Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
A mai nap volt a nyugdíjas bérletem utolsó előadása, a Szerelmem, Sárdy című monodrámáé. Pontosabban monooperetté, bár ilyen szó sincs. A történet egy (alighanem képzeletbeli) nagymama naplóján alapszik, aki hat éves korától már rendszeresen feljegyezte pár sorban, mi is történt vele. Igen, már akkor tudott írni-olvasni. Sárdyt úgy ismerte meg, hogy a városukban volt kántor, és éneket tanulni járt Pestre. A szerelem első látásra tipikus esete, de csak a nő részéről, a férfi észre sem vette őt. Később férjhez ment a helybéli jegyzőhöz, két gyereke született, elvégezte a bábaképzőt is. Budapest ostroma alatt meghalt a férje, de nem lett késői összeborulás a dologból, a rajongása abban nyilvánult meg, hogy minden előadását megnézte.
A történet inkább csak ürügy volt arra, hogy Meskó Zsolt, a főszereplő elénekelje az ismert és kedvelt Sárdy-számokat. Ezt viszont jól csinálta, már amennyire megítélhetem. Viszont rajtakaptam magamat, hogy azóta folyton két dal jár a fejemben, az egyik a Rózsalevél, a másik a Mert a szív és az ész, együtt mindenre kész kezdetű, a Cigánybáróból.
Ezzel együtt a kedves nagymama szimpatikus ember volt, mert a férje halála után, 36 évesen elvégezte az orvosegyetemet, gyerekgyógyász lett, és sokáig praktizált. Nyugdíjba vonulása után pedig lemezjátszókat vásárolt vidéki iskoláknak, és a lemezek között mindig volt egy, amin Sárdy János énekelt.
Halála előtt, 96 évesen azt mondta az unokájának, hogy két szerelme volt: a férje az egyik, Sárdy a másik.
Az előadás sikeres volt, a közismert és népszerű számokat megtapsolták, a végén mindenki meghatódott, engem is beleértve.
Éppen most olvastam, hogy Szabó Magda az Ajtó című könyvét újra kiadták New Yorkban, és a kritikusok az év tíz legjobb regénye közé sorolták. Szerintem is ez Szabó Magda legjobb regénye, de erős versenyben áll a Régimódi történettel.
Köszönöm a mellékelt cikket, örülök neki, én ugyanis esősorban az ilyen-olyan-amolyan előadásokon vettem részt. Volt néhány kedvencem, például a mi
ért szeretjük a meséket, vagy Schuminszky Nándoré, ami az űrsztorikról szólt. Volt egy jó története, ezt azért megosztom.
Magyar érdekesség, hogy annak idején az újságok két variációban tervezték meg az első magyar űrutazást, az egyik variációban Farkas Bertalan, a másikban Magyari Béla szerepelt,. Persze a megfelelő adatokkal adták ki a lapot. További érdekesség, hogy bélyeget is kétfélét terveztek. Aztán bevonták azt, ami Magyari Bélát ábrázolta. Egy darab van a Bélyegmúzeumban, féltve őrzött kincs, csak ünnepnapokon veszik elő a páncélszekrényből. Úgyhogy akinek van egy ilyen példánya, semmi esetre sem dobja ki!
Csak most jutott eszembe, hogy kb. harminc évvel ezelőtt már láttam ezt a darabot, akkor Körmendi János volt Mikszáth, sajnos nem emlékszem, ki játszotta a feleségét. Nem ajánlott a kettőt összehasonlítani, de Mikóé nagyon tetszett. Nem annyira komikus, mint inkább ironikus volt, a legjobb fajta öniróniával.Mindkét színész érezhetően nagy kedvvel játszott, a közönség pedig jól vette a lapot.
Hallottam már erről az előadásról /talán rádióban?/ és azóta is azon gondolkodtam,hogy Mikó István milyen Mikszáth lehet? Róla nekem a komikus szinész jut eszembe és itt azért nem csak erre van szükség. De amiket írtál az előadásról, úgy látom, téged meggyőzött Mikó alakítása.
