Szerintem azért van így, mert a Raiffeisen egy kicsit olyan, mint a MÁV Biztosító. Túl gyorsan növekszik, hajt a sales-re, és nincs mögötte megfelelő apparátus.
Mi most adunk el egy telket és ezt egy lakáshitelből fizetnék ki.
A RAIFFEISEN Banknál vették fel,15 millióról van szó és már két hónapja csak a pénzre várunk. Már kaptunk egy írásbeli ígéretet, amit nem sikerült betartani, de ezt utánna csak szóban változtatták meg október 5-re. Hiszen, ha írásban tették volna, akkor ennek az időpontnak a be nem tartása komoly következményekkel járt volna. Így meg szóban hitegethetik az embert. Az én megítélésem szerint ilyen összegnél nagyon is komolytalan ez a bank.
De, hogy jót is mondjak: Az egyik ismerősöm ugyanennyi összeget az OTP banknál vett fel és egy hónap alatt a papíron jelzett időpontig ki is fizették.
Remélem ezzel senkit nem sértek meg, csak a tapasztalataimat szerettem volna veletek megosztani.
Szaisztok/ köszönöm a válaszokat, azt hiszem az erstét fogom választani... voltam egy ingatlan közvetítő hiteltanácsadójánál is, szerintetek ha rajtuk keresztül intézném a hitelt? végülis nincs díja a közvetítésnek, és lehet vinni is lakást, s ök szinte garantálták hogy megkapom a hitelt..hmm
NEm kaptam fel a vizet, az nem ilyen, még ha kicsit keméynnek is tűnt így visszaolvasva..Bocsi érte... Nem tom pesten hogy megy, mert én is vidéken élek, de itt rendben mennek a dolgok.. Ezt komolyan mondtam, hogy 15-20 nap alatt most már ki lehet szórni egy jövedelmes lakáshitelt, jövedelem nélkül meg 3 nap alatt jóvá volt hagyva az anyag... A dolgok gyakorlatilag most is így mennek, de azt hiszem az nagyon sokat nyom a latba, hogy a referensek folyamatosan követzik kb. fél napont és ha már egy napig áll egy szinbten, akkor már megy a Lotus.. Ez nem mindenhol így van, ezt már én is hallottam...Hála isten nálunk nincs gond...Lehet mondjuk sokat nyom a latba , hogy én is dolgoztam a hálózatban, mondjuk a mobilbankárban, de gyakorlatilag mindenki ismerek aki erre felénk van, kezdve a régióvezetőtől...
Nem kell rögtön felkapni a vizet...és cinikusan lereaglni a dolgokat...
Elnézést, ha belegázoltam a lelkivilágodba, nem állt szándékomban a szívedhez közelálló Raiffeisen Bankot leszólni. Én kb 4 éve jöttem el a Rafitól, egy vidéki fiókban dolgoztam, akkoriban NÁLUNK még úgy működött, hogy a hiánytalan hitelkérelmet rögzítettük a rendszerben, az értékbecsléssel együtt, majd a központ elbírálta, utána hívtuk a kedves ügyfelet szerződni. Szerződés után borítékoltuk a szerződéseket, felküldtük a központba, a hitel anyagot meg irattáraztuk a fiókba. Emlékeim szerint a fiókvezető is csak támogathatott egy ügyletet, döntést nem Ő hozott.
Lehet ez BP-en máshogy van, vagy azóta változott...igazából nem tudom, de egy bizti MEGNYUGTATTÁL... :)
4 éve hitelezek Raiffeisenéknél(nek), tudom, hogy műkszik a rendszer!Az baromira nem mindegy, hogy egy kész anyag meddig figyel a fiókban! A átvétel után még egy hétig ott van, akkor tutira lesz 4 hét a folyósítás...
De lehet, hogy csókos vagyok, azért megy tök gördülékenyen minden.... Úgyhogy fiókfüggő.. Megnyugtatlak!!!!
"Szerintem fiókfüggő is, hogy egy bank mennyire gyors vagy lassú. A Raiffeisen pl. nálunk 15-20 nap alatt kiszór egy élaksáhitelt, ha jól van összerakva a doksja és nem kell pórlást kérni."
Sajna meg kell, hogy cáfoljalak, mert a Rafinál a fiókokban csak átveszik az anyagot, azt továbbítják a központ felé.
Az operáció a központban van, az adminisztráció meg a fiókokban...
Nekem az FHB Jelzálogbankjáról (nem a Kereskedelmi Bank részről) sok tapasztalatom van, gyakorlatilag 2001 óta valamilyen formában mindig kapcsolatban álltam vele és jelenleg is partnerünk az FHB.
Azt nem igazán értem, hogy miért ragaszkodsz annyira a CHF alapú hitelhez, hisz 5 mill-ig jogosult lennél HUF alapú jelzáloglevél kamattámogatott hitelre is. A Rafi, az Erste, a K&H mögött mind az FHB Jelzálogbank áll a háttérben. Refinanszírozási szerzi keretein belül adnak HUF alapú kamattámogatott hiteleket ezek a Kereskedelmi bankok, így nem igazán érdemes a fentiekhez pl. támogatott hitelért menni.
Én nem vagyok deviza hitel ellenes, de ha valaki hosszú távra tervez és kevésbé akar kockáztatni, akkor praktikusan inkább a 2-3 %al drágább HUF támogatott hitelt javasolnám.
20 évre, 5 Mill, CHF alapú hitelnél: 36.335,-Ft
20 évre, 5 Mill, HUF (kamattámogatott) alapú hitelnél: 43.100,-Ft
Így elsőre soknak tűnik a különbözet, de az EURO övezetbe csatolás után (elvileg 2014) majd mindenki pislog a hosszútávú deviza hiteleivel...
