Nagyon érdekes és tanulságos volt olvasni a Rolling Stones-fanek homepage-ét. Nem akarok "ellenlábaskodni", vagy fölemlegetni holmi ostoba "Beatles kontra RS" vitát (mellesleg ez a vita nem, vagy legföljebb RS-oldalról létezik), mindenesetre azt javaslom: nyissunk mi is itt egy oldalt, azaz írjon mindenki, aki vonzalmat érez a Történelem Legnagyobb Zenekara, a BEATLES iránt! Kicserélhetnénk egymással a véleményünket, információinkat stb. Profi rajongók, figyelem! Máris a figyelmetekbe ajánlok egy hasznos weboldalt: www.rarebeatles.com
Megnéztem - sok év után, még annó a magyar tévében volt, és felvettem VHS-re :) - Macca Broad street-jét.
Na ja, a sztori az nagyon vékonyka, de legalább van benne pár angolhumor-sziporka... kicsit olyan hosszúra nyúlt, kibővített videóklip-gyűjtemény.
És hát Ringo van benne, (aki a szerep szerint a saját nejét fűzi), Linda (nem csinál semmit, csupa faarc), és megjelenik George Martin meg Geoff Emerick...
szóval azért jó, hogy van.
A Beatles két maradék tagja, negyvenegynéhány évesen...
Kár, hogy Lennon és/vagy Harrison nem csinált ilyen filmet...
Temesi Ferenc Nincs búcsú John c. (szerintem nagyon jó) írása 1980 decemberében jelent meg az ÉS-ben. A végén a Blackbird-ből idéz, sőt, egyenesen úgy szólítja meg Johnt, hogy "Te feketerigó", de a neten olvasható verzióban már a Strawberry Fields-re utal azon a helyen. Pedig a Blackbird annak ellenére, hogy nem Lennon dala és nem is róla szól, mint látjuk valami "mágikus, misztikus" módon mégiscsak nagyon passzolt. :)
Tudta-e a Blackbird szerzője, hogy a címbeli madár a Lennon név egyik jelentése? Valószínűleg maga John se tudta, különben nem a Hey Jude-ra gyanakodott volna, hogy hozzá szól. :)
Azt hiszem, az embernek egyszerűen meg kell békélnie azzal, hogy akár életkori, akár történelmi okokból egész egyszerűen lemarad.
Úgy értem, hiába lettem volna kortársuk, itt élve akkor se láthatnám őket, ha 1965-öt írnánk. Plusz ott van bennem az is, hogy ha 2003-ban magát McCartneyt kihagytam, 21 évre rá érjem be egy ilyen pótlékkal, pláne úgy, hogy ő maga napjainkban is koncertezik.
Illetve szerintem a könnyűzenéhez pont a Beatles óta hozzátartozik a személyesség, magyarán hogy azt látod-hallod, aki megírta az adott dalokat. Túl közel élünk ahhoz a korhoz, amikor még aktív zenekar volt a Beatles (egyrészt az 1970 óta eltelt idő történelmi távlatban semmi, másrészt több kortárs zenekar, illetve maga Paul és Ringo ma is fellép). Száz év múlva másképp gondolnám, ugyanúgy ahogy a komolyzenében - hacsak nem kortársat játszanak, de arra a közönségigény elenyésző - a zenekarok nem mások, mint nagyszabású tribute zenekarok. A könnyűzene még nem tart itt szerencsére. Vagy csak számomra nem, hiszen a különböző tribute események - és várhatóan ez is - nagyon népszerűek.
Ha nem az eredetit hallgatom, akkor zeneileg érdekel a produkció: pl. az Analogues élőben, koncertként előadta az egész Peppert, a White Albumot, az Abbey roadot - ez érdekel, szívesen nézem.
Andrew Lubman meg egyszemélyes zenekarként adott elő pár számot...
Ezek érdekelnek - de amikor inkább a külsőségekre mennek rá, az nem igazán... igazán nem.
Hogy idétlenség. Mint a hülyegyerekek. Ilyenkor megértem, miért hülyegyerekezték le az akkori öregek a Beatlest. Pedig 63-64-ben voltak a legjobbak, legátütőbbek. Utána már csak fáradt, fásult, nyomott hülye felnőttek voltak. Kiábrándító karrier.
Valóban könnyűsúlyúak, de kellemes hallgatnivók, fülbemászó dallamokkal és a hangszerelésük is bejön. Szerintem a Some Time in New York City kereskedelmi kudarca után kénytelen volt valami populárisabbal, simulékonyabbal előjönni.
