Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Vagy harminc, de inkább negyven évvel ezelőtt egy irodalomtörténész azt mondta, hogy a történelmi regényre egy kor jellemző: amikor megírták. Akkor elhittem neki, mert olyan meggyőzően mondta. Most már tudom, hogy igaza van, mert megpróbáltam elolvasni pl. Herczeg Ferenc regényeit, vagy más, a harmincas években oly népszerű regényt. Komoly meglepetés ért akkor is, amikor egy, ebből az időből származó szociográfiát olvastam az Ormánságról, utána rájöttem, honnan mintázta Kodolányi a regénytrilógiája hőseit és szokásaikat.(Pogány tüzek, Julianus barát, A vas fiai).
Egy jelenetre emlékszem, amikor a német vendégek az esküvőre Opellel érkeznek :)
Valamint arra emlékszem még, és azért is nem tetszett ez a feldolgozás, hogy a zenei részek (ének is) nem voltak olyan jók és szerintem ehhez a műhöz a tökéletes éneklés nagyon hozzátartozik.
("Nézd meg mégegyszer": Annak idején felvettem videóra, de talán az országban utolsóként múlt kedden véget ért nálam a videós korszak - digitális tévéátállás miatt - úgyhogy valahol meg kellene keresnem a neten....)
Alföldi szerintem zseniálisan ültetett át jópár jelenetet XX. századi környezetbe, - jogosan, hiszen az elmúlt években van ám jó néhány párhuzam az akkori dilemmákkal. Nézd meg mégegyszer.
Zsanna is , Csimpolya is mindig olyat ír,ami elindít bennem egy gondolatsort,emléksort :)
Először tizenévesként a híradóban hallottam arról,hogy készül egy új magyar rockopera, István a király címmel. Ugyan nem láttam a legendás királydombi előadást, de a szüleimet addig nyúztam,míg a dupla lemezt megvették nekem. Meghallgattam egyszer és megállapítottam,hogy ez nekem baromira nem tetszik. De ha már megvették nekem, hát meghallgatom párszor, ne az első után ítéljek. Így oda jutottam,hogy a gépíró suliból hazamenve mindig feltettem a lemezjátszóra a korongot és minden nap tanulás közben (kivéve matek...) ezt hallgattam és beleszerettem. Ezután nem volt kétséges,hogy a filmet megnézem és nagyon lelkes lettem tőle, nagyon tetszett.
Élő előadáson soha nem láttam,de pl. a Társulat - műsort nagyjából végignéztem,ahol új szereplőket kerestek. Feke Pált nagyon megszerettem, a többi szereplő sem volt rossz,de az igazi számomra az eredeti. Az Alföldi-féle rendezést is megnéztem a tévében és nekem nem azért nem tetszett - mint nagyon sokaknak,amint az kiderült a mindenféle cikkek alatti kommentekből - mert Alföldi nemi irányultsága az,ami, hanem azt hiszem,nem tudom ésszel felérni mindig az ő koncepcióját. (Láttam már tőle Stuart Mária- előadást a Vígben, az érdekes volt).
A filmtől annyira nem voltam oda, de maga a mű, mint színház, nálam a magyar "alapművek" közé tartozik. Totál emberközelivé hozza le István korát, - és bizony meg lehet érteni belőle, hogy anno ez mennyire nehéz döntés lehetett, mennyire nem volt egyszerű a helyzet.
Most már csak egy valamit szeretnék még: az Alföldi-féle rendezést is élőben megnézni. Én ugyanis ahhoz a elenyésző kisebbséghez tartozom, aki szerint zseniális volt az átdolgozás.... Sajnos azonban sanszos, hogy erre nem lesz már lehetőségem.
Tegnap - 25 év után ismét - élőben láttam az István, a király előadását. Először Szegeden, a szabadtérin néztük meg. - nagy szerencsékre éppen ott edzőtáboroztunk :-)) Az a helyszín nagyon nagy találat volt.
Most a helyi Sportcsarnokban volt a jubileumi turné, - Szörényivel, Bródyval, Varga Miklóssal, Nagy Feróval, Deák Billel.
Szuper jó volt megint, nagy kár lett volna, ha kihagyom.
