Vajon miért nincs a kajszinak külön topikja? Hisz' se nem szilva, se nem őszibarack. Ellenben a kedvenc gyümölcsöm gyerekkorom óta, amikor először magyar kajszit kóstoltam... no meg a lekvár, pálinka, ki mit szeret.
Külön mi sem védekezünk. Kondicionálást kapta folyamatosan.
Így, munkahely mellett egyszerűen nem tudunk többet rászánni energiában, időben. A permetezéseket amúgy is 90%-ban este/éjjel végezzük. Ha ez lenne az egyetlen bevétel, persze még ezt is megtennénk. Az is hozzá tartozik, hogy bár keveset, de eddig a legfagyosabb évben is tudtunk szüretelni.
Igen, ha már barnul le a bibe, kb. sziromhulláskor, akkor már nehezen jut be, de vigyázz mert a porzón is bejuthat, sőt ott nagyobb arányban jut be, annak is le kell száradnia.
Arra lennék kíváncsi, hogy a monília meddig tud bejutni a bibén keresztül a gyümölcskezdeménybe és a fába, tehát meddig kell ellene most védekezni?
Jól gondolom, egy ilyen bibén, ahol már a bibeszál elbarnult, elszáradt és elgörbült, már nem tud bejutni?
Valaki egyszer azt mondta, a monília sziromlevélen is be tud jutni, de a korai kajszim már sziromhullás fázisában van, sok virágon már nincs egyáltalán sziromlevél.
Elnézést, a kép nem túl jó bibéről lett lefotózva, mert úgy tűnik, ez egy sérült (részben fagyott?) bibe, látszik az oldalán... de a lényeg (bibeszál) jól látszik rajta.
Egyébként az elmúlt 2-3 futtatásban mind az ECMWF, mind a GFS egy kicsit melegebbre vette. Eddig a 850 hPa hőmérséklet (ez van kb 1,5 km magasan, eléggé stabilan, és eléggé meghatározza a felszíni hőmérsékletet, ezért szokták ezt nézni) -7 -8 körül alakult a leghidegebb pillanatokban (ápr3-4), most inkább -5 -6. Ha nem túl szerencsétlenül jön össze, ebből a felszínen nem lesz -2 alatti hőmérséklet (kivéve a kifejezetten magasabban fekvő helyeket)
Tavaly a virágok nálam is csököttek voltak. Egyértelműen látszott, hogy valami nagyon nem stimmel. Aztán csak 6-7 darab kisbarack lett, de azok is szinte mind egyszerre lehullottak idő előtt.
Tavaly fehérbimbós állapotban kaptak -10 fokot. Akkor számomra nem is volt kérdés, hogy a hideg odavert a virágoknak, azért lettek olyan fejletlenek, terméketlenek.
Azt még nem tudom, hogy idén jobb lesz-e a helyzet.
Most jut eszembe; amikor még alig volt rügypattanás a kajszin, arra lettem figyelmes, hogy a fa alatt rengeteg rügy hever. Ráfogtam a madarakra, mert látok néha ilyen akciót.
A kipergett rügyek pont úgy néztek ki, mint amikor a pici őszibarack fámon kipergetem a termőrügyet, hadd nőjön már a hajtás!
nálam most van teljes virágzásban a gönci (legalábbis annak vettem, de vannak kétségeim), korábban volt egy lemosó permetezés, ma pedig egy chorus. erre most nézem, hogy -3 - -4-eket jósolnak ide vasárnapra és hétfőre. kilenc éves lesz a fa ősszel, eddig egyszer termett.
Én nem látok szélcsendet egyik előrejelzésben sem, 3-4 km-es szél lesz országosan, szállított fagy révén, az jól elfújja a fűtés melegét. Hozzá jön az egyre alacsonyabbra jelzett hőfok, már -5-el is riogatnak. Persze ne legyen, de hogy én is elsüssek frázisokat, az okos ember más kárán tanul..
Amikor a lemosó permetezés miatt naponta nézegettem a kajszi rügyeit, tettem egy olyan megjegyzést, hogy ezek a rügyek satnyák, aprók, fejletlenek. És most a virágok se tetszenek:-((
Ez nálam a Ceglédi óriás.
Kicsit odébb van egy Gönci magyar kajszi. Határozottan emlékszem, hogy a tavaly nyári szárazságban ez a Gönci több locsolóvizet kapott.
És a rügyei szép duzzadtak voltak, és most a virágai is kackiásan nagyobbak.
Az elsőnek kinyílt virágokon (amik a nagy hidegben fejlettebbek voltak) nálam is satnyák a szirmok, a később nyílókon nem. Szerintem a hideg hatása lehetett, de nagyon nem zavar, nem nézegetni van. ;)
Nálam 3 fa van, idén mindnél ilyen. A hideg éjszakákon még nem indultak meg, még örültem is, hogy tavalyhoz képest késnek. Így nem gondolnám, hogy a fagy okozta. Persze lehet, hogy már a virágrügyön belül károsodtak a virágok de akkora éjszakai lehűlés meg elvileg nem volt... Szóval várjuk meg a tapasztalt termelők véleményét, hátha van más ötlet is.
Kedves hozzáértők! A kajszi virágai idén olyan csököttek". A szirmok kicsik, és szabálytalanok és hamar lehullanak. Mondanám, hogy mintha megcsípte volna a fagy, de nem volt nálunk, mióta tart a virágzás. Ötlet esetleg, hogy miért lett ilyen?