Nagyjából így vagyok ezzel a London Town nagylemez dalaival is. A címadó szerzemény és a With a little luck is nagy kedvencem, és a Girlfriendet is kedvelem./ Ezt Michael Jackson is feldolgozta/ Habkönnyű dalok, de mégis...
A Walls and Bridges egy picit talán rockosabb az előzőnél, de azon is van egy-két kedvenc. Old dirt road, What you got, Going down on love, Surprise, surprise.
Viszont a az Elton John-nal énekelt duett dal szerintem elég gyenge. Pedig még a Jealous Guy-ból is felhasznált egy kis dallamrészletet. Whatever gets you thru the night - I was dreaming of the past
Lennon az örök kedvenc szerzőm, előadóm, mégis azt mondom, hogy a '72-'74 időszak volt a lapos korszaka. Gyenge lemezek ezek az ő mércéjével és pláne nincs bennük annyi, ami ilyen boxokat indokolna... (1980-ban megint jó formában volt, lehetett volna egy nagyon jó tisztán saját lemeze.
Persze összerakjuk magunknak, de azért az nem ugyanaz.)
A Toronto Rock and Roll Revival egy egynapos, tizenkét órás zenei fesztivál volt, amelyet a kanadai Ontario államban, Torontóban tartottak 1969. szeptember 13-án. Ezen az 1950-es és 1960-as évekből számos népszerű zenész szerepelt.
Lennon,Clapton,Voormann,Yoko mellett többek közt Chuck Berry,Little Richard,stb.
"volt az akkora forradalom,különben nem tudott volna rabul ejteni akkora géniuszokat,mint John és Paul."
Hááááttt... nyilván szükséges volt, de alapvetően a NAGYOBB/VALÓDIBB változásokat 1962/63 hozott. Zenében, hajviseletben stb.
Éppen olyankor látszik, amikor megnézzük a korabeli slágereket. Egy csomó dalnál derül ki, hogy amit mi (legalábbis én) "tipikus ötvenes évekbeli" dalnak gondoltunk/tam valójában 1962-es... Pl. Lesley Gore: It's my party stb.
Egyébként a rabul ejtés igaz, de vajon nem lettek volna zenészek, ha nincs rnr?
Paul tuti, hogy az lett volna, hiszen ő az apjától is elég indíttatást kapott.
Nagy valószínűséggel John is zenész lett volna rnr nélkül is: elég sok countryt hallgatott, illetve a skiffle is erősen hatott rá.
A "kemény meló" nem ok arra hogy valaki lefitymálja, szidja a saját akkori teljesítményét...
Paul is dolgozott olyan keményen, mégsem fitymálja le...
Igazából pont azért nem kellett volna leszólnia, mert ő maga tudta a legjobban, mennyi munkát tettek a dalokba, a lemezekbe. (Hát még a gyorsan összeütött töltelékdalokat is milyen sokszor felvették, nemhogy a mesterműveiket.) Viszont lehet azt érezte, ha mindenki odavan a Beatles nagyszerűségétől, nem helyeselhet, hogy "hát igen, tényleg mi voltunk a legjobbak", így is nagyképűnek tartották sokan (nem véletlen érzett rá jól, hogy az I'm The Greatest jobban állna Ringónak). Viszont ott van az is, hogy amikor Jagger leszólta a Beatlest, arra a Wenner-interjúban úgy reagált John, hogy "én szidhatom a Beatlest, de Micktől nem tűröm el".
A "kemény meló" nem ok arra hogy valaki lefitymálja, szidja a saját akkori teljesítményét...
Paul is dolgozott olyan keményen, mégsem fitymálja le...
Az időrend, illetve a környezet, a kontextus valóban befolyásolni tudja az élményt, a percepciót.
Még ha időrendben hallgatjuk is, az nem olyan, mintha a hatvanas években hallgatnánk.
És nem olyan, mintha a hatvanas években hallgatnánk Angliában, vagy az USÁban.
Pár hónapja belinkeltem egy YT-videót, ahol bemutatják havi bontásban az akkori slágerlistás dalokat - az ilyesmik valamennyire segítenek abban, hogy tisztábban lássuk, hogy mi kezdődött el a könnyűzenében 1963-ban (szvsz a Beatles "forradalma" sokkal nagyobb volt, mint 1955-ben a rockandroll, illetve Elvis "forradalma")