(Van egy másik darab,erről is csak hallottam eddig,ahol Móricz Zsigmondot Koltai Róbert alakítja egy MZS naplóiból készült előadáson.Úgy emlékszem,ez is mono- vagy duodráma. Ez a párosítás is furcsa nekem, két teljesen eltérő típus a két ember. )
Tegnap egy nyugdíjas bérlet keretében megnéztem Görgey Gábor: Mikszáth különös házasságai című drámáját. Ha van monodráma, akkor az duodráma, mert két színész játszotta, egyikük persze Mikszáthot (Mikó István), a másikuk Mauks Ilonát (Piros Ildikó). Valamikor láttam már ezt a darabot, akkor tetszett, most viszont nagyon tetszett! Egyre több szellemes célzást, finom aktualitást és kedves humort találtam benne. Nagyon tetszett a házaspár gyöngéd zsörtölődése, egymással való kapcsolata, az összetartozásuk. A történet keretében visszaemlékeztek a megismerkedésükre, házasságukra, majd a válásukra, illetve a második házasságukra. Amin meglepődtem: Mikszáth tárgyilagos, éppen ezért megrázó leírása a kolerajárványról. Igaz, itt személyesen volt érintve . A szegedi árvíztől is tudósított, de ezt valahogy erőltetetten patetikusnak találtam, pedig az is éppen eléggé drámai történet volt.
A színészek szemlátomást és jól érezhetően szívesen játszottak, a közönség pedig örömmel hallgatta. Ami a közönséget illeti, meglepődtem, ugyanis a kb. hetven jelenlévő között legalább négy férfi volt! Eddig nem találkoztam eggyel sem. Ráadásul két fiatal néző is volt, aminek örültem, hiszen nekik is nagyon tetszett a színdarab.
Szombaton részt vettem a Hungarocon-on, ami a magyar fantasztikus klubok éves találkozója. Ez azonban nem olyan téma, ami sok embert érdekel, ezért inkább nem térek ki rá. Elég annyi, hogy sok kedves, régi ismerőssel találkoztam, jól éreztem magma, és sok érdekes, vagy legalábbis számomra érdekes dolgot láttam-hallottam.
Vagy harminc, de inkább negyven évvel ezelőtt egy irodalomtörténész azt mondta, hogy a történelmi regényre egy kor jellemző: amikor megírták. Akkor elhittem neki, mert olyan meggyőzően mondta. Most már tudom, hogy igaza van, mert megpróbáltam elolvasni pl. Herczeg Ferenc regényeit, vagy más, a harmincas években oly népszerű regényt. Komoly meglepetés ért akkor is, amikor egy, ebből az időből származó szociográfiát olvastam az Ormánságról, utána rájöttem, honnan mintázta Kodolányi a regénytrilógiája hőseit és szokásaikat.(Pogány tüzek, Julianus barát, A vas fiai).
Egy jelenetre emlékszem, amikor a német vendégek az esküvőre Opellel érkeznek :)
Valamint arra emlékszem még, és azért is nem tetszett ez a feldolgozás, hogy a zenei részek (ének is) nem voltak olyan jók és szerintem ehhez a műhöz a tökéletes éneklés nagyon hozzátartozik.
("Nézd meg mégegyszer": Annak idején felvettem videóra, de talán az országban utolsóként múlt kedden véget ért nálam a videós korszak - digitális tévéátállás miatt - úgyhogy valahol meg kellene keresnem a neten....)
Alföldi szerintem zseniálisan ültetett át jópár jelenetet XX. századi környezetbe, - jogosan, hiszen az elmúlt években van ám jó néhány párhuzam az akkori dilemmákkal. Nézd meg mégegyszer.
Zsanna is , Csimpolya is mindig olyat ír,ami elindít bennem egy gondolatsort,emléksort :)
Először tizenévesként a híradóban hallottam arról,hogy készül egy új magyar rockopera, István a király címmel. Ugyan nem láttam a legendás királydombi előadást, de a szüleimet addig nyúztam,míg a dupla lemezt megvették nekem. Meghallgattam egyszer és megállapítottam,hogy ez nekem baromira nem tetszik. De ha már megvették nekem, hát meghallgatom párszor, ne az első után ítéljek. Így oda jutottam,hogy a gépíró suliból hazamenve mindig feltettem a lemezjátszóra a korongot és minden nap tanulás közben (kivéve matek...) ezt hallgattam és beleszerettem. Ezután nem volt kétséges,hogy a filmet megnézem és nagyon lelkes lettem tőle, nagyon tetszett.