Az én érzéseim is felemásak, mert szerintem Passuth valahogy legömbölyíti a tényeket, Mexikó elfoglalása (Esőisten siratja Mexikót) például ronda vérfürdő volt, de neki valahogy sikerült stilizálnia.
Passuthhoz ambivalensen viszonyulok, elég sokat olvastam tőle még régebben és az az emlék maradt meg bennem, hogy jók,élvezhetők a könyvei.Aztán nem olyan túl rég újraolvastam néhány művét és már nem mindegyik tetszett. A könyvtárban ki volt téve az ingyen elvihetők közé a kétrészes A hétszer vágott mező, II.Endre - IV. Béla és a keresztesháborúk időszakában játszódó regény. Én lecsaptam rá,hazahoztam,végig olvastam. Vegyes a véleményem, vannak bennük nagyon jól olvasható részek,de ahol pl. a szentföldi politikai viszonyokat elemzi hosszasan,azt nehezen olvastam. Viszont arra feltétlenül jó volt az olvasás,hogy kicsit utánanézzek ennek a korszaknak az internetes forrásokban.
Nálunk az irodalomtanár még Passuthot is hozzátette. Ennek ellenére vagy éppen ezért elég sok Berkesit olvastam, és én sem szégyellem. Szilvási Lajostól keveset, Passuthtól szinte mindent, bár nem lettem nagy rajongója. Egyes irodalmi pletykák, és valószínűleg a tények szerint is a Ha az igazságra esküdtél című Berkesi regény tényeken alapul.
Pirulva vallom be,hogy nekünk itthon elég sok Berkesi-Szilvási van és én kamaszkorom táján végigolvastam majdnem mindet, még azt sem mondom,hogy nem tetszettek. Talán Szilvási kicsit jobban.Sőt, még egy dedikált Berkesink is van, apukám dedikáltatta valamelyik könyvhéten a 70-es évek elején. És igen, a Sellő a pecsétgyűrűn filmváltozatában Salgó szerepében Pécsi Sándor fantasztikus, azóta se tudom úgy olvasgatni a könyvet,hogy ne Pécsit lássam magam előtt. Tudom persze,hogy nem "illik" irodalomszámba venni ezeket a könyveket. Középiskolában (én munka mellett levelezőn jártam) egyszer szabadon választott irodalmi élményről kellett dolgozatot írni,a magyartanár nyomatékosan felhívta a figyelmünket,hogy Berkesi-Szilvásit NE válasszunk... Ugyanez a magyartanár mondta egyszer, hogy Juhász Ferenc költőt se válasszuk, a miért kérdésre csak ennyit mondott: "mert zagyva,hülye". Nem tudom,hogy igazat mondott-e, mert még nem jutottam addig, hogy Juhász Ferencet olvassak.
Némi kiegészítést írok, mert most jutott eszembe. A kémből lett írók közül felsorolták Berkesi Andrást is. Ő az ÁVO-nál kezdte, és nem éppen az intellektuális kihallgatásairól volt híres. 56 után valami könyvkiadónál kapott állást, aztán írni is elkezdett. A könyvei viszont elég olvasmányosak, a Sellő a pecsétgyűrűn pedig a maga műfajában kiemelkedő. Néhány információt viszont megosztottak vele a volt kollégák, ezért az értesülései elég hitelesek. Tóth Tibor nem túl részletesen beszélt róla, csak megemlítette, hogy Mattaysoszky Jenő is ebbe a kategóriába tartozott. Viszont Hód történetei – legalábbis szerintem – a BKV-olvasmány kategóriába tartoznak.
