Jelenleg a diktatórikus megnyilvánulások az európai civilizációban nem az államok részéről tapasztalhatóak. Nem az államok befolyásolják a "társadalom" (milyen egy kifejezés ez... félelmetes) viselkedését, nem ők szabják meg vágyaikat, nem ők adnak irányt gondolataiknak, hiába is próbálják meg, hiszen ha a kor nyelvén próbálnak meg szólni, rájuk sütik a nacionalizmus, haladásellenesség bélyegét. A kor nyelve nem az olvasás (ezzel nem mondok újat, azt hiszem), hanem a vizualitás. Egy 2002-ben közzétett felmérés szerint a magyar fiatalok 23 százaléka NEM ÉRTI AMIT OLVAS.
A "tömegek" befolyásolására nem alkalmas immár az írott szó; a kép és hang együttesen átvette az uralmat. Micsoda közhelyek, nemde? És csak keveseknek tűnik föl a vidámság erdejében a sok kis apró szúrás, amivel hajtják őket egy irányba, a "szabadság" felé. A "szabadság" nem engedheti meg, hogy az ember otthonát, délutánjait, a napsütést és a hajnalokat, szerelmét és vágyait ne a kor stílusa hassa át, ne drága kellékek éreztessék önnön hiányukat.
Ez a szabadság nem a nagyok szabadsága. (Olcsó viccel élve: csak amolyan nép-szabadság.) Nagy, sekély mederben tartott, tudatlan anarchia állapota ez, melyben az önérdek a diktatúra jelmezét kell hagyja magára akasztani, mint látjuk jelenleg is.
Hol van itt diktatúra? Ki mondja meg, mit tegyél? Ki mondja meg, hogyan értelmezd a verseket? Ki mondta meg, hogy a "Keresem az utam" miről szól? A kormány?
Bizonyos szocializálódási körülmények nagyban képesek befolyásolni az egyén "európaisággal" kapcsolatos követelményrendszerét. Ez nyilvánvaló, nem vita tárgya, ugyebár.
Ugyanígy elmondható, hogy bizonyos szocializálódási körülmények nagyban képesek befolyásolni az egyén "diktatórikus állapotokkal" kapcsolatos félelmeinek megjelenését, és azt, hogy ezeket milyen hatások képesek kiváltani.
E kijelentéseket alátámasztandó ajánlom mindenki figyelmébe a következő köteteket:
Konrad Lorenz: Ember voltunk hanyatlása; Az agresszió; (ínyencebbeknek érdemes még az "A tükör hátoldala", és az "Orosz kézirat" című, nehezebb köteteket elolvasni). És még egy könyv: Aldous Huxley: Szép új világ.Ez utóbbi könyv pontosabb képet nyújt a jelenlegi állapotokról, mint teszi azt Orwell az 1984-ben. Ő remekül bemutatja a XX. századi diktatúrák világát, ám tartalma a globális rendszerben csak részben aktuális (bár bizonyos módosításokkal alkalmazható).
Reagálva Nightwish hozászólására: az egyenes út, ami az embert egy politikai párt gyűlésére vezeti, legfeljebb bizonyos időkben lehet felsőbb utasításra lefektetett - itt nem ez történt. Biztos vegyok benne, hogy a száz-százötvenezer ember, aki megjelent a TF-nél, nem pártutasításra jelent meg, és nem ellekezik érdekük az elhangzottakkal.
Mégegyszer mondom, fontosak a szocializálódási körülmények a társadalmi helyzetekhez való viszonyulásban. Egy hiteles polgári család sarja nem fog felülni egy szekfűosztogatásnak, míg egy, a nyolcvanas évek lakótelepein felnőtté érő ember inkább. Nem akarom megbántani a lakótelepi polgárokat, de közvetlen tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban, mivel az ország legnagyobb lakótelepének, a békásmegyerinek tőszomszédságában élek.
...szóval eszébe jutott-e mostanában az 1984, amely a Bonanza egykori állásfoglalása volt a diktatúra minden formája ellen írt Orwell-regény mellett? Amely talán sok egykori Bonanzást vitt rá, hogy ha még nem ismerik, elolvassák a könyvet. Ők vajon mit szólhattak most a TF-en megtartott, hosszúra nyújtott "két perc gyűlölet"-hez, amikor a mai "Goldstein" felé gyalázkodtak...
Ákossal a harmadik sorban...
Tudjátok, pont olyasmit várnék ma tőle, hogy az 1984-et nyomatná mindenhol újra, vagy írna valami találót erre a cudar helyzetre...