Élő előadáson soha nem láttam,de pl. a Társulat - műsort nagyjából végignéztem,ahol új szereplőket kerestek. Feke Pált nagyon megszerettem, a többi szereplő sem volt rossz,de az igazi számomra az eredeti. Az Alföldi-féle rendezést is megnéztem a tévében és nekem nem azért nem tetszett - mint nagyon sokaknak,amint az kiderült a mindenféle cikkek alatti kommentekből - mert Alföldi nemi irányultsága az,ami, hanem azt hiszem,nem tudom ésszel felérni mindig az ő koncepcióját. (Láttam már tőle Stuart Mária- előadást a Vígben, az érdekes volt).
A filmtől annyira nem voltam oda, de maga a mű, mint színház, nálam a magyar "alapművek" közé tartozik. Totál emberközelivé hozza le István korát, - és bizony meg lehet érteni belőle, hogy anno ez mennyire nehéz döntés lehetett, mennyire nem volt egyszerű a helyzet.
Most már csak egy valamit szeretnék még: az Alföldi-féle rendezést is élőben megnézni. Én ugyanis ahhoz a elenyésző kisebbséghez tartozom, aki szerint zseniális volt az átdolgozás.... Sajnos azonban sanszos, hogy erre nem lesz már lehetőségem.
Tegnap - 25 év után ismét - élőben láttam az István, a király előadását. Először Szegeden, a szabadtérin néztük meg. - nagy szerencsékre éppen ott edzőtáboroztunk :-)) Az a helyszín nagyon nagy találat volt.
Most a helyi Sportcsarnokban volt a jubileumi turné, - Szörényivel, Bródyval, Varga Miklóssal, Nagy Feróval, Deák Billel.
Szuper jó volt megint, nagy kár lett volna, ha kihagyom.
Az én érzéseim is felemásak, mert szerintem Passuth valahogy legömbölyíti a tényeket, Mexikó elfoglalása (Esőisten siratja Mexikót) például ronda vérfürdő volt, de neki valahogy sikerült stilizálnia.
Passuthhoz ambivalensen viszonyulok, elég sokat olvastam tőle még régebben és az az emlék maradt meg bennem, hogy jók,élvezhetők a könyvei.Aztán nem olyan túl rég újraolvastam néhány művét és már nem mindegyik tetszett. A könyvtárban ki volt téve az ingyen elvihetők közé a kétrészes A hétszer vágott mező, II.Endre - IV. Béla és a keresztesháborúk időszakában játszódó regény. Én lecsaptam rá,hazahoztam,végig olvastam. Vegyes a véleményem, vannak bennük nagyon jól olvasható részek,de ahol pl. a szentföldi politikai viszonyokat elemzi hosszasan,azt nehezen olvastam. Viszont arra feltétlenül jó volt az olvasás,hogy kicsit utánanézzek ennek a korszaknak az internetes forrásokban.
Nálunk az irodalomtanár még Passuthot is hozzátette. Ennek ellenére vagy éppen ezért elég sok Berkesit olvastam, és én sem szégyellem. Szilvási Lajostól keveset, Passuthtól szinte mindent, bár nem lettem nagy rajongója. Egyes irodalmi pletykák, és valószínűleg a tények szerint is a Ha az igazságra esküdtél című Berkesi regény tényeken alapul.
Pirulva vallom be,hogy nekünk itthon elég sok Berkesi-Szilvási van és én kamaszkorom táján végigolvastam majdnem mindet, még azt sem mondom,hogy nem tetszettek. Talán Szilvási kicsit jobban.Sőt, még egy dedikált Berkesink is van, apukám dedikáltatta valamelyik könyvhéten a 70-es évek elején. És igen, a Sellő a pecsétgyűrűn filmváltozatában Salgó szerepében Pécsi Sándor fantasztikus, azóta se tudom úgy olvasgatni a könyvet,hogy ne Pécsit lássam magam előtt. Tudom persze,hogy nem "illik" irodalomszámba venni ezeket a könyveket. Középiskolában (én munka mellett levelezőn jártam) egyszer szabadon választott irodalmi élményről kellett dolgozatot írni,a magyartanár nyomatékosan felhívta a figyelmünket,hogy Berkesi-Szilvásit NE válasszunk... Ugyanez a magyartanár mondta egyszer, hogy Juhász Ferenc költőt se válasszuk, a miért kérdésre csak ennyit mondott: "mert zagyva,hülye". Nem tudom,hogy igazat mondott-e, mert még nem jutottam addig, hogy Juhász Ferencet olvassak.