Még jó,hogy nem írtam le az én megfejtésemet,mert nem ez volt.... Adyt egyébként nemigen szeretem,nem az én költőm,viszont A grófi szérűn c.verse sokat jár a fejemben (iskolai kötelező volt)
Nagyon vártam már a beszámolódat és köszi,hogy ilyen hosszan és jó stílusban írtad meg! Nagyon érdekes programod volt. És lécci, sérts meg a megfejtéssel! :-)
Én ma a World Press fotókiállítást néztem meg, kedvezményesen NatGeo kuponnal.Lehet, hogy a magam számára hagyomány lesz ebből, tavaly voltam először és idén nem volt kérdéses,hogy elmegyek. Mivel péntek délután volt és nagy eső, rengetegen voltak (tavaly októberi verőfényben és 20 fok fölött kényelmesebben lehetett nézelődni),de így is meg tudtam nézni minden képet kisebb-nagyobb várakozás után. Természetesen (vagy nem természetesen...) nagyobb számban voltak olyan fotók, amelyek világunk,életünk negatív oldalát mutatták be. Rám a legnagyobb hatást a belinkelt fotó tette, borzasztó az ember... (Gyerekként se nagyon szerettem a cirkuszt,felnőttként mégúgyse, ez a kép egy kínai cirkuszi idomárt ábrázol...) Voltak érdekes, elgondolkodtató fotográfiák: mongol rockbandára tomboló mongol fiatalok, szexuális bűnözőknek létrehozott, lakott településektől távoli amerikai városka hétköznapjai cicát simogató,kosarazó emberekkel, egy kínai ipari település melletti mezőn a hatóságok által kitett legelésző műanyag birkák, valamint válogatás 60 év fődíjas fotóiból, igazán ikonikus alkotásokkal,mint például a tankok előtt álló kínai férfi, napalmtámadás után menekülő vietnami gyerekek)
Maradtam a helyemen, mert a következő esemény is érdekelt, ez a Lecsó címet viselte, és Nádasdy Ádám, Kiss Judit Ágnes és Barna Imre vezette. Ez irodalmi vetélkedő volt, mind csekélységem, mind a többi jelenlévő jól szórakozott rajta, és szellemesnek tartotta. Különféle műveket kellett felismerni átiratok alapján. A kedvencemben bizonyos Nagy úr, aki banktisztviselő volt összeszólalkozott az ügyféllel, aki őt sörtés testűnek és undoknak nevezte, de aztán próbálta megsimogatni, mi több, még egy koponyaműtétet is felajánlott, ki tudja, miért. Az ügy nem került bíróság elé, a békéltető testület foglalkozik vele. Nem volt nehéz feladvány, nem sértek meg senkit azzal, hogy közöljem a megoldást. Itt az ideje, hogy dicsekedjem egy kicsit, ugyanis nyertem egy könyvet a következő feladványon. Egy lektori jelentés alapján kellett kitalálni az eredeti művet. Röstellem, de csak a második percben jöttem rá, hogy az Isteni Színjátékról van szó. Kiderült, hogy Nádasdy Ádám fordította újra.
Viszont maga a rendezvény annyira tetszett, hogy amikor említették, hogy havonta egyszer van ilyen, nagyon megörültem neki, és próbálok még legalább egyen ott lenni. Csak tudnám, mikor is lesz, de megpróbálom kideríteni.
A következő rendezvényeken már nem akartam résztvenni, viszont még hazamenni sem akaródzott ezért ellátogattam a közeli Örkény István könyvesboltba. Makk Károly beszélt, többek között a frissen megjelent könyvéről. Sajna, a végére értem oda, de így is érdekes volt. Utána viszont Kállói Molnár Péter olvasott fel két novellarészletet, az egyik a Don Camillo kisvilágából, a másik egy Roald Dahl novellából származott. Miután éppen előtte hallottam érdekes dolgokat Dahlról, úgy éreztem, ezt is érdekes lesz. Igazam is volt, mert jól szórakoztam mindkettőn. Péter még gitározott és énekelt is, Nem vagyok muzikális, ezért nem minősítem, de mind az előadó, mind a hallgatók jól érezték magukat.
Ennyi elég is volt egy napra, indultam haza, még elkaptam az utolsó buszt, úgyhogy egy jó nap jól is végződött.
Ez hosszú lesz, ezért inkább két részletben közlöm. Ilyen volt (legalábbis számomra) az Olvasás Éjszakája.
Megpróbálok beszámolni az Olvasás Éjszakájáról, illetve azon pár rendezvényről, amin résztvettem. Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de a hatos villamos megszakított pályán közlekedett, és többször elmondtam magamban, hogy szeretem a BKV-t, de hiányzott a hangomból az igaz meggyőződés. Viszont ennyi kellemetlenségtől még nem hagytam eltántorítani magam.
