Hogy egy kicsit OFF legyek, következzen egy ideillő vicc:
Szibériában az öreg vadász vadászni tanítja az unokáját. Elindulnak a tajgába. Mennek-mendegélnek, egyszer csak felbukkan egy rénszarvas. Az öreg vállához kapja a Mosin-Nagant karabélyt, és lelövi a szarvast. Ezután az unokájához fordul, és így szól:
- Látod, kisunokám, ezt az agancsáért, meg a húsáért ejtjük el.
Mennek tovább, meglátnak egy medvét. Az öreg azt is lepuffantja, és így szól:
-Ezt az állatot a bundájáért vadásszuk.
Továbbhaladva egy coboy tűnik fel. Az öreg azt is elejti és azt mondja.
-A coboyt az értékes prémjéért lőjük le.
Továbbindulnak, mikor egyszer csak meglátnak egy orosz geológust, a hátán hátizsákkal.
Az öreg céloz, aztán lelövi, és azt mondja:
-Ezt meg a konzervjeiért, vodkájáért és a cigarettájáért ejtjük el.
A Rio Aripuanã medencéjében fölfedezett, egy megtermett kutya méretével vetekedő állat a jelenleg ismert legnagyobb pekari. Ezért is kapta a Pecari maximus nevet. A hollandiai Leideni Környezettudományi Központban végzett genetikai vizsgálatok megerősítették a tudósok sejtését: kétségtelenül új fajról van szó.
Noha a tudomány számára újdonság az élőlény, a helyi őslakosok már ismerték az állatot. A tupi indiánok caitetu munde néven emlegetik, aminek jelentése: párokban élő, nagy pekari.
A szokatlan állatra a Leideni Egyetem biológusa, Marc van Roosmalen bukkant rá, miközben tereptanulmányt végzett a területen. A LiveScience internetes folyóiratnak elmesélte, hogy egyik nap majmokat figyelt meg, amikor váratlanul három, teljes csöndben elhaladó pekarit vett észre. A helybélieket kikérdezve kiderült, hogy az állat egyáltalán nem ismeretlen számukra, sőt egyike a legkedveltebb vadászzsákmányaiknak.
A pekarik patás emlősök, a sertések és a vízilovak közeli rokonai. Mostanáig csak három fajukat ismerte a tudomány: az örvös, a pézsma- és a Chaco-pekarit.
Miután fölvették az új pekari testének és koponyájának méreteit, az eredmények azt mutatták, hogy az új faj nagyobb a többi pekarifajnál. Az óriáspekarinak hosszabb a lába és szőrének mintázata teljesen eltér a többi pekariétól.
Viselkedése is más, mint rokonaié, az örvös és a pézsmapekarié. Míg a két utóbbi faj tagjai rendkívül társaságkedvelők, és nagy (a pézsmapekari akár több százas) csoportokban élnek, az óriáspekari csupán párokban vagy kis családi csoportokban (szülők és egy vagy két utód) fordul elő.
A többi pekari eltér abban is, hogy gyökerek és magvak után turkál a talajban. Az óriáspekari főként gyümölcsökkel táplálkozik, és ritkán vagy egyáltalán nem turkál. A pekariknak jellegzetes szagmirigyük van, amelynek váladékával megjelölik a területüket és egymást. Noha az óriáspekariban is megtalálható ez a mirigy, az állat mégis szagtalan. Van Roosmalen szerint ez evolúciós alkalmazkodás a ragadozó nagymacskák ellen: így kevésbé feltűnőek, mint szagos társaik.
Az óriáspekari élőhelye száraz, erdős táj a Rio Aripuanã medencéjének kis területére korlátozódik. A kutatók ezért arra következtetnek, hogy az óriáspekarik populációja kicsi, és javasolják, mihamarabb vegyék föl az új fajt a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN) veszélyeztetett fajokat felsoroló vörös listájára.