Némi kiegészítést írok, mert most jutott eszembe. A kémből lett írók közül felsorolták Berkesi Andrást is. Ő az ÁVO-nál kezdte, és nem éppen az intellektuális kihallgatásairól volt híres. 56 után valami könyvkiadónál kapott állást, aztán írni is elkezdett. A könyvei viszont elég olvasmányosak, a Sellő a pecsétgyűrűn pedig a maga műfajában kiemelkedő. Néhány információt viszont megosztottak vele a volt kollégák, ezért az értesülései elég hitelesek. Tóth Tibor nem túl részletesen beszélt róla, csak megemlítette, hogy Mattaysoszky Jenő is ebbe a kategóriába tartozott. Viszont Hód történetei – legalábbis szerintem – a BKV-olvasmány kategóriába tartoznak.
Még jó,hogy nem írtam le az én megfejtésemet,mert nem ez volt.... Adyt egyébként nemigen szeretem,nem az én költőm,viszont A grófi szérűn c.verse sokat jár a fejemben (iskolai kötelező volt)
Nagyon vártam már a beszámolódat és köszi,hogy ilyen hosszan és jó stílusban írtad meg! Nagyon érdekes programod volt. És lécci, sérts meg a megfejtéssel! :-)
Én ma a World Press fotókiállítást néztem meg, kedvezményesen NatGeo kuponnal.Lehet, hogy a magam számára hagyomány lesz ebből, tavaly voltam először és idén nem volt kérdéses,hogy elmegyek. Mivel péntek délután volt és nagy eső, rengetegen voltak (tavaly októberi verőfényben és 20 fok fölött kényelmesebben lehetett nézelődni),de így is meg tudtam nézni minden képet kisebb-nagyobb várakozás után. Természetesen (vagy nem természetesen...) nagyobb számban voltak olyan fotók, amelyek világunk,életünk negatív oldalát mutatták be. Rám a legnagyobb hatást a belinkelt fotó tette, borzasztó az ember... (Gyerekként se nagyon szerettem a cirkuszt,felnőttként mégúgyse, ez a kép egy kínai cirkuszi idomárt ábrázol...) Voltak érdekes, elgondolkodtató fotográfiák: mongol rockbandára tomboló mongol fiatalok, szexuális bűnözőknek létrehozott, lakott településektől távoli amerikai városka hétköznapjai cicát simogató,kosarazó emberekkel, egy kínai ipari település melletti mezőn a hatóságok által kitett legelésző műanyag birkák, valamint válogatás 60 év fődíjas fotóiból, igazán ikonikus alkotásokkal,mint például a tankok előtt álló kínai férfi, napalmtámadás után menekülő vietnami gyerekek)
Maradtam a helyemen, mert a következő esemény is érdekelt, ez a Lecsó címet viselte, és Nádasdy Ádám, Kiss Judit Ágnes és Barna Imre vezette. Ez irodalmi vetélkedő volt, mind csekélységem, mind a többi jelenlévő jól szórakozott rajta, és szellemesnek tartotta. Különféle műveket kellett felismerni átiratok alapján. A kedvencemben bizonyos Nagy úr, aki banktisztviselő volt összeszólalkozott az ügyféllel, aki őt sörtés testűnek és undoknak nevezte, de aztán próbálta megsimogatni, mi több, még egy koponyaműtétet is felajánlott, ki tudja, miért. Az ügy nem került bíróság elé, a békéltető testület foglalkozik vele. Nem volt nehéz feladvány, nem sértek meg senkit azzal, hogy közöljem a megoldást. Itt az ideje, hogy dicsekedjem egy kicsit, ugyanis nyertem egy könyvet a következő feladványon. Egy lektori jelentés alapján kellett kitalálni az eredeti művet. Röstellem, de csak a második percben jöttem rá, hogy az Isteni Színjátékról van szó. Kiderült, hogy Nádasdy Ádám fordította újra.
Viszont maga a rendezvény annyira tetszett, hogy amikor említették, hogy havonta egyszer van ilyen, nagyon megörültem neki, és próbálok még legalább egyen ott lenni. Csak tudnám, mikor is lesz, de megpróbálom kideríteni.
