Régóta fontolgattuk többen, hogy szükség lenne olyan topicra, amelyik a nagyobbacska (kb. 6-10 éves) gyerekekről szól, mert sok "régi" fórumozó gyerekeivel együtt "kiöregedett" a várandós-szoptatós-babázós-kisgyermekes topicokról. Pedig ahogy nőnek a gyerkőcök, egyre tágul a világ, egyre több megbeszélnivaló merül fel az emberben. Úgy gondoltam, hogy itt mindenről essék szó, ami ezt a korosztályt és szüleit érinti, vagyis lehet az iskola, szabadidő, különóra, evés, játék és minden, ami belefér...
Többek között személyhez fűződő jogokat tanítok :-))), de amúgy is mondhatom: tutira túlkapás. Itt a jogsérelem nyilvánvalóan aránytalanul nagyobb, mint az elkerülendő esemény (a cigizés). Vagyis nem elfogadható, hogy néhány cigiző kiszűrése érdekében mindenkit megfigyelnek, beleértve a cigizőt is, mert a cigizés és a kukinézegetés nem függ össze az ő személyükben sem. Ha gondjuk van, menjen be egy tanár a WC-be szúrópróbaszerűen és szankcionálják a dolgot, ahogy normális iskolákban mindig is tették.
Remélem, hogy jövőre már én is hasonlóan büszkén jövök majd...:o)
Kérdés:
Most olvastam a gyerekszájban, hogy egy 9 éves kisfiú mesélte otthon, hogy kamerát szereltek a WCbe az iskolában. Szerintetek szabad ilyet??? Én úgy tudom, hogy mellékhelyiségeket tilos megfigyelni. Értem én, hogy a bagós nagyfiúkat akarják kiszűrni, de mégiscsak felháborítana, hogy bárki figyelheti a pisilő kisfiúkat. Szerintetek túlspirázom, vagy tényleg felháborító?
Na, jól leült a jó kis topic megint. Én mostanában pont a suliból kifolyólag annyira el voltam havazva, hogy szusszanásnyi időm sem volt, nekhogy elmélkedjek. Pedig sok téma felvetődött bennem. Volt kirándulás, diáknapok, bemutató foglalkozások és a suli gálaestje az egyik nagy színházban. Nem tagadom, duzzadt anyai keblem, olyan szépen szerepeltek néptánccal és az osztály-műsorral. (Akkor persze nem duzzadt, amikor éjszaka a varrógép felett görnyedttem néptáncos jelmezt varrván.)
Nálunk már hetek óta alig tanulnak, mindig levegő játszanak, lecke sincs. Én ezt nagyon jónak tartom, hiszen fáradtak, befejezték az anyagot, akkor minek gyötrődjenek. Képzeljétek, egyikük fejjel lefelé olvas felnőtt-sebességgel :-))). Ezzel mutatványozott tegnap este :-)). Másikuk meg fejből elmondja a komplett olvasókönyvet, az összes verset, mesét :-)) Szóval azt hiszem, sikeres évet zártunk és nem is olyan vészes ez az iskolás élet, ahogy intettek tőle.
OFF. mellékesen, a saját véleményem az, hogy eltúlzottnak találom amúgy ezt a gyes-gyet dolgot. Én 2 évben húznám meg a határt, a családi adózást többre tartom, ill. a részmunkaidős munkahelyek támogatását ON
Igen, teljesen igazatok van, senki sem mondta, hogy nem így van. Amúgy én sem értem, miért lett ennyire nagyvonalú a dolog, talán kárpótolni akarták az ikreseket a sok-sok év szimpla 3 éves Gyesért :-). Attól viszont nem lesz másnak több, ha az ikresekét lecsökkentik.
Off: Hogy mondjam, nem az a gond, hogy ti kaptok, hanem hogy pl. 14,5 hónap korkülönbség mellett nem kapsz duplát semmiből, pedig az "majdnem" iker faktor. Se időt, se pénzt. Én tudom - na jó gondolom, hogy nem egyszerű ikrekkel, de kis korkülönbséges gyerekekkel sem. ON
OFF Derszu, Én tudtam róla, mert van a közelben ikres ismerősöm, a gyerekek januáriak, hétéves koruk után mentek suliba, szóval majdnem nyolc évig kapta a dupla gyest. Nem tőle irigylem, de milyen jó lenne nekünk is...
Drága Derszu! Az én ikreim októberiek, így csak + 2 hónapot kapok, akkor nekimenjek a januári ikreseknek? Gyere át az ikres fórumra, nem offolnám szét noaaa topikját.