Kezdtem a Fókusz Könyváruházzal, inkább csak véletlenül, mert a programokat nem volt könnyű kibogarászni. Viszont önkéntelenül is jól választottam. Elsőnek Szabó Imola Julianna: Kinőtt szív című könyvéről beszéltek. Ez két elbeszélést tartalmaz, az egyikben egy kisfiú próbálja feldolgozni a gyászt, a másikban egy tizenkét éves lány ír naplót arról, hogy hamarosan megvakul. Külön érdekesség, hogy az utolsó pár lap Braille-írással jelent meg. Illetve azzal is. Ennek a történetnek a hősnőjét Zsilikének hívják, ami persze becenév.
Mielőtt a történet ismertetésére sor került volna, egy versrészletet idéztek Imolától, ami máris megtetszett. Nem jegyzeteltem, ezért csak emlékezetből idézem:
Reggel szárnyakkal ébredtem.
Így könnyebb volt ablakot tisztítanom.
Párhuzamosan ugyanott volt egy másik rendezvény is a földszinten, Egy zabálnivaló játék címmel, valamiféle táblajáték, a tervezőjével kellett kiállni, A Londinium hercege című könyvhöz tartozott, és kannibálos játék volt, legalábbis a leírás szerint. Én viszont úgy döntöttem, ennyire nem vagyok éhes.
Aztán elmentem az Alexandra könyvesházba, mert az ottani rendezvényre már nagyon készültem. Tiboru (Tóth Tibor) szerepelt, most jelent meg az új könyve, a kissé nyelvtörő hangzású Kémek krémje címmel. Tavaly megvettem a Konteo-könyveket, tetszettek is, ezért most kiváncsi voltam mind az előadásra, mind az új könyvre.
Megint csak azt írhatom, hogy nem jegyzeteltem, ezért csak emlékezetből idézem fel az elhangzott neveket.
Christoher Marlowe.
Igen, ő az, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő írta Shakespeare műveit. Viszont saját nevén is jelentős életművet hagyott hátra. Nos, ő oxfordi diák volt, de az idejét inkább sörözéssel, nőzéssel és némi késeléssel töltötte. Így aztán nem volt nehéz dolga őfelsége Erzsébet királynő emberének, amikor beszervezte. Elsősorban a kocsmai fülelésben jeleskedett, ott találta meg az álcázott katolikusokat és/vagy a spanyol kémeket. Ennek fejében törölték a régebbi „csínytevéseit”. Ez megtörtént még egyszer, de aztán az ittas szerző kicsit túl sokat fecsegett. Nem sok időre rá pedig egy késszúrás végzett vele egy matrózkocsmában. Érdekes véletlen, nemde?
Ernest Hemingway
Ő nem túlzottan lepett meg, még akkor sem, ha nem túlzottan kedvelem a könyveit, nekem túl macsók. Ráadásul nem túlzottan lelkesedem sem a bikaviadalért, sem szépséges élőlények céltalan lepuffantásáért.
Ami a hírszerzői munkát illeti, a spanyol polgárháborúban kezdte, elég jó fedéssel, hiszen újságíró (is) volt. Folytatta a világháborúban, de végül is az alkohol iránti szenvedélye lett az erősebb, ezért aztán ejtették.
Következett Julia Child, (végre egy nő) aki kiemelkedő egyéniség volt, lévén hogy 190 centi magas volt. A tévés főzőműsorait még ma ia adják Amerikában, és egy felmérés szerint bár 2004-ben halt meg, még mindig többen ismerik fel fényképről, mint az alelnököt. Ő a második világháború alatt a tengerészetnél dolgozott, és olyan gyakorlatiasnak és jó szervezőnek bizonyult, hogy rábízták a hírszerzői műveletek irányítását és értékelését. A háború után a férjével (akivel szintén a hírszerzésnél ismerkedett meg) Párizsba költözött, és nagyon megkedvelte a francia konyhát. Hazaérve először szakácskönyveket írt, majd fellépett egy tévés főzőműsorban is, méghozzá óriási sikerrel.