Szóval most már mindenki érti, miért csalódtam benne. Nem azért, mert vmilyen politikai irány mellett tör lándzsát. Esetünkben nem politikai irányról van szó, hanem a mi kis finoman bimbódzó diktatúránkról.
De mindegy, befejezem, nem írok ide többé, balra el...
Nightwish, te nagyon ostoba....
Találd már ki azt is, hogy a "Hűség" c. dala meg a kormányhoz való hűségről szól....jajj, vazze, agyvérzést lehet kapni a hülyeségeidtől. Remélem, amikor leírtad ezeket a totális agyatlanságokat, akkor azért elröhögted magad közben.
Minden jót és fejezzük már be a politizálást, legalább ezen a fórumon! Őszintén szólva a tököm olyan szinten tele a választásokkal, hogy nekem má' az is mindegy ki nyer(az én szavazókörzetemben már eldőlt sajnos), csak legyen végre vége ennek az egész hajcihőnek. Vágyom a "szürke" hétköznapokat, az új lemezt és a koncerteket.
Ne mondd már, hogy nem tudod!! Az 1984 c. regény mirôl szól? Diktatúráról. Minek az építésével vádolják a Fideszt? A választ rád bízom, de "D" betűvel kezdôdik. Szerintem erre gondolhatott a kutyuli.
Csak néhány dolog még:
Ákosnak szerintem egyenes útja vezetett idáig: 1)Felkérik a kísérôzene megírására 2) elfogadja a felkérést 3)kitüntetik érte 4) átveszi a kitüntetést 5) felbukkan az adott párt adott politikai nagygyűlésén, a kampány legkritiukusabb idôszakában. Ahogy mnár mondtam: szerintem ez egyértelmű, világos állásfoglalás, mi több, politikai üzenet. Ami önmagában persze nem baj. Gondoljunk arra, hogy Bródy Jánbos vagy Koncz Zsuzsa neve is összeforrt egy politikai pártéval, ugye.
És a másik: lehet, hogy nem kell konkrét politikai tartalmat keresni egy-egy dalszövegben, de a Keresem az utam refrénje ebbôl a szempontból is nagyon világosan értelmezhetô. T.i. hogy a Fideszt kereste.
A politikai témában csak 1 kérdésem lenne - de ezúttal nem leszek OFF.
Leginkább Ákoshoz szólna a kérdés, de hát így fórumra írva úgyis költői lesz - szóval amikor most tapsikolt a TF-en, vagy előtte, vagy utána, vajon eszébe jutott-e az 1984?
A hivatalosan megjelenet anyagok letöltésének elvetésével teljesen egyetértek veletek...
Minden Ákos és Bonanza cd hivatalos formában virít a polcomon.
De sajnos mi rajongók sem vagyunjk egyformák... voltam olyan dedikáláson, ahol az egyik "fan", másolt cd-t akart Ákossal aláíratni...Ákos csendben elküldte... Háát... én tuti leszakítottam volna srác arcát... Hogy van valakinek ilyen vastag bőr az "arcán"??
Bocsi ha kicsit durva voltam, de felidegesítenek az ilyen dolgok...
Én egyáltalán nem tudtam eddig, hogy Ákos kit támogat a politikában.
Attól függetlenül, hogy ki szereti az MSZP-t és ki a Fideszt, szerintem egy dolgot mindenkinek el kell ismerni, Ákos kiállt egy mozgalom mellett, ami jelenleg eléggé a süllyedő hajónak néz ki. Sokan ilyen helyzetben a győztes oldalán kezdenek hirtelen mutatkozni. Az szerintem gerinctelen dolog.
Akkor kiállni valami mellett, amikor annak rosszul áll a szénája, az nemes és becsületes dolog.
Ismétlem, függetlenül attól, hogy X vagy Y párt-e a süllyedő hajó.
"Ami a Sting lemezt illeti… Ez véletlenül nem valamilyen bulgár hamisítvány CD? Mert ezok szoktak ilyen „fantáziadús” borítókat csinálni. És személy szerint boltban én ezt a lemezt még nem láttam. "
Ezt a lemezborítót Sting hivatalos honlapján találtam, a kép is onnan van belinkelve. És a lap tanulsága szerint a lemez csak Japánban jelent meg, 2000. szeptemberében.
Ki nem hiszi, járjon utána: http://www.sting.com/discography/solo_discography
Anno, még 1993-ban megjelent egy Poptarisznya lemez, a címe „Ászok a poptarisznyából” volt. Érdekessége, hogy itt jelent meg az Elmondatott koncertfelvétele. (Ami azt bizonyítja, hogy ellentétben egy csomó más állítással, az 1992-es koncertet igenis felvették.)
