítások szabatos nyelve pedig a matematika.
A Magyar népmese általában így kezdődik. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy...
Ha a végtelen nagy energia potenciája egy „egyedüli” pontban lenne, akkor a tér, és idő is megnyilvánulatlan, lehetőség benne. Ez a rendkívül kivételes esete annak, amikor a szuperszimmetria fennáll, amikor a pozitív és negatív energiák, tökéletes egyensúlya mozdulatlan állapotban van. Ez az állapot részünkről, megnyilvánultaktól a semminek tűnik. Mivel nem ad közvetlen információt magáról, egy igazolhatatlan következtetés, feltételezés marad számunkra.
Azonban jóval valószínűbb az a feltételezés, amikor a végtelen energia-szimmetriának olyan dinamikus az állapota, amikor a megnyilvánult tér és idő, a végtelen téridő, a folyamatosan kis adagok formájában felbukkanó-eltűnő téridő kvantumok által létezik. Mint egy végtelenül kiterjedt, azonos nagyságú buborékokból álló „habhalmaz”. Ez a négydimenziós diszkrét téridő ugyan azt a végtelen nagy potenciát tartalmazza homogén, irány-független eloszlásban, mintha az csupán egyetlen kivételes pontban volna. Ennélfogva a diszkrét téridőnek egy kvantuma, a létező legkisebb energia potenciával rendelkezik. Azonban a parányi méretű „buborékok”, mint a téridő kvantumok nem azonos idejű felbukkanása - eltűnése, a teljes halmaznak fluktuációját, alaprezgését okozza.
Ezt a fluktuációs folyamatot egy képernyő hasonlattal tudnám szemléltetni. Amikor nincs antenna csatlakoztatva a TV készülékhez, a képernyőn fekete fehér pöttyök villannak fel a sörétzaj, súgás kíséretében. A folyamatosan felbukkanó és eltűnő téridő kvantumokat szintén a képernyő hasonlattal szemléltetve, a képernyő felső oldalán lévő fekete sáv, a forrást jelöli, az alsón lévő pedig a nyelőt. A köztes részen egy apró lyukú négyzetrács, (háló) szemlélteti a semleges „töltésű”, pozitív és negatív energiájú téridő kvantumokat, miközben fentről lefelé egyenletes sebességgel halad a háló. Ez a mozgókép, szemlélteti a kvantumok életútját, azok véges létezési idejét, a folyamatos rácsmozgás pedig a rácsnak, mint a halmaznak a végtelenségét. A két fekete sáv együtt, pedig a szuperszimmetriát jelöli, amit a szemcsézettségben is megőriz a dinamikus téridő struktúrája. Az eddig felvázoltakat, tekinthetjük az „ősrobbanást” megelőző, alaprezgéssel kiegyensúlyozott potenciális állapotnak. Ez már nem a semmi!
Egy spontán keletkező hiba (rácsszakadás) a struktúrában, vagyis egy lokális helyen felbukkanó nagyobb méretű, véges energiájú „buborék”születik. (a kozmológiából ismert, fénysebességnél gyorsabb infláció) Ebben a negatív energiájú buborékban, rögvest megjelenik a már csak fénysebességű pozitív energia, amiből majd az anyag elemi részecskéi formálódnak ki. Megjelenik a világmindenség teljes halmazban egy részhalmaz, amit mi a folytonos téridejű univerzumnak nevezünk. Ebben a halmazban már polarizáltan és részleges, vagyis lokális aszimmetriával rendelkezik az energiák minden létező formája. (hullám/részecske stb.) Ebből adódóan ciklikusan felhígul, vagy összesűrűsödik az univerzum állandó méretű „buborékában” lévő anyag-energia. A sűrűsödést tértágulásként, a felhígulást térzsugorodásként értelmezzük a nagy távolságok és a véges terjedési sebesség, a c miatt. Mi az univerzum szemlélői is kivételes helyzetben vagyunk, mivel nem a „buborékfal” közelében, hanem a középtájon kószáló galaxisban vagyunk.
