Szia, számomra az égi áldás már Tura óta tartott, csiga papa elment jobbra az egyetemen át. Ez az átjáró esőben úgy látszik elromlik, én átmentem mindenesetre.
Jeget nem kaptam. Andor előtte nap leállt itt autókat irányitani, én kihagytam :o).
Kismaros-Szokolya-Királyrét-Csóványos-Nagy-Hideghegy -Nagybörzsöny-Ipolytölgyes-Letkés-Ipolyszalka- Garamkövesd-Párkány-Esztergom. Solymi papával reggel 7-kor indultunk KERÉKPÁRRAL! Gödöllőről Kismarosra. Cirka 1 és fél óra alatt fel is értünk Vácon kersztül. Ott találkoztunk B.Istvánnal, R0fikével, Koller Andorral és a lányával Blankával.
Valahogy a piszok meredek tolós szakaszok nem látszanak, de hát ezeken a kaptatókon mindkét kezemmel próbáltam a bringába kapaszkodni, hogy el ne essek. Bár ez utóbbi cselekményt azért egyszer legalább előadtam némi sárdagasztással-iszappakolással előadva. :-)
Az országúti szakaszra(Nagybörzsöny-Ipolytölgyes-Letkés-Ipolyszalka- Garamkövesd-Párkány) mintha elszállt volna a lábamból az erő, valszeg a piszokul kimerítő erdei kalandtúra miatt.
Aztán mi az amatőrebb és fáradtabb szekció Esztergomból hazavonatoztunk, míg Koller Andor hazatekert! RESPECT! :-)
Azért solymival mi se úsztuk meg éjszakai bátorságpróba nélkül, mert Veresegyházáról a szadai emelkedőt meg nem úszva hazatekertünk. Így a reggeli távunk mellé, ami olyan 40km volt, maga a túra 65 km-t tett hozzá, és még az a kb. 7-8-9 km(nemtom pontosan) Veresről hazáig, szal túltejesítettük a 100 km-t :-)
Solymival nem is ketten, hanem 3-an értünk haza, mert otthon vettem észre azt a kis fekete élősködő kullancs nevezetű lényt aki valahogy legalább annyira szorosan kapaszkodott a lábfejembe, mint én a kormányba.
Ma regenáróldok: no biking, no bear, no kullancs! :-)
-Hol van Pista bácsi?-kérdi egy kisfiú. -Balesetet szenvedett!-modja egy barát. -Hogy? -Kijött a kocsmából és felugrott a biciklijére. -És? -A bicikli a falnak volt támasztva!
Kígyó vígan biciklizik az erdőben... Találkozik a Nyuszikával, aki odsaszól neki: -Te kígyó! Te nem is tudsz biciklizni! Nincs is lábad! -Ja?! Pufff
Megy a nyuszika az erdőben, egyszer csak a fejére esik egy piros bicikli. Felnéz az égre, nem lát semmit. Megy tovább, megint a fejére esik egy ugyanolyan piros bicikli, mint az előző. Megint felnéz, megint semmi. Megy tovább, megint a fejére esik egy piros bicikli. Felnéz az égre, és látja, hogy ott a bagoly. - Bagoly, te dobálsz engem piros biciklikkel? - Igen.
80 éves nagyapa betelefonál a rádióba: - Halló a játékra jelentkeznék! - Nagyszerű!!! Lenne három kérdésem, felkészült? - Igen! - Szóval mi az: két keréken van és gurulni lehet vele? - Bicikli! - Nem rossz, de mi konkrétan a mountain-bike-ra gondoltunk.
Pista ba' elkarikazik Pestre. Biciklijet nekitamasztja a Parlamentnek. Rohan a biztonsagi or: - Na de batyam, mit csinal!? Hat nem tudja, hogy ez a Parlament? - Hm... Es kik vannak odabenn? - Politikusok! - Jo hogy szolsz, fiam, akkor le is lakatolom...
Öreg bácsi este kerékpárral tart hazafelé. Megállítja a rendőr: - Ha nem világít a lámpája, akkor tolni kell a biciklit! - Már próbáltam, de akkor sem világított.
Mi az? Kerékpározás miniszoknyában? - közúti veszélyeztetés.
Egy kerékpárverseny mezőnye épp két rendőr mellett halad el. Mire az egyik rendőr megszólal: - Fiúk fiúk, sorba fog ez kerülni.... 27 bicikli, lámpa nélkül!
A kisiskolás kerékpárjával óriási sebességgel rohan a tanítónő felé. - Állj meg, azonnal! - kiált rá a tanító néni. - Se lámpa, se csengő! - Tessék elugrani! - kiált vissza a bajnokjelölt. - Ugyanis fékem sincs!
Én lekéstem az elsejei nevezést. De nekem nagyon nehéznek is tűnik: ha csak a 120-ast nézem Galyatető is Kékestető is, sőőőt Fallóskút is. Utóbbiba nem szívesen mennék... :-) A 60-asban is elég keménynek igérkezik, hiszen ott is ott van az említett F.kút.... ááááá :-)
Mi valszeg megyünk oda , ( már voltunk többször ) , de itt meg a piktogramm nem jó , mert monti - vagy trekking kell hozzá ! " évek " óta tervezünk Solymival közös TT-t , itt az alkalom !
Rajt:Cél: Erdőkertes, Óvoda (Rákóczi u. 9.) Indítás: 6.00-7.45 óra Nevezési díj: 950 Ft/fő Táv (terepen): 78.4 km Szint (térképen): 1520 m Szintidő: 20 óra MTSZ pontszám: MTSZ 148 pont MSTSZ pontszám: A94/17
Oklevél Jelvény Teljesítés számával változó díjazás Ital Szendvics Meleg étel Gyümölcs Édesség Csomagszállítás egyéb helyre Csomagmegőrzés Sátrazás a rajtnál Ivóvíz a rajtnál Ivóvíz a célnál Mosdási lehetőség a célnál
Csomagszállítás Galgamácsára. A leggyorsabb első három kupát kap. Térkép: a Gödöllői-dombság turistatérképe (2. kiadás), Cserhát turistatérképe.
Ma de. még az istentelen forróság előtt 8.30-kor indultam egy [i]Gödöllő-Bagi elágazás-Domony-Iklad-Galgamácsa-Vácegres-Erdőkertes-Veresegyház-Szadai emelkedő-Gödöllő[/i] tekergésre egyedül mint a ronin, vagyis a magányos szamuráj. Szinte kicentizve 1 ó 45 alatt teljesítettem. :-))) Nagyon jól esett. Ezért megérdemlek keddtől 3 napot a Velencei tónál! :-))) Kihasználom az ingyenjegyet a Panoráma Campingba amit az Ország közepe TT-n kaptunk!
Köszi az ajánlást solymi papa! Egy baj van csak, de az annál hatalmasabb: Nem leszek itthon, mert Parádsasvárra megyek a mamával 2 napra. :-D Na most hogy ebben mi a baj, annak az eldöntését Rád bízom.... :-)))
Holnap Telihold HHH Feljutás mondjuk két keréken Mogyoród-Fót-Bp bicós út. Indulás kb 19:30 a kastély elől. Esetleg vonat 19:21-kor. Vissza az utolsó vonat a nyugatiból Veresre:23:48. Vagy hazatekerés.