Továbbá Szibéria elszigeteltségére jó példa, hogy a híres Tunguz-esemény bekövetkezte után (1908) az első kutató expedíció csak 1927-ben érkezett a helyszínre, jóllehet ennek nyilván egyéb okai is voltak. Ennek ellenére nem hiszem, hogy ma még élnének mamutok arrafelé. Ha így lenne, már régen összefutottak volna velük a különböző kőolaj-kutató, fakitermelő, vadász és egyéb csoportok, nem beszélve a különféle őshonos népekről.
ezt a sztorit én is olvastam, vagy igaz vagy nem, de ahogy én emlékszem a könyv hitelessége némi kívánnivalót hagyott maga után :)
a geológus és egyéb expedíciók nem lánctalpasokkal jártak (főleg nem az első évtizedekben), így mindegy h. azok meg tudtak-e bírkózni a tajgával v. ssem.
Jó 10 éve eltűnt egy utasszállító repülő Szibéria felett. Pár hét alatt megtalálták a roncsokat, meg járulékosan 2-3, az ötvenes években eltűnt utasgép maradványait...
Annyira keresztülkasuljárták, hogy az 1990-s években találtak olyan szibirnyákot, aki szerint még mindig a cár atyuska uralkodik... Szibériával még a szovjet lánctalpasok sem tudnak megbirkózni.
a Wrangel-szigeteken kr.e. 2000 körül élt még mammut (http://www.radiocarbon.org/Journal/v37n1/vartanyan.html), így az annál kedvezőbb életteret nyújtó Szibériában is fennmaradhattak éppenséggel 1-1, a megváltozott klímához jobban alkalmazkodott populáció, és ezek utolsó példánya elvegetálhatott esetleg a 20. századig.
mindenesetre hihetőbb mint h. a himalája élelemben elég szűkös, igen zord magashegyi területein valami nagytestű majomféle (yeti) éldegéljen :)
no de amíg nincsen frissebb a 4500 éves mammutnál, addig ez apokrif állat. elég nagy ahhoz h. felfedezetlen ne maradjon, a szovjetek keresztül-kasul járták azért szibériát...
Sajnos. Buffalo Bill tényleg örök hírnevet vívott ki magának. De a bölény legalább megmaradt, ellentétben a milliárdos létszámú, de tökéletesen kiirtott vándorgalambbal.
KKöszönöm a jókívánságot, eőbb-utóbb csak változik a helyzet.
Talán jobb is, hogy ezek az állatok nem érték meg a jelenkort. A XIX. században William Cody, Frank Mayer meg a többi bölénymészáros úgyis gondoskodott volna arról, hogy írmagjuk se maradjon.
Középiskolás korom óta gyűjtöm az "állatos" könyveket. Utána kell néznem, de rémlik, hogy Ceram: Az első amerikai c. könyvében valahol említést tesz egy feltárt ősemberi táborról, ahol alighanem masztodont ejtettek el, és daraboltak fel. Viszont ez a régészeti lelet kb. kétezer éves. Elvben lehetséges, hogy egy-egy kósza példánnyal még találkozhattak.
Még egy hasonló história szerepel ebben a könyvben, de ezúttal nem Szibériában, hanem Észak-Amerikában véltek látni kihalt állatot, mégpedig Masztodont ( Mastodon americanus ).
Ezt egy Ingram nevű ember állította, aki a közé a 140 lázadó tengerész közé tartozott, akiket Hawkins angol tengernagy 1568-ban Mexikó és Florida közt büntetésből partra tett. Ezek közül a tengerészek közül egyedül Ingram maradt életben, és hosszú éveken át tartó bolyongás után, 1582 végén sikerült Angliába jutnia. Itt Ingram részletesen beszámolt élményeiről, s pontos rajzokat is készített az általa látott állatokról és földrajzi objektumokról. E rajzok közt- az amerikai bölény és a szürke medve mellett- láthatunk olyan nagy,bozontos elefántokat is, melyeket állítólag a bölénycsordák közelében látott legelészni. A tudósok persze nem vették már akkor sem komolyan a minden kétséget kizáróan élő masztodonokra utaló beszámolót, de az mindenesetre elgondolkodtató, hogy vajon mi oka lett volna enek a tengerésznek kitalálni egy ilyen fantasztikus történetet akkor, amikor úgyis annyi bámulatos és addig nem ismert állatról számolhatott be hallgatóságának?