Az átfutási idő eléggé változó: Normál esetben 5-6 hét.
Ez Ella kondikban nagyon jó, de nagyon megnézik, hogy kinek adnak hitelt és mennyiért, gyorsaságra ne számolj nálunk, mert ők aztán tényleg tetű lassúak, a FHB-ról nincs tapasztalatom....
Szerintem fiókfüggő is, hogy egy bank mennyire gyors vagy lassú. A Raiffeisen pl. nálunk 15-20 nap alatt kiszór egy élaksáhitelt, ha jól van összerakva a doksja és nem kell pórlást kérni. Egyébként én tuti olyan bankot választanék, aki nem kér előre földhivatal által érkeztetett adás vételi, pont azért, mert akkor vagy előleget, vagy foglalót kell fizetni. Raiffeisenben abszolut nem kell, Erste, MKB pedig elfogadja az előszerződést is, így egyszerűbb kihátrálni belőle, ha gond adódik a hitelfelvétellel...
Ilyen feltételekkel simán megkapod a hitelt bárhol, ne parázz. Válaszd a legkedvezőbb kondíciós helyet, adj be minden papírt, és nyugi. Az Erstéről és a Rafiról hallottam, hogy xaraxik a papírokkal, lassú, mint a tetű, de azért megpróbálhatod azokat is.
Nekem amúgy OTP-s lakáshitelem van, mindenféle protekció nélkül normál úton intéződött, mégis meglett a fiókban ígértnél gyorsabban. Igaz, ez 2002-ben volt, akkor 2-3 hónapot mondtak, mert boom volt, de 1 hónap alatt lezavarták.
Az egyik kollégám most az Ersténél vett fel, és elég béna meg lassú volt, ki is futottak a fizetési határidőből 2-3 héttel, úgy kellett a tulajt megkérni, hogy adjon egy kis haladékot.
Sziasztok!
Lakáshitelt szertnék felvenni, kb 5 millió körüli összeget (remélem kevesebb is elég lesz), 8-9 millió körül néztem lakást, önerpő lenne 4 millió.
Szerintetek melyik bankor válasszam? A KHB és Erstet néztem ki, az MKB-t is ajánlották, viszont amiről semmi tapasztalt infóm az FHB és ELLA. És midneképpen Chf alapút vennék fel.
Illetve az a gondom hogy van személyi hitelem is, szeritetk ha más banknál veszem fel a hitelt mint ahová a suzemélyi hitelemet törlesztem, ott mennyire baj ha nem említem meg ezt az igénylésbe, én szerintem nyilván nincs joghatásuk a bankoknak egymás ügyfelei közt infotkérni, egyedül ugye a BAR lista aki midneki számára elérhető.
Ill szerintetek folyószámlahitel tartozással foglalkoznak?:( most fizetném be a tartozéást, de ugye az azelötti kivonatokban látszódik vagyg 6 honapra visszamenőleg:(
kcisit félek a hitelbÍrálattól , mert nem szívesen előlegezi igy le az ember a lakást, nem szertnék ugy járni, hogy már fizetnem kellene a laksát hitel meg még sehol..bár sajnos ez iylen necces, nyilván az elözetes hitelbírálat sem 100%os..elöre is köszönöm válaszotokat, üdv. Csilla
Látom, ez a topik jobban pörög, mint a lakáshiteles. Igaz, én oda írtam be egy hosszabb bejegyzést. OTP világhitellel kapcsolatos. Megkérném a hozzáértőket, hogy olvassák el, és ha tudnak segítsenek. Előre is köszönöm mindenkinek.
Nekem a feladatom a feldolgozó csoport vezetése volt 1,5 évig, aztán 1,5 évig a hiteltanácsadók szakmai vezetője voltam. :) Én tartottam, szerveztem a szakmai tréningeket, vizsgákat+az Ajzeltel és Gönci-vel jártuk az országot partnereknél hitelezési oktatásokat tartani.
A jutalékok nagyon gyengék voltak, talán a saját terméküké jobb egy fokkal.
A saját termékről semmit nem tudok, nem tudom, hogy mivel foglalkoznak.
hmm.. hogy mik vannak. anno kmétről elvállaltam dunaújvárosi uniqat, generali és groupamat komolytalanok voltak mind aztán megkaptam induláskor a kméti ing-t, na ez már komolyabb társaság volt 3 hét után másodszor is megkörnyékezett az igazgató egy unit vezetőivel, másodszor is diplomatikus voltam. a legmegdöbbentőbb a helyi cib vezető hozzáállása volt : "az lenne a legjobb, ha nem az ing-n és az ihp-n keresztül vinném a hiteleket!" aztán a hatalmas jutalékok... J.G.: akár bnetes is lehetett volna végülis lett saját hitelük is? BNP: akkor most teljes erővel ráhasaltak a befektetési hitelekre?
Anyukád, ha nincs még 65 éves, vehet föl valamennyit. Hitelkártyát is kérhet, azt nem gyártják le, de a pénzt felveheti azonnal róla a fiókban. De a kondíciók akkor szarok. Több bankban szar kondikkal működhetnek ezek a dolgok, próbáld meg.
Amúgy, ha valahol nem adnak, vagy nem eleget, elmehettek máshová kipótolni, mert nem látják a bankok, hogy máshol vettél-e már föl személyi hitelt. Szóval menjetek egy kört a bankoknál, aztán hátha összejön a lóvé.