A következő rendezvényeken már nem akartam résztvenni, viszont még hazamenni sem akaródzott ezért ellátogattam a közeli Örkény István könyvesboltba. Makk Károly beszélt, többek között a frissen megjelent könyvéről. Sajna, a végére értem oda, de így is érdekes volt. Utána viszont Kállói Molnár Péter olvasott fel két novellarészletet, az egyik a Don Camillo kisvilágából, a másik egy Roald Dahl novellából származott. Miután éppen előtte hallottam érdekes dolgokat Dahlról, úgy éreztem, ezt is érdekes lesz. Igazam is volt, mert jól szórakoztam mindkettőn. Péter még gitározott és énekelt is, Nem vagyok muzikális, ezért nem minősítem, de mind az előadó, mind a hallgatók jól érezték magukat.
Ennyi elég is volt egy napra, indultam haza, még elkaptam az utolsó buszt, úgyhogy egy jó nap jól is végződött.
Ez hosszú lesz, ezért inkább két részletben közlöm. Ilyen volt (legalábbis számomra) az Olvasás Éjszakája.
Megpróbálok beszámolni az Olvasás Éjszakájáról, illetve azon pár rendezvényről, amin résztvettem. Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de a hatos villamos megszakított pályán közlekedett, és többször elmondtam magamban, hogy szeretem a BKV-t, de hiányzott a hangomból az igaz meggyőződés. Viszont ennyi kellemetlenségtől még nem hagytam eltántorítani magam.
Kezdtem a Fókusz Könyváruházzal, inkább csak véletlenül, mert a programokat nem volt könnyű kibogarászni. Viszont önkéntelenül is jól választottam. Elsőnek Szabó Imola Julianna: Kinőtt szív című könyvéről beszéltek. Ez két elbeszélést tartalmaz, az egyikben egy kisfiú próbálja feldolgozni a gyászt, a másikban egy tizenkét éves lány ír naplót arról, hogy hamarosan megvakul. Külön érdekesség, hogy az utolsó pár lap Braille-írással jelent meg. Illetve azzal is. Ennek a történetnek a hősnőjét Zsilikének hívják, ami persze becenév.
Mielőtt a történet ismertetésére sor került volna, egy versrészletet idéztek Imolától, ami máris megtetszett. Nem jegyzeteltem, ezért csak emlékezetből idézem:
Reggel szárnyakkal ébredtem.
Így könnyebb volt ablakot tisztítanom.
Párhuzamosan ugyanott volt egy másik rendezvény is a földszinten, Egy zabálnivaló játék címmel, valamiféle táblajáték, a tervezőjével kellett kiállni, A Londinium hercege című könyvhöz tartozott, és kannibálos játék volt, legalábbis a leírás szerint. Én viszont úgy döntöttem, ennyire nem vagyok éhes.
Aztán elmentem az Alexandra könyvesházba, mert az ottani rendezvényre már nagyon készültem. Tiboru (Tóth Tibor) szerepelt, most jelent meg az új könyve, a kissé nyelvtörő hangzású Kémek krémje címmel. Tavaly megvettem a Konteo-könyveket, tetszettek is, ezért most kiváncsi voltam mind az előadásra, mind az új könyvre.
Megint csak azt írhatom, hogy nem jegyzeteltem, ezért csak emlékezetből idézem fel az elhangzott neveket.
Christoher Marlowe.
Igen, ő az, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő írta Shakespeare műveit. Viszont saját nevén is jelentős életművet hagyott hátra. Nos, ő oxfordi diák volt, de az idejét inkább sörözéssel, nőzéssel és némi késeléssel töltötte. Így aztán nem volt nehéz dolga őfelsége Erzsébet királynő emberének, amikor beszervezte. Elsősorban a kocsmai fülelésben jeleskedett, ott találta meg az álcázott katolikusokat és/vagy a spanyol kémeket. Ennek fejében törölték a régebbi „csínytevéseit”. Ez megtörtént még egyszer, de aztán az ittas szerző kicsit túl sokat fecsegett. Nem sok időre rá pedig egy késszúrás végzett vele egy matrózkocsmában. Érdekes véletlen, nemde?
Ernest Hemingway
Ő nem túlzottan lepett meg, még akkor sem, ha nem túlzottan kedvelem a könyveit, nekem túl macsók. Ráadásul nem túlzottan lelkesedem sem a bikaviadalért, sem szépséges élőlények céltalan lepuffantásáért.
