E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
A jézuska egy soha nem élt mesefigura. De mintha a mesében ő is isten lenne. Hogy tudja egy isten magát alárendelni? Vannak erősebb és gyengébb istenek? :)
Ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette az Isten országának evangéliumát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg: Mária, akit Magdalainak neveztek, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Kuzának, Heródes egyik főemberének felesége, és Zsuzsánna, de sok más asszony is, akik szolgáltak neki vagyonukból.
1 Korintusnak irt levél : fejezetek: 1, 2, 4, 6, 12, 15 fejezetekkel rendelkezem ! Talán azért nem kaptam meg a többit , mert Isten férfit, és nőt is teremtett, 1,1, érthető ! Az Új világban más lesz !
Nagy meglepetések lesznek!!!!
Mindenki a saját tettéért felel majd. Istennek vagyunk alá rendelve és a törvénynek!
Felkent lehet férfi és nő is . Jézus is alá rendelte magát, de csak az Istennek.
Éppen a korabeli nőket lebecsülő szemlélet miatt lenne célszerü a hölgyek fokozottabb bevonására a klérus munkájába lásd NŐI PAPSÁG akár még a pápai munkakört is betölthetné hölgy ! ÁMEN !
A pápai munkakörre egy férfi és egy nő ! Ez fölöttébb szimpatikus lenne ! Remélem megérem !
És ehhez mit szólsz? Ezzel is egyetértesz? Ezeket mondta a barom nőgyűlölő, tömeggyilkos Saulus-Paulus, akiről már tudjuk, hogy római besúgó volt. :)
1 Timothy 2:11-12 11 Az asszony csendességben tanuljon teljes engedelmességgel. 12 A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben.
1 Corinthians 11:3-10 3 Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus; az asszonynak feje pedig a férfiú; a Krisztusnak feje pedig az Isten. ... 6 Mert ha az asszony nem fedi be fejét, nyiretkezzék is meg, hogy ha pedig éktelen dolog asszonynak megnyiretkezni, vagy megberetváltatni, fedezze be az õ fejét. 7 Mert a férfiúnak nem kell befednie az õ fejét, mivel õ az Istennek képe és dicsõsége; de az asszony a férfiú dicsõsége. 8 Mert nem a férfiú van az asszonyból, hanem az asszony a férfiúból. 9 Mert nem is a férfiú teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiúért. 10 Ezért kell az asszonynak hatalmi [jelt] viselni a fején az angyalok miatt.
1 Korintusiaknak írt levél 6.: fejezet: 2, 3,4. vers
2 Nem tudjátok, hogy a szentek ítélkeznek majd a világ fölött? Ha a világ fölött ítélkezni fogtok, a legszerényebb bírói székre méltatlanok vagytok? 3 Nem tudjátok, hogy az angyalok fölött is ítélkezünk majd?
4 Ha mindennapi ügyekben pereskedtek, olyanokat tegyetek meg bírónak, akik a közösségben jelentéktelenek.
Én semmilyen klubtag nem vagyok ! Forgatókönyv van. János evangélium 20: fejezet:
29 Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Ez igaz, és de mért nem boldogok ?
Mert azt is tudják hogy mik lesznek !
Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”
Lehet változni és változtatni de csak a Teremtőn keresztül Jézus a példaképünk. Ha egyedül kéred és tiszta szível megadják a segítséget, talán ez sem a véletlen hogy itt vagy ,még van
idő a változásra !. Az Istenhez vagy a Jézushoz kell fordulni. Aki bűnt követet el megváltozott, és nem követ el bűnt ,azt a Teremtő meg tisztította a bűnt eltörölte !
van ebben szo arrol, hogy valtoztatni lehet ezen a helyzeten? nekem ugy tunik mar reg megvan a forgatokonyv. szo sincs akarmilyen kulonbsegtetelrol egyik es a masik ember kozott erdemi alapon. hanem azt mondja kivalasztanak sokat az emberek kozul, akit megtisztitanak. vagyis mindent isten es a klubtagok csinalnak, ahogy butasagban is ok tartjak szanedkosan az embereker. a biblia nem hazudik, pontosan azt irja le, ami tortenik.
es ez a logikus is, hogy az embereknek nincs valasztasa. akik megtehetik (klubtagok) , lefojtanak ertelmi kepessegeket a lenyekben, aztan orommel nezik a vergodesuket. aztan a vegen megsemmisitik oket. uj korszak kezdodik.
1Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója; mert olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Abban az időben megszabadul néped, mind, aki be van írva a könyvbe. 2 Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra.3 Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.
Gábriel kinyilatkoztatásának befejezése.
4 Te meg, Dániel, zárd el ezeket a szavakat, pecsételd le a könyvet a végső időkig. Sokan eltévelyednek, és a gonoszság növekedni fog.”5 Ekkor én, Dániel, azt láttam, hogy két más valaki is áll ott: az egyik a folyó innenső partján, a másik pedig a folyó túlsó partján. 6 Akkor megszólítottam azt a gyolcsruhába öltözött férfiút, aki a folyóvíz fölött állt: „Mikor lesz vége ennek a sok csodálatos dolognak?” 7 Erre a gyolcsruhába öltözött férfi, aki a folyóvíz fölött állt, jobbját és balját az égre emelte. S hallottam, amint megesküdött az Örökkévalóra: „Egy idő, két idő és egy fél idő múlva ez mind beteljesedik, akkor, amikor az az erő, amely a szent népet szétszórta, nem lesz többé.” 8 Hallottam ugyan a szót, de nem értettem, azért újra megkérdeztem: „Uram, hogy állunk ezekkel a végső dolgokkal?” 9 Így válaszolt: „Eredj, Dániel, mert el vannak zárva, és le vannak pecsételve ezek a szavak a végső időkig. 10 Sokat kiválasztanak, megtisztítanak és próbára tesznek, ám a gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki se jut el a belátásra, de az értő szívűek meg fogják érteni. 11 Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap lesz. 12 Boldog, aki bízni tud, és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot. 13 Te meg menj és légy nyugodt! Amikor véget érnek a napok, te is fölkelsz a végső napon kijelölt sorsodra.”