Következett Road Dahl, ő nem túl meglepő módon az angol titkosszolgálatnak dolgozott. Mint vadászpilóta kezdte, és ebben a műfajban nagyon jó volt, bőven akadt élményanyaga, és jó néhány meleg helyzetet élt túl. A háború után a minisztériumban kínáltak állást neki, de inkább leszerelt, és írással kezdett foglalkozni. Hozzáteszem, teljes sikerrel.
John Le Carré. A róla mondottakról nem sokra emlékszem, mert kicsit túl sok volt az információ, és nem írtam le. Az is hozzájárulhatott, hogy sosem tudtam elolvasni egy könyvét sem, a huszadik oldal után letettem. Maradjunk annál, hogy az aktív munka után ő is író lett.
Frederick Forsyth. Őt viszont ismerem és szeretem. Ez a szerző mindig tagadta, hogy bármilyen kapcsolatban lenne a hírszerzéssel, pedig ha valaki elolvasta a könyveit, annak nem sok kétsége lehetett eziránt. Végül egy nemrégiben nyilvánosságra hozott interjúban elmondta, hogy valóban dolgozott Anglia javára, hiszen mint újságíró elég sok helyre eljutott, és sok mindent látott-hallott. Magamban hozzátettem, hogy mint híres író még ennél is jobb pozícióba került. Saját bevallása szerint sosem fogadott el pénzt, csak hazafiságból dolgozott. A kéziratait viszont mindig elviszi a kedves, régi ismerőseihez, és ha azt javasolják, hogy néhány bekezdést (esetleg fejezetet) húzzon ki, akkor meg is teszi. Tóth Tibor azt mondta, hogy érdekelné a cenzúrázatlan változat, és véleményét a legtöbb ottlévő osztotta.
Nekem ráadásul eszembe jutott a Keselyű hat (filmen három) napja, ahol a főhősnek az volt a munkája, hogy megjelent könyveket elolvasson, és összevessen ténylegesen megtörtént ügyekkel. Szomorúan állapítottam meg, hogy én sosem tudtam ilyen szuper állást kifogni. Igaz, ha meggondolom, az ott dolgozók elég csúnyán végezték,
Az előadás után aláírattam a megjelent könyvet, és a fentebbiekre is rákérdeztem. Tóth Tibor szerint valószínű, hogy ilyen „olvasókör” valóban létezik.
Mostanában elég sok megemlékező írás van Agatha C.-ről, mindben emlegették a megcsalásos sztorit, meg a második, régész férjet is (egyik cikkben még azt is,hogy latens homoszexuális hajlamú volt a 2.férj).
Remélem,mész az Olvasás Éjszakájára és beszámolsz az olyan lusta dögöknek,mint én:) !
Ma délután hallottam, hogy az Agatha Christie hagyatékban találtak tíz, eddig nem ismert színdarabot. Ebből öt egyfelvonásos, öt hosszabb. igaz, az egyik egy regény dramatizálása, ezt egy másik szerző is megtette, persze nem azonos a kettü. Ami igazán érdekes, az egy háromfelvonásos dráma, amiben a szerző egy férj sorozatos félrelépéseivel foglalkozik. Az illető később otthagyta a feleéségét. Vajon honnan vehette a témát?
De bizony, ott van! Csakhogy én azért mentem oda, mert egy barátnőm babakészítéssel foglalkozik, és elsősorban vele akartam találkozni, a kiállítás hivatalos megnyitója és némi nézegetés után leültünk egy kicsit beszélgetni. Viszont Mágnás Elza jó indok arra, hogy visszamenjek.
Nem a Kiscelliben van a Mágnás Elza-gyilkosságról szóló kiállítás ? Azt nem nézted? Jó lenne megnézni, de időhiány.... (néha azt gondolom,kellene nekem a Harry Potter-kötetekben szereplő időnyerő szerkezet...)
A tegnapi nap a Kiscelli Múzeumban jártam, egy babakiállítás megnyitóján. Kezdődni is jól kezdődött, mert a pesti lakásomtól majd’ két órát utaztam oda. Már-már arra a következtetésre jutottam, hogy nem éri meg, de gyorsan megváltozott a véleményem. A babák is nagyon tetszettek, ezúttal volt egy kiemelt témakör, az ún. díszmagyar, mind a férfi, mind a női viselet. Megcsodáltam, mert részletesen volt kidolgozva. A nőknek a kötényük, a férfiaknak a süvegük volt az, ami legjobban megnyerte a tetszésemet. Elismerem, hogy a férfiak viselete roppantul impozáns, de hogy hogyan bírták ki ezt a textil és szőrmepompát pl. a Szent István napi ünnepségen, el sem tudom képzelni. Azért volt pár alkalmam galádkodni is, pl. az egyik baba Mária Teréziát ábrázolta, mint megjegyeztem, most legföljebb a negyedik gyerek után van. Bezzeg Sziszi! Persze hogy ő is ott volt, elegánsan, mint mindig.
Az irodalmi hősök közül találkoztam Matula bácsival, továbbá A Gyűrűk Ura néhány hősével, Gandalffal, Frodóval, Gimlivel, no meg Legolassal. Ezzel kapcsolatban az arányokkal volt bajom, szinte egyforma magasak voltak a figurák. Láttam még egy csecsemő trollt is, szívesen megcsiklandoztam volna a talpát.
Jó néhány lánybaba mellett még jó pár csinos ruha is volt, őket is szívesen öltöztettem volna.
Csontváry is ott ült, éppen a saját arcképét festette. Találkoztam még Rubik Ernővel is, első ránézetelre az jutott eszembe, hogy a karmester próbaszünetben Rubik-kockát tekerget. Nem tehetek róla, a kéztartása arra emlékeztetett. Persze, ezek csak rosszmájúskodások, mert összességében nagyon szép volt.
Ha már ottjártam, nézegettem még egy kicsit, nagyon tetszett egy verkli, boldogan hallgattam volna, hogy szól, de erre nem volt lehetőség. Legalább hangfelvételen adhatták volna.
A mellette való szobában egy régi gyógyszertár teljes berendezése volt kiállítva, azt is érdemes volt megnézni.
Egyszóval: megérte az expedíciót. Könnyen lehet, hogy előbb-utóbb vissza is megyek.
A tegnapi napon meglátogattam a Mesterségek Ünnepe rendezvényt. Éppúgy érdekesnek találtam, mint tavaly vagy tavalyelőtt, csak a körülmények voltak kissé kedvezőtlenebbek. Ezen azt értem, hogy kissé megrándítottam a bokám, ezért nem volt kellemes ott járnom, legalábbis eleinte, később belejöttem.
Mielőtt a tulajdonképpeni rendezvényre sor került volna, végigsétáltam a Magyar Ízek utcáján, volt egy-két-három kifőzde, olyan sokat ígérő fogásokkal, mint csülök Pékné módra, vagy sörben sült malacpecsenye. Jó sok fajta lekvárt, mézet, no meg mézeskalácsot kínáltak, az egyik helyen pedig fröccsöt is lehetett kapni. Meg is kóstoltam. Jó volt. Aztán eszembe jutott, hogy ha már úgyis itt vagyok, felmegyek a siklón. Lehet, hogy szégyen-gyalázat, de még nem ültem rajta. Elég sokáig kellett várnom, de pótoltam az eddigi mulasztásomat, Most már csak a libegőt és a fogaskerekű vasutat kell kipróbálnom..
Tavaly-tavalyelőtt elég részletesen beszámoltam a kiállított holmikról, nagyobbrészt ugyanazok voltak, feltehetőleg ugyanazok voltak a készítőik is. Ez persze nem jelenti azt, hogy untam volna a tárgyakat nézni.
Nem álltam meg, és vettem ez csinos kisbicskát. Tényleg kicsi, becsukott állapotban akkora, mint a középső ujjam. A készítője gondosan kifente, letörölte, becsomagolta, és egy névjegy kíséretében átadta. Aztán közölte, hogy ellopás, elvesztés vagy elkobzás kivételével garanciát vállal rá. Egyébként a legtöbb árus kedves volt, szívesen mutogatta-magyarázta a mesterség fortélyait. Ha huszadikán gyakorlati bemutatót láttam az ostor kezeléséből, akkor most láthattam azt is, hogyan készül, méghozzá csikós stílusban.
Amire talán legjobban emlékszem, az egy csodaszép, zöld mázas csempékből összerakott cserépkályha volt, az ajtaja is üvegből és kovácsoltvas mintákkal díszítették.
Felsorolni is sok, mennyi mindent lehetett látni, meg se kísérlem. Maradjunk annyiban, hogy aki teheti, nézze meg.
Kifelé menet még megnézem az élelmiszerárusokat, főleg a sajtkedvelőknek nyújtott kellemes látványt, volt is nagyszámú érdeklődő.
"Utána némi magyarnótaest, illetve inkább délután. Nem túlzottan rajongok a műfajért, de most nosztalgiáztam, mert a szüleim kedvelték, vasárnap mindig szólt a Jó ebédhez szól a nóta, ezért elég jól vagyok tájékozva ebben a műfajban."
Érdekes volt minden amit írtál,de ezt az utolsó pár mondatot én is ugyanígy írhattam volna...:)
Én a mai ünnepen azzal ünnepeltem,hogy megkóstoltam a pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltortát,nem volt rossz,de a tavalyi, a a somlói revolúció jobban ízlett.
Ma délelőtt megnéztem egy csepeli rendezvényt, ennek keretében volt néhány érdekesség. Például harci játék klub, ennek keretében kaptunk egy kis baranta bemutatót. Kezdetnek heten vonultak fel, jókorákat kongatva a karikásostorral. Majd bemutattak egy-két érdekesebb dolgot, például volt olyan, hogy mindkét kezükben ostort fogtak, és az egymástól 45 fokos szögben eltérően mozgatták. Ebben a legjobb egy negyvenöt év körüli férfi volt, aki mindeközben még bukfencezett is egyet. Aztán színre lépett az ostor világbajnokság (azt sem tudtam, hogy van ilyen) második helyezettje,láthattuk a csikós, gulyás, illetve a kondás stílusú használatot. Majd bot, illetve fokosvívás következett. Nem vagyok nagy szakértő, de a botvívás erősen hasonlított valami japán küzdősportra. Gondolom, ha azonos a nyersanyag (mármint a bot meg az ember) a stílus is hasonló. Rá egy órára solymászbemutató következett, ezt is lóháton tartotta egy fiatalember. Nagyon érdekes látvány volt, számomra főleg az volt újdonság, hogy a visszahívott ragadozó madár a vágtató lovon is utolérte a solymászt, és az öklére szállt. Utána közelebbről is meg lehetett nézni, de mondták, hogy inkább ne nyúljunk hozzá. Nem is tettem, csak illő módon megcsodáltam.
Volt még kisállatsimogató, azokat sem piszkáltam, főleg a galambok voltak érdekesek. A legjobban a pávafarkú tetszett, a test fehér, a faroktollak fekete színűek voltak. Az egyik fajt budapesti rövidcsőrűnek hívták, tényleg rövid a csőre, és nagy, kidülledő szeme volt. Magam elé motyogtam, hogy ezeket biztos E. T. tenyésztette ki. A tulajdonos meghallotta, és azt felelte, a tenyésztők egy része is E. T. galambnak hívja. Láttam egy aranyfácánt is, tényleg nagyon szép.
Délután pedig egy fotókiállítás megnyitóján voltam, afrikai emberekről készültek a képek. Annyira sugárzó, szép mosolyuk és egyenes tartásuk volt, hogy hosszan csodáltam őket. Utána némi magyarnótaest, illetve inkább délután. Nem túlzottan rajongok a műfajért, de most nosztalgiáztam, mert a szüleim kedvelték, vasárnap mindig szólt a Jó ebédhez szól a nóta, ezért elég jól vagyok tájékozva ebben a műfajban. Viszont ennyi bőven elég volt egy napra.
Anna Frank naplóját én is elolvastam és minden olyan művet(könyvet) megnézek, elolvasok, amely érinti a témát,de nem vizualizálja, olyanokat képtelen lennék.... Kedves költőmmel,Radnótival is rosszul indult a "kapcsolatom",mert az egyébként remek magyartanárunk korfestésként kicsit mesélt a haláltáborok világáról és ez annyira rossz volt nekem,hogy nagyon sokáig nem tudtam a költőt olvasni...
Gyulára visszavágyom,de Pestről nagyon messze van.