Ami a hírszerzői munkát illeti, a spanyol polgárháborúban kezdte, elég jó fedéssel, hiszen újságíró (is) volt. Folytatta a világháborúban, de végül is az alkohol iránti szenvedélye lett az erősebb, ezért aztán ejtették.
Következett Julia Child, (végre egy nő) aki kiemelkedő egyéniség volt, lévén hogy 190 centi magas volt. A tévés főzőműsorait még ma ia adják Amerikában, és egy felmérés szerint bár 2004-ben halt meg, még mindig többen ismerik fel fényképről, mint az alelnököt. Ő a második világháború alatt a tengerészetnél dolgozott, és olyan gyakorlatiasnak és jó szervezőnek bizonyult, hogy rábízták a hírszerzői műveletek irányítását és értékelését. A háború után a férjével (akivel szintén a hírszerzésnél ismerkedett meg) Párizsba költözött, és nagyon megkedvelte a francia konyhát. Hazaérve először szakácskönyveket írt, majd fellépett egy tévés főzőműsorban is, méghozzá óriási sikerrel.
Következett Road Dahl, ő nem túl meglepő módon az angol titkosszolgálatnak dolgozott. Mint vadászpilóta kezdte, és ebben a műfajban nagyon jó volt, bőven akadt élményanyaga, és jó néhány meleg helyzetet élt túl. A háború után a minisztériumban kínáltak állást neki, de inkább leszerelt, és írással kezdett foglalkozni. Hozzáteszem, teljes sikerrel.
John Le Carré. A róla mondottakról nem sokra emlékszem, mert kicsit túl sok volt az információ, és nem írtam le. Az is hozzájárulhatott, hogy sosem tudtam elolvasni egy könyvét sem, a huszadik oldal után letettem. Maradjunk annál, hogy az aktív munka után ő is író lett.
Frederick Forsyth. Őt viszont ismerem és szeretem. Ez a szerző mindig tagadta, hogy bármilyen kapcsolatban lenne a hírszerzéssel, pedig ha valaki elolvasta a könyveit, annak nem sok kétsége lehetett eziránt. Végül egy nemrégiben nyilvánosságra hozott interjúban elmondta, hogy valóban dolgozott Anglia javára, hiszen mint újságíró elég sok helyre eljutott, és sok mindent látott-hallott. Magamban hozzátettem, hogy mint híres író még ennél is jobb pozícióba került. Saját bevallása szerint sosem fogadott el pénzt, csak hazafiságból dolgozott. A kéziratait viszont mindig elviszi a kedves, régi ismerőseihez, és ha azt javasolják, hogy néhány bekezdést (esetleg fejezetet) húzzon ki, akkor meg is teszi. Tóth Tibor azt mondta, hogy érdekelné a cenzúrázatlan változat, és véleményét a legtöbb ottlévő osztotta.
Nekem ráadásul eszembe jutott a Keselyű hat (filmen három) napja, ahol a főhősnek az volt a munkája, hogy megjelent könyveket elolvasson, és összevessen ténylegesen megtörtént ügyekkel. Szomorúan állapítottam meg, hogy én sosem tudtam ilyen szuper állást kifogni. Igaz, ha meggondolom, az ott dolgozók elég csúnyán végezték,
Az előadás után aláírattam a megjelent könyvet, és a fentebbiekre is rákérdeztem. Tóth Tibor szerint valószínű, hogy ilyen „olvasókör” valóban létezik.
Mostanában elég sok megemlékező írás van Agatha C.-ről, mindben emlegették a megcsalásos sztorit, meg a második, régész férjet is (egyik cikkben még azt is,hogy latens homoszexuális hajlamú volt a 2.férj).
Remélem,mész az Olvasás Éjszakájára és beszámolsz az olyan lusta dögöknek,mint én:) !
Ma délután hallottam, hogy az Agatha Christie hagyatékban találtak tíz, eddig nem ismert színdarabot. Ebből öt egyfelvonásos, öt hosszabb. igaz, az egyik egy regény dramatizálása, ezt egy másik szerző is megtette, persze nem azonos a kettü. Ami igazán érdekes, az egy háromfelvonásos dráma, amiben a szerző egy férj sorozatos félrelépéseivel foglalkozik. Az illető később otthagyta a feleéségét. Vajon honnan vehette a témát?