"A modell a valóság egyszerűsített mása, amely a vizsgált jelenség, és ezen belül a meghatározott cél szempontjából a valósághoz hasonlóan viselkedik." Azaz a modell a valóság közelítése.
Azok a lények amik, akik nem csak szigorúan fizikailag, hanem intellektuálisan kölcsönhatásban vannak a valósággal, objektíven és szubjektíven fogják fel a tőle kapott hatásokat, információkat. Ez a kettős érzékelés okozza azt, hogy az egyének eltérően reagálnak a hatásokra. (Nem úgy, mint az elemi részecskék, amik mindig ugyanúgy reagálnak az őket ért hatásokra.) Ezzel a kettős felfogással pedig megnehezítik a konszenzuson alapuló döntések, axiómák elfogadását a valóságról. Úgy vagyunk ezzel, mint a végtelenhez való közelítéssel. Ami pedig időben nem korlátos, az elérhetetlen marad a számunkra. A valóság való és igaz, de teljességében soha nem mutatkozik meg számunkra.
Valamikor a fizikusok a valóságot igyekeztek modellezni.
Tehát amikor bizonyos szabályszerűségeket felismertek, akkor a valóságot közelítették.
Amikor a törvényszerűségek tetszőlegesen változtathatóak, az legfeljebb matematika, s semmi köze a valósághoz.
Természetesen annak sincs semmi köze a fizikához, aki kétségbe vonja a létezését,
mert hogyan modellezne egy olyan dolgot, aminek a létezését is kétségbe vonja.
A korábban említett mesekönyvben viszont mindenféle megkötés nélkül lehet működtetni az eseményeket. Csak a fizikát és a mesét nem szabad(na) összekeverni.
Az ősrobbanással keletkezett téridő és benne az anyag elemi részecskéi. Amelyek a Higgs skalármezőtől kapták a tömegüket egyszer és mindenkorra. Avagy folyamatosan arra vannak rászorulva a részecskék, hogy a skalármezőből eredő tömegük legyen a folyamatos fénysebességű száguldást, a plazmaállapotot elkerülve.
Mert ha ez utóbbi lenne, akkor minden részecske tömege egy folyamatos külső „betöltésből” származik. Ezt nevezhetnénk gravitációs töltésnek, amely során minden irányból a részecske felé áramlik a Higgs mező „bozonja”. Ettől válik vonzóvá a gravitációs töltés hatása. A szimmetria sérülés elkerülése miatt, azonban taszító hatású töltéseknek is léteznie kell, amelyek a partner részecskékből kifelé áramoltatják a bozonokat. Így a globális skalármező gerjesztettségének értéke változatlan, egyensúlyban marad. Ez magyarázatot ad arra is miért van négy féle, vagyis kettő távkapcsolatú részecskepár. A tömeget, és vele a tömeggel rendelkező testek tehetetlenségét is a Higgs mező biztosítja azzal, hogy szimmetrikus a Higgs bozonok tömegpontba és tömegpontból való áramlása. Ugyanez zajlik az elektromos töltések esetében is azzal a különbséggel, hogy azoknak nagyobb az intenzitása. Ezek a szimmetriák okozzák azt, hogy egy bizonyos tömeggel rendelkező testet, csak a vele azonos, vagy nagyobb erőhatással lehet gyorsuló mozgásra késztetni. :-)
A húrelméletben minden fizikai állandó tetszés szerint változtatható.
A multiverzum elméletben pedig a Higgs-mező fázisának véletlen beállása a különböző univerzumokban eltérő fizikai állandókat eredményez. (De ez nem bizonyítható cáfolható.)
Az ókori atom, átértelmezése az elektron és proton felfedezésekor megtörtént. De a proton három kvarkos szerkezete tovább bonyolítja a dolgot, mivel az őket összetartó gluonokkal is számolni kell. Nem is beszélve a tömegük eredetéről, meg a Higgs bozonról.
