manapság már mindenre, amire rá van írva hogyaszonygya lajka, vagy lejc, azt hiszik, hogy űberbrutál-király-süti! nekem pl. van egy leitz tűzőgépem..........ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ VAN LEJC TERMÉKEM!!!!!:):):):):):)
Szentpéteri L Józsefet sok vád érte, de még eddig senki nem bizonyított semmit vele kapcsolatban. Rengeteg hablatyot összehordtak, azt gyűjteményben küldözgették szerte az interneten.
Az én véleményem - röviden - az, hogy pl egy partraszállási elcseszett hívás után, a sok-sok saját labormunka után, tudva azt, hogy milyen erős az elvárás feléje, könnyen elszalad a gondolat a feladatmegoldás irányába. Vagyis ( és ehhez a mai hadszíntereken leforgatott mesterséges támadások is jó példák ) a vállalt riport mindenáron elkészítése akkor és úgy, hogy majdnem ott és majdnem akkor, ahol lehettt volna - de legalább ellenőrzöttebb körülmények, kézben tarthatóbb feltételek között végül is KÉPET készít. A fejében és utána a filmen. DE az a képp már nem dokumentumkép, hanem olyan, mint a dokumentumok alapján elkészített hangjáték vagy film. Utómunka- ebben az esetben előre...
Horribile dictu még azt is el tudom képzelni, hogy a fegyveres bajtársak, látva Capát, műesést produkáltak neki, játékból.
De szerintem Joe Petersburger ettől még nem egyenértékű Friedmann Endrével..)
1955 környékén kezdték gyártani, később létezett zöld változatban is.
A photobutmore.de oldalon a szelén fénymérők címszó alatt találsz róla egy rövid leírást.
Magam is csípem Eddie Adamsot, bár az is hozzátartozik, hogy az első kislányos képet Nick Ut kattintotta el. Néha adják a Natgeón, meg itt-ott a Napalmlány című filmet. Érdemes megnézni, főleg hogy mindkét érintett elmondja hogyan volt a merremeddig. Ugyanis marha nagy mázlival a kislány is túlélte, aztán idővel még a népidemokráciából is sikerült dobbantania.
Azt a mindenit, ezek szerint nem egyedi darab az enyém, látom, van tesója! Érdekes, hogy nem adtak neki típusjelet Zeissék. Tudod, hogy mikor készültek ezek?
hat ez ezereves vita, de az is biztos hogy sokan akik ismertek azt mondtak hogy nagy mesemondo volt, szerette feldobni egy kicsit az elmenyeit ha ugy alakult:)
viszont en sokkal jobban csipalom a tesoja, cornell capa munkait. nem annyira ismert hogy o a hatterben ott volt es szinten fotozott es nagyon jo eletkepei vannak, erdemes rakeresni a neten.
tavmerossel is irto sok kepet csinaltak mar akkoriban is. ezekbol egy egy darab lett kiemelkedo/ismert, mig a tobbi sok ezer nem. volt olyan fotos aki a mai digiteket meghazudtolo mennyisegu kepet csinalt filmre, annyit hogy nem is tudta feldolozni oket, naponta szazaval lotte heti 7 napon at. es nem fronton, csak ugy az uccan. ez persze nem latszik mert mindenki csak azt a nehany tucat, ismert es jo kepet latta, mig a tobbi tiz-szaz ezret nem.
ami elég érthető vélemény, hiszen reálisan nem nagyon lehet más magyarázat arra, miért esik el a sorozatban egy másik katona is pont ugyanott, ahol a híres első
Írtam erről egy hosszabb hozzászólást, amit végül nem tettem fel, mert nagyon "prózai", meg már nem akartam az oldtájmeresek türelmét tovább próbára tenni.
Persze hogy kellenek képességek ehhez a munkához is. Nem is az utcáról verbuválják a fotósokat, régen sem úgy ment. Ügyes válogatott fotósok dolgoznak ezekben a veszélyes övezetekben. A személyi kockázaton túl elég sokba is kerülnek, úgyhogy az ügynökségeknek sem mindegy kire költenek, és mit kapnak cserében.
Lehetséges. Capa is megkapta a magáét: a mai napig is sokan állítják, hogy a képeinek egy része megrendezett. (Pl. "A milicista halála"-ról is ezt mondják.)
Igazad van. De ha már ott vagy, és sikerül nem összeszarnod magad, akkor is kell egy speciális látásmód, egy különleges "dokumentarista reflex", hogy ne szalaszd el a pillanatot. Előre kell látnod a következő pár másodpercet, hogy ne maradj le róla.
Pl. ez az, ami nekem nem megy. Pontosabban fordítva működik: "Na, ezt kellett volna felképelnem!" És ezt nem lehet megtanulni. Legalábbis nekem nem megy.
Persze, száz fotóból biztosan kikerül 1-2 jó, de kétlem, hogy az efféle szemlélet jelen lett volna a távmérős korszak haditudósítóiban. Habár ki tudja...
Nem érdemes összehasonlítani a két műfajt. Az utcai fotózás a hétköznapokról szól, a haditudósítás pedig egy rendkívüli helyzetről, főleg, amik a csatatéren készülnek. Olyan helyen természetes, hogy az emberek arcán, gesztusaikban megjelennek az érzelmek, indulatok. A szereplők nem viselkednek a kamera előtt, sőt akár nem is látják, hiába tolják a képükbe.
"a streetfoto milyen látványos, nekem meg csak béna kattingatás sikerül :)"
36 fotóból a kb. 20 leggyengébbet töröld le. Válaszd ki az 4-8 legjobbat ezeket mutasd meg a barátaidnak és a szerintük legjobb 1-3-at töltsd fel a netre. Mindenki azt fogja mondani, hogy: na ez egy nagyon jó street fotós az én képeim csak béna kattintgatások az övéhez képest...:)
Sok harctéri tapasztalatom nincs, ennek ellenére azt hiszem, egy ilyen sűrű eseményben nem lehet rossz felvételt készíteni. Ezekben a szituációkban az a legnagyobb teljesítmény, hogy ott tud maradni a fotós, és nem fut hanyatt-homlok amerre lát.
Nem értetelek félre! Csak leírtam, amit első nekifutásra kihoztak a fotók belőlem. Ez is azt bizonyítja, hogy jó szakember képelte őket.
Lehet, hogy megbotránkoztatok egy pár olvtársat, de sztem egy technikailag bravúros kép xart sem ér, ha a nézőkből nem vált ki érzelmeket. Ha "lejön" a fotóról az, amiért a fotós elkapta az adott pillanatot, (vagy akár más hatás, amire a fotós nem is gondolt), akkor a "gyengébb" kép is többet ér.
