Mondjuk ez nagyon jogos kérdés, de egy szocilológus nyilván szocializációs céllal cipeli a kislányát politikai lózunggyűlésre. Vagy mert nincs akire hagyhatná :))
Gondolom olyan kitétel se lehet pályázatban, hogy pl a szerver házán X matricának kell lennie, oszt mégis tudnak olyat kitalálni, hogy csak X cég Y modellje az egyetlen létezö gép a világon ami megfelel a kiirásnak.
Ezt cáfolom, amennyit én láttam, nincs így. (Persze meggyőződés ellen ez kevés) Konkrét esetben az előzetesnek győztesnek látszó pályázó vesztett Szolnokon.
Árnyékx: hivatalosan nem tehetsz olyxan kitéltelt, hogy helyi vállalkozók előnyben :))
Tibra: ha a Humanista Párt globalizáció ellenes, és van közöttük két védegyletes is, akkor engem nem is érdekel téma.... :((
Egyébként globalizáció ellenességgel Szolnokon is cél lehetne érni. Tibcsi, itt a példa előttetek! :)
,,Története során először sikerült fővárosi listát állítania a világszerte ismert globalizációkritikus mozgalomból kinőtt Humanista Pártnak. A hat kerületben felállított kompenzációs listával a fővárosi indulás lehetőségét elnyerő humanisták jelöltjei között a Sólyom László államfőjelöltségét kezdeményező Védegylet két tagja is felbukkan."
NO kíváncsi vagyok: Szolnokon mennyit sikerülne összegyűjteni?
Értetlen leszek, de komolyan ugy gondolod, hogy nem lehet ugy kiirni pályázatot, hogy helyi vállalkozoknak legyen egy kis elönyük, miközben rendszeresek az olyan hirek, amikben olyan közbeszerzés a téma ahol minden törvényes, minden teljesen jogszerü miközben a pályázatot egy cég egyetlen terméke nyerheti csak meg a kiirás alapján?
Nem akarok kekeckedni, de van egy pontozásos rendszer. Ebben x-szeres szorzót ér az ár; felet a tartalom; egyet a referencia (és mondjuk másfelet a helyi tapasztalat vagy konzorciális megállapodás a referenciákon belül).
Így lehet, csak semmi értelme. Gondolod, hogy a jászberényi vállalkozó nem fordulna bírósághoz?Mondom, maradnak a csendes megoldások, előnyeikkel és hátrányaikkal. Ugye akkor is várhatóak a perek.
Mondjuk olyan esetet el tudok képzelni, hogy a helyismerettel összefüggő pontozásban egy helyi vállakozó, mivel többletinformációja van, előnyt élvez. Nagy pályázatok esetén ezt úgy oldják meg a cégek, hogy vagy közösen pályáznak valamelyik helyi vállakozással, vagy alvállakozóként.
Egyedül a kisértékű, tehát nem pályáztatott megrendeléseknél lehet igénybe venni iléyen feltételt. Valamint ha az önkormányzat saját cégével tudj megoldani a feladatot, akkor nem kell pályáztatni.
A CVK pedig a Civil Városmarketing Kerekasztal, aminek nem sok köze van a választáson listát indító civil Városvédő Egyesületekhez, mégha van is némi átfedés.
A pályázati anyagban tüntessék fel a vállalkozó (legyen bár társadalomkutatás, koncepció-készítés vagy buszmegálló-felújítás) Szolnokhoz köthető tapasztalatait.
"Mielőtt már teljesen átment volna politikusba; mondott néhány új ötletet (átvettet is: pl. szolnoki munkákat csak szolnoki vállalkozó nyerhesse):"
Hát ha sok feljelentést akar a közbeszerzési tanácsnál csak tessék... :(( Vagyis meghírdetve, nyilvánosan erre nincs lehetőség. Marad a másik, a csöndes. Khmmm. Egyébként uniós pályázatnál az uniós értesítőben is meg kell jelentetni a pályázati felhívást ...
Az MSZP önkritikusan nem indította Botka Lajosnét. De az a mód, ahogy ezt tették nem volt igazságos. Vass Lajos az elmúlt időszakban azt sem tudta, hol van Szolnok...
Mielőtt már teljesen átment volna politikusba; mondott néhány új ötletet (átvettet is: pl. szolnoki munkákat csak szolnoki vállalkozó nyerhesse):
ilyen új projekt - városházi ösztöndíjakkal, és tanulmányi szerződésekkel ösztönözni és katalizálni a diplomás fiatalok hazatérését.
És megismételte a nyugdíjasok sajátos szociális támogatását a városháza lehetőségein belül (Pl. szemétszállítási díj felező díjcsomag:)
2. Orbán Viktor:
Frissen, gyorsan. Mintha 1998-ban járnánk...
Ha fele ilyen energikus lett volna áprilisban; más eredmény születhetett volna:)
Mondanivalójának logikája: a harmadik forduló (október 1) befolyásolja a kormány politikáját.
MOst éppen Gyircsány beszél a Szólás szabadságában éppen a globális világról:)
Egyébként tisztán Olaj-meccs hangulata volt az egésznek.