Számomra azért gyanús ez a sztori, mert ha így lett volna, az ott élő indiánok ismerték volna ezeket az állatokat. Még ha mondjuk az elkövetkező 200 évben ki is pusztultak ,az odaérkező fehéreknek hallaniuk kellett volna róluk az őslakóktól. Ugyanúgy,ahogy a madagaszkári Aepyornisról és az új-zélandi óriásmoáról.
Tasnádi Kubacska András azt az elképzelhető magyarázatot adja, hogy időnként az áradás vagy a talaj leszakadása napvilágra hozott egy-egy megfagyott mammuttetemet. Persze, ekkora agyarakat nem hagytak veszendőbe menni a megtalálóik. Viszont inkább azt a mesét terjesztették, hogy az állat a föld alatt él, mint a vakond, és ha a napvilágra kerül, azt nem éli túl. Egyébként igen jó állapotban kerültek elő, nem egyszer úgy találták rájuk, hogy a farkasok javában ettek a tetemből, ezért aztán a szánhúzó kutyák is bizton jóllakhattak ugyanebből a húsból.
Hogy hű maradjak önmagamhoz,ismét egy hihetetlennek tűnő kriptolényt fogok megemlíteni, mégpedig a mamutot (Mammuthus primigenius), ugyanis van néhány kósza hír, amelyek annak a lehetőségét vetik fel, hogy talán ezek a hatalmas állatok is jóval tovább voltak az ember kortársai, mint azt korábban hittük.
Sze-ma Csien, a híres kínai történész az i.e.I. században például azt állította Szibériáról: " Az állatok között találhatók (...) hatalmas vadkanok, bozontos északi elefántok (!) és északi orrszarvúfaj (!!). ( Ez talán gyapjas orrszarvú lesz.)
Sigmund Herberstein báró oroszországi utjáról hazatérve 1594-ben írta a következőket: " Igen sokféle madaruk és különbözö állataik vannak, ilyenek például: cobolyok, nyestek, hódok, hermelinek,mókusok és az óceán lakója, a rozmár.(...) Azonkívül a Vesz, csakúgy, mint a jegesmedvék, farkasok, nyulak, és még sok mindenfajta más állat."
B. Ny.Gorodkov az 1960-as években elhatározta, hogy kideríti: milyen állatra is vonatkozhat Herberstein "Vesz" kifejezése. Arra a furcsa megállapításra jutott, hogy ez a jelen ídőben említett állat nem más, mint a mamut.
Pidoplicsko szovjet tudós pedig antropológiai adatokra támaszkodva megállapította, hogy: "a mamut még az i. sz. I évezredben is élt." Ez a tény mindenesetre megmagyarázná azoknak a mamuthulláknak a frisseségét, melyeket Szibéria fagyott földjében találtak.
A legmeglepőbb azonban az a beszámoló,mely egy francia utazótól származik, akinek 1920 körül egy öreg vadász igen furcsa történetet mesélt. Állítólag egyszer a tajga ember nem járta vidékén igen különös -körülbelül 60 cm-es átmérőjü- lábnyomokat talált. Napokon át követte ezeket, mígnem végre sikerült a távolból megpillantania a nyomok gazdáját, egy óriási testű, bozontos, hosszú ormányt és erősen hajlott agyarakat viselő lényt. Az öreg vadász korábban már látott elefántot ábrázoló képet, de a mamutokról mit sem tudott, így nem értette, hogy a látott állat mit keres a tajgában, és miért van hosszú szőre. E beszámoló hitelességét azonban némiképp cáfolni látszik az, hogy a vadász erdős vidéken látta az állítólagos mamutot, míg a paleontológusok kutatásai szerint ez az elefántféle a sík vidékek lakója volt. Vagy tán ezt is rosszul tudjuk?
Egyáltalán nem vonzó ötlet, hogy finoman fogalmazzak! Viszont Vercors-nak van egy könyve, a Tropi-komédia, amiben egy eddig ismeretlen főemlőssel végeznek hasonló kísérletet. Arra lennék kiváncsi, ki adta az ötletet kinek? Bár spontán is felmerülhetett.