És figyelj arra, hogy jan. 1-től meg ki kell adniuk a Gyed idejére, vagyis másfél évre járó fizetett szabadságodat, vagyis a tényleges munkába állásod kitolódik tavaszra.
X a helyes válasz :-))). Egyik sem, hanem az iskolakezdés évének vége. Vagyis ha a lányaitok most szeptemberben mennek suliba, 2008. december 31-ig tart a Gyes.
Gyermekgondozási segély20. § (1) Gyermekgondozási segélyre jogosult a szülő - ideértve a kiskorú szülőt a 7. § (5) bekezdésében meghatározott esetben -, a nevelőszülő, a gyám a saját háztartásában nevelta) gyermek 3. életévének betöltéséig,b) ikergyermekek esetén a tankötelessé válás évének végéig,c) tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek 10. életévének betöltéséig.(2) Amennyiben ikergyermekek esetén a tankötelessé válás éve nem egyezik meg, úgy az (1) bekezdés alkalmazása során a legkésőbb tankötelessé váló gyermeket kell figyelembe venni.S.
Ja, meg olyat is hallottam, hogy saját készítésű óra (hozzávalók hobby-boltban) és a számok helyén a gyerekarcok (ha több, valamilyen ötletes elosztásban, vagy a maradék középen). Nekem ez kicsit cukros, de mások odavoltak érte.
Enyém elballagó gyereknél most minden gyerek kapott egy A5-ös lapot, kül. színűeket. Mindenki ragasztott rá egy fotót, és írt, amit akart. Összefűzték, szintén hatalmas siker volt.
A fiamék anno csináltak könyvet az alsós tannéniknek. Mindengyerek rajzolt valamit és írt egy pár soros idézetet. Mellékerült a gyerek fényképe. Bekötötték szépen. Hatalmas sikere volt.
Igen, ilyesmin én is gondolkodom, valami személyes mindenképp kellene, amiben benne vannak a gyerekek, akár egy emlékkönyv a gyerekek fotóival, rajzaival, vagy amiket te írtál itt... Mellé egy könyvutalvány egy pofás borítékban már nem hat olyan személytelen, nemjutottsemmieszünkbe ajándéknak...
Huhhh, köszönöm választ! Igazatok van, jó lenne kideríteni, mit kedvel, de ahhoz már kevés az idő. Viszont valamit szeretnénk venni, de az anyagiakon túl nagyon behatárol minket a "falu" kínálata. Még egy normális ajándékboltunk sincs, most zárták be...Virágcsokrot mindenképp' rendelek, de jó lenne mellé valami tartós dolog is, amiről, ha úgy alakul, hogy jövőre nem ő lesz az osztályfőnök, mi jutunk eszébe.
Én is ezt akartam írni, szülőként a gyerek tantónénijének, ha az ember nem ismeri, nagyon nehéz, el lehet találni persze, de csúnyán mellé is lehet nyúlni...
Én aránylag sűrűn kapok könyvet a tanítványaimtól, de ők már nagyok, és a beszélgetéseink során jól ki bírják találni, mitől ájulnék el, a legcsúcsabb a dedikált Umberto Eco volt eddig :-))) De olyan tanítványok, akikkel alig váltottunk pár szót a német igeragozáson túl, nyúltak már mellé rendesen... Szóval én könyvvel óvatos lennék.
Elég megosztóak Coelho könyvei. Van, aki rajong értük, van, aki nem állhatja, esetleg hidegen hagyják. Érdemes lenne kideríteni, a tanító néninek van-e bármilyen véleménye az íróról.
Tanító néninek szeretnénk egy könyvet ajándékozni. A gond csak az, hogy nincs rá túl sok osztálypénz.Tudnátok ajánlani valamit? A tanító néni halk szavú, ugyanakkor határozott, nagyon kedves, tyúkanyó-típus; negyvenegynéhány éves. Coelho: Az alkimista c. könyvén gondolkodom. Vagy ilyet nem illik adni?
Hehe... mikor a lányok voltak elősősök , akkor ugye 3 féléven keresztül csak szóbeli bizonyítványt kaptak, és ez a következőképpen nézett ki:
-az adott tárgyból nem felelt meg
-az adott tárgyból gyengén megfelelt
-az adott tágyból megfelelt
-az adott tárgyból jól megfelelt
-az adott tárgyból kiválóan megfelelt.
Legalábbis a nagyobbik lányom osztályában. Namármost az a szülő, aki ezt nem tudta behelyettesíteni a jegyekkel, az hülyébb mint a gyereke, de ilyen nem is volt... :-)