Amikor a keresem az utam megjelent, egyből szemet szúrt a két borító hasonlósága. Hozzáteszem, hogy a Keresem az utam borítójának tervezője jóval a maxi megjelenése után látta először a poptarisznya lemezt, tehát ez csak egy véletlen volt.
Ami a Sting lemezt illeti… Ez véletlenül nem valamilyen bulgár hamisítvány CD? Mert ezok szoktak ilyen „fantáziadús” borítókat csinálni. És személy szerint boltban én ezt a lemezt még nem láttam.
Ilyen kamu lemezes dizájnra nagyon jó példa a Call My Name hamisított verziójának a korongja.
Anno, még 1993-ban megjelent egy Poptarisznya lemez, a címe „Ászok a poptarisznyából” volt. Érdekessége, hogy itt jelent meg az Elmondatott koncertfelvétele. (Ami azt bizonyítja, hogy ellentétben egy csomó más állítással, az 1992-es koncertet igenis felvették.)
Amikor a keresem az utam megjelent, egyből szemet szúrt a két borító hasonlósága. Hozzáteszem, hogy a Keresem az utam borítójának tervezője jóval a maxi megjelenése után látta először a poptarisznya lemezt, tehát ez csak egy véletlen volt.
Ami a Sting lemezt illeti… Ez véletlenül nem valamilyen bulgár hamisítvány CD? Mert ezok szoktak ilyen „fantáziadús” borítókat csinálni. És személy szerint boltban én ezt a lemezt még nem láttam.
Ilyen kamu lemezes dizájnra nagyon jó példa a Call My Name hamisított verziójának a korongja.
Szerintem is lehetne, de ő tudja....
Rámtör a röhögőgörcs amikor meglátom pl. a Bubblegum nevű vicczenekart(a zenekar része a szóösszetételnek idézőjelben értendő), hogy ők is már nyugatra törnek, meg hogy angolul felénekelték a "Salalalalala" c. számukat és hogy húde jó az, meg hogy a Romantic, az igénytelen romacsapat meg már olyan híres az USA-ban hogy csak na....szóval ámítják magukat a gyerekek rendesen.
Ákos viszont tökéletesen beszéli az angolt, különösebb mankó sem kellene ahhoz, hogy külföldön érvényesüljön. Bár szerinte akkora esélye lenne Nyugaton, mint egy román popsztárnak Magyarországon. Egyébként úgy veszem én is észre, hogy nem nagyon vágyik ő külföldi babérokra.
A Neoton anno Japánban próbálkozott. Annyira lelkesek az ottani törpék, hogy ha egy japán nyelvű nagylemezzel előállna Áki és turnézna egyet a Yokohama-Tokió tengelyben, az tuti siker lenne!
Képzeljétek el mondjuk az Indiántáncot japánul!
Teljesen igazad van, szerintem Clif is így gondolta. A lemezeket, klippeket stb. mindenki be tudja szerezni, mi maradjunk az ilyen ritkaságoknál (esetleg bootlegeknél? :)
Clif: A mix egész jó, sőt nem is igazán értettem, hogy miszerint osztályozta ezeket, gondolom teljesen szubjektíven. Kövezzetek meg, de nekem pl a Utation mixek se nagyon tetszettek, viszont a CD mp3-ai közt egy csomó nagyon jó volt.
Azért kiváncsi leszek, milyen lesz a Utation album... :)
Kövezzetek meg, de közbe kell vessek valamit - méghozzá a letöltésekkel kapcsolatban.
Tehát ha lehet, maradjunk a remixeknél/nem kiadott ritkaságoknál/nem beszerezhető dolgoknál, és ne jöjjenek elő pl. klipek, empéhármak az új lemezekről, stb...; ha már másol az ember, legalább ne nyilvánosan tegye, nem korrekt egy ilyen kis piacon, ahol akár ismerheti is az ember személyesen a szerzőt.
Légyszíves ne utáljatok nagyon, amiért ezt felhozom :) , de itt mégis egy jó dologról van szó, nem holmi nemzetközi britniről, ami minden bokorban megterem, és ha mi nem értékeljük, becsüljük meg a belefektetett munkát, más nem fogja helyettünk - és azért annyira nem vagyunk sokan, hogy ez ne számítson.
Miután erkölcstan-órát sikerült itt prezentálnom nektek, örömmel fogadok mindenféle átkozódást, ami ellentmond a föntieknek.
Nem kötelező, ahogy gondoljátok